2008. november 29.

Bauer
Hate

Höndör B. Margit
ÓNOS ESŐ!! Elegem van!

2008. november 27.

Kovátsch Gamma Bertalan
Maffia


Több genny is jön majd, egész gennytó, gennytenger, gennyzuhatag. Most elintézem egy gennycsöppel, egy kedves kis gennygombóccal.

A református egyház egy bűnszövetkezet. Eddig is kurva nagy bajban voltak, de igazán nagy bajban majd csak ezután lesznek. Kiblogolom őket a picsába.

2008. november 26.

Kovátsch Gamma Bertalan
Mester és Tudós


Tököm tele van azzal, hogy más szakmai háttéranyagait írjam meg, mint a Modern Képmesékben tettem. Ha egy villamosmérnök vezetheti az MTA Szociológiai Kutatóintézetét, miért is ne kutathatná egy miskolci bölcsész a magyar pénzügyi kultúrát?

Az kurvaisten, hogy a harcostársaimmal a magyar pénzügyi kultúrát fogom kutatni. A részleteken még dolgoznunk kell, de a prekoncepció már készen van. A hülyemagyarok még azt sem tudják, hogy mi egy bank, mert nem tanulják az iskolában. Kell ide néhány oszlop- és kördiagram, valamint kurvanagy táblázatok sok számmal, de ez fog kijönni, majd meglátjátok.

Azért győzedelmeskedik mindig a tudományos módszer a vallásos barbarizmus felett, mert a tudomány azt adja, ami nekünk kell. Ha mi tudjuk, hogy a hülyemagyarok nem tudják, mi az a bank, a tudomány ezt bizonyítani fogja.

2008. november 25.

Kovátsch Gamma Bertalan
Felelősség

Vagyok a nyugati sirály -:
De magyarnak köpött ki a föld
Moslék-ország a nyakamon ül
Engemet Moslék-ország örökölt:
Nyöszörög a hájszagú föld.

Bégetik a droidok, hogy gyurcsánytakarodj. Miért is, hülyécskék? Mert eladósodás, államcsőd? És kinek a felelőssége az, baromállatok?

Gyurcsánytakarodj, köszönöm. Ez már a negatív IQ tartomány, a tökéletesen fekete test.

Gondoljuk csak meg, miért is nem tudta a Feri visszafogni a költekezést? Hiszen ha egy kicsit is azt mondta volna, hogy legyen már vége, hát így tönkremegy az ország, vonjuk el ezt meg vonjuk el azt, akkor máris jött az ellenzék, hogy nemá, meg miért kell ezt elvonni, tán felelőtlenség volt odaígérni eleve? Mit tehetett Feri ilyen helyzetben, mondjátok, mit?

Gyurcsánytakarodj, sejtettem. Droidok, lehet menni Csintalan bácsihoz.

Az épeszű keveseknek megmondom, hogy nem lehetett mit tenni. Ferit az ellenzék egyszerűen kényszerítette a költekezésre. Magától Feri nem költött volna, lett volna ő megfontolt és jövőbelátó, de hát az nem lehet, hogy a hülyék pártja nyerjen, hogy a hülyék pártja azt mondhassa, hogy lám, megígérte a Feri, odaadta a Feri, aztán később kiderült, hogy hülyeséget csinált a Feri. Ezt a sok hülyepárti nem úgy értetette volna, hogy Feri kitalált valami okosságot, kipróbálta és nem jött be, nem.

A kurvaéletbe, hagyjátok már abba, hogy gyurcsánytakarodj! A saját gondolatmenetemben is megrendül a saját bizalmam!

Szóval a sok hülyékpárti nem azt mondta volna, hogy Feri belátta a hibáját, hanem azt mondta volna, hogy Feri vesztett. Feri pedig nem veszthet, neki mindig nyerni kell. Ha nem lett volna ott az ellenzék, aki kényszerített, akkor Feri nem tartott volna fenn hitelből egy magas nyugdíjszintet. De hogy az ellenzék felelőtlenül ott lihegett, muszáj volt neki.

Gyurcsánytakarodj, a faszba veletek. Kár belétek az egyrésztmásrészt, idióták.

Loxon
Ajándék Headset!!!

Pirx is Back!

2008. november 24.

Ferenczy A. Szidónia
különbség

Tudjátok mi a különbség az elit és a proli között?

Az elit más számlájára költ túl, a proli meg a sajátjára.

Úgyhogy a proli helyében igencsak meggondolnám, hogy megjátszom-e az európai értelemben vett faszagyereket. Pont elég lesz neki az elit után törleszteni, feküdjön szépen csak bele a mocsokba. Úgyis oda való.

2008. november 23.

Kovátsch Gamma Bertalan
Szemétlerakó

Azt hiszitek, rám ijesztett a MÚOSZ? Egy nagy faszt ijesztett. Neveket is kimondok bátran. Neveket akartok? Tessék, itt vannak a nevek és a véleményem róluk, őszintén, arcba bele, ahogy megszokhattátok tőlem.

Tehát akkor a magyar Európa Parlamenti képviselők.

Barsiné Pataky Etelka (Fidesz) betyár. Becsey Zsolt László (Fidesz) egy birka. De Blasio Antonio (Fidesz) dicstelen. Dobolyi Alexandra (szoci) dilis. Fazakas Szabolcs (szoci) egy favicc. Gál Kinga (Fidesz) gonosz. Glattfelder Béla (Fidesz) görcsös. Gurmai Zita (szoci) gutaütéses. Gyürk András (Fidesz) gyalázkodó. Harangozó Gábor (szoci) hasznavehetetlen. Hegyi Gyula (szoci) hatalmaskodó. Herczog Edit (szoci) házsártos. Járóka Lívia (Fidesz) egy juh. Kósáné Kovács Magda (szoci) egy keljfeljancsi. Lévai Katalin (szoci) lázas. Őry Csaba (Fidesz) örömtelen. Schmitt Pál (Fidesz) egyszerűen suta. Schöpflin György (Fidesz) sebesült. Surján László (Fidesz) súlyos. Szájer József (Fidesz) szájzáras és végül
Tabajdi Csaba Sándor (szoci) tanácstalan.

