„Egy kormányváltás után a rendőrséget fel kell oszlatni, és újjá kell szervezni, magyarul mindenki elveszti beosztását, és majd valakik, akiket arra a közbizalom megbíz (...), majd eldöntik, ki az, aki újra szolgálatba állhat, és ki az, akit visszavesznek” – fogalmazott Hende Csaba, az Orbán-kormány egykori igazságügyi államtitkára.
Kifejezetten KGB kedvéért:)
(Gizike vidám dalokat énekel és táncol)
2008. július 30.
Gizike
Mai kedvenc
Bejegyezte:
Gizike
dátum:
15:59
19
megjegyzés
2008. július 29.
Bauer
Kokszos Juppik
Bejegyezte:
Bauer
dátum:
19:14
26
megjegyzés
Címkék: fospumpa árnyék, kokszos juppik, köcsögök, kösz a halakat
2008. július 26.
Gizike
Nem elég,
hogy lekopott a színem, három óriási szúnyogcsípés van az arcomon egymás mellett, egy pedig a szemem alatt, amitől úgy nézek ki, mint akinek benyomtak egyet, a születésnapomra kapott kriminek hiányzik a befejező oldala, ráadásul Tölgyet is elkapták a vérszomjas ufó zöldségesek, jó-jó, ez igazából nem is lenne nagy baj, tulajdonképpen egészen jó kedvem lesz, ha arra gondolok, hogyan vallathatják. OK, azt nem tudom, miért kapták el, mit akarhatnak kiszedni belőle, a hajam színét? Nyöhehe. Holnap megoldom, lila lesz, ennyi, Na de mégis.
Úgy érzem, kezd elfogyni körülöttem a levegő, tegnap majdnem hazáig követett egy nyugdíjas asszony, többször meg akart állítani, állítólag valami Horvátékat keresett, milyen gagyi szöveg már ez? Belöktem az árokba és elfutottam, a ház előtt még mindig ott áll az az érdekes piros Suzuki azzal a kopasz emberrel, mutattam neki egy szépet.
Ebben az országban üldözik a másként gondolkodókat, aki vagyok, de akkor sem fogom levenni a fehér zoknimat, ha szandált hordok, azért egy kis személyes bátorságért én sem megyek a szomszédba, kérem!
Szóval mindezek után, mikor végre megfáradtan leül a magamfajta karizmatikus, üldöztetett ember a számítógép elé egy kis pihenésre, feltöltődésre vágyva, mit lát?
Semmit.
Legfeljebb ezt
Vagy ezt
Az effajta hírek pedig már fel sem idegesítenek:
Történést akarok, most, azonnal!
Bejegyezte:
Gizike
dátum:
11:17
24
megjegyzés
2008. július 22.
Kovátsch Gamma Bertalan
Technikai kapacitás
Az elit az elit.
Hiába elit azonban az elit, ha mindenféle proli is beledumálhat, értéket nem adva hozzá. Most komolyan, ha az Úr tudja az Igazságot, én pedig azt mondom, amit az Úr, akkor egyetértésen kívül ugyan milyen más komment érkezhet?
Sajnos, érkezik. Egyesek azt hiszik, hogy a szabadság azt jelenti, hogy értéktelen dumájukat az elitblogra is idehányhatják. Egy darabig törölgettem a szemetet, de nehogymár én lapátoljam el mások mocskát.
Technikai megoldás kell.
Először arra gondoltam, hogy kibővítem a beléptetést egy ujjlenyomatos felismerő rendszerrel. A barátaim odaadják az ujjlenyomatukat és csak ők kommentelhetnek. Na jó, még malacka is kommentelhet, hogy mégse mondhassák, hogy az ellenvéleményeket kizártuk.
Azt mondták, nem lehet minden számítógéphez ujjlenyomatfelismerőt adni.
Aztán arra is gondoltam, hogy az agyhullámokat is be kelljen küldeni a kommenttel együtt. Aztán a bloggépben lenne egy Rendszer, ami szétválogatja a proliagyhullámokat (miféle agyhullámokat, muhahaha?) az elitagyhullámoktól.
Azt mondták, hogy ez technikailag megoldhatatlan.
Mondtam erre én, bazdmeg, akkor ne lehessen kommentelni, mint ahogy régen se lehetett.
Azt mondták, a blog már csak olyan, hogy lehet.
Most mi a faszt csináljak? Itt állok technikai kapacitás nélkül a droidok tengerével szemben.
