2009. szeptember 30.

Kovátsch Gamma Bertalan
Höndör B. Margit emlékére

Ezredik postunkban Höndör B. Margitra, a blog megalapítójára emlékezünk.

Ezer posttal és majdnem ezer nappal ezelőtt lett Höndör B. Margit a tirpákblog alapító diktátora. Vajon mit akart ezzel? Ma már mindegy. Egyvalamit biztosan elmondhatunk: Höndör B. Margit ezzel a lépésével megváltoztatta a magyar nyelvű elektronikus médiát. Sőt, megkockáztatom, a világ is megváltozott azóta, hogy a tirpákblog létezik.

Ezt a nagy durranást Margit nem egyedül érte el. Ó, nem. Margit nem egy kifejezett szerző-mozgó ember, például hiába nógattam, még ezt a rohadt visszaemlékezést sem volt képes megírni, pedig ezer post 979 nap alatt, azért az valami. Nem, Margit nem saját tetteivel hatott, hanem azáltal, amit másokból kiváltott.

Szabályosan kihozta az állatot a blogoszférából.

Ki gondolta volna, hogy Prosztó M. Beléndek tömbházmester és alanyi alkoholista a GDP-ről fog blogolni? Ezt senki se gondolta volna pláne azok után, hogy a Beléndek a felmosószerre kapott pénzzel sem tudott sose elszámolni (bár érdekes módon a mindig egy irányba tévedett a számláival). Vagy ki gondolta volna, hogy a mára már szinte elfelejtett Hot&Tóta A. Lajos tízezer karakteres szösszenetekben önti ki a gondolatait egy blogfelületen? Vagy én gondoltam-e valaha, hogy kimozdulok az elit értelmiségi réteglap főszerkesztői székéből és blogolni kezdek?

Mindezt nem gondoltuk volna. Ezt Höndör B. Margit hozta ki belőlünk.

Jó, hogy elhúzott a vérbe.

Ennyit akkor Höndör B. Margitról, aki már nincs. Azért jó lenne, ha a vizitdíj, a tandíj és a kórházprivatizáció szent ügyei nem szenvednének hátrányt csak azért, mert Margit élt és hatott.

2009. szeptember 28.

Kovátsch Gamma Bertalan
Állásfoglalás

Fogjatok le, bazdmeg, szóltak a haverok, hogy a búzablogon álmodik a nyomor! Ezek a szerencsétlenek azt hiszik, hogy azért, mert most látszólag a Fospumpának áll a zászló, nekem vagy bármely elitnek, sőt akár alelitnek kétségbe kellene esnem, rohangálnom, helyezkednem, aggódnom vagy ilyesmi.

Jobber majmok, fanatikusok, agyatlanok, fospumpisták és most itt más nem jut az eszembe.

Azt hiszitek, hogy nekem változnom kell? Hogy fel kell adjam az elveimet? Szerencsétlen kis nyálkaférgek, az én elveim szilárdak és változatlanok a Delfin csoport óta az ovis időkből. Én a kapitalizmusban hiszek. A kapitalizmusnak abban a változatában, ahol hegyekben áll a gazdagság és csak el kell venni belőle. Álmom egy olyan Magyarland, ahol el lehet venni a bőségszarúból. Na nem mindenkinek. Elég, ha nekem lehet.

Ott áll a pénz halomban, csak el kell venni belőle. Amit lehet, ha a nagyok engedik. Az erősek. Szilárd elvem, hogy velük én mindig jóban vagyok. Tökéletesen megbízható vagyok, senkit sem csapok be. Csak amikor gyengül az illető, akkor új támogató után nézek, aki tovább segíti, hogy szilárd elveimre nevelhessem a hülyemagyarokat. Azt hiszitek, a hülyék pártjában nem találom meg az én erősemet?

Kurva nagyot tévedtek. Már meg is találtam.

Most akkor röhögök egy kicsit, milyen viccesen hörögtök ott lenn a mocsárban, szánalmas kis websenkik.

Szolgálati közlemény: a következő post az ezredik, fenntartva Gizikének vagy Prosztónak.

2009. szeptember 27.

tölgy
Tirpák szakácskönyv: Az izlandi füstölt báránycomb.


Első lépés: végy egy izlandi füstölt báránycombot.

2009. szeptember 26.

Höndör B. Margit
Asztarohatt!



Mekkora fejlődésen ment át az internetes újságírás, míg nem voltam!

Kéremszépen.
Ihletet kaptam innen:Búzablog

Na.
Most írok egy posztot maguknak a könnyűszerkezetes építkezésről.
Nem értek hozzá, de van egy haverom, aki szintén nem, viszont elolvasott három cikket, és a nagybátyjának az unokaöccse fogorvos.
Szóval, ez a fogorvos elküldött nekem némi háttéranyagot, nem részletezem, az a lényege, hogy a fidesz buzi.
Miután maguk szintén sík hülyék a témához, viszont szeretnek anyázni, ha a fideszről van szó, felsorolok pár dolgot, erre kéne majd jó durvákat kommentelni:
- Horváth Enikő bödöncei lakos, fidesz szavazó tavaly téglaházat épített a Bütyök hegység aljában, holott.
- Van egy Venyige nevű cég Felsőpeceken, állítólag Albániába szállít műanyag gégecsöveket.
- Itt van egy fotósorozat Berkenyemagosról: Margit Berkenyemagoson

Egyelőre ennyi, illetve Bödöncéről még egy érdekesség: minden második gyermek szőke a faluban.