Az annyi, mint 12 fideszes és 9 szoci, összesen 24 EP képviselő. Plusz Kovács László biztos, aki egy kerékkötő. Ezek azok a barmok, akik miatt Magyarországnak olyan rossz híre van az Unióban. Ezek miatt állunk vesztésre a szlovákokkal szemben. Ezek miatt a kretének miatt gondolják úgy, hogy Magyarországon is kretének élnek.

Gondoljátok meg, folytatódhat-e ez így tovább.

2008. november 22.

Höndör B. Margit
Mér báncsa mindenki a Tomket Bélát??

Mert magyar? He?
Rohadékok!

De a Béla jól visszavágott!
Hajrá Béla!

És miért máshonnan kell ezt az egészet megtudnom, KGB??!!

Prosztó M. Beléndek
Arcok a versenyszférából

A befektető

Ő az Isten. Kész, nincs mese, az van, amit mond. Amit mond, arra bólogatunk. Akkor is, ha hülyeséget mond. És sokszor azt mond, dehát ő akkora nagyság, hogy ez elnézhető neki. Valószínűleg egy évet nem dolgozott abban az iparágban, ahová befektetett, de mindenről van egy elképzelése. Csak a topmenedzsmenttel hajlandó tárgyalni. Módszere a "carrot and rod", bár a répa általában a felsővezetői szintre jut csak, lejjebb meg csak rektális implantátumként lehet rá számítani. Nagyon komoly ember a befektető. Számfetisiszta. Büdzsé és előrejelzés fetisiszta, bár nem mindig van tisztában a mögöttes számok jelentésével. De sebaj, lényeg, hogy felfelé íveljen az a grafikon!

Vállfajai:
1, Harminc év alatti, elismert NYUGATI közgazdasági egyetemet végzett elemző. Egy stróman. Két évet dolgozott valamelyik nagy könyvvizsgálónál, vagy egy befektetési bankban. Még arra is EXCEL modellt épít, ha vécére kell mennie. Az alábbi, második kategória lebeg a szeme előtt, azért dolgozik éjt-nappallá téve, hogy elemzőből partnerré/menedzserré válhasson a befektető cégnél.
Kedvenc kifejezései: "ez a szám nem ér össze azzal, amit két hete kaptam"; "biztosítani kell, hogy pénzt takarítsunk meg ezen a területen"; " hogy jön ez ki a mérlegből?"; "hasonlítsák össze a tervvel"; "kérek erre egy rövid kalkulációt"; "ma éjszaka modellezd le"; " holnap délutánra kérem"

2, Ötven év körüli nagytőkés. Folyamatokban, piacokban, globális lehetőségekben gondolkozik. Mindig bennfentes információkra hivatkozik. Ismer mindenkit, aki nemzetközi szinten számít. Két nap alatt audienciát kap BÁRMELYIK politikusnál. Egyes tőzsdei folyamatok mögött ott sejtik a nevét.
Kedvenc kifejezései: "költséget kell megtakarítanunk"; "a legújabb piaci információ"; "a cash folyamatok érdekelnek"; "milyen kihatással van ez a stratégiára?"; "tőkét teszünk bele"; "biztosítani kell a megtérülést"

Megjelenése:
Méregdrága öltöny, mandzsettagombos ing, blackberry, laptop, mobiltelefon. Látható a Marriott étkezőjében vagy a vezérigazgató tárgyaló környékén.

A felsővezetés

Ők azok, akik irányítják a Céget. Ez különböző meetingekből, tárgyalásokból, üzleti ebédekből és a feladatok minél gyorsabb leosztásából áll. Nevetve hivatkoznak arra, hogy mennyit dolgoznak és milyen stressz alatt vannak. Ez hihető is, ha arra gondolunk, hogy mennyi feladatot kell kiosztaniuk, vagy hogy bármikor megfeküdheti a gyomrukat a bélszín, vagy felfekvéses lehet a seggük az audi bőrülésétől.Régebben ők is dolgoztak, de nem mindig csak munkakvalitásuk juttatta őket a bőr forgószékbe. Homályosan rémlik nekik valami abból, hogy milyen folyamatokat irányítanak. Jobb esetben. Rosszabb esetben csak körülbelül van lövésük róla. Ez nem akadályozza meg őket abban, hogy sommás véleményeket mondjanak mások munkájáról, fennen hangoztassák, hogy mi miért rossz és természetesen, hogy másra mutogassanak, ha valami balul sült el. A mutogatás lehet oldalirányú, de egyszerűbb és kevésbé konfliktus-gerjesztő lefelé. A topmenedzser a befektető jelenlétében kivirul. Humoros lesz, könnyed, nagyon okos, sokrétű ismeretekkel bíró és készséges. Elvégre jó az a répa és még annyi mindent le kell tárgyalni.

Vállfajai:
1, A késő harmincas, korai negyvenes nagyarcú yuppie és

2, a negyvenes-ötvenes-hatvanas megfontoltabb üzletember.

A második messze elviselhetőbb és jobb pillanataiban már emberként is tud viselkedni. Az első egyszerűen tökéletes és tévedhetetlen.

Kedvenc kifejezései: "megcsináltuk"; elvégeztük"; "nem jól csináltad meg";"csináld meg"; "ez nagyon fontos projekt"; "ennek top prioritása van"; "értsd meg, hogy ezt meg kell csinálnunk "; " a jelenlegi helyzetben nincs realitása a béremelésnek"; "sajnos, most nem érek rá, meetingre kell mennem, készítsd elő addig az anyagot"; "a stratégiánk szerint"; "letárgyaltam vele"; "a vezérigazgatói értekezleten elhangzottak szeint"

Megjelenése:
Öltöny, bőr diplomatatáska, audiból épp kiszáll, vagy beszáll. Előfordul a vezérigazgatói tárgyaló és saját irodája környékén.