Puszta kézzel fogunk harcolni.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
23:05
19
megjegyzés
2008. július 19.
Prosztó M. Beléndek
Kollektív bűnösség
Ott állt a meg-nem-értettség piedesztálján, fejét lehajtva, megtörten, fáradtan, töviskoszorútól és korbácsütésektől gyötörten és búsan nézte a tömeget.
A tömeg a lábai előtt hömpölygött, bűzös szekértáborokba verődve, a szekértáborokba tömörült egyedek összeolvadnak, mint valami sár-iszamos, szürrealisztikus televény, egy-egy hatalmas ősszájat alkotva, melyből nyálasan fröcsögtek a szavak: Áruló! Feszítsétek meg!
A Mester megfordult és megadóan legyintett: mindhiába az egész.
Nem értik hát meg. Nem értik az ő Igazságát.
Mondhatott bármit, prédikálhatott Piacról, Versenyről, Hozzáadott Értékről.
Egy pillanatig azt hitte. Az Úr megkecsegtette. Aztán mégsem. Kísértés volt csupán?
Hát azt hiszik, hogy ő is közülük való ? Ő? Hogy őt is meg lehet venni, szaros milliókkal, új lakással? Hát neeeem, a valódi Hozzáadott Értéket meg kell fizetni, és aki megfizeti, megkapja.
Ez is Piac. Ezt értenék már meg, a barmok.
Mérhetetlenül fáradt volt.
'Mert bizony, mondom néktek, csak magatoknak köszönhetitek, amit kaptok. Senki másnak. Ez vagytok ti. Ecce Magyarland!
Trollok, droidok gyülekezete. Akkor sem ismernétek fel az Iróniát és a Jobbító Szándékot, a Kulturált Viselkedést, ha neon-transzparenst aggatnának föléjük.
Szégyeljétek magatokat.'
Most egy darabig nem láthatjuk a Mestert. Elmegy egy normálisabb helyre. Nehéz a kereszt.
_________________________
És a Mester hátára vette a Tanítók nehéz keresztjét és elindult. Felütötte autós atlaszát és hosszasan böngészte, hogy hol az a hely, ahol bölcsebb a nép, érti a Piac Igaz Szavát, nem dől be Szent Előbőröknek és ahol egy független véleményformálót úgy kezelnek, ahogy kell.
És a Mester sírni kezdett.
Csak ült a földön, magához ölelte az atlaszt és sírt. Az égre nézett és széttárta karjait.
Potyogtak a könnyei.
Bejegyezte:
Prosztó M. Beléndek
dátum:
11:59
66
megjegyzés
Címkék: megcsúfolás, over the top, piacfundamentalista, vallás hit
2008. július 18.
Bauer
Túl a csúcson
Eljött a személyes kinyilatkoztatás napja.
Másfél éve indítottam össztársadalmi webkettes vitablogomat a kis magyar blogoszférában. Az elején álomszerűen indult minden, folyamatosan megmondtam és közben instruáltam az elit olvasókat és a nemelit csőcseléket mit kell gondolni ebben a maradi hülyeországban. Ezt az Úr is hamar észrevette és olvasómmá vált, akárcsak a budapesti MSZP. Rekordszámú komment jött nap mint nap. Nem kellet sok idő, hogy az indexes pubi korszakomban kapott Pulitzer-díj után pár évvel a Magyar kormány felkérjen a progresszió és modern haladás meseszerű megírására is. Elvállaltam. A szövegek kurva jók lettek, a mesék pedig elfoglalták a köztévé főműsoridejét. (Időközben átköltöztem egy új lakásba is, lecseréltem a régi berregó vasaimat és elkezdtem tőzsdézni.)
Csúcsra jutottam.
Aztán jött a szocális népszavazás, a Modern Képmeséknek annyi lett, a hivatalos oldalát annyira elcseszték, hogy nekem kellett saját kezűleg blogot csinálni hozzá utólag. Végkielégítés hiányában, Gordon kárpótlásul még szétküldte az érettségizőknek a meséket DVD-n, egy pillanatig mennybe mentem megint. Megtörtént a nagy politikai térfélcsere is. A blogom kommenttere viszont - a sok távolmaradás miatt is - átváltozott önjáró polidili küzdőtérré, proli késdobálóvá és szétfirkált-graffitizett utcai wécévé. Írhattam bármi újat, a pártdroidok és mindenféle idióta szópankrátorok szétoffolták az országreformáló kezdeményezéseimet és világmegváltó rövidjeimet. A híg kommentmennyiség pedig kromofágként marta szét a világszínvonalú posztjaim minőségét. A hozzá adott érték, amit országjobbító misszióból kináltam fel a népnek hétről hétre, másfél év után elértéktelenedett, főleg a fosgejzir fanklub monomán geciputtonyosai miatt. Már az Úr sem ír nekem olyan gyakran, nyuggerklubba jár parolázni helyette.