Hajrá tirpákok, hajrá Tirpákbokrétás!
Alázzuk szét a büdöseket a kommentekben!

2009. szeptember 24.

Kovátsch Gamma Bertalan
Pénzért viszont a szád is összeér

Elitek, szarban vagyunk. Igen, még én is, veletek együtt, kockázatközösségben. A reklámköltségvetés ötöde eltűnt. Mi következik ebből?

Újra kell indítani a Modern Képmesék sorozatot.

Tisztára grátisz meg is csináltam az első részt. Rettenetes dolog ez a válság, elitek, mindenkiből kihozza az állatot, most én például ingyen dolgoztam. Remélem ez csak kivételes alkalom volt, segíts magadon, Gordon is megsegít. Tehát.

1. rész. A Molotov-koktél

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy szegény halász, feleséggel és sok gyerekkel, ahogy kell. Tisztes szegénységben múlatta az idejét, amíg egy szép napon megérkezett a halastó partjára az Újságíró. Aki ezúttal nemcsak horgászni akart, hanem csodálatos dolgokról beszélt.

Vége a tervgazdaságnak, ezentúl Piac és Verseny van. És ez remek dolog, mert így van Gorenje meg Shopping City Süd. Semmi mást nem kell tenni, mint bemelegíteni, felhúzni egy jó futócipőt, aztán uccu neki, irány a Verseny.

Elgondolkozott ezen a szegény halász erősen. Mert az oké, hogy az Újságíró versenyez, de mit tegyen ő, aki sose csinálta? Szerencsére aggodalmaira hamarosan választ kapott, amikor egy nyári hajnalon belefutott a Szakszervezetisbe a már említett halastó partján. A Szakszervezetis tükörpontyokra ment, de maradt elég ideje arra is, hogy megnyugtassa a halászt is. Ne aggódj egy cseppet se, nyugtatgatta a Szakszervezetis, miközben izgatottan figyelte a botját, te csak húzzad ki a halakat, majd mi alkudunk helyetted a Piacon.

Telt-múlt az idő, a Gorenjét már meg is ette az idő vasfoga, újra meg nem telt, az idők egyre szigorúbbak lettek, munka egyre kevesebb, tükörponty egyre több, mivel ki nem fogta őket senki. Nem is kellett sokat várni, horgászfelszerelésével meg is jelent azonmód az Újságíró. Csillogó autója volt és kerek arca jóltápláltságról árulkodott.

Hja, kedves halászom, jópofizott az újságíró, aki nem ad hozzá értéket, hedózik és nem dolgozik napi 24 órában, az lemarad a versenyben. A maláj tonhal gyakorlatilag ingyen van, a rávaló valutát pedig odaadja hitelbe az IMF. Nézz meg engem, ez nem akármilyen autó, Lancia Thesis. Azért kaptam, mert óriási értéket adtam hozzá és keményen versenyeztem. Én bizonyultam a legalkalmasabbnak arra, hogy a Piacról és a Versenyről írjak a villanyújságba és még tévésorozatom is van, bizony.

Ezzel bepakolta a tükörpontyokat a puccos autó csomagtartójába és elhúzott. A halász még fel se ocsúdhatott, amikor a nádasból a Szakszervezetis emelkedett ki. Hogysmint, hogysmint, közvetlenkedett a Szakszervezetis. Amíg a halászok keményen dolgoznak a halastó partján, mi sem lopjuk az időt, hencegett a munkások képviselője, most például kiléptünk a Piacra és a halászok nevében követeltünk kétszerannyit. Ha megkapod, meglesz a Gorenje utódja is, mondta a Szakszervezetis és eltűnt a hajnali ködben egy nejlonszatyornyi tükörponttyal.

De a halász nem kapta meg. Válság volt, meg adóemelés, az emberek kenyeret se vettek, a tükörpontyot meg lopták. Így aztán egy szép napon összepakolta a Molotov-koktéljait és elindult a főváros, az Újságíró és a Szakszervezetis felé.

Most éppen utazik. Még nem tudjuk, melyiket látogatja meg.

2009. szeptember 21.

Kovátsch Gamma Bertalan
Ingyen még a szád sem ér össze

Agyam megáll, hogy valaki, aki magát a hülyék pártja frakcióvezetőjének hívja, milyen demagóg debilekkel blogol együtt. Azt mondja ez itt, hogy elhivatottságból meg karrierépítésből elmennek versenyképes és teljesítményt nyújtó elitek közszolgálatba olcsóbbért.

