2009. augusztus 2.

Kovátsch Gamma Bertalan
Tiszta lappal

Van, aki még mindig a kiúton töpreng, van, aki már elfogadta az elfogadhatatlant és van, aki nem adja fel a harcot soha. Korábban már megismertük a Rettenthetetlent, most sem csalódtunk benne.

Inkább dögöljek meg tisztán, mint éljek hazugságban. Jönnek a nácik, nem lep meg. Megmondtam előre, hogy az értékesek, fiatalok menjenek külföldre. Legyen a bőrönd becsomagolva. Megmondtam azt is, hogy én maradok és vállalom a harcot.

Nem mindegy azonban, hogy az a harc sundámbundám, lopakodó nácik ellen folyik vagy őszinte, teljes mellszélességgel kiálló, saját nácivoltukat nyíltan megvalló nácik ellen. Választani lehet és kell is és én választok. Jöjjenek az igazi nácik. Igen, én leszavazok rájuk. Legyen a győztes egy igazi, díjnyertes náci, aki már megmutatta a nácifutamon, mit tud. Nem pedig egy nácivoltát elhazudó, sötét pincék mélyén titokban náciskodó zugnáci, ami a Fidesz.

A Fidesz még a nácizmust sem fogja tudni elhozni. Még azt is elkúrják. Nem lesz benne a szív vagy ha benne is lesz, nem lesz katartikus az élmény, hogy ezt akartátok, nem tetszik a progresszió ügye, akkor tessék, válasszátok a másik oldalt, a nácikat. A Fidesz se hús, se hal náci, szövegelemzés nélkül a legtöbb ember rá se jönne a nácivoltukra. Élnék a kis életüket és fel se tűnne nekik, hogy náci diktatúra áldozatai.

Tiszta lap kell, hogy a nácizmus sötétségéből a Haladás ügye újból virágba szökkenhessen. Ehhez igazi nácik kellenek. Most ennek az ideje jött el, ezért szavazok én rájuk.

Tegyétek ti is, hogy gyorsan túl legyünk rajta.

26 megjegyzés:

Guderian jr. írta...

KGB, én most hadd ne nyilvánítsak véleményt arról, hogy szavazzunk-e a nácikra vagy sem. Viszont szeretném megdicsérni a mellékelt képet, igen jót kacagtam rajta.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Maganak nem is kell velemenyt nyilvanitania, csak egyeterteni az elittel, akit most a Rettenthetetlen kepvisel.

Azt kell irnia, hogy de kurvaigaza van a Rettenthetetlennek, szavazzunk az igazi nacikra.

bz249 írta...

Én már vettem is egy pár bakancsot. Ugye az kell a náculáshoz?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bz249, a poszt tanulsaga az, hogy amator nacikra nincs szukseg. Hacsak nem tud profin bakancsozni, alcazza magat inkabb hippinek es titokban tamogassa a nacikat.

bz249 írta...

KGB: Egyelőre még csak otthon a pincében gyakorlom a bakancsozást. Vagy Ön szerint ezt csak eleve nácinak született emberek tudják profin csinálni.

Amúgy a náciknak nincs szüksége Elitre? Meg megmondóemberekre? Mint pl. Göbbelsz Józsi volt például. Sőt lehet a náciknak nagyobb megmondóipara lesz, mint most van.

Kezdek belelkesülni ebbe a náci hatalomátvételbe. Megyek veszek is egy Náci Megmondások Kezdőknek tankönyvet és gyorsan kiolvasom. Aztán már jöhet is a Náci Megmondások Haladóknak.

tölgy írta...

Aggódom, hogy ezek a hülyemagyarok még a nácizmust is elkúrják, és itt marad a nyakunkon a szarszagú Madzsarisztán.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Aggodhat, Tolgy. Eppen ezert nem szabad a nacizmust fe'lszivu nyulnacikra bizni.

Vegyen peldat bz249-rol es keszuljon fel, ha naculni akar. Vagy ha erre nem kepes, akkor novesszen hippihajat, de titokban szavazzon az igazi nacikra.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

bz249, a naciknak van csak igazan szuksege elitre es megmondoemberekre. Jol teszi, ha keszul, de elmondanam, hogy en mar joval elobbre tartok es ha maga is belep erre a Piacra, kemeny Versenyben lesz resze.

Le fogom loni, mint egy kutyat.

bz249 írta...

KGB, nem akarom kiábrándítani, de Ön túlexponálta magát az Antifasiszta oldalon. Önről senki nem hiszi el, hogy Igazi Náci.