Belefáradtam.
Ezért kellett elkúrni a drága időmet? Minek lettem tanár és megmondóember ha senki nem tanult tőlem és nem lettek kis megmondóemeberek in magyarland? Biztos megérte ez nekem? Akarom e a folyatást? Ti akarjátok?
Amíg válaszoltok, én elmennék nyaralni.
Szünidőre olvasni és néznivaló:
Tóta W Árpád: Befellegzett
Bejegyezte:
Bauer
dátum:
23:31
4
megjegyzés
Címkék: blogbezárási pánik, elit dilemmák, over the top
Prosztó M. Beléndek
Szögezzük le, hogy
hülyék vagytok, mint a segg.
Össznemzetileg.
Meg sem érdemeltek egy független elit véleményformálót.
Mondjuk, a jobbantak egy kicsit hülyébbek, mint tudjuk.
Ezt ér-dem-li-tek.
Ti te-het-tek róla.
Oktalan barmok.
Bejegyezte:
Prosztó M. Beléndek
dátum:
11:14
9
megjegyzés
Címkék: az emberek hülyék, hülyemagyar, véleményformáló
Gizike
Lehullt a lepedő!
Nyomta ez a Bauer a dezinformációkat itt a blogon is költözködésről, egyebekről, ezzel magyarázva, ha hosszabb csönd honolt a MESTER blogján, és tessék, kiderült, hogy szemenszedett hazugság volt minden, az ilyen embereket, mint ez a Bauer is, nagyon meg kellene verni már végre, a sok izomtücsök közül melyikőjük vállalja?
Tölgy? Őrnagy?
Nem érnek rá. Gondoltam.
Mit is akartam...ja!
Holott miről is volt/van szó??
A Mester elvégzett egy szociál- és társadalom-pszichológiai gyorstalpaló tanfolyamot! Az ő korában!
Szidónia kisasszony derítse ki, melyik kommunikációs és média szakot látogatta, hogy koszorúinkat elhelyezhessük az alagsorban.
A Mester megszerezte második diplomáját!
Ezért voltunk kénytelenek oly gyakran hiányolni a megmondásait, ezért buggyant meg KGB annyira, hogy egy fiatalkorú zsoké kedvéért elhagyja Tirolát, ezért iszik Prosztó denaturált szeszt hónapok óta, és ez az oka annak is, hogy Lajos elbujdosott a Taplóbeléndeki susnyákosba.
Látják, látják, nem kellett volna.
A Mester mai bejegyzése nemcsak feltárja titokzatos távolmaradásainak okát az értő-érző olvasóközönségnek, megállapításai és elemzései a segghülye tömegekről, droidokról és trollokról a politikai és fenomenológia újságírás mérdföldkövei, legszebb gyöngyszemei, evidenciák és alapvetések.
Ráadásul teljesen új és – különösen tőle – egészen szokatlan kijelentések!
Aki nem olvassa végig, azt örökre kitiltatom a blogról.
Bejegyezte:
Gizike
dátum:
11:12
20
megjegyzés
Címkék: lebensraum, lengőtrapéz
2008. július 16.
Kovátsch Gamma Bertalan
Lufi
Muhahahaha, a fospumpa megszívta! Összevissza hazudozott és most itt áll egy kipukkadt lufival, két évvel a választás előtt.
Neked annyi meg egy bambi, seggfejkém.
Ha engem megkérdezett volna, nem végezte volna ilyen csúnyán. Megmondtam volna neki, hogy kurvaőszintén meg kell mondania a népnek, amit én gondolok és meg kell rendelni tőlem még 80 résznyi képmesét. Őszödi beszéd meg Kéri-beszéd meg Mikola-beszéd kell a sok hülyemagyarnak, hadd szokják az igazságot.