Naná, hogy beszóltam neki a kommentekben.

Mégis, mi a faszra számítanak, hogy mogyoróért megkaphatnak egy olyan nagyágyút, mint én vagyok? Elmondanám, hogy amikor a Modern Képmeséket csináltam, akkor sírva könyörgött a Coca-Cola és a Johnson&Johnson, hogy inkább nekik csináljak képmeséket. Még szerencse, hogy a magyar állam (EU-s támogatásból) túllicitálta a két multit, különben a csapatom a piros popsikat vagy a nullakalóriát énekelte volna meg.

Így működik a kapitalizmus, elitek. Van a Piac, az állami megrendelések piaca, megy ott a Verseny. Például a Gordon is eldönthette annak idején, hogy tőlem rendeli-e meg a Modern Képmeséket vagy a Bayer Zsótitól. Keményen versenyeztem, hogy engem válasszon.

Aki ezt nem érti meg, az egy komcsi és húzhat Észak-Koreába.

2009. szeptember 19.

Kovátsch Gamma Bertalan
Értelmiségi vita

Elég az ALDI prolijaiból. Barátunk, az értelmiségi újság főszerkesztőjének jóvoltából következzen egy igazi értelmiségi vita egy eltévedt levélíró és az Elit Értelmiségi között.

Zoltán: Cigánybűnözők és trollok

Pökhendi, ásatag szerepjátékosok vagytok, eláshatjátok magatokat.

Biztos nem haladtatok még egy centit sem a punktuacionális vonalzón az evolúció óta, ti paleokonzervatívok. Jaj, ez akkora baromság, hogy beszarok. Tudod, te mi a haladás, te kockásinges cigánybűnöző? Majd pont te tudod. Jobbkézszabály, az. Régen volt történelemóra, mi? Azóta csak a kördiagrammok mennek.

Mi a jó fene egyáltalán ez az egész agybaj? Ezekkel a szatír izékkel kinél akartok eredményt elérni, hülye zsidók? Ne lepődjetek meg, ha hamarosan bűncselekmények áldozatai lesztek. Hallottatok már a Ramapithecus Akciócsoportról?

A szerző egy websenki és terrorista

Kovátsch Gamma Bertalan: A Ramapithecusok fasizmusa

Zoltán írása (For a better Tirpákbokrétás, 2009 szeptember 19.) mélyen elgondolkodtatott. Az antropológia eddig úgy tudta, hogy a rasszizmus az előemberek körében még ismeretlen volt, mivel az a homo sapiens azon civilizációiban erős csak, ahol a zsákutcás fejlődés a nyugatos polgárosulás elmaradását okozza. A legújabb tudományos eredmények azonban azt mutatják, hogy a Ramapithecusok is fogékonyak lehettek az autokratikus fasizmusra, rasszizmusra, sőt, akár a nácizmus saját változatát is kifejleszthették.

A tudomány számára páratlan lehetőség adódott most, hogy ezt az elméletet a gyakorlatban vizsgálhatja meg. Adva van Zoltán, a Ramapithecus, aki úgy cigányozik és zsidózik, mint egy zsákutcás fejlődésű homo sapiens. Egyesek szerint a Ramapithecusok rasszizmusa csupán utánzás és morálisan nem elmarasztalhatók. Morálisan azok a homo sapiensek elmarasztalhatók, akiknek rasszizmusa mintegy immunreakcióként okozza a Ramapithecusok rasszizmusát.

Szövegelemzéssel azt kívánom megmutatni, hogy Zoltán rasszizmusa saját eszmefejlesztés eredménye, tehát a Ramapithecusok is a fasizmus bűvkörébe kerülhetnek. Zoltán írásában a "hülye zsidók" szókapcsolat a szatírával szerepel egy mondatban, tehát ez a Ramapithecus önállóan képes alkalmazni a szatíra-zsidók gondolati kapcsolatot. A kockásinges cigánybűnöző ugyancsak egy gondosan kimunkált, saját gyártású sztereotípia.

Zoltán tehát egy rasszista Ramapithecus, akire egy fasiszta, vagy akár náci választási program vonzerővel bír. Hány Zoltán lehet a magyar társadalomban? Gizike legújabb felmérése szerint akár a magyar szavazók 25%-a is rasszista Ramapithecus lehet.

Kesereghetünk Bibóval az eltorzult magyar alkaton, bár ahogyan Zoltán, az előember példája is bizonyítja, tennünk is lehetne, kellene egyet s mást „kiegyenesítése" ügyében. Nem hiszem, hogy az ilyen típusú projekt finanszírozásához számíthatunk az Unió támogatására.

A szerző elit értelmiségi és véleményformáló, a Tényező Alapítvány kurátora

2009. szeptember 18.

Kovátsch Gamma Bertalan
Miért vagyok jobboldali?

