2007. december 5.

Kovátsch Gamma Bertalan
Wrong

Tegnapi postomra érkezett kommenthegyben turkálva megütötte a szememet néhány wrong. Teljes hökkenetemre a wrongot még félelit bloglátogatók is a blogba fűzték, hát azonnali akció szükséges.

A vizitdíjról van szó.

Ebben most éppen spíler vagyok, mert a vizitdíjról szóló részt most íratták át velem. Hogy basszák meg a szopós szájukat. Először úgy volt, hogy a vizitdíj a megtakarítás miatt jó, de most változott a stratégia és változott a mese is. Jancsi és Juliska kifelé, tizenkét csóka befelé.

Meg kell mondjam, a fentebb linkelt elszámolós mese még nem a végleges. Igazából idebasztak nekem három variációt, hogy írjam meg mindegyiket. Ezért nem vagyok aktív a blogon, ezért nem sok a hét- és nyolcszámjegyű összeg. Nem sajnáltatom magam, az állammal kéz a kézben haladó kapitalista piacgazdaság egyszerű közkatonája vagyok én, de azért jól esne néhány résztvevő szó.

Aki nem sajnál engem, az repül a blogról. Ezt üzenem a proliknak.

Így állok most a variációkkal.

A vizitdíj azért kell, mert ettől boldogabbak az emberek.

Az egyszeri szegény legény bemegy a boltba és ellop egy cukorkát. Nyalogatja a cukorkát, de keserű az! Ebből megérti, hogy csak olyasmi lehet édes, amit kifizet! Elmegy árkot ásni, a megkeresett pénzéből veszi a cukorkát, ami lám, édes, mint a méz! Zárókép: mosolygós emberek jönnek ki a rendelőből, kezükben a vizitdíj befizetését igazoló csekkel.

A vizitdíj azért kell, hogy megvédje az orvosokat.

A hétfejű sárkánynak új kedvtelése van: orvosokat eszik. Első nap kimegy, bekopog egy orvoshoz, hívásra bemegy és megeszi. Másnap megcselekszi ugyanezt. Búsul az öreg király és annak ígéri a lányát és a fele királyságát, aki valamit tesz az orvosevés ellen. Jön az furfangos szegénylegény és bevezeti a vizitdíjat! Harmadnap jön a sárkány, de mivel nem fizet vizitdíjat, nem jut be az orvoshoz, így lógó orral elkullog. Zárókép: megkönnyebült orvosok pajzsra emelik a furfangos szegénylegényt. Update Őrnagy Őrnagy ötlete alapján: A gonosz sárkány dühödten elrobog és népszavazást kezdeményez a vizitdíj eltörléséért, hogy továbbra is orvosokat ehessen. A furfangos szegénylegény azonban leleplezi az összeesküvést és a nép egy emberként szavaz a vizitdíj megtartásáért.

A vizitdíj védi a szegényeket a dölyfösök ellen.

Mátyás király álruhában járja a vidéket és beáll az orvos házikója előtti sorba, ahol szegény emberek várakoznak. Odahajtat hintaján a gyevi bíró és mindenki előtt beront az orvoshoz. Na, elgondolkozik ezen Mátyás király és bevezeti a vizitdíjat. Másnap jön megint a gyevi bíró, de hiába! Minthogy neki is vizitdíjat kell fizetnie, ki kell várnia a sorát.

Caracalla ötlete alapján: a vizitdíj védi az egészséget.

Két szegény kis gyufaárus lány árul gyufát. Nem fizetnek vizitdíjat. Fáznak is és éhesek is. Aztán az egyikük már befizeti a vizitdíjat. Erre melege is lesz, és anyukája is eljön érte. A másik makacs, nem fizeti be a vizitdíjat, így aztán fagyási sérülésekkel kórházba szállítják és még kórházi napidíjat is kell fizetnie.

Lássuk, mire képes a webkettőnulla! Ha valakinek javító ötlete van, beleírom a mesébe. Rajta, elitek, ki lesz méltó erre a megtiszteltetésre?


9 megjegyzés:

Névtelen írta...

A Szegény kis gyufaárus lány gyufát árul. De nem fizet vizitdíjat. Fázik is és éhes is.

Másnap már befizeti a vizitdíjat. Erre melege is lesz, és anyukája is eljön érte. Ugye.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nagyon jó, Caracalla, nagyon jó!
Lehetne mondjuk két gyufaárus lány, az egyik befizeti a vizitdíjat és megnyeri a lottóötöst, a másik nem fizeti be és elüti egy autó.
Ekkor aztán nem csak vizitdíjat kell fizetnie, hanem kórházi napidíjat is.

Nagyon remek, ezt küldöm el a MeH-nek.

Névtelen írta...

A árpádsávos-narancsszínű gonosz sárkány nem elkullog, hanem elkezd autókat borogatni, meg kukákat gyújt fel, majd népszavazást kedeményez a vizitdíj eltörlésért, míg nem a hősi kékruhás íjjászok az öntudatos sorbanálló nép, és egy orvosnő segítségével levágják a fejét.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Őrnagy Őrnagy, megsértődne, ha a meséjét hozzákapcsolnám az orvosevő sárkány meséjéhez?

A pénzt így is, úgy is én zsebelem be érte.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem elfelejteni! Még sajnálni is kell engemet!

Névtelen írta...

Hófehérke megeszi az almát, királyfi jön, megcsókolja, de nem történik semmi, mert Hófehérke nem fizette be a vizitdíjat. A királyfi befizeti helyette, csók, Hófehérke fel.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Majdnem jó, névtelen, majdnem jó! Sajnos az öngondoskodás témája elsikkad. Hófehérke itt egy potyautas, nemdebár?

Névtelen írta...

Bertalan nyugodtan felhasználhatja a sárkányos sztorit. Megtisztelő, hogy az elitblogra felkerül. No meg az igazi tv csatornára, amit nem néznek prolik. A pénzről lemondok, a nép felvilágosítása érdelében.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hát ez nagyon rendes magától, Őrnagy.
Egy dologra megkérhetném?
Ha szóba kerül a sárkánymese vége, mindig engem magasztaljon, hogy milyen jót írtam.
Magának mindegy, nekem pedig a presztízsemet növeli.

Megígéri?