A középvezetés:

Nekik kell elvégeztetni a felsővezetés által kiadott feladatokat. Általában körülbelül értenek a területükhöz, ha nem annyira, akkor taposással és basáskodással tartják fent pozíciójukat. Mivel viszonylag sok emberrel dolgoznak együtt, illetve többel, mint a topmenedzser (tisztelet a kivételnek, a topmenedzser egész munkaideje alatt nem mozdul ki az irodájából, a tárgylójából, vagy az audijából, a munkaterületen csak elvétve fordul meg), általában ők jelentkeznek a nagybetűs Főnökként és általában úgy is viselkednek. Lenyomják, és kamatostul továbbadják mindazt a frusztrációt, amit a topmenedzsertől kapnak. Hatalmukat és hozzáértésüket azzal demonstrálják, hogy ha lehet, összezörrennek a többi területtel. Nem ritkán úgy kezelik a többi középvezetőt, mintha az semmit sem csinálna és vagy nem értene a nagybetűs Folyamatokhoz vagy Szabályzatokhoz. Természetesen, minden, más területről, oldalról jövő kezdeményezés munka-áttolásnak számít és panaszkodni kell róla a topmenedzsernek. Aki felhívja a másik terület topmenedzserét, majd megegyeznek, hogy ezt meg kell csinálni és részükről ez el van intézve, kit érdekel, hogy a következő meetingjük alatt effektíve ki dolgozik. Szép pillanatokat okoz, amikor keresztbe-cseszegetik egymás középvezetőit.

Vállfajai:
1, A feltörekvő fiatalok, akik ambíciózusan, agresszíven eljutottak eddig a pozícióig, és titokban, lélekben felfelé kacsingatnak. Általában jól értenek a dolgaikhoz, viszont rosszak konfliktuskezelésben, munkaszervezésben és természetesen, már a koruk is elég ahhoz, hogy a beosztottak a hátuk mögött megjegyzéseket tegyenek. Az agilis fiatal képes effektíve dolgozni is, nem ritkán éjjel-nappal. Tempója és stílusa halálos. Ennek megfelelően követel, gyakran frusztrált és kiállhatatlan.
2, A középkorú középvezető. Eddig a szintig jutott, ebben teljesedett ki és itt is szándékozik maradni. Lassú, megfontolt, szokásai és munkastílusa rabja. Teljhatalmú úrként igazgatja területét, amihez ért. Öltöny, kosztüm; aláírókönyv felett megfontolt kávézás, fojtott hangok a titkárnői asztal felől, szigorú tekintet a szemüveg fölött. Rend van. Bent ül, ameddig bent kell és az első típussal ellentétben - akit csak az aktuális feladatok és sajátmaga előtérbe nyomása érdekel - sok időt fordít a munkatársak ellenőrzésére. Munkaidő nyilvántartás, szabadságolások, cigiszünet. Rend van.

Megjelenése: Második esetben öltöny, első esetben ez néha elszabotálva. Az aláírókönyv fölött, a topmenedzser irodája felé tartva, vagy onnan jövet kapható el. A munkaterületen is előfordul, olyankor mindenki megfeszített munkát mutat. Ha éppen nem kér valamit, akkor telefonál.

Kedvenc kifejezései: "a vezetés úgy gondolja"; "most hívott ... úr, a következőket kell megcsinálni"; "a projekt határideje ...., nincs időnk totojázni!"; "fél négykor már nem találtalak bent tegnap"; "kizárt dolog, hogy én ezt aláírjam, ez ellentétes a szabályzattal"; "ezt én nem dönthetem el, megkérdezem .... urat"; "bent tudnál ma egy kicsit tovább maradni?"; "most nem mehetsz szabadságra!"

Az irodai alkalmazott

Ő dolgozik. Saját véleménye szerint ő dolgozik a legtöbbet. Mindenki más nem dolgozik. A főnöke hülye, nem ért semmihez és az ő szekálásában éli ki magát. A Cég egy mocskos kizsákmányoló, egy láger, egy rabszolgatartó telep. Fél ötkor ki akar esni a kezéből a toll, ha nem eshet ki valamely oknál fogva, fel van háborodva, túlórapénzt, csúsztatást követel, majd amikor a főnök belép, elhallgat. Udvariasan mosolyog, nevet a főnök által elejtett poénokon. Ha nem a főnök a téma, akkor az éppen nem bent tartózkodó munkatársat és annak családi dolgait pletykálják ki. Leépítésekről, kirúgásokról, a vezető szinten lezajlott eseményekről beszélnek. A dolgok felét tudják, a másik felét hozzáteszik. Bár a főnök egy hülye zsarnok, azért lehetőleg minden döntési pontnál kérdezzük meg. Biztos, ami biztos. Ha a megszokottól eltérő, vagy intenzívebb munkát kap, felháborodik. Őt ezért nem fizetik meg.

Vállfajai:
Sokrétű.

Kedvenc kifejezései: "megszakadok a munkában"; "nem lehet egy percet dolozni, állandóan csörög a telefon"; "könnyen beszél ő az ő fizetésével"; "tegnap is bent ültem hatig"; "itt az ideje új munkát keresnem"; "megint leépítés lesz, na, sejtettem"; "árgus szemekkel figyeli, hogy telefonálok-e, pedig öt percre hívtam a gyereket"; "csak a postára ugrottam ki"; "hallottátok, hogy átszervezés lesz elsejétől? Biztos nincsenek megelégedve XY-nal, nem is csodálom"; "ennyi pénzért üljön bent ő"

2008. november 21.

Höndör B. Margit
Prosztó arca

Prosztó M. Beléndek
Arcok az udvarról

Höndör B. Margit
Arcok a hivatalból

Szervilis ötvenes


Ő jön legkorábban és ő megy el legkésőbb. Kezdetben merő buzgalomból tette, és persze az előléptetés iránti vágy sarkallta, mióta vezető, a kénytelenség is: rajta kell tartania a szemét a beosztottakon, késnek-e? Mennyit? Hányszor? 8 órakor bekéreti a jelenléti íveket, ha szabadságra megy, betelefonál. Nem szeret szabadságra menni.