Na mi ez a sok döbbent pofa, jobber majmok? Mi ez a sok buta disznószem, ez a félig nyitott nyáladzó száj? Le vagytok döbbenve, mi? Hát csak nyálazzatok, csak habogjatok. Úgy tartotta progresszív kedvem, hogy most éppen a jobboldaliságommal comingoutoljak. Mert én megtehetem, mint mondtam már, mindenhol jó, de legjobb útközben. Thatchert ismerem, szerelmes is voltam bele az oviban, én lehetek jobboldali.

Ti nem, jobberek.

Újabb hökk, mi? Igen, jól hallottátok. Én vagyok a jobboldali, ti meg a jobberek. A kettő nem ugyanaz, messze nem.

Ezt megmagyarázom.

Persze csak az elitnek, névtelenek és egyéb bérkommentelők ennél a pontnál elhúzhatnak a blogról. Megvilágosításul elkészítettem Magyarország politikai térképét.


Magyarország politikai térképe ((C) Kovátsch Gamma Bertalan)

A tudomány azt mondja, hogy a politikai térkép két részre osztható: normálisokra és pszichózisosokra, akiket az egyszerűség kedvéért jobber majmoknak nevezek. Ezeknek minden bajuk van, hülyevallásosok, falangisták, komcsizók és amit el tudtok képzelni. Döbbenetes, de van egy ember, a Tölgy, aki ráadásul mindez egyszerre.

Velük szemben normális emberek tömegei vannak, meg mi, az elitek, akik a normális tömegek felett lebegünk, de mégis a normális térfélen vagyunk.

Beteg vagy normális. A választás a tiétek. Én maradok a normálisnál.

2009. szeptember 17.

Kovátsch Gamma Bertalan
Ellenállók

Elitek, gyűljetek körém szorosan. Mese következik. Réges-régen, egy szerencsétlen korban a Sötétség kezdett eluralkodni a világon. Megmételyezte az emberek lelkét, akik üres tekintettel kóvályogtak az utcákon és azt motyogták, hogy a Sötétség jó. Hiába volt a legkiválóbb tudók racionális, szövegelemzésre épülő cáfolata, hogy a Sötétség rossz, métely beette magát az emberek lelkébe, a tudókat kikacagták, sötétkamrákba zárták, Lancia Thesisüket feketére festették.

Csak a földalatti ellenállók egy kicsi, bátor csoportja táplálta a világosság pislákoló fényét. Sejthetitek, hogy a végén fospumpát szegezve előrontottak, övék lett a győzelem meg az aranyhajú királylány.

Ma ugyanez a helyzet. Vannak a birkák és vannak az individumok. Mi vagyunk az individuumok. Mi nem állunk be a tömegbe, mi a tömegnyomás ellenére is látjuk az igazságot és megőrizzük a szuverén gondolkodásunkat.

A sötétség elmúlik. A Főblog újra feljön a Goldenblog első helyére, a szomorú 10. helyre nem is fognak emlékezni. Mi, akik nem dőltünk be a tömeg nyomásának, hősök leszünk és mindannyiunknak jut aranyhajú királylány, vagy aranyhajú királyfi, ízlés szerint.

Csak addig kell kibírni, hogy ne legyünk jobboldaliak.

Holnap azzal folytatom, milyenek a jobboldaliak.

2009. szeptember 15.

Kovátsch Gamma Bertalan
Termékminta

Azt ugye tudjuk zsigerileg, hogy a baloldaliak kritikusan gondolkodnak, a jobberek pedig majmok, birkák, droidok, úgy általában agyatlanok. Ezt a racionálisan gondolkodók tudják ösztönösen. Elittovábbképző tanfolyamunkban azt fogjuk megtanulni, hogy ez tudományosan is így van. Ami különösen azért jön jól, mert racionálisan gondolkodunk, szemben a jobber birkákkal. A mi fegyverünk a tudomány, az övék meg holmi poros babonák. Nem lehet kérdéses, ki győz majd a Végső Csatában.

Bertrand Russell nevét kell megjegyeznetek.

Kurvára ne érdekeljen titeket, ki az a Bertrand Russell. Nektek legyen elég az, hogy Bertrand - ahogy őt a beavatottak ismerik - egy Okos Ember volt, aki bebizonyította, hogy a jobberek majmok. Amit mi, baloldaliak, zsigerből tudunk is, de mennyivel jobb ezt bizonyítva látni.

Tehát miért vagyok baloldali? Miért vagytok ti baloldaliak? Honnan ismerkszik meg egy baloldali? Erről szól termékbemutatóval összekötött tanulmányom, Bertand Russell úttörő analitikus filozófiáját felhasználva.

1. A baloldal egység - jobboldal esztelen egyéni hősködés

A baloldal közösség. Az erő egységben van. A vásárlóerő is egységben van. Ebből a predikátumlogika alapján az következik, hogy az igaz baloldali közösségben végzi a bevásárlásait is. Tehát a baloldali onnan ismerkszik meg, hogy a Sciennet forradalmi piramisszerű törzsvásárlói rendszerét használja.


Baloldali vagyok, a költekezéseimből gazdagodom. Bertrand Russell is így tett volna, ha az ő idejében lett volna piramisszerű törzsvásárlói rendszer.

