2008. február 19.

Kovátsch Gamma Bertalan
Beadványokat hozzám

Múltkor beszóltam kissé a vasútnak. Hogy drága meg felesleges, minek vasút, amikor az eltartása veszteséges. Azt már korábban is megmondtam, hogy a váltóőr ne próbáljon beleszólni az elit dolgába és főképp ne sztrájkolgasson.

Meg is lett a foganatja. Most nálam sír-rí az összes vasutas, hogy az ő vonalát ugyan ne csukassam be. Jól teszik, mert helyesen látják: én vagyok a kedvenc, nálam kell folyamodni. Aztán ha jó kedvem van, talán meggyőzöm magam, hogy nem kell azt a vonalat becsukni.

Na elég ebből az érzelemkitörésből. Azt mondtam, talán. Megmondom ügyesen, mikor nem kell a vonalat becsukni.



Igen, jól értettétek. Ha nekem úgy tetszik, akkor a veszteséges vonalnak van létjogosultsága, mert eltartja a büfé. Különösen akkor van létjogosultsága, ha én szeretek utazgatni rajta. Akkor van érv, mert ha nem lenne ott a vonat, akkor a madár se járna arra, amerre én pedig szeretek járni. Ha viszont én nem járok arra, akkor felőlem járhat arra csak a madár, mit foglalkozom én azokkal, akik pont arra akarnak menni?

Engem kellene követni és akkor nem lenne baj. Ha valaki másfelé kódorog, az ő hülyemagyarságáért én nem tarthatom a hátam.

Úgyhogy lehet meghívni engem erre-arra. Akkor talán kerül érv a vonal megtartása érdekében.

Azt mondtam, talán.

23 megjegyzés:

Prosztó M. Beléndek írta...

Majd jól szétosztjuk a Nép között a MÁV-ot az Új Tulajdonosi Programban.

Prosztó M. Beléndek írta...

Mármint a veszteséges személyszállítást, ugye.

Mindenki érezze meg a tulajdonlás felelősségét.

(Tessék mondani, emögé nem lesz kicsit nehéz a Mesternek beállnia?)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem latom az osszeferhetetlenseget, Proszto.
Ugye ha egy ceg veszteseges, a tulajdonosok fizetnek. Az Uj Tulajdonosok is.
Ha a kisvasut veszteseges, ugy illo es igazsagos, hogy a tulajdonosok fizessenek. Mondjuk a bufes a vonalon.

Nem egyszeruen nem nehez a Mesternek emoge beallni, hanem megjosolta elore az o zsenialitasaval!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ja, es a beallasrol.

Ha nem illeszkedik valami a vonalaba, meg mindig lefikazhatja.

Mindegy mit mond rola, a lenyeg, hogy beszeljenek a temarol.

Profizmus, ugye.

Névtelen írta...

Hatszámjegyű összegért beáll nem vitás.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, itt nem a penz atvetelerol van szo, hanem a profizmusrol.

Minden nap nem mondhatja az ellenkezojet, meg ha a melyen tisztelt megrendelo ezt is ohajtja.

Ilyenkor mutakszik meg, ki a profi. Kisebb uzenetagens egyszeruen lenyomna az aktualis szoveget es lebertollnokoznak ezert.

Egy profinak sok egyeb modszere van. Az egyik, hogy harciasan megtamadhatja azt, amit nyomni akar es teheti olyan benan, hogy azzal igazabol az Ugyet szolgalja.

Egy profit megeri megfizetni, meg akkor is, ha hatszamjegyu az osszeg. Plane, ha az adofizetok alljak a cehhet.

Prosztó M. Beléndek írta...

Ha egy cég veszteséges, a kistulajdonosok úgy fizetnek, hogy kevesebb pénzt ér a tulajdonrészük, mint amennyit fizettek érte (v. alternatíve, mint amennyi a kibocsátási névérték volt, ha utóbbi nem egyenlő az előbbivel), tekintve hogy nincs lehetőségük, érdekük és tőkéjük feltőkésíteni a céget.

Egy szétaprózott tulajdonlási programnál nehéz nem arra gondolni, hogy AZ fog jól járni, akinek VAN tőkéje, azaz a tulajdonjegyek, részvények, vagy akárminek hívjuk őket valamilyen másodlagos piacán bagóért hozzájut a cég nagy részéhez.

Mert ezeknek a tulajdonjegyeknek, ugye, részvényeknek likvidnek kell lenniük, máskülönben szart se érnek, keretbe tehetjük őket és kiakaszthatjuk a budi falára.

Első blikkre, ennél a 19.000 Ft, meg a száraztészta is gusztusosabb volt.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Most mit nyivakol, Proszto?
Ha a koltsegvetesnek hianya van, mibol osztogasson az a szegeny kormany? A vagyont osztogatja, mert osztogatni muszaj. Hulyeorban nem osztogatott, aszt' mi is lett belole.

Semmise.