Nem buta, nem okos. Gyakorlott. 30 éve rakosgatja az iratokat a különböző dossziékba. Szereti a dossziékat, de nem szereti a meglepetéseket. A dolgoknak megvan a jól kialakult rendje, ideges lesz a váratlan vagy bonyolult helyzetektől. Azokat meg kell vitatni a felettesével. Egyedül nem dönthet...De zavarhatja-e ilyesmivel? Majd reggel megbeszéli vele, mikor beviszi hozzá a frissen turmixolt gyümölcslevet. Évek óta ő készíti el NEKI, minden reggel azzal várja ŐT. Talán majd akkor megemlíti a dolgot, igen.


A beosztottakkal következetes. Minden levelet átjavít. Nagyon szeret leveleket átjavítani. A címzést inkább középre …a dátumot ki kell írni rendesen, ez így nem jó…tájékoztatom helyett legyen inkább tájékoztatásul közlöm…igen, és a végén ne üdvözlettel, hanem inkább tisztelettel az elnök úrnak...Ez már az átírt levél volt? Nem baj, így sokkal jobb lesz…esetleg vastagabb betűvel a nevet.


Szívesen magyaráz. Hosszan, kimerítően. Szívesen beszélget arról, hogy milyen irodaszereket kell megrendelni, és hány asztali lámpára van szükség. Könyörtelenül kihúzza a felesleges nyldosszié igényléseket, és megmutatja, hogyan lehet egy gémkapcsot többször is felhasználni. A tollbetéteket favorizálja a tollakkal szemben, az irodaszer-pazarlás elkötelezett ellensége. A karácsonyi buli pedig legkorábban 3-kor kezdődhet. Dönt, keményen és ellentmondást nem tűrően. Főnök.

2008. november 19.

Kovátsch Gamma Bertalan
Provokáció

Szóval az van, hogy a foci egy ritka undorító világ. Provokálnak meg gyalázzák az ellenfelet. Mindezt egy kurva bőrlabdáért, ami amúgy úgyse érdekel senkit. Aztán csodálkoznak, ha az ellenfél visszaüt és akkor persze futnak a mamához, hogy anyúúúú, megütött a csúnya bácsi.

Hülyécskék. Provokálni csak olyanokat szabad, akik nem ütnek vissza.

Lehet például a hülyevallásosokat, mert nekik a hülyevallásuk megtiltja, hogy visszaüssenek. Lehet a hülyeparasztokat, mert ők a hülyetraktorjaikkal úgyse tudnak elérni engem Budapesten, az ország egyetlen civilizált helyén. Lehet provokálni a hülyeafrikaiakat, mert ők messze vannak és meg se tudják, hogy neutronbombázni készültem őket.

Nem lehet provokálni a másik hülyefocicsapat drukkereit, pláne, ha baráti rendőrséggel vannak megerősítve.

Aki ezt sem képes megérteni, az kapja a viperát a pofájába. Hülyékkel nem foglalkozom.

Jut is eszembe. A MÚOSZ-t se provokáljátok.

2008. november 18.

Kovátsch Gamma Bertalan
Már megint a kibaszott focisták

Hogy én hogy utálom a kibaszott focit. Utáltam gyerekkoromtól kezdve, túléltem a focivébét, amikor még elitek is elcsábultak ettől az agyatlan sporttól és utálom most is, amikor még mindig vannak olyan nyomorult véglények, akik eljárnak meccsre.

Hogy én hogy utálom a hibbant nagymagyarországosokat! Utálom a royalista címerüket, utálom a kibaszott ünnepeiket, csak a nemzethalál gondolata vidít fel. Ha rajtam múlna, még a hülyemagyar zászlójukat is betiltanám.

Ha a focit és a nagymagyarországosokat összeszorzom, akkor nyerek ám igazán utálatos fajtát!

Ezt az utálatos fajtát kell most utálnotok.

2008. november 14.

Kovátsch Gamma Bertalan
A garasoskodás kárai

Tudtam, bazdmeg, tudtam. Flóri Annára volt pénz, a blogot meg nekem kellett megcsinálnom a Modern Képmesékhez. Arra meg már végképp nem volt pénz, hogy angolra fordítsuk a rajzfilmsorozatot és elküldjük Obamának.

Pedig megcsináltam volna egy hétszámjegyű összegért.

És tessék, most itt van az eredmény. Obama, a fospumpa nemzeti egészségbiztosítást akar csinálni. Lapáttal akarja a dollárt a nép közé szórni, mert még nem jött rá, hogy egy egészségbiztosítás legyen biztosításalapú. Aki nem fizet - a sok proli - az ne kapjon semmit.

Ha megnézte volna a vonatkozó képmesét, ilyet nem csinál.



Ez az a kommerség, amire már az előzőekben is rányitottam az elit szemét. Meglátjátok, az lesz majd a baj Amerikában, hogy a sok adócsaló nem fizeti be a TB-járulékot és a kórházak így is ellátják. Ha Obama megnézte volna a képmesét, akkor megvilágosodik és talán még a Medicaid-et is eltörli. Igazából nem tudom, mi az a Medicaid, de nekem azt mondták, hogy nem biztosításalapú, így jó nem is lehet.

Látjátok, egy ilyen kis piszlicsáré megbízáson múlik egy nagyhatalom sorsa. Ebből is csak az a tanulság, hogy he spóroljatok az elit projektjein. Sokszor többe kerül később.

Obama pedig egy fospumpa.

2008. november 13.

Kovátsch Gamma Bertalan
Ellenség

Hadd áruljak el egy műhelytitkot. A megmondóembernek számos feladata van a munkaköri leírásába lefektetve. Ezek egyike - ha nem a legfontosabb - az ellenség kijelölése. Amíg ti békésen emésztitek a vacsira bekapott söltkrumplit, az Ellenség ott ólálkodik kinn a hidegben. Milyen Ellenség? Mikor melyik. A mai megmondás után a vallásos fanatikusoktól kell majd féljetek. Megmondták tudományos alapon, hogy a legártatlanabbnak tűnő katkóból is kitörhet a terrorista bármely pillanatban (köszi Péter a reklámot is és annak bátor kimondását, hogy a szabad világban a szuverén értelmiségi nyugodtan készíthet Modern Képmeséket).