2. A baloldal piac - a jobboldal szocializmus

Én baloldali vagyok. Én szeretem a piacot. Orbán Viktor jobboldali. Orbán Viktor nem szereti a piacot. Ebből az következik, hogy az igazi baloldali a piacon vásárol, a jobboldaliak meg az ingyenkonyhán szerzik be a napi adag köleskásájukat. Tehát a baloldali onnan ismerkszik meg, hogy a Budapesti Nagybani Piac Zrt.-nél vásárol.


Baloldali vagyok, a nagybani piac az én szolgálatomban is áll! Bertrand Russell is ezért látogatta a budapesti nagybani piacot olyan rendületlenül.

3. Baloldal - tirpákblog, jobboldal - dögkút
Én baloldali vagyok és a tirpákblogot írom. Orbán Viktor jobboldali és ő a Magyar Nemzet nevű dögkutat írja. Ebből formális logikával az következik, hogy azért vagyok baloldali, mert a tirpákblogot olvasom!

Az vagy, amit elfogyasztasz. Ha nem vigyázol, megeszed az ingyenkonyhán a köleskását, esetleg nem Sciennet kártyával vásárolsz a nagybanin, vagy kinyitod a Magyar Nemzetet. És már jobber majommá is váltál.

Ezt mondja Bertrand Russell analitikus filozófiája.

bz249
Gyerekgyárosok, felelősség

Elitek,

vannak témák, amiket többé nem szabad a szőnyeg alá söpörni és rendesen ki kell beszélni, ez egy nagyon komoly tanulság. Ilyen például a gyerekgyárosok ügye, kitalálták a Fospumpáról és az alvezéreiről kell beszélnünk. A Fospumpának öt gyereke van, de az alvezérséghez is feltétel, hogy minimum három legyen (a Terrorista Bújtatónak három, a Kötélbajszúnak is három, a Turulos Nyilasnak meg négy) egyértelmű a stratégia: így akarnak többségbe kerülni, de most nem ez a lényeg.

Hanem a biológia, aki nem tudná Elitek, egy gyerekhez 1-2000 együttlét kell. Egy olyan lúzernek, aki már négy választást elveszített nyilván tízszer ennyi. Az 100.000 alkalom, napi tíz. Bizony a Fospumpa és az alvezérei napi rendszerességgel orgiákon vesznek részt, ahol csak a szex és a dőzsölés körül forog minden (miközben a sanyarú sorsú, minimálbéren foglalkoztatott szőlőbányásznak gyakran fehér kenyér se jut) még a Parlamentbe se járnak be emiatt. Névtelen forrás szerint az Orbán-palota aljában egy kisebb szökőkutat építettek fel, ahol a züllés tetőfokaként koronát úsztatnak.

Ezzel szemben a Szerelő havi egy forintért kormányozza kifelé az ország hajóját a válságból. A képlet világos Züllött, Élvhajhász Csőcselék az egyik oldalon, Felelős Államférfi a másikon. A választás egyértelmű.

2009. szeptember 14.

Höndör B. Margit
Ebből elég,

meguntam magukat.
Szakadjanak már el a hülyeségeiktől!

Meghirdetem az öt legjobb...ööö...fésülős szám versenyét.
Az én jelöltjeim:

Teljes változat:












Hirtelen csak négy jutott az eszembe, és???
Elegem van magukból!

Ja,itt az ötödik:)

tölgy
Az örök üzi


Na elmagyarázom. Még egyszer utoljára. Az ott elől, természetesen vörös ingben, az ott Magyarország. A sok nyomi mögöttünk pedig a többi kelet-európai ország.
A helyzet nem a mostani állapotot mutatja, de most csak félidőben vagyunk. Majd a végelszámolásnál, 1-2 év múlva már Magyarország lesz az éllovas. Megszerelték.

De ez nem minden. Csak a nyomi szlávokat és románokat nyomjuk így le, de alaposan. Az országon belül végre kitör a béke, a szolidaritás és a társadalmi igazság.
Versenyképes, pontosabban éllovas gazdaság és azt igazságosan osztjuk majd el. Belemegy már a duda agyatokba? Ezt pofázom már évek óta.

Prosztó M. Beléndek
I have to praise you

A Mester dance-szel kábé 3:00-tól és nyilatkozik 5:20-tól.

2009. szeptember 13.

Kovátsch Gamma Bertalan
Demokraták és nemdemokraták

Mit van mit tenni? Hiába volt alig fél éve itt Kelet-Európa legszekulárisabb országa, a válság elvette a hülyemagyarok maradék agyát is és keresztény kurzus kell nekik meg nacionalizmus. Hát profi vagyok én, vagy mi a fasz! Kapják meg! Azt is tőlem, természetesen, nem is valami igazi keresztény-nacionalista-hülyekurzusostól, aki csak elkúrná az egészet.

Tehát akkor legyen keresztény-nacionalista-kurzus, de nem ám akármilyen, hanem olyan szilvásygyuris, mint 1990 és 1994 között. Legyen olyan MDF-es.

