2007. december 26.

Kovátsch Gamma Bertalan
Jelentés a versenypiacokról

A vallási versenypiacot sok, magát tájékozottnak tartó befektető tartja unalmasnak és alacsony hozamot nyújtónak. Az eseményeket behatóbban követők számára azonban ez a negyedév is bővelkedett kellemes meglepetésekben. A piac sajátossága a ciklikusság és a nyugati naptári év zárása azért is érdekes, mert több világvallás üzletmenete ilyenkor mutat kiugrást. Ebből a csúcsból a figyelmes befektető következtethet a trendekre és rendezheti át pozícióit globális skálán.

Ebben a gyorsjelentésben éppen ezen ciklikusság miatt koncentrálunk a piac zsidó-keresztény
szegmensére elsősorban. 2007-ben a Ramadan Q3-ra esett, így a negyedik negyedév forgalmát az iszlám szegmens nem befolyásolta számottevően, a buddhista szegmens pedig mentes a zsidó-keresztény és az iszlám szegmenseket olyannyira jellemző globális forgalmi kiugrásoktól.

Dacára az egyes piaci elemzők részéről évszázadok óta megfogalmazott kritikáknak, a Katolikus EgyházTM szokásosan kitűnő negyedévet zárt. Bár a római székhelyű multicéget túlságosan központosítottnak és kevéssé rugalmasnak tartják, az egyház erős globális pozícióit a kihívóknak nem sikerült megingatniuk. A negyedéves gyorsjelentés masszív növekedésről számol be (megmentett lelkek száma: +4.9% yoy), ami azt mutatja, hogy tradicionalitásra koncentráló arculatát az egyház sikerrel váltotta piaci részesedésre. Az ugyanebben az üzleti modellben működő ortodoxia növekedése mögött azonban az elemzői konszenzus buborékot gyanít és a jelenlegi árfolyamot eltúlzottnak tartja. A két nagy mellett élénk forgalmat bonyolít a reformáció franchise rendszerben működő cégcsoportja. A piac legrégibb szereplője, a zsidó vallás a céget jellemző belső harcok ellenére sikeresen működik niche piaci szegmensében, amely szegmenst gyakorlatilag versenytárs nélkül ural.

Több elemző erre az évre is szokásosan borúlátó előrejelzést adott és a négy nagyra negatívan ható kihívásokat emelte ki. Ezek az előrejelzések ismételten alaptalannak bizonyultak. A Mitrász-hívők által indított szerzői jogi perről újra bebizonyosodott, hogy papírtigris: a sokak által jelentősnek beállított márciusi tárgyalást ismét elnapolták, ezúttal 2055-ig. Jogi szakértők szerint a felperes érvei pusztán formai hasonlóságokra alapulnak és a már 2000 éve zajló eljárást pusztán adminisztratív okokból nem szüntették meg eddig (beavatottak azt suttogják, hogy az eredeti beadvány az évszázadok során elveszett, így nem lehet tudni, miről szól a per). A korábban újságcímlapokra könnyedén felkerülő erőszakos antiglobalizációs mozgalomból láthatóan teljesen kifogyott a gőz. Mint ismeretes, ez az anarchista, lazán szerveződő csoportosulás a vallási piac létezését megkérdőjelezendő gyújtogatott kukákat. Az elemzői konszenzus szerint ez a társaság továbbra is csupán a piac 5-10%-ára van hatással. Kérdéses, hogy ezt a réspiacot egy Ateista Egyház sikerrel hódíthatja-e meg vagy továbbra is megmaradnak ezen réspiac fogyasztóit jellemző alacsony szintű önellátásnál.

A globális kapitalizmus súrlódásmentes működését a vallási versenypiacon sem zavarja meg semmi a következő évszázadokban. Áldassék a Verseny, amely lehetővé teszi ezt a stabilitást!

4 megjegyzés:

VIII. Nagyapo írta...

Profi :-)

Bár emlékeztet egy kicsit egy régebbi mikroökonómia feladatra a Közgázról, amit sajna nem találtam meg, de valahogy így hangzott:

"Jed atya pogányokat konvertál hívőkké. A térítéshez kétféle inputra van szüksége: imára és szenteltvízre. Minden megtérő pogányért 3 krajcárt fizet Jed atyának a hálás közösség.

Jed atya hasznossági függvénye: (...)

A szenteltvíz előállítási költsége: (...)

Hány pogány fog végül megtérni, ha Jed atya haszonmaximalizáló próféta?"

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Huh, megkönnyebbültem. :-)
Azért nekem ilyet erőfeszítés írni ám! :-)

Micsoda zseni ez a Mester, kisebb gondolkodónak nem jutna eszébe a versenypiacot vallásokra alkalmazni. Ez is azt mutatja, hogy nekünk inni kell a szavait, nem kritizálni.

noname írta...

Ez jó volt:)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ez igen! Tök büszke vagyok magamra. Sikerült Höndör B. Margitot is átvernem!
Lassan elérem a régi Mester szintjét a manipulatív cikkekkel.