Tehát 9/11. Azt hiszitek az iszlám zöldségesek voltak? Egy fenét. Nekik sikerült. Ez nem jelenti azt, hogy a többiek nem próbálták meg. Ott volt az egész banda a katkóktól kezdve a szcientológusokon keresztül a náci reformátusokig. A katkók egy hatalmas olajszállító hajót akartak nekihajtani a partnak a World Trade Center előtt, tele gyúlékony olajszármazékkal. Már látótávolságban voltak. A baptisták ablaktisztító munkásoknak álcázták magukat, hogy bombákat tapasszanak kívülről az ablakokra. A náci reformátusok alagutat ástak a torony alá és alig 100 méterre voltak már.

Aztán a katkók kinéztek az olajszállítóból és mit látnak? Hogy néhány iszlám zöldséges megelőzte őket repülőgéppel.

Attól még ugyanolyan veszélyes terrorista valamennyi. Ők az Ellenség mára.

2008. november 12.

Höndör B. Margit
A hülyegyerek

Tölgy Ilona törzskommentelő pajtásunk hónapok óta őrlődik azon, hogy dacára a helyi italmérésben a gyermeknemzés fontosságáról tartott gyújtó hangú beszédének, technikai javaslatainak, majd az érdeklődő tekintetek és három feles császárkörte hatására Kissné Patya Rozália bevonásával elkövetett demonstrációjának, Tirpákbokrétás népessége nem gyarapszik, sőt a performance ellenére (óta??) határozottan csökken.
Rosszindulatú pletykák, és azok terjesztője, K.G. Bertalan szerint ez a csökkenés a demonstrációban szereplő Kissné Patya Rozália élemedett korának, valamint Tölgy Ilona szerencsétlenkedésének köszönhető. ( Mint bizonyára mindannyiuk előtt ismeretes, a törzskommentelő pajtás a performance kulcsjelenetében egyszerűen orra esett Kissné Patya Rozália sérvkötőjében.)
K. G. Bertalannak nincs igaza.
Tirpákbokrétás népessége a hülyegyerek miatt nem növekszik.
A hülyegyerek 7 éves kisfiú és minden reggel a bokrétási buszon utazik be Pestre az anyukájával az iskolába. Nagyon tömött ilyenkor ez a busz, a tirpák ifjúság színe-java préselődik egymásnak szintén iskolába vagy munkába igyekezve, álmos arcok, hátizsákok a földön, egy-egy üdvözlő intés a régi osztálytársaknak. Mindenki bóbiskol még, csak a busz motorja búg. És akkor a hülyegyerek elordítja magát, csak úgy, különösebb ok nélkül. Anyuka és az ismerős szomszédasszony gyöngyözően kacag, jaj, ez a kis Béluska, milyen kis helyes. Béluska vérszemet kap, csapkodni kezd, verdesi a fejét az ülésbe, tovább ordibál. Anyuka kuncogva megsimogatja, hiába na, a gyerekek már csak ilyenek. Béluska feláll kicsit , ugrál egyet pár útba eső lábon, majd megfáradva elpihen. A busz szinte hallhatóan fellélegzik.
A végállomáshoz közeledve megrettent arcú tizen- és huszonévesekben érlelődik meg az elhatározás: NEM!SOHA!

2008. november 11.

Kovátsch Gamma Bertalan
Fospumpák

Létezik olyan, hogy Amerika, ez megvan minden elitnek? Amerikában is vannak politikusok, olyan amerikai politikusok. Azt hiszitek, az amerikai politikus olyan nagyon más, mint a magyar? Tévedtek.

Van ez az Obama például (Amerikában van ilyen név, ők egy kicsit fejlettebbek mint mi, nem csak Feri van meg Péter, hanem Obama is). Na ez az Obama egy kommer. Kommunista. Sajnos az amerikai népet megmákonyozta azzal, hogy Remény meg Változás, programja meg persze nem volt. A hülyeamerikaiak bekapták a horgot és most ott ül a nyakukon az Obama, terjesztvén a vörös mételyt. Nekünk meg a vörös métely egy nagy szívás, mert amíg az amerikaiaknak el van vörösödve a szeme, addig se atombombáznak, ami pedig a mi érdekünket szolgálja. Ebből is csak az a tanulság, hogy nagyon alaposan meg kell nézni, van-e a politikusnak programja, mielőtt szavaztok, mert különben egy olyan fospumpát szavaztok a hatalomba, mint Obama.

Ennyit akkor Obamáról.

De még ez az Obama is jobb, mint a Bush. Obama talán kínál a világnak Commodore 64-et, vagy manapság már inkább Commodore 64000-et, Bush meg csak a fasizmust kínálta. Ez a Bush, ez egy katkónáci, vallásos volt, képzeljétek, abból is a legrosszabb, egy katkó! A vakhitét tukmálta a világra és még jó, hogy nem atombombázott, mert az nem szolgálta volna az érdekünket. Ebből is csak az a tanulság, hogy nagyon alaposan meg kell nézni, nem hülyevallásos, esetleg katkó-e a politikus, amikor szavaztok, mert különben egy olyan fospumpát szavaztok a hatalomba, mint Bush.

Ez van a távoli Amerikában. Itthon szerencsére csendesen csordogál az élet, nem történik semmi izgalmas. Ne is történjen, maradjanak az izgalmak csak Amerikának.

2008. november 10.

Kovátsch Gamma Bertalan
Hogyan válaszoljon egy levélre az Elnök?

Rohanó, elembertelenedett világunkban az illem, az úriemberhez méltó viselkedés sajnálatosan visszaszorult. Ezért üdvözölhetjük csak illemszakértőnk megnyilatkozását, amely az elnöki válaszlevelek írásának rejtelmeibe avatja be az eliteket.