De hát nem értett a szép szóból, így elvesztette a 2010-es választást. Nem, mintha szomorú lennék, igazából kurvára örülök. Ha ő nem rendel tőlem képmesét, majd rendel tőlem más.
Csak az nyer, aki rendel, elmondanám.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
22:59
65
megjegyzés
Címkék: képmese
2008. július 15.
Kovátsch Gamma Bertalan
Ellenségem ellensége
Orbán egy fospumpa.
Mikola is egy fospumpa.
Általában.
Általában Mikola egy fospumpa, aki meg akarja téríteni az olyan ateistákat, akarom mondani agnosztikusokat, mint amilyen én vagyok. Muhahaha, micsoda faszfej! Ebből a kurvaországból nem lesz feketeország, azt garantálom, nem véletlen van a kezemben ez a bloggép. Kerül, amibe kerül. Nekem úgy se kerül semmibe, hisz aki Értéket Ad Hozzá, annak megadatik. Ez az én hitem és eddig be is jött.
És most valami teljesen más.
Mikola, akarom mondani az én István barátom egy kis zseni. Ő aztán csak ért az egészségügyhöz! Mondhatni kolléga, ahogy én fejem az államot projektekért, úgy feji István barátom egész családja az egészségügyet. Tolvajnak azért mégse nevezném, hisz akkor mi vagyok én?
Mindketten Magas Hozzáadott Értéket termelő szakértők vagyunk.
Világos akkor?
Ha a barom Mikola az erkölcs szerepéről zagyvál, akkor egy futóbolond, sőt, fospumpa. Ha azonban István barátom valami olyasmit mond, ami jó az Úrnak, akkor egy zseni, aki kimondta az igazat.
Nem kell érteni ezt, elitek, ezt érezni kell.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
22:49
56
megjegyzés
Címkék: barom Mikola, István barátom
2008. július 14.
Gizike
Esik az eső
Teljesen el vagyok csúszva mostanság, elrohannak mellettem az események, mire felocsúdnék, már egy jót buzizni sem lehet, és egyáltalán nem vagyok képben, most akkor elhatárolódott mindenki, vagy az ordas megint elmulasztotta? És hogyan nyilatkozott a mester? Meddig fog tartani a sztrájk, és miért hirdették meg? Egyáltalán, mik a hírek?
Na mindegy, amúgy is vagy dög meleg van vagy pedig jégvihar, ráadásul egyébként sem érek rá magukra, végre megtaláltam az igazit, a férfit, nagyon oda kell figyelnem, mert még valami rüfke beelőz.
Ne sírjanak.
Ha kitöltik a következő tesztet, esetleg még benézek néha, nem árt több vasat is tartani a tűzben, mondta mindig drága nagymamám, aki nagyon értett ezekhez a dolgokhoz, és erős asszony is volt, hogy tudott volna felnevelni másképp 8 gyereket egyedül?
Mennyire férfias Ön?
Teszt
1. Van magának izma?
- Igen, kettő darab (1 pont)
- Naná, hogy van, még az agyamban is! (2 pont)
- Sajnos nincs, de szőrös a hátam (0 pont)
2. Mennyi pénze van magának?
- Sok (2 pont)
. Kevés (0 pont)
- Nem sok, de szépen énekelek (1 pont)
3. Jó a szaga?
- Minden nő elájul, ha rálehelek (0 pont)
- Hetente fürdök (2 pont)
- Tegnap vásároltam egy dezodort (1 pont)
4. Milyen ajándékkal kedveskedne Ön Gizikének?
- Saját verseimet olvasnám fel, mikor átadnám a mezei virágokból szedettt csokrot neki (0 pont)
- Elvinném vacsorázni a kedvenc kocsmámba (1 pont)
- Meghívnám egy távol-keleti körutazásra, briliánsokkal halmoznám el, és vennék neki egy jachtot (2 pont)
Aki eléri a nyolc pontot, az írjon egy emailt a kbgizike@gmail.com-ra
Bejegyezte:
Gizike
dátum:
07:49
50
megjegyzés
2008. július 12.
Kovátsch Gamma Bertalan
Most mit izgultok?
Nem bírom a nyüszögést. Már az elit is kezdi?
Az Úr elvesz. Na és, tekintsétek befektetésnek. A választás előtt úgyis visszakapjátok. Ennek így kell lennie. Két év reform, két év osztogatás.
Máshogy nem is történhet, kár pampogni.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
23:10
41
megjegyzés
Címkék: nyüszögés
2008. július 10.