Önnek egy úgynevezett strómanra vagy komprádorra van szüksége, akit a nácik be tudnak fogadni. Én simán be tudom konspirálni magam a nácik közé, mert én nem vagyok Ismert, Vezető Antifasiszta. Az Őrnagy is megteheti ezt sőt Tölgy, a falangista is.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Maga ugy beszel, mint egy titkosugynok, ami hiba. Itt mi a megmondaspiacon vagyunk, nem az a kerdes, ki az igazi naci, hanem hogy ki tud ugy irni, mint az igazi naci.

A nevre ne legyen gondja, pillanatokba kerul kicserelni.

bz249 írta...

A náci pártot nem akarjuk átvenni? Ez most csak a mogyiról szól? Hogy lehet kulturkampf nélkül megmondani?

Amúgy ezok a szociáldarwinista megmondások tényleg jók voltak. Az Piaci elvű, de a nácik is szeretik.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

No meg ne feledje a ciganyokat. Ki merte leirni, hogy gyerekgyaros, amikor a ciganybunozes meg sehol se volt?

Na latja.

Ha nincs kulturkampf, csinalni kell.

bz249 írta...

Na ez az! Régen is úgy volt, hogy az a Náci, akire at Elitek rámondták, most is így van. A jövőben is nyilván így lesz, csak akkor a Náci majd pozitív jelző lesz. Ez még majd elválik.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A mostani irany az, hogy minel nacibb, annal jobb. Aztan majd amikor a Haladas ugye ujra viragba szokken, akkor lehet visszaterni a jol megszokott progressziohoz.

tölgy írta...

Valami zavart érzek az erőben.
Kulturkampf legyen vagy náculás? Utóbbi esetében semmi Kulturkampf, mindenkit letolunk a pályáról, bele a Velencei-tóba.

Gizike nyaral, magára hagyta a budiját? Nem kéne most elfoglalnunk?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, megmondom, mi a kulonbseg.
Ez egy olyan kulturkampf lesz, amit megnyerunk.

Gizike a budijaban nyaral, nincs penze lemenni a Balatonra.

tölgy írta...

Kár, mer' mán nagyon kéne az a budi!


Az elitek csak olyan Kulturkampfba kezdenek, amit megnyernek, vagy úgyis mindent mi nyerünk meg? Ezen most gondolkodnom kell.

tölgy írta...

Ja, ez meg itt egy nagyon elitmegmondás, más szóval, metanarratíva, vagy valami ilyesmi.

http://nol.hu/velemeny/20090801-_quot_az_emlekezes_lazadas_quot_

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, amibe belekezdunk, azt megnyerjuk.

Meg fogjuk nyerni a naculas elleni kulturkampfot, csak ahhoz elobb a naculasert folytatott kulturkampfot kell megnyerjuk.

tölgy írta...

Ezért szeretek elitek lenni: mindig a győztes oldalon vagyok, annyira rossz lehet a lúzereknek!

Meséljen KGB, milyen a maguk élete?

Höndör B. Margit írta...

Tölgy!
Rendes ember válságban nem nyaral! Vannak persze egyesek, akik tisztázatlan nemzetközi kapcsolataikat kihasználva kokainmámorban fetrengenek bizonyos gyanús országokban, és miből? Miből, kérdem én?

Na.
Két hét. Még annyit kell kibírnom a szabadságomig

tölgy írta...

Gizike,

Budiban vagy anélkül?
Azt hiszi, hogy a Kulturkampf megvárja? Robogunk tova!

bz249 írta...

Tölgy: A Kulturkampfban is be lehet időnként állásháborúra rendezkedni. Ez különösen akkor hasznos, ha éppen átpártolni készülünk.

tölgy írta...

bz,
átpártolni készül?
Lenne nem elit?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ne aggodjon, Gizike. Ket het mulva megjon a rossz ido.

Bz249 naci akar lenni es velem akar versenyezni nacisagban. Ha megprobalja, le fogom loni, mint egy kutyat.

martonx írta...

KGB, mi ez a nyílt Fideszezés? Ráadásul úgy írta le a Fidesz nevét, hogy egyszer sem szerepel mellette, hogy Fospumpa.

Akkor most fogja magát és leírja százszor: Fospumpa, Fospumpa ...

Másik megjegyzésem. Minden antifasiszta tudja, hogy Gábor csak a Fospumpa tanítványa, egy silány másolat. Ergo a Fospumpa a létező legnagyobb náci, ám mivel a média, az ügyészség, meg minden az ő kezében van, ezért azt a hamis képet tudja magáról beállítani, hogy ő nem is igazi náci. Pedig DE!