Az Elnöknek írt levél motoros futárral érkezik. A futár érkezéséről az Elnök stábja előzetes értesítést kap. A futár az értésítésben megadott időponthoz képest legfeljebb 5 percet késhet. Ha az Elnök levelét nem tudja a megadott időben kézbesíteni, a levelet visszaviszi a feladó Elnökhöz és új időpont kerül megtárgyalásra. Az időpont hétköznap 10 és 12 óra között legyen, olyan napon, amikor az Elnök a Székházban tartózkodik.

A futárt az Elnök harmadik titkárja fogadja a Székház előcsarnokában. A futár tiszteleg és két kézzel maga elé nyújtja a levelet. A harmadik titkár röviden meghajol, két kézzel átveszi a levelet és szertartásosan felolvassa a címzést. Ezután a futár és a harmadik titkár újra röviden meghajol egymás felé, majd a futár távozik.

A harmadik titkár a feladó Elnök levelét az Elnöki Titkárságon a második titkárnak adja át, aki az első titkárhoz továbbítja. Az első titkár személyesen az Elnöknek adja át az Elnöki Irodában. Az Elnöki Irodában ekkor jelen van: az alelnökök, az igazgatók és az Elnöki Hivatal vezetője. Az ő jelenlétükben az első titkár felnyitja a feladó Elnök levelét és elolvasás nélkül átadja az Elnöknek. Az Elnök ekkor elolvassa a levelet és tájékoztatja a beosztottjait. Az Elnök dönthet úgy, hogy egyes részeket nem mond el vezető beosztottjainak. Amennyiben a feladó Elnök valamely részlet titokban tartására kéri meg az Elnököt, azt a részletet az Elnök semmiképpen nem közölheti vezető beosztottjaival.

Ekkor a vezető beoszottak egyenként, rang szerint haladva elmondhatják tanácsaikat, melyek konstruktívak és szabatosak kell legyenek. Az Elnök rövid biccentéssel jelzi, hogy meghallgatta a tanácsokat. Ekkor az Elnök dönthet úgy, hogy a válasz megfogalmazásának idejére kiküldi a vezető beosztottakat, de bent is tarthatja őket. A választ az Elnök az első titkárnak diktálja.

A válasz lediktálása után az első titkár a titkárságon elkészítteti a válaszlevelet. A levelet az Elnök fejléces papírjára nyomtatják, melynek merítettnek kell lennie. A végleges levelet az első titkár átadja az Elnöknek aláírásra, aki szigorúan töltőtollal kézjegyével látja el. Amennyiben a válasz diktálásakor a vezető beosztottak is jelen voltak, az Elnök levelét ellenjegyzi az Első Alelnök és az Első Igazgató is. A levelet az Elnök személyes futárja továbbítja a feladó Elnöknek. A feladó Elnök levelének átvétele és a válasz átadása között legalább 6, legfeljebb 48 óra telhet el.

Az az Elnök, aki nem így jár el egy hülyeparaszt primitív bunkó és fospumpát a pofájába, mert nem tudja az illemet. Asztakurvaéletbe.

2008. november 8.

Höndör B. Margit
Közérdeklődésre számot tartó történések Gizike életéből. 123. rész


Van egy őzike a szomszéd kertben. Bambán szedegetem a mandulát az avarból, felnézek, és egy őzike néz vissza rám a kerítés mögül. Mia...!!!???
Felvetődik a kérdés: vajon meddig tud elmenni egy ember taplóságban és érzéketlenségben szép, új világunkban?
Értem én, hogy az építkezés után le kellett cserélni az addig hasznosan őrző-védő kuvasz kutyát egy ölebre, a kuvasz megtette a kötelességét, a kuvasz mehet, láncon sokáig nem lehet tartani ezt a fajtát, és amikor naponta egy órára elengedték a kertben, olyan boldogan rohangászott, hogy félő volt, elcseszi a gyepet. A telepen egyébként is sokkal jobb dolga van, és az öleb nem is kakál akkorákat.
Fogom agyilag, hogy az ölebet is le kellett cserélni egy másikra, mert emez állandóan ugatott és átmászkált a szomszédba, pedig milyen helyes kis neve volt: Bendzsike a kurvaanyádrohadtdög gyerevisszabazmeg.
De az őzike miért??? Jól mutat a Korsós Lány szobor mellett?? Illik a zenélő szökőkúthoz?? Télre is kell valami díszítő elem a gerendákból ácsolt hídra, a tó fölé, ha már azok a hülye levelek szemét módon leesnek a fákról?? Vagy a kis Sándorka (20 éves, 120 kiló) akart egy ilyet, hogy beájuljanak a haverjai?
Az őzike nyüszög, és rágcsálja a fák alsó leveleit.
Ebből még baj lesz, Bambi, megint betuszkolnak a csomagtartóba.
Én szóltam.

2008. november 7.

Bauer
Az Úr blogkönyve

Egy felelősségteljes Úr tesz a populizmusra mert előrelátóan cselekszik. Akkor is ha az nem népszerű. Ha IMF-hitelt vesz fel vagy blogot ír akkor annak részletei és üzenetei nemcsak a mának szólnak, hanem a holnapnak, sőt a holnaputánnak is. Értéked adnak a jövőhőz, a jövő gondolkozó és hazafi polgárainak.

A Mester blogját sem értik vagy értékelik sokan, akárcsak a Modern Képmeséit de eljő majd a nap amikor imába és márványba fogják foglalni azok minden szavát. Ahogy az Úrét is. Akinek most először jelenik meg egy teljes könyvben híres és kedvelt blogjának értékes és válogatott bejegyzései.


A karácsony előtt megjelenő könyv végre lehetőve teszi, hogy az is hozzáférhessen majd napi írásaihoz és családjának mindennapjaihoz akinek nincs net hozzáférése és az is aki majd a jövőben vissza akarja olvasni milyen nagy államférfi volt Gyurcsány Ferenc.

Fantasztikus ötlet, be kell vallani.

Ennél még nagyobb bátorságra vall, hogy a válogatásba bekerül az évezred legnagyobb retorikai beszéde, az Őszödi beszéd is. Nem zseniális húzás ez? Mostantól az unokáink is tudhatják, történelmi jelentőségű politika beszéddel volt dolguk a szüleiknek, nagyszüleiknek.

