Höndör B. Margit A nagy találkozás

A Nefelejcs és a Snóbli Alajos utca sarkánál láttam meg a Nagy Embert 10 évvel ezelőtt. Éppen lélegzetet vett, mint annyian mások, az egyszerű kisemberek, kisállatok, Géza. Csodálattal töltött el ez a pillanat, a rádöbbenés, hogy akár egy lehetne közülünk, és mégsem az, a szerénység, ahogy a nagyságát viselte, a keresetlen zsenialitás, ami minden porcikájából még ebben a pillanatban is sugárzott, a számszeríj a kezében, és a papírcsákó a fején.
Odamentem mellé, megböktem, és rákiáltottam: SZEVA! Válaszolt valamit, de arra már nem emlékszem, mit mondott. Több ember is odajött megbökdösni őt, lassan egész tumultus alakult ki körülötte, a járdát és az úttestet is emberek lepték el, az autók dudáltak.
Hirtelen a nagynéném jutott az eszembe, aki imádta a Nagy Embert, állandóan róla beszélt, mutogatta a magazinokból kivágott fényképeit. Nagyon untam mindig ezt, ezért még egyszer megböktem ŐT, most helyezve, a bordák között. Felsikoltott, és akkor jöttem rá, hogy mennyire hasonlít a harmadunokatestvéremre.
- Anyád! - kiáltott rám. Mondtam neki, hogy szívesen lehívom, ha érdekli, megtermett, erős asszony volt az én anyám, az ingerlékenyebb típusból. Kerestem egy telefonfülkét, de mire anyám megérkezett, a Nagy Ember eltűnt. Kaptam két pofont, és fel kellett mosnom a lépcsőházat büntetésből.
Később beugrottam a barátnőmhöz, éppen rossz volt a kedve valami pasi miatt, jól elbeszélgettünk.