Inkabb szamolja ki, hogyan jar jobban a nyugger: ha az allam eladja a repteret es szetosztogatja nyugdijemeleskent, vagy ha odaadja a reszvenykent, amit aztan a vegleges tulajdonos megvasarol. Az a gyanum, a masodik esetben a middleman-ek joval nagyobbat kaszalnak, tehat a nyuggernek kevesebb jut.

Szamolja ki es irjon belole postot. Mert maga nem postol am mostanaban, jegyzem meg kisse csalodottan.

Prosztó M. Beléndek írta...

Ha szétosztogatja nyugdíjemelésként, akkor adómentes. Ha részvényként, akkor jelenleg 25% adó és 14% EHO terheli a beszerzési (0 Ft) és eladási érték (árfolyamnyereség)különbözetét.

Tudja, minálunk ilyen barátságos adószabályok vannak.

Természetesen, ha az EHO-ja feltöltődik Mari néninek (hehe), akkor EHO nincsen (feltöltődési határra nem emlékszem, talán éves 450.000 Ft :))

A rendszer igazságtalansága (Úristen, minek 2008-ban Mo-n ilyen szavakat leírni) abban rejlik, hogy a végső tulajdonos nem a valós piaci értéken jut közvetlenül az államtól a részvényhez, hanem egy ki tudja milyen áron.

A két szitu szaldója:

1, Privatizációs bevétel az államnál, piaci (v. olyasmi, hisz ez Magyarország) beszerzési értéken részvények a tőkésnél.

2, Zéró forint az államnál (na jó, egy kis adó, meg EHO az államnál), fillérek Mari néninél, részvények nevetséges beszerzési értéken a tőkésnél.

Kicsit drágább, mint a száraztészta, mondom....

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Maga nagyon gonosz, Proszto.

Arrol volt szo, hogy lesz valami kedvezmenyes vasarlasi program. Mondjuk fizet 1000 Ft-ot es kap 5000 Ft-nyi MVM reszvenyt. Tehat valamennyi privatizacios bevetel megiscsak van. Ezek utan jon az eON (vagy egy stroman) es elkezdi vasarolni az MVM reszvenyeit. Az 5000 Ft-nyi reszveny ara felmegy mondjuk 7000 Ft-ra. Netto 6000 Ft nyereseg Mari neninel, amibol valamennyi adot fizet.

A nyereseget aztan Mari neni fizetheti az emelt villanyszamlara ki.

Kozben tozsdeugynokok, alkuszok, esatobbi ... mindenki reszesedik. Tulajdonkeppen Igazsagos ez, miert csak a nyugger kapjon, kapjon mindenki! Fokepp, mert a nyugger a vegen nagyobb villanyszamlat fog fizetni, tehat az Igazsagossag teljes mertekben ervenyesult. Szivjon, aki miatt az egesz van.

Na, nem ir postot? Mar idegesen dobogok az ujjammal az asztalon ...

Prosztó M. Beléndek írta...

Oké-oké.

Elkúrtam. Nem kicsit, nagyon. Nem 0Ft Mari néni bekerülési értéke, hanem akármennyi. Mari néni vesz MVM részvényt. (Ez milyen valószínű már, itt biztos nem lesznek ügyeskedések, háttér-megállapodások a Mari nénikkel, biztosan likvid kereskedés lesz, hogyne).

Maga meg ott kúrta el, hogy feltételezte, hogy a nagytőkés felvásárlás hírére (érdekes, ezt mindketten tényként kezeljük), felmegy az állami vállalat 5.000 Ft névértékű részvény értéke 6.000-7.000 ft-ra :)

Az áramszámláról meg ne is beszéljünk :)

Ferenczy A. Szidónia írta...

maguknak elment az eszük?
hát most magyarázta meg a példakép, illetőleg valamelyik fullajtárja, hogy a sajtó hazudik. de legalábbis nem teljes tények alapján félretájákoztat.
sőtmitöbb hisztériát kelt.

Mari néni, vagy bármely más tartósan magyarországon lévő EU állampolgár vásárolhat, kedvezménnyel, ezzel, azzal, de nem adhat el csak úgy.

maguk nem látják a lényeget. ez nem osztogatás, hanem népnevelés. ezt nyilatkozta az értéktőzsde specialistája ma reggel a kávérádióban. hosszútávú megtakarítások.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ez az egyenes igazsagbeszed!

Valamit valamiert.

Beismerem, hogy Mari neni nem fog reszvenyt vasarolni, legfeljebb valakik a neveben. Ha mondjuk Gorenje-rendszerben osztjak ki a reszvenyt, akkor hozza is lecsuroghat valami, mint ahogy a mamit is kivittek a Mariahilferstrassera hutogepet venni annak idejen. Valojaban azonban Mari neni nem fog reszvenyt venni.

Reszvenyt venni mas fog.

Maga meg en fogunk reszvenyt venni, az elitek. Es tudja mit? Fel fog menni az a reszvenyar, az tuti biztos.

Ha az elit veszi, akkor felmegy. Ezert jobb, ha Mari neni a kozelebe se megy az ugyletnek. Ok csak elrontanak.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Vehet, de nem adhat el?

Szellemes.