És ez még nem minden. A könyv bevétele nem az Úr vagy a kiadó bankszámlájára megy majd hanem egy Roma tanoda megsegítésére!

Őszintén meghatódtunk, tényleg. Hadd fejezzük ki minden tiszteletünket az Úrnak és jobbulást kivánunk a Mesternek is egyben!

2008. november 6.

Kovátsch Gamma Bertalan
Arcképcsarnok

Beszarok, népszerűség. Hülyearcúak azon pufognak, hogy az Úrnak nincs népszerűsége. Hát eleve, mi a népszerűség? Kinek hiányzik, hogy a sok proli szeresse az Urat? Elég, ha befogják a pofájukat és teszik a dolgukat, kedves barátaim. Az Urat csak nekünk, eliteknek kell szeretnünk és mi szeretjük is, a többieknek pedig szarok a szájába. Nagy dolgok mindig, mindig népszerűtlenséggel jártak, itt az ideje, hogy a hülyemagyaroknak újra órát adjak. Már a múltkori '56-os téma is milyen népszerű volt.

Itt van, bazdmeg, néhány történelmi figura. Ők nem keresték a népszerűséget, hanem tettek, a prolik meg kapták a fospumpát a pofájukba.

Attila, a hun

Ugyanaz volt, mint ma. A sok hülyenép, vizigótok, gepidák, alánok és még a faszom tudja, hány kis törzsecske mind önálló önkormányzattal nyomult. Micsoda pazarlás! Pedig már akkor is tudták, hogy nem jut minden lófőnek Teszkónagyáruház, de hát tudjátok, akkor is csak a nagyzolás ment. Attila elsöpörte ezt a sok nyunnyadt önkormányzatot költségkímélés végett. Azt hittétek, szerették érte? Egy faszt szerették, de mit törődött ezzel Attila? Kurvára semmit se törődött vele, hanem aki ellenkezett, azt orrbaverte. Reformokat így hajtanak végre, nem ám ondolált nyáladzással.


IV. Béla

Ugyanaz volt, mint ma. A sok hülyebáró nem akart adót fizetni a királynak. Nem volt más hátra, fehéríteni kellett. A fehérítés éppen kezdett sikert hozni, amikor kitört a világválság. Megjelentek a tatárok. A tatárok begyűrűzését egy ilyen nyitott gazdaságú ország nem tudta elkerülni, de a tatárok visszavonulása után a reformok így újabb lendületet kaphattak! Azt hiszitek, megértették a hülyemagyarok, hogy a fehérítés, a tatárok és a reformok az ő érdekeiket szolgálták? Akkor nem értették meg, de ma már minden kisdiák megérti. Ezért is egy nagy faszság a népszerűséget keresni.

Napóleon Bonaparte

Ugyanaz volt, mint ma. Sok hülyeországocska és hülyebirodalom, mindegyik saját törvényekkel. Hát hatékony volt így az adminisztráció? Nem volt hatékony. És azt hiszitek, hogy amikor Napóleon új adminisztációs eljárások bevezetését javasolta, akkor ezek tapsoltak örömükben? Egy faszt tapsoltak, pfujoltak meg minden. Hiába pfujoltak azonban, a szájuk el lett kenve. Szerették Napóleont. Egy túrót szerették. De nem is volt kíváncsi a véleményükre!

Ha ezek a történelmi alakok a népszerűségükkel törődtek volna, most nem lennének benne a történelemkönyvekben. De szartak a népszerűségre és most mindenki megtanulja a nevüket. Ennyit ér a népszerűség történelmi perspektívában, ezért szarik rá az elit.

Remélem, ti is szartok a népszerűségre?

Prosztó M. Beléndek
Prosztó leveti az inkognitóját

2008. november 4.

Höndör B. Margit
Köztisztviselői eskü Tirpákbokrétáson


¾ 8-ra kell beérni a Főhivatalba, csak semmi lacafaca, 8-kor kezdődik az aktus, hamar le akarják zavarni az egészet, ez is egy üzenet, ugyebár. Már legalább 15 leendő köztisztviselő toporog a lift előtt, a szűköcske és kevéssé elegáns térben, fekete-fehér ünneplőruhák, tanácstalan arcok, pár fiatal lány egy öregecskedő bonviván ásatag poénjain vihorászik, kabátok a kézben, táskák jobb híján a földön.
Ismerőstől kérdezem, miért itt álldogál, elindulunk az ún. dísztermet megkeresni, lassan idő van, le is kellene cuccolni, egyebek. Erős testalkatú, de kedves arcú titkárnő-ügyintéző kérdésünkre visszairányít bennünket a lift elé, leszünk szívesek ott várakozni még egy kicsinyég. Érdekesen mennek itt a dolgok, nézünk össze, egyre többen vagyunk, már-már belóg a lábunk a folyosóra, akkor mi lesz? Juj!
Az utolsó pillanatban szerencsére megjelenik az eskü színvonalas lebonyolítását intéző kolléganő, határozott hangú utasításokat adva:
- Megkérek mindenkit, hogy menjen le az alattunk lévő emeletre, ugyanígy, a lift előtti folyosón üldögél két kolléganő, tőlük fogják megkapni a papírt! Utána lehet bemenni a díszterembe. Siessenek, kérem!
Virulens ötvenesek, fürge negyvenesek, rezignált harmincasok és ugribugri huszasok klaffognak le erős iramban a lépcsőn, az utasításnak engedelmeskedve. Lobognak a kabátok, a táskák, dübög a lépcsőház,hiába, 40-50 ember nagy zajt tud csinálni.
Bávatag tekintetű stüncikék osztogatják a névre szóló, egészen silány minőségű papírra nyomott, de nemzetiszín keretbe helyezett esküszöveget, valaki belémdöf egy táskát a nagy izgalomban, tülekedésben. Hamar vissza az emeletre! Igen, igen, jól láttuk az előbb, ez hát a díszterem valóban, a székek hátul és oldalt szépen egymásra tornyozva-borítva, középen hosszú asztal keresztben, valami abrosszal letakarva, 1 db állófogas, a szerencsésebbek, fürgébbek kabátjaival borítva. Táskák a fal mellett, az egyiket felrúgják, sipákolás, sopánkodás. A hangulat, a hangulat...
- Kérem, álljanak ide! Rendezetten, középre! Próbáljanak oszlopokba állni! Alkossanak egyenes sorokat!- pattognak az utasítások, toporgás, fészkelődés, hajak igazítása, utolsó simítások a kézben tartott kabáton, arcvonások ünnepélyessé formálása.
- Akkor most hívom…..urat, a Főhivatal helyettes tornatanárát, az Elnök úrnak más elfoglaltsága volt, ezért a mai esküt nem ő fogja tartani.
És öt perc múlva megjelenik....úr, minimum nagyivó, ha nem alkesz, egy tízéves, agyonhordott öltönyben, pár kifejezetten keresetlen szó, eskü, Isten engem úgy segéljen, kész.
- A papírokat ne felejtsék el a kijáratnál leadni! A viszont látásra!