Miért MDF és miért nem hülyefidesz? Hát mert hülyék. A néppártok hülyék, az MDF pedig nemhülye. A hülyékből meg ugye elegünk van, nemdebár? A két hülye néppárt vitte falnak az országot, ideje, hogy a nemhülyék is esélyt kapjanak.

Aztán meg ott van a demokrácia is. Az MDF demokratikus, Ficsor Ádám demokratikus, Orbán Viktor pedig nemdemokratikus.

Ennyit előzetesként, a többit majd akkor, ha megkaptam az első adag zsozsót a részteljesítésért.

2009. szeptember 11.

Höndör B. Margit
Körülbelül Gizella Klára munkásságának hatása a világpolitikára

"Homokozóban veszekedő óvodásoknak tűnik a két ország nyugati szemmel nézve, akik az óvónőnek árulkodnak egymásnak"
(nagy arccal el)

2009. szeptember 10.

Kovátsch Gamma Bertalan
Technikai megoldás

Már morogtam arról, mennyi bosszúságot okoznak a blogra köpködni járó debilek, trollok és egyéb véglények. Höndör B. Margit már a hősi időkben leleplezte őket, ezek hülyefideszes jobber majmok és miattuk voltam kénytelen a blogot moderálttá tenni. Sajnos a moderálás miatt viszont az érdemi és nívós vita hívei voltak kénytelenek elszenvedni azt a késlekedést, hogy az érdemi és nívós véleményük megjelenéséhez kénytelenek voltak kivárni, amíg én abbahagyom a hedót és kiküldöm a nekem tetsző kommenteket. Pedig én, mint comingoutolt liberális amúgy a teljes blogszabadság híve vagyok, de azt azért mégse lehet hagyni, hogy egyes trollok belekérdezzenek a post egy írói díszítményébe, amelynek jelentése amúgy teljesen világos. Egyszerűen muszáj volt ezeket kitiltani a picsába.

Talán ezért is csúszott vissza a blogom a Goldenblog 10. helyére. Nem, mintha érdekelne, hogy a sok hülye webproli mit szavazgat, feldughatják maguknak a szavazataikat, de most megy a pampogás, hogy Berci felett eljárt az idő meg hogy Berci már nem mondja meg a tutit olyan ütősen az arcba, mint korábban.

Egy nagy lófaszt. Csak a technikai megoldás hiányzott. Ami nemsokára megérkezik. A jófejek (lehet kezdeni a nyalást, elitek) korlátozás nélkül fejthetik ki az egyetértésüket, tudom, bennük nem csalatkozom. Ők a támogatott kategória. A többi kommentet eltűröm, ha éppen moderálásra szottyan úri jókedvem, a trollok, jobber majom kavarógépek meg továbbra is tiltva vannak.

Látjátok, hülyekonzervek, ezért veszítetek mindig. A technikai haladás mindenre megoldást ad. Most például arra, hogyan lehet egyszerre szólásszabadság és hatékony cenzúra.

2009. szeptember 9.

Ferenczy A. Szidónia
párhuzam

U.S. President Clinton: ...I'm gonna say this again. I did not... have... sexual... relations... with that woman.

Az Államférfi: ...Ismétlem , hogy mindenki értse! nem... lesz... gázárelemés!

Aztán meg minden máshogy lett. No persze a gázáremelés a prolik dolga, de a párhuzam azért áll. Aztán apu lépett - sokak szerint megbotlott, sőt, megbukott.

Anyuból meg majdnem elnök lett. Az amerikai egyesült álmok első női elnöke. Végül is majdnem akkora lett volna a progresszió, mint a szocialista feketével, nem?
De azért kapott ő helyet a kabinetben. Madame Secretary of State.

Nos, akkor íme a magyar változat:

"Sőt ezekben a témákban éppoly szenvedélyes tud lenni, mint a férje, és megvan a magához való esze."
"Egy jófej, liberális anyuka, az talán kihúzhatná a semmiből a magyar baloldalt"
"A maradék MSZP-nek nincs semmije, miközben az SZDSZ standja is megüresedett. A műsorhoz ugyanaz a férfi kell. Vagy legalábbis egy olyan. De még jobb lenne egy nő."

Értik ugye? Újjászületés - amerikai licensz alapján. Hillary Clinton, magyar hangja Dobrev Klára. Mindez persze nem kisebb óriás tollából, mint a Mester.

Mondjuk kicsit olyan a gay pride-on vonulni a hetero házastársunkkal, mint kápó karszalaggal pózolni a holokauszt megemlékezésen, de legalább a médiafelület adott.

A komor gondolatok után pedig egy kis felüdülés:

2009. szeptember 7.

Kovátsch Gamma Bertalan
A tét

Olvastátok, bazdmeg? Olvastátok? Most meg lett mondva, hogyan kell élni. Öt gyerek, földtúrás, foci. Öt gyerek ÉS földtúrás ÉS foci.