Mintha kolcsont adnank az allamnak. Na nem en, hanem a Mari neni.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Úgy bizony. Kölcsönadunk. Majdnem olyan, mintha adóznánk még. De ez olyan "önkéntes adó", tisztára becsületkassza. Pénzt vissza nem adunk.

Ez persze már csak az én koholmányom mellé. Csak azért, mert állami pénzből állami emberek állami reklámokban magyarázzák, hogy milyen rossz gazda is az állam. Most őszintén, van olyan elit, aki a rossz gazda zsebébe rakná a pénzét? Úgy értem, hogy rábízná, évekre. Hogy fialtassa.

Mondjuk a fialtatáshoz értenek ott, nagyon. A félmilliós illetékhátralékot, amit 4 év múlva kellett volna nem befizetni, ha kerül addig lakhatási engedély, remekül felfialtatták 1.1Mra, miközben a jegybanki alapkamat 6 és 7 százalék között alternált. Ezt csak azért írtam, hogy lássák, szakemberben nincs hiány. A Mester megmond, ezek meg kamatoztatnak. Ki van ez találva, kérem.

Szkeptikus befektetőként és jó tanulóként - aki tudja ki a jó és ki a rossz gazda - aggódnék, hogy mi lesz a hűtőláda árával. Befizetem, és lesem ott éveken át, szorítok, hogy jó legyen.
Össznépi szerencsejáték lesz ez.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Azért a postába bevásárolnék, ha kapnék egy olyan jófajta postásbicajt hétvégére. Mint tulajdonos.

Prosztó M. Beléndek írta...

El se adhatja rövid távon Mari néni?

Csak nem a keretes budi-dísz részvény effektus?

Azért mennyivel más, ha a békekölcsönért egy-két illikvid részvényt is kapok, nem?

Meg kell tanítani a plebszet érdeklődni a magántulajdon iránt!

Ferenczy A. Szidónia írta...

Persze, jól fog mutatni a falvédő mellett. Egyébként a tőzsdés ember azon rugózott, hogy mennyire bazisok a lakossági megtakarítás (7000mrd). Mert ez már erősen összemérhető a BÉT kapitalizációjával (8000mrd).
És milyen jó is lenne, ha a vánkos alatti pénzből postát meg villanygyárat venne a tisztelt állampolgár.

Prosztó M. Beléndek írta...

Hát, ha fialtatni akarom a pénzemet, nekem is rögtön a Magyar Állam befektetései jutnak eszembe.

Tényleg, Bertalan, hogy van az a neoliberális paradoxon, hogy állami tisztségviselők, gazdasági miniszterek, államtitkárok szajkózzák, hogy az állam rossz gazda?

Ez olyan, mintha én a munkahelyemen kijelenteném, hogy hülye vagyok a munkámhoz.

Aztán, tekintve hogy ezek vagyonos emberek, sok-sok vállakozással, olyan még, mintha kilépnék a munkahelyem kapuján, átmennék a cégem felügyelőbizottságába és máris nem lennék hülye a munkámhoz.

Csak államilag vagyok hülye.

Hacsak nem...

Akkor jöttek rá, hogy az állam rossz gazda, amikor üzleteltek az állammal!

Nem értem!

Prosztó M. Beléndek írta...

Igen-igen, Szidónia!

Én sem befektetési jegy portfoliót képzelek el magamnak, vagy ingatlanokat, hanem egy részesedést a MÁV-ban...

Bazi sok megtakarítása van a rohadt lakosságnak, 8000 Md osztva 10.000.000-val, az 800 e Ft, legyen 5.000.000-val osztva, az fejenként 1.600.000 Ft, namost, nyilván, hatalmas itt is a koncentráció, tehát mondjuk, hogy a felnőtt lakosság 70%-a félmillió alatti megtakarítással rendelkezik, és még óvatos voltam...

Ha Mari néniek van 250.000 Ft megtakarított nyugdíja, abból MÁV-ot vesz, az fix!

Ügyes, okos elemző lehetett!

Prosztó M. Beléndek írta...

Elnézést, 7.000 Md megtakarításnál osztva 10 milkával, az 700.000 Ft, természetesen :)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nezze, Proszto, nem kellett mar maganak valami olyasmit csinalnia, amirol tudja, hogy nem megy?

Hamut es lencset szetvalogatnia, vagy valami ilyesmi?

Ugyanugy vannak ezek a szerencsetlen allami hivatalnokok. Probalnanak ok jo gazdak lenni, de nyilvanvalo, hogy lehetetlen. A fizetesuket mindegyikuk be tudja osztani a honap vegeig, de valahogy az allami penzek kifolynak a kezeik kozul.

Ezek utan kialtanak ok segitsegert, hogy ez igy nem megy. Sajnos a demagogia tulharsogja oket es valogathatnak tovabb.

Szegenyek.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Azt nagyon jol teszik, ha MAV-befektetest kepzelnek el, mert havi 200 ezer brutto felett kotelezo lesz befektetni.

Keszuljenek ra, jobb, ha orommel csinaljak. Lesz rola rajzfilm is, csak varjanak turelmesen.