tirpak-admin Kovátsch Gamma Bertalan: Egy focigyűlölö gyermekkora

Nem lehet biztosan tudni, mióta gyűlölöm engesztelhetetlenül a futballt.

A családi legendárium szerint focivébé volt és apám utált velem foglalkozni, folyton a hülye focit nézte a tévében. Hát megtanított olvasni. Talán három éves lehettem. Na, ez valami, amire jól emlékszem. A debil Ablak-Zsiráfra hasaltam, amit már akkor gyűlöltem, mert komolytalan faszságokkal volt tele, tank például egyetlen egy se volt benne. Közben apám a másik szobában ugrált a tévé előtt, mint egy majom. Kiabált és én nem értettem, hogyan vállalhat közösséget tök ismeretlen emberekkel azért, mert ugyanannak a csapatnak drukkolnak.

Talán itt kezdődött.

Az általánosban persze nem vettek be a csapatba. Először a kapuba állítottak, de ugrálva se értem el a felső kapufát, hát kiállítottak a pálya szélére. Wágner Ferencnek hívták a nagymenőt az osztályban, aki odajött hozzám és közölte, Bertalan, te csak labdaszedésre vagy jó. Hasznos dolgot csinálni nem tudsz, viszont a kritizálás nagyon megy, neked semmi keresnivalód a pályán. Legszívesebben leszíjaztam volna Wágnert egy székre és hátulról durr, egy pofon jobbról-balról, de ő volt az erősebb. Sokkal erősebb. Akkor kezdtem el tervezgetni bosszúmat a foci ellen. Nemsokára társam is akadt, a kis Horpadt Tóni, neki is labdát kellett szednie, mert nem tudott egyenesen rúgni.

Ő volt az, aki az egyetemen bevezetett a titkos társaságba. Egy fosszagú pincében gyűltünk össze és mindenkinek álneve volt. El nem mondhatom, az elején mennyire imponált a vezér! Pierre volt az álneve és azt állította, terroristakiképzést kapott. Minden héten összehívott bennünket és a "direkt akcióról" beszélt a foci ellen. Sejteket kellett képeznünk, szórólapoztunk és titkos szeánszainkon lopott focilabdákat vagdostunk darabokra. Először romantikusnak tűnt a dolog, később azonban egyre elégedetlenebb lettem az eredménnyel. A szórólapjainkat kiröhögték - naná, hogy Wágner volt a hangadó megint - Pierre szónoklatai a pincében pedig egyre üresebbnek tűntek. Rájöttem, hogy ezek a lófaszjancsik nem tudnak a focinak ártani.

Feljelentettem őket tehát és beépültem a rendszerbe. Cikkeket kezdtem írni. Mosolyogtam, jópofiztam, viccelődtem, ahogy elvárták. Mindig egy dolog éltetett azonban. A focin akartam bosszút állni. A mindig magabiztos és népszerű Wágneren. A focizókon, akik egymás társaságában jól érzik magukat. Nagy, felém tornyosuló apámon, aki drukkerközösségekben élte ki az állati falkaösztönét. És úgy egyáltalán mindenkin, aki nem én vagyok.

Nekem ne érezze jól magát senki, ha nekem nem tetszik.

Aztán eljött az én napom és bosszút állhattam.

Nesztek, kretén focirajongó hülyemagyarok. Remélem, fáj. Muhahahaha!