Nem vagy ilyen? Bélyeget gyűjtesz foci helyett, esetleg kézilabdázol? Földtúrás helyett ufókat kergetsz a pusztán? Öt gyerek helyett csak kettő van, esetleg egy se? Nem keresztyén vagy, hanem krisnás, hitgyülis, esetleg katkó?

Félnetek jó lesz. Jövőre Deviációs Nyilatkozatot kell kitöltenetek.

Megmondta Sándor barátom is és megmondom én is, nem véletlenül vagyok szuverén értelmiségi. Ez itt most nem a buzikról szól (hogy jobber majmos-kocsmás módon fejezzem ki magam). Ez itt most a bélyeggyűjtőkről, mozdonyvezetőkről, libapásztorokról, úgy általában a nemorbánokról szól, akik meg fogják szívni mert el lesznek nyomva, mint egy füves cigi csikkje. Nem akarnám a mocskos választási matematikát a képbe keverni, de a nemorbánok többen vannak, mint az orbánok. Ha szavaznak, az orbánok bekaphatják a fospumpát.

A nemorbánoknak most azt kell megérteni, hogy egységben az erő és hogy csak Feri áll ki az érdekeikért. Torkok százezreiből szakadt fel a kiáltás, hogy Ferigyerevissza, ő meghallotta és itt van. Más ott volt, amikor dörgött az ég? Vona Gábor ott volt, hogy a csapatait előről vezesse a buzeránsok (bocs, a jobber majmok így mondják) ellen? Orbán ott volt, hogy pávatollal a fenekében kokettáljon a Vona Gabival? Egy nagy lószart voltak ott, valahol hűsöltek valami medence partján.

Óriási a tét. Feri, gyere vissza! Vagy ha Feri fáradt, akkor jöjjön vissza a Klára! Vagy a Szilvásy Gyuri! Vagy Bajnai Gordon, de egy olyan Bajnai Gordon, aki vesz száz képmesét! Vagy valaki, bazdmeg, de jöjjön vissza és rendeljen meg valamit tőlem!

Különben a legrosszabtól tartok.

2009. szeptember 6.

bz249
Cégátvétel

Mire jó a válság Elitek?

Arra hogy a Versenyképes cégek ilyenkor olcsóért tudnak felvásárolni más cégeket. Vegyük például az egyik legnagyobb Kapitalistát Hüjemagyarországon (amelyikről azt a szénsavas üdítőitalt is elnevezték) és az ő cégét (nem a sulineteset, hanem a másikat). Szóval itt ez a Hüjemagyar Banán Köz- és Részvénytársaság. Hát ez a cég most Piaci alapon bizony nem sokat érhet, mert őrült nagy jelzálogot jegyeztek be rá. Egy euróért bárki megveheti, ha átvállalja az adósságot. Véletlenül tudom, hogy eN-nek van egy eurója, mert nagyon büszkén mutogatta mindenkinek a Kispipacsban. Szóval, ha csinálunk egy projektcéget erre, mondjuk a Lobster-szigeteken, akkor eN egy eurójával simán megvásárolhatjuk a Hüjemagyar Banán Köz- és Részvénytársaság többségi tulajdonrészét.

Jogos a kérdés, hogy mi a büdös francot lehet kezdeni egy ilyen elcseszett szemétkupaccal, mint a Hüjemagyar Banán Köz- és Részvénytársaság. Hát azt, mint az összes hasonló elcseszett szemétkupaccal. Leválasztjuk belőle a működőképes részeket és azt átjátszuk egy másik projektcégbe, a maradékot is tovább daraboljuk, mintha csinálnánk vele valamit, de valójában az csak arra kell, hogy abba hajigáljuk bele a ganét.

Pl. a Hüjemagyar Banán Köz- és Részvénytársaságot szétszervezzük egy Budapest Kft-re, egy Dunántúl Kft-re és egy Tiszántúl Kft-re. A Tiszántúl Kft élére keresünk egy balekot és minden nyuggert, gyerekgyárost meg ilyet átcsoportosítunk ide, ha lehet, akkor az autópályákat is kivisszük ebből a kft-ből, viszont telehordjuk sínnel. Sőt a Tiszántúl Kft átvállalná, a Hüjemagyar Banán Köz- és Részvénytársaság adósságát is.

Ebben a pillanatban van két kiváló kft-nk, amik már képesek nyereséget hozni csak annyi a feladat, hogy a Tiszántúl Kft-től és vele a sok nyuggertől, gyerekgyárostól meg síntől megszabaduljunk. Bármelyik pillanatban megcsinálhatjuk, hogy a balekra hagyjuk rohadni az egészet, de még jobb ötlet, ha esetleg nyereséggel eladhatjuk. Ha elég gyorsak vagyunk, akkor december 1. előtt lezavarható az egész átszervezés. Az a nap meg valami ünnep a szőröstalpúaknál, már nem tudom mi az oka, de tök mindegy, az a lényeg, hogy ilyenkor eljönnek Budapestre és jól beisznak. Ha valaki a társaságból józan marad, szerintem Tölgy vállalja, akkor baromi egyszerűen átverheti a sok részeg állatját és jó sok mogyiért cserébe rájuk tukmálja a Tiszántúl kft-t.

tölgy
Nazi Detector 02


Végre vége az uborkaszezonnak, készüljön a közéleti szezonra! Készüljön a választásokra! Készüljön a földalatti életre!

