Prosztó M. Beléndek Egyenlőtlenségek

Az már csak úgy van, hogy valaki ilyen kis stöpszli dugó, valaki meg délceg, magas.

Évszázadok óta, így volt már az ókori görögöknél is, lenézik a stöpszli, dugó férfiakat (a nőket nem). Ezek nem voltak jók katonának, mert sámlin nem lehet állni a falanxban, nem voltak jók államférfinak, mert mindenki csak jóindulatúan mosolygott, mikor a Fórumon szónoklatot intéztek kettő darab hordón állva, és nem voltak jó hivatalnoknak sem, mert ki fizetne egy olyannak adót, aki erőnlétből kifolyólag nem bírja felemelni az adókulcsot?

Na ugye. Míg a spártaiak Taigetosz pozitívnak ítélték az ilyeneket, az athéniak simán csak gatyamarcinak hívták őket, mert lógott rajtuk a tóga és mindig ráléptek a szélére.
A rómaiak, mikor még nem süllyedtek a féktelenen bacchanáliák buja mocsarába, és keményen intézték dolgaikat, egész egyszerűen elküldték az ilyeneket valami távoli provinciába, mondjuk Britannia északi részébe, vagy a germán erdőkbe, ahol a barbárok sátorkarónak használták őket, mert jó ütés esett a fejükre a kalapáccsal, vagy rajtuk tartották a mosóteknőt.

Később, a korai középkorban ismét igaztalan élcelődés és igazságtalanság áldozatai lettek a stöpszlik, például rohadt zöldséggel dobálták őket a vásárban, vagy őket küldték kitakarítani a várárkot, vagy tolni a ganyés talicskát.

Megannyi igazságtalanság és szenvedés került a seggdu.. izé, alacsony növésű férfiak képzeletbeli panaszlistájára az évszázadok során.

Nem csoda, hogy felgyülemlett bennük sok generáció ki nem adott feszültsége.

A felvilágosodás korában végrefordult a kocka. A stöpszlik visszavágtak, gondoljunk csak Napóleonra, aki kicsi volt, mérges, de akkora értéket adott hozzá, hogy majdnem létrehozta az európai uniót a tizenkilencedik század elején. De menjünk csak visszább, ott van Descartes, aki a res extensa létezésére akkor jöt rá, amikor a házvezetőnője véletlanül ráült. A házvezetőnő valaga volt számára Newton almája! És Newton szintén stöpszli volt, ami kiderül a Memoirs of Sir Isaac Newton's Life c. könyvéből! Ugyanis valójában az nem almafa volt, hanem ribizlibokor!

Még hosszan sorolhatnánk, hogy mire vitték a stöpszlik az újkorban.

Ott van pl. Hitler Adolf, mint a huszadik század egyik legeklatánsabb kisebbségi komplexusosa. Akkora kisebbségi komplexusa volt, hogy mindig le akart rohanni valamit, miközben kicsi volt és idétlenül viselte a fején a szőrt.

Itt van tehát a stöpszlik évszázadokon átívelő törekvése arra, hogy naggyá váljanak. Mégis, mire jó ez a törekvés? Mi lenne, ha mindenki olyan szép magas lenne, pl. mint Prosztó M. Beléndek? Megmondom én. Mindenki még nagyobb akarna lenni. Hogy délcegebb legyen mint a másik. Hogy tekintélyesebb legyen és ne kelljen kisebbségi komplexussal élnie, mint az osztrák festőnek, vagy a korzikai káplárnak.

Megmondom mi ez. Puszta írigység. Vannak kisebbségi komplexusos okostojások, megmondóemberek, hadvezérek, diktátorok, akik mindenkit méretre kurtítanának, de a valóságban ez csak írigység és mindenki marad akkora, amekkorára nőtt.

Következő előadásunkban a pénisz méretével, mint szociológiai / viselkedéstani kérdéssel foglalkozunk.