Kovátsch Gamma Bertalan
Hozzáadott érték
Mert milyen értéket képesek hozzáadni ezek itt?
Ne ijedjetek meg, a prolikra gondoltam. Akik tré, hitvány minőségű munkára képesek csak. Az emberiség selejtje, bazdmeg. Olcsó benzint ezeknek? Ne basszák már meg.
Most akkor egy kis közgazdasági alapozó.
Az úgy van az olajjal, hogy jön az oroszoktól. Ott van rajta az árcédula, hogyasszongya, olaj hordója 150 dollár+100% adó. Ennyiért adják az oroszok, ennyit kell fizetni érte. És hogy hívjuk azt, aki nem fizeti ki a dolgok árát? Tolvajnak hívjuk őket.
Már ezt egyszer megcsináltuk. Volt a Kádár és nem fizette ki a dolgok árát, hanem hitelből költekezett. Aztán volt az Úr, aki megcselekedte ugyanezt, de csakis a reformok érdekében. Tudjuk, mivel jár az, ha az olaj árát nem fizetjük meg. Ha egyszer 150 USD+100% adó az olaj ára, akkor annyit kell érte fizetni, nem kevesebbet, ezt még a nyolcéves cigánygyerek is megérti.
Egyszerűen nem megy. Nem lehet.
De ha lehetne is, van itt más. Itt ez a sok proli, akik Nem Adnak Hozzá Értéket. Földtúró parasztok, teszkópénztárosok. Nem érdemlik meg az olcsó benzint. Fizessenek csak kurva sokat érte és akkor majd valami történik, amitől kibaszott sok Hozzáadott Érték keletkezik.
Mert máshogy nem megy.
Hazudik, aki mást mond. Márpedig én soha nem hazudok.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
22:35
40
megjegyzés
Címkék: value added tax
2008. július 9.
Ferenczy A. Szidónia
War on terror
Elit vagyok, mit szaporítsam a szót. Áör nésön iz andör ettek.
Az amik hülyék. Bush is hülye. Viszik a demokráciát a teveszar meg a sziklák közé, harcolnak a terrorizmus ellen.
És keresik a tömegpusztító fegyvereket. Drap jor wepönz of masszdisztraksön! Nem látnak tovább az orruknál. Iránra akarnak célbalőni litvániából? Rakétaelhárítás? Piha.
A veszély itt van, megérinthető. Kézzelfogható. Még csak a termó-barbi bomba se kell hozzá, hogy kifüstöljék. Jönnek ezek a terroristák fényes nappal. Olyanok, mint a legbátrabb gladiátorok: szembenéznek a rohamrendőrökkel.
Azt persze még nem tudják róluk, hogy mindegyikük bőre alatt úgy tarkótájon 1 négyzetcentiméternyi darab van belevarva a Szálassy szobáját díszítő nyilaskeresztes zászlóból. És ha harmincnál többen kört alkotnak, akkor meg tudják idézni Horthy Miklós fehér lovát, aki aztán minden ellenséget dezintegrál. Pur és homu.
Nincs is más fegyver ellenük, mint a végre újra legalizált vöröscsillag alakú shuriken. ezzel is pontosan a két szemük között kell eltalálni őket, hogy megtörjük az ősi náci rúnatetoválást, amit maguk az ufók tanítottak meg Hitlernek, miután titokban a déli sarki jég alá menekült. Akkor aztán visszaváltoznak panelprolikká.
De ez csak plüssállatok serege a fő veszélyhez képest, aki Sherman tankot vacsorázik, Tigrist reggelizik, és egy gripen repülőszázaddal vakarja sörtéit. Mert hozzá képest Kim Jong Il tömegpusztító fegyverei is csak mezei virágok. Ő maga a WMD. A fospumpa, Himself. Egy lövéssel ezreket teleportál a szociális demagógia örökké bűzlő mocsarába. Újratöltés közben pedig reformokat eszik, adót emel, nyugdíjast sanyargat, romát veret, kokettál és összekacsint. Elalvás előtt meg kézivezérli a magyargárdát.
(azért mennyivel jobb, hogy a magyar terrorizmus valódi. nem úgy, mint Szaddám atombombája.)
Rettegjetek. Én szóltam. Már idehaza sem vagytok biztonságban. Elérte hazánkat a terrorizmus. Fusson ki merre lát.
2008. július 8.