Vége a nácifasisztaklerikálreakciósok nehézkes, lassú és bizonytalan felismerésének. Dobja el Gizike ósdi tesztjeit. Megspórolhatja a Népszava és Népszabadság előfizetést.

Most megkaphatja tőlünk a NASA technika alapján kifejlesztett Nazi Detector 02-t!*

A korábbi nehézkes megoldások helyett ajánljuk ezt a könnyen kezelhető, hordozható műszert. Használhatja otthon, munkahelyén, a metrón, tüntetéseken, de kiváló minőségből készült elemei miatt magával viheti a strandra is vagy kutyát sétáltatni.

A kezelése egyszerű: igény szerint hang vagy fényjelzéssel jelzi, 15 méteres sugarú körzetben a nácik jelenlétét.

És mindezt csak most 19.999 forintért!

És most adunk Önnek ajándékba önvédelmi pisztolyt is, a náci fenvadak ellen, valamint egy bélyegzőt a felismert nácik megjelölésére.

De ez nem elég. Készüljön az ellenállás nehéz éveire. Ha megveszi a Nazi Detector 02-t, akkor kap tőlünk még egy műszert, amivel lehet árkot ásni, fedezéket építeni, bunkert és alagutakat a földalatti mozgalom számára. Mindehhez oktatófilmet tartalamzó CD-t is mellékelünk.

És még nincs vége! Ajándékba adunk önnek egy Escape márkájú bőröndöt, amibe mindezt becsomagolhatja.

És mindezt csak 19.999 forintért!




(*Ajánlatunk csak 2010 áprilisáig érvényes.)

2009. szeptember 4.

Kovátsch Gamma Bertalan
Csáb

Tehát akkor van Magyarország, a tré és trehány munakerejével, ami leginkább csak a faszát tudja verni, már az a fele, amelyiknek egyáltalán van fasza. Én nem is értem, mi hajt engem, hogy ezt az ótvar helyet eladjam, talán a pénz, amit a percentekből beszedni remélek. Akárhogy is, múltkor a gazdag, ámde üldözött kisebbségeknek szánt ötleteimből kötöttem csokrot, most viszont az olyan csórókat célzom meg, mint amilyenek ti vagytok.

Nem kell megijedni, csak paintball puskával célozlak titeket, egy kiadós zúzódáson kívül nem okoz semmi bajt.

Mire lehetne paintball puskával vadászni ebben a kurvaországban a vadállatokon kívül?

Nyuggerek

Hát belőlük aztán igazán sok van, őket kihasználni egyértelmű Piaci Rés. Mehetne a vadászat mondjuk csaliteszkóban, ami úgy néz ki, mint az igazi. Nagy leértékelés, meg minden. Aztán amikor megjelennek a nyuggerek a leértékelésre, meg lehet őket sorozni automata paintball puskával. A térfigyelő kamerák felvételeit lehet hazavinni trófeaként.

Street racerek

Tudjátok, a mindennapi fajta, a sötétített üvegű Opellel. Ezekre szafári-szerű hajtóvadászatot lehetne rendezni. Beáll a vadász a street racer mellé a piroshoz és amikor a street racer rutinszerűen megpróbálja legyorsulni, utána ered és megpróbálja a paintball puskával lapockán, akarom mondani B-oszlopon lőni az áldozatot. A trafipax képét lehet hazavinni trófeaként.
Orbán Viktor

Bocs, de ő valahogy folyton az eszembe jut, nem is értem, miért. Orbán talán meggondolná, hogy kokettáljon a Jobbikkal és veszélyeztesse minden szubkultúra szabadságát, ha minden 10 percben kapna a lapockájára egy paintball lövedéket. Én legalábbis szívesen befizetnék.

2009. szeptember 1.

Höndör B. Margit
Megjöttem! 1. rész



+ bónusz Prosztónak:fájör!!

Kovátsch Gamma Bertalan
Árok 2.

Már melegíti a Lobster-szigeteki charter a hajtóműveit (megdöbbentő, mennyi embert lehet benyomorítani az első osztályra, én azt hittem, itt van hely a lábnak és nem kell a nyakba húzni), de ne feledjétek: nem ám baloldalozunk, hanem Obamázunk. Obama például milyen? Nemzet helyett kisebbségek koktélja - Obama is csak megtévesztésül használja a nation-t olyan sokat - modernizáció, szubkultúrák, szabadság, Jövő, holdutazás, UFÓ-k.

Kommerek ott az MSZP-ben, csak ez maradt nektek választásként. Világos? Ha nem tudjátok megérteni, én alapítok pártot.