2009. július 15.

Kovátsch Gamma Bertalan
A Sándor

Szerkesztőségünk birtokába jutott egy hangfelvétel, amely megvilágítja a szerepet, melyet a titkozatos Sándor játszott a közelmúlt leghomályosabb történéseiben.

Kattints ide a hangfelvételért!

Sándort 2007 november 19.-én látták utoljára Tirpákbokrétáson. Távozásának körülményei botrányosak voltak. Az Ibolya presszóban italozó Sándor kiszolgálását megtagadták az Üzleti Szabályzat azon kitételére hivatkozva, amely nagyobb mennyiségű tűzveszélyes anyag a kiszolgálótérben való tárolását megtiltja. Sándor a nyilvánvaló provokációra válaszul feldúltan kirohant a presszóból és azt kiabálta, hogy majd ő megmutatja.

Sohase látták többet. Emiatt leginkább csak Gizike szomorkodott, ugyanis ő titokban szerelmes volt Sándorba - az extrém magas férfiak iránt fékezhetetlen vonzalmat érzett, miközben Sándor távozása után Tirpákbokrétás legmagasabb férfiembere, a Mester néven ismert alanyi alkoholista csupán 162 cm-es magasságot ért el.

Sándor ugyan eltűnt a bokrétási szemek elől, tevékenységével azonban azóta is rettegésben tartja a település lakóit. Eltűnése óta megdöbbentő, véres, erőszakos, már a terrorizmus határát súroló események történtek. Tirpákbokrétás lakói például azóta se heverték még ki, amikor 2008 június 7.-én a felszolgált söröspalackok mindegyikében egy-egy háromcentiméteres, levágott lófejet találtak. Mind a 8 rekeszben. A fenyegetést tett követte, ugyanazon év novemberében ismeretlen kezek százméteres darabokban felszedték a járdát az egész községben.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A bokrétási férfiak hajtóvadászatot szerveztek Sándor ellen, azonban az eredmény csupán 23 nyúl, 7 fácán és a kikapós Ilonka volt, aki akkor már harmadik hónapja élt vadházasságban a polgármesterrel a faluháza padlásán elrejtőzve úgy, hogy ebből a polgármester felesége semmit sem vett észre.

Sándor nem lett meg. A nyulak és a fácánok azonban másnapra eltűntek. Harmadnapra Ilonkának is nyoma veszett. Azóta a félelem és a rettegés az úr Tirpákbokrétáson. Egy falu, ahol bármi megtörténhet.

14 megjegyzés:

Ezredes K Őrnagy írta...

Rendet kell tenni. Meg kell alapítani a Települési Tirpákgárdát

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Megalakult. :-( Masnapra Sandor kicserelte az Ibolya presszo vecejeben a wc papirt a Telepulesi Tirpakgarda alairt alapitonyilatkozatara.

Profik kellenek.

martonx írta...

Sándor egy Gárdista felforgató. Beszélek Draskovits elvt.. izé elittel, hogy haladéktalanul intézkedjen. Nyugodjanak meg, Sándoron holnap már rendőrcsizmák fognak dübörögni, miközben alapos testüregmotozásnak veszik alá.

Látom a múltkori Grimm mesés posztom egyes elitekben mély nyomot hagyott.

Vajon miről fog szólni a következő elit poszt? A Teletubik nem identitásáról?

Höndör B. Margit írta...

Ez egy nagyon szimpatikus fiatalember a képen. Mindazonáltal NEM a Sándor.
Az a csüsztatástömeg, amit összehordott a posztban róla, felháborító.
A válasz rá rövidesen megérkezik.

Guderian jr. írta...

Nyilvánvaló, hogy Sándor antidemokratikus, neonáci tettei mögött az áll, hogy a holokauszt tagadása a mai napig nem büntethető Tirpákbokrétáson. E tarthatatlan helyzetért pedig egyértelmű a Fospumpa felelőssége.

Szólni kéne Debreczeni Józsinak, ő ezt sokkal szívhezszólóbban tudná megírni.

tölgy írta...

Nagyon szép történet, köszönöm, köszönöm.

Egy független tirpák megmondó tragédiája. És mindez a Fospumpa és a náculás miatt.

Prosztó M. Beléndek írta...

Jajj, ezt a szerencsétlent láttam valamelyik tévéműsorban. Egy orosz (vagy ukrán?) fickó, növekedési hormon túltengéssel, és a termetéből adódó mindenféle ronda mozgászervi, meg csontozati betegséggel, meg elváltozással.

Szrrencsétlen.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Proszto, mit tud Sandorrol? Maga is ott volt, amikor eltunt. Kattintson csak a 2007 november 19.-e alatt levo linkre, ott a bizonyitek.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hangfelvetelt mindenki meghallgatta?

martonx írta...

Letagadom, hogy meghallgattam volna, ezt a borzalmas nyivákolást.

bz249 írta...

KGB: azért nem működik rendesen a Települési Gárda, mert az Őrnagy elsikkasztotta a pálin... szóval nincs ellátmány és zúgolódnak a gárdisták. Szerintem közéjük kéne lőni a PanzerAbwerhKanone-val.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hogy lehet az, bz249, hogy maganak mindenre ez a PanzerAbwerhKanone a megoldas?

bz249 írta...

KGB: Kérem egy okos ember azt mondta, hogy akinek kalapácsa van az mindent szögnek néz... nekem PanzerAbwehrKanone-m van. Ha atombombám lenne, akkor azt szeretném használni.

De ön szerint mire nem ad megoldást ez:

http://www.youtube.com/watch?v=loCgplw3_9c&feature=related

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hat lattam mar ennel nagyobb agyut is. Sebaj, ez van, ezt kell szeretni. Jelentkezzen az Ornagynal szolgalatra, talan hasznat vehetjuk az agyujanak Sandor kezrekeriteseben.