Kovátsch Gamma Bertalan
Rablóból lesz a legjobb pandúr
Még egy apróság a terroristákról.
Valaha én is érdeklődtem a terrorizmus iránt. Még akkor, amikor Tomcat barátom droidzónájához írtam előszót.
Levélbomba, rakéta, ilyenek.
Azóta felnőttem és nem játszódok ilyenekkel. Ma már az igazi fegyverek érdekelnek. Ha már nekem nem lehetnek, másokat terroristáknak bélyegezhetek.
Az is van olyan jó szórakozás, mint a levélbomba.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
23:41
48
megjegyzés
Címkék: terroristák
Kovátsch Gamma Bertalan
A rettegés ideje
Bezabáltátok a lecsót és most böfögtök a tévé előtt, mi, prolikáim? Jól érzitek magatokat, kerek a világ, biztonságban érzitek magatokat, mi? Azt hiszitek, nem fenyegethet titeket senki és semmi?
Hát nem, birkák! Felállni, gyorsan! Vigyázzba, egy-kettő!
Figyeljetek és rettegjetek.
Terroristák fenyegetnek titeket. Harcolunk ellenük Irakban, harcolunk ellenük Afganisztánban és most eljött az ideje, hogy a harc a ti hálószobátokba is eljusson.
Nem lesz kellemes, de a háború a terror ellen nem méznyalás. Azt akarom, hogy kapcsoljátok ki a tévét és várjátok az utasításokat.
Hamarosan megmondom, kik a terroristák és hogyan kell őket eltaposni.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
00:03
63
megjegyzés
2008. július 6.
Ferenczy A. Szidónia
Reklámfelület
Tirpákok,
uborkaszezon van. A villanyuborkák szezonja. Nincs lehetőség igazi kommunikációra. Nevetséges ívű adok-kapok megy kis hazánk leglényegesebb szavazói, a náci vérfarkas párt által újra és újra sarokbaszorított nyugdíjasok kegyeinek megnyerése érdekében.
Mert hát mi kell a népnek? Nyugdíj és náciveszély!
Egyébként még elcsábulna a demagóg populista náci propagandának, aztán a végén fehér lovon bejönne Vitéz Nagy(apu kő)bányai kormányzó authentikus reinkarnációja. Ezt persze senki nem szeretné, valljuk be. Ez még viccnek is durva.
A szétvert melegtüntetés persze igazolja a radikális szélsőjobb széleskörű jelenlétét, amivel persze a hülyék pártja feszt kokettál meg összekacsint, de a magyar nyugdíjas nem szívesen azonosul az olyanokkal. Pfúj.
Viszont el kell jutni hozzájuk! Meg kell nekik magyarázni, hogy ki az igaz, és ki az, aki csak rosszat akar. Tudják, patája van, meg nyugdíjat csökkent. Most is éppen a trapistasatjba meg a disznócombba konvertálná a segélyt.
Az már biztos, hogy a klubbrádió teljes műsoridejét kihasználjuk - bár egy-két politikai hirdetés elférne még. Több óriásplakát sem jöhet szóba, mert kipusztulna a fű, elsötétülne az ég. Valami formabontót kell kitalálni, ami passzol a nyárhoz! A magyar nemzetet meg a hetiválaszt már mégsem vehetjük meg. A kurucok lekapcsolása se volt könnyű!
De például független matektanárt találni, az meg egyenesen lehetetlen!
Politikai reklámot a bőr alá! Aki velünk van, mutassa! Adja bérbe bőrfelületét! Az igazi állampolgár együttműködik majd velünk. (Neki majd adunk gázártámogatást, vagy neki tényleg olcsóbb lesz a trappista.)
Ez igazi tartósbérlet lesz, aki velünk van, velünk marad. Keríteni kell néhány rövid, de velős mondatot, amit bele lehet építeni egy nonfiguratív tetkóba, és kész. Például:
Tirpákbokrétás benned van!
Bársonyos reformok forever!
Szeretem a szegfűt!
Esetleg 18-as karikával a "most nem kúrjuk el!" is elmenne.
Bejegyezte:
Ferenczy A. Szidónia
dátum:
17:46
13
megjegyzés
Címkék: fospumpa náci vámpír, kommunikáció, melegek, reklám
2008. július 3.