Ferenczy A. Szidónia
Big Guns Go Silent

Távol álljon tőlem, hogy bírálom az eszményképet, de csend van.
Lehet, hogy az Úrnak most nincs szüksége a szuverén értelmiségiek direkt támogatására.
Elvan Ő most, túl a csúcson, mármint az egyiken.
Most fut neki a másiknak.

De van ám neki hozzá fegyvere: a végtelen szélesvásznú nemzeti összefogás. Mögötte az országban milliók állnak.
(...és én vagyok itt az óriási eszetlen nagy király...)



Persze így a Mester is pihenhet, dolgozhat más fontos projekteken. Ha gondok felhőzik el az Úr homlokát, majd ismét akcióba lép.

2008. november 2.

Prosztó M. Beléndek
Így sakkozik egy Úr

Nyitási technika:

1, A - saját, egyéni - céljaim eléréséhez pénzre van szükségem,
2, Bocsássunk ki sok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt, baj nem lehet belőle, hisz ott az EU védőernyője és a magas hozam itt tartja a tőkét,
3, Legyen a hitel fedezete a jövőbeli gazdasági növekedés,

Aggresszív nyitási taktika, meg is lepte az ellenfelet. A Sötét Király berosált.

Vigyázat! A fenti nyitás csak akkor célravezető, ha a felvett hitelt tényleg gazdasági növekedésre fordítom! Ellenkező esetben a legalapvetőbb vállalatvezetési hiba leképezése makro szinten! Addicionális kockázat: mekkora mértékben függ a gazdaság a határon túli tőketranszferektől? Ha nagyon, egy recesszió esetén a tervem a dugába dőlhet, még akkor is ha mindent jól csináltam!

Nézzük tehát, hogy a fenti nyitási technikának mi a rákfenéje:

4, Láthatólag a felvett hitel nem termel Hozzáadott Értéket (kivéve a Mester),
5, A pénzpiacok összeomlanak az olyan bedőlt nagy tőkeáttételű ügyletektől, amit a mi kis példánkkal ellentétben (hisz ez is egy ilyen ügylet) pénzügyileg-gazdaságilag képzett szakemberek vezettek, fejlődőképes iparágakban,
6, A tőke bizalmatlanná válik és menekül a kockázattól,
7, A túlfűtött világgazdasági környezet recesszióba fordul,
8, Az amúgy is magas hozamokat tovább kell növelnem, hogy finanszírozható maradjon a költségvetés és adósságrendező hitelt kell felvennem különböző, érdekes megfontolások mentén működö szervezetektől (kicsiben: "uzsorakamat", nagyban: "valutaalap"). Lásd még: nincs ingyen ebéd, mi??? A piac mindent megold, mi???

Kiút:

10, Megszorítani, csökkenteni a költségvetés kiadási oldalát, hogy finanszírozható maradjon az adósságszolgálatom (beleértve MINDEN alrendszert),
11, Mindenféle adócsökkentési mutatványok és egyéb kísérletek a gazdaság élénkítésére, amelyek hatékonysága az általános recesszó miatt kétes,

Ha sikerül:

11, Sok éves pangás, stagfláció, folyamatosan romló életszínvonal, az egészségügyi állapot és a nyugdíjasok helyzete drasztikusan romlik,

Ha nem sikerül:

12, Államcsőd.

Lehet választani a patt vagy a sakk-matt között.
A fenti nyitási technikát ezért nem javasoljuk.

Tömör professzor kis makro-sakk ötpercét olvashatták.
Köszönöm a figyelmet.

Höndör B. Margit
Hullámként rajtam átsöprő érzések

2008. október 27-november 2.

- Mi végre vagyunk a világban? (november 1. délután 3-4-ig)

- Ilyenkor a legszebb a körtefa (október 27-november 2. reggeli órák)

- Nincs okosabb kutya a mudinál, nincs szebb macska, az enyéimnél ( október 27-november 1. este 7-8-ig)

- Meddig tart az igazi szerelem? (november 2. reggel 7 óra)

- Mit vegyek fel holnap? (október 27-november 1. este 8 óra)

- Enni jó! (november 1. 12 óra)

- Az élet olyan, mint az élet. ( egy perccel ezelőtt)

- Ne felejtsek el fahéjat is venni! (október 30. délután 5 óra)

- Miért hülye mindenki körülöttem? ( naponta többször, a délelőtti és a délutáni órákban)

- Az ember egy állat ( október 28. reggel 7.38)

- Miért az én főnököm a legnagyobb barom a világon? (október 27- október 31. változó időpontokban)

- Hogy mert ez a TUSKÓ ÁLLAT kisanyámnak szólítani ENGEM?? ( október 30. délután 4 óra)

- Azért az tök jó, hogy bedurcizott a fél blog a CEFRE-TIN+ szösszenettől (november 2. reggeli órák)

- Valami kéne még a boldogságról is...( ebben a pillanatban)

- Remélem, ma is jó idő lesz!