2009. július 21.

Kovátsch Gamma Bertalan
Ősemberek

Bazdmeg, a pofám leszakad. Tényleg, rólam aztán senki nem mondhatja, hogy ne hinnék az evolúcióban. Hiszek benne, még abban is hiszek, hogy a sok alacsonyabbrendű nép behoz 2-300 év lemaradást. Őszintén hiszek benne, hogy a mutációk és a természetes szelekció előbb-utóbb valamelyest lefarag a felmérhetetlen távolságból, ami köztem és a webprolik között tátong.

Erre bumm. Bebasz a villám. Amikor már az ember azt gondolná, hogy történt egy Haladás azáltal, hogy digitális kamerára állítottam át a hülyemagyarokat, ezek elkezdenek szellemezni.

Mi a kurva élet van itt? Én itt kiteszem a lelkemet, harcolok a klerikális reakció ellen és amikor győzelemre állnék, akkor ezek az előemberek visszacsúsznak egészen a kőkorba. Kész, levettem róluk a kezemet. Higgyenek, amit akarnak, felőlem a Mindent Látó Digitális Kamerában is hihetnek, nekem mindegy.

Addig nincs semmi baj, amíg az elit féken tudja tartani ezeket az állatokat.

15 megjegyzés:

Guderian jr. írta...

Ezt becsülöm a Mesterben, hogy még az uborkaszezon közepén, ilyen kánikulában sem alacsonyodik le a prolik szintjére, hanem az Igazán Fontos Dolgokkal foglalkozik.

bz249 írta...

Ezt a bejegyzését kivételesen elolvastam a Mesternek. Jó volt látni, hogy milyen alapos kutatómunkát végzett és milyen mélyen leásott a jelenségek legmélyére. Egyébként meg nem értem mi a baj a szellemfényképezéssel. Kell hozzá fényképező meg kurva nagy tárhely, mindkettő pörgeti a gazdaságot.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bz249, maga tulzasba vitte a liberalizmust. Az jo, hogy porgeti a gazdasagot, de mi van azokban a digitalis kamerakban? Halado kepek lehetnek, kulonben a modernitason is kizoldell a barbarsag.

Szellemszurot a digitalis kamerakba!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Guderian, nagyon jol mondja. Mi a kanikula? A legkor egy teljesen megmagyarazott jelensege es nem valami emberfeletti leny csapasa.

Errol lesz a kovetkezo post.

bz249 írta...

KGB: mi lenne, ha a törülközőfejűek fotóznának a digitális kamerával szellemeket. Számukra azért az előrelépés, hogy nem beszívva képzelik oda őket, hanem modern technikával idézik meg? Vagy inkább mégis a liberális módon kell terjeszteni a Civilizációt?

És a hollandokhoz hasonlóan 155mm-es adagokban kell eljuttatni a Fejlődést?

http://www.youtube.com/watch?v=Ct1uOjhuUuE&feature=related

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem, bz249, maga megint tul engedekeny. Szellemkepek egyszeruen nincsenek. Amig a muszaki fiuk kitalalnak valamit, addig a digitalis kamerakat beepitett, nem valtoztathato kepekkel adjuk el.

Guderian jr. írta...

Nem mintha fel akarnék jelenteni valakit (az a proli házmesterek stílusa), de jelzem, hogy nem lehet elit az, aki csak kivételesen olvassa a Mestert. Bz249, most lebukott.

Éberség!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Koszonom, Guderian, de tudjuk, hogy bz249 csak vendegtag az elitben. Meg sokat kell bizonyitania.

bz249 írta...

KGB: ez a beépített kép zseniális, szabadalmaztatni kéne. Meg kéne ilyen tv-ket is gyártani, hogy a törülközőfejűek ne tudjanak kitérni a Fejlett Véleleményformálás elől.

Például így lehetne közöttük népszerűsíteni a buzulást. Bár állítólag Afganisztánban az amúgy is népszerű. Közvetlen a birkák után jön.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mar szabadalmaztatva van, utana pedig torvennyel fogjuk kenyszeriteni a gyartokat, hogy megvegyek a szabadalmat es ajanlunk nekik keparchivumokat is, ahonnan megvehetik az ajanlott kepek jogdijat.

Igy a torulkozofejuek is boldogok lesznek. Nekik mehet az ajatollah, Europaba pedig az en kepem.

Höndör B. Margit írta...

Nézze, KGB, nem rossz ez a fénykép magáról a poszt elején, de én inkább maradnék úgy, ahogy vagyok, mutálódjanak a többiek. Ami azt illeti, a tizedes például már jó úton van

martonx írta...

Ne bántsák már, a Mester csak megpróbált szellemes lenni.

eN írta...

KGB milyen haveri pályázaton nyerte ezt az ügyes kis fényképezőgépet? Legközelebb szóljon nekem is, én is szeretek fotózni.

bz249 írta...

KGB: honnan ismeri ön Laborcot? Vagy ez csak a jobboldal megtévesztő kampányának része?

http://mno.hu/portal/652028

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

2008 februar 2.-an ismertem meg Laborcz Sandort. Akkor meg nem sejtettem, hogy az amerikai titkosszolgalat ugynoke.

Vallomasom tovabbi reszeit 100 evre titkositottak, ugyhogy nem mondhatok tobbet.