Kovátsch Gamma Bertalan
Ha én isten lennék
Eliteim az Úrban! Jó elitnek lenni, mi? A sok nyunnyadt proli, ott kapar lent, miközben mi az elitség világítótornyából nézünk le rájuk. Nem mondom, egy ideig kielégített a kisszerű hangyák nyüzsgésének figyelése de ideje továbblépni. Többre vágyom. Többre vagyok hivatott, mint az elitség.
Isten akarok lenni.
Melyik kretén szólt be? A kurva anyád, kisfiam. Azonnal elhúzol a blogról.
Miért ne lehetnék isten?
Na ugye. Kedvelem az értelmes embereket. Persze, hogy lehetnék isten.
Határozottan úgy érzem, nagyszerű isten lenne belőlem. Sokkal jobb, mint a buzeráns katkók nyamvadt kis istenkéje. Nem vacakolnék vizekkel, világossággal meg sötétséggel. Végtelen bölcsességemben létrehoznék valamit, amiből egy adott idő alatt - legyen mondjuk tíz év - kivirágozhatna egy új világ.
Létrehoznám a blogoszférát. Aztán hadd nőjön, a sok kis hangya építgessen blogokat, írjon cikkeket, kommentelgessen egymáshoz. Nekem meg kedvem telne benne, ahogy zsezsegnek.
Várjunk csak. De hát a blogoszférát én találtam fel.
Hát akkor nincs mese, megvan a bizonyíték.
Isten vagyok. Elitek, lehet imádni engem.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
23:19
29
megjegyzés
Címkék: genesis
2008. július 2.
Prosztó M. Beléndek
Egy inkvizítor monológja
Bejegyezte:
Prosztó M. Beléndek
dátum:
20:15
11
megjegyzés
Címkék: antifa, hülyeország, ostoba
2008. július 1.
Bauer
X-akták
In internet veritas vagyis a neten az igazság. Kevés borivás és netezés után az ember ma már a teljes igazsághoz hozzáfér ha akar. Kezdjük akkor rögtön egy örök igazsággal: a Fidesz a hülyék pártja. Nem elég, hogy félmillió szavazót buktak legutóbb, most a wikipedia-t klónozva egy korrupediaban hazudoznak a kormányról. Vajon 2002 előtti ügyekről miért nincsenek bejegyzéseik? Elárulom, mert akkor újabb félmillió lépne le tőlük.
Ugyanez a helyzet a buta scifi vallású Szcientológusokkal is, nem véletlen hogy a hülyékpárti Schmidt Pál dőlt be nekik legelőször. De hála a Netnek, a hazudozás nem tarthat mindörökké - semmi perc alatt feltölthető egy weboldalra a valóság mint olyan és az jelen esetben így szól: Xenu épp annyira létezik mint Isten. Vagyis semennyire, mindkettő egyaránt egy óriási nagy kamu.
Mi a különbség akkor a kettő között? Az egyik több mint 2000 éves mítosz, de sajnos akkor nem volt net ami leleplezze, a másik pedig csak párévtizedes mese, ami már most bebukott mert okos emberek tényfeltáró doksikat raktak fel arról ide, így az üzleti maffiaként működő űregyháznak annyi. Xenu is dead. Vagyis meg sem született. Ahogy Jézus sem.
A kérdés már csak az, mennyi keresztesháborút, mennyi nemzetet, embert, ideát, műalkotást, forradalmat lehetett volna megspórolni ha 2000 éve már van internet?
Válasz: Sokat.
Viszont én szerencsésnek érezhetem magam, pár klikk után kideríthetem mi a _teljes_ igazság mindenről, miközben letőtikézhetem a Sztálingrádi csatát, rendelhetek bort online és azt is bármikor megtapasztalhatom, a Biblia miért is unalmasabb mint a South Park. A leglényegesebb, hogy megnézhetem a kedvenc UFO-s klippeimet a youtube-n.
Inkább hiszek az alien-sztoriknak, mint holmi Jelenések könyvének, a földönkívüliek ezerszer autentikusabbak mint sötét próféciák a múltból. Arról nem is beszélve, hogy nem kell dohos templomokba járni vagy milliókat befizetni, hogy megismerkedjem az extra-terrestial érzéssel.
Miután az ősembert egy nagy bumm teremtette, az Internetet pedig az okos ember, egy teljesen új fejezethez érkeztünk: az igazság ezek után már nem odaát van, hanem itt _nálam_.
Lost Highway
Bejegyezte:
Bauer
dátum:
22:01
9
megjegyzés