2008. február 13.

Kovátsch Gamma Bertalan
Barátmese

Eljött a Mesék Ideje, amint ezt már annyiszor ismételtem. Nem baj, az ismétlés a bevésés egyik legjobb eszköze, tudja ezt minden reklámszakember és vezérblogger. Amíg az elitnövendék a mesét hallgatja, szemecskéje lecsukódik, gondolatai elkalandoznak, módosult tudatállapotba kerül és eszébe se jut, hogy a Tanulsággal vitatkozzon, az mintegy hipnotikus módon az agyacskájába röppen. És így a jó. Minek az Igazsággal vitatkozni, azt befogadni kell!

Barátmese következik.

Elment 10 jóbarát a kocsmába. Először csak 10 korsó sört akartak inni, de aztán valahogy féktelen eszem-iszomba csapott át a dolog.



Ettek pogácsát, egy egész gyárnyit. Közben kattingattak szorgosan. Egy-két jóbarát még az asztal alatt is kutatott.

Egy szó, mint száz, nem 10 korsó sör volt az asztalon, hanem egy egész hihetetlen méretű hegy. Bizony, meg kell mondani, egyik-másik barátban felködlött, hogy egyszerűen lelép és otthagyja a cehhet.

Ráérzett erre a barátok legigazságosabbja és szót kért. Barátaim - mondta dörgő hangon. Kicsit kirúgtunk a hámból. De sebaj, van köztünk három tőzsdecápa. Úgy igazságos, hogy ők fizessenek. Ki szavaz arra, hogy így legyen?

Demokratikusan megszavazták az igazságos barát javaslatát 7 igen-3 nem arányban és mindenki emelt fővel hagyhatta el a helyszínt, a döntő többség ráadásul igen jó hangulatban.

Kár, hogy azóta nem söröznek együtt. A három tőzsdecápa elköltözött, a maradék hét meg valamiért nem akar söröző közelébe se menni, akárhogy is győzködi őket a legigazságosabb. Valamit morognak az orruk alatt, valami olyasmit, hogy ismerik ők a többieket, őket nem fogja leszavazni senki.

Megmagyarázni a morgást nem tudja senki, azt meg különösen nem érti senki se, hova lett a jókedv a 10 jóbarátból, amikor olyan féktelenül mulattak még nem is régen.

9 megjegyzés:

Ferenczy A. Szidónia írta...

10 kleine Jaegermeister.

Ezek a feketegazdászok, ezek tudnak. bár kicsit necces ez nekem, hogy szegény pincér egyedül van ellenük. már sajnálni kezdem szegényt, pedig:

"I'm an IRS agent, everyone hates me."

De azért az bazi vicces, hogy tekeredik ki a csapból az autópálya, fut messzire, át árkon bokron, és valahogy még a környékére se merészkedik a feketegazdaság.
Maguk értik ezt?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hm.

Tulajdonképpen igaza van.

Miért is nem nyomják le a kis vadászmesterek a pincért? Tízen vannak egyre.

Talán mert a sört tényleg megitták. Úgy igazságos, ha valaki kifizeti.

A tőzsdecápák, ki más.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Várjon már, most akkor ki is issza a sört?
Sőt, mi is a sör valójában?

Ferenczy A. Szidónia írta...

Kicsit átírnám én ezt a mesét.
Elment 10 haver sörözni. Beszélgettek, tettek vettek.
Aztán észrevették, hogy valaki megivott 100 korsó sört a kontójukra, és már jött is a pincér tintacerkáját nyálazva.
aztán kiderült, hogy a 100 sörön kívül még építettek egy bazi nagy üvegpiramist is az ismeretlenek, ahol megitták a söröket.

szegény tőzsdecápák meg programozók pedig fizettek mint a katonatiszt.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ne ködösítsen, Szidi drága.
A 100 sört a rászorulók itták meg, az üvegpiramisból pedig a haverok is részesedtek. Mindjárt más egy üvegpiramisban sörözni, mint egy lepukkant romkocsmában.

A mese tanulsága változatlan. Akit kiszavaznak, az állja a cehhet. Ez így igazságos.

Ferenczy A. Szidónia írta...

le kell cserélni vagy a grafikust, vagy a narrátort.
rasszista felhangokat is detektáltam.

Amikor kiderül a feketegazdászról a nagy ház meg a kocsik, akkor a képernyőn egy afro amerikai hip-hop énekes látszik, nyakában vastag fuxszal, cadillac escalade-kkel körítve.
ezek szerint a fekák adócsalók!?

a másik dolog, hogy a grafikus cadillac-et rajzolt, miközben a Mester mercédeszről írt. hát elkurvulnak ezek is. rettenetes.

viszont a képi üzenet tökéletes: luxusterepjárója van az adócsalónak.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Athallasos ez, Szidi.
Egy gangsta rapper latszik. Na es ki galerizik ma Magyarorszagon?

A Magyar Garda.

Kicsit gondolkodni kell, de kiderul am a filmbe rejtett uzenet!

Az nem Cadillac a kepen, hanem Kia Sportage.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Ja, kia. persze.
ide nézzen: http://kepfeltolto.hu/i/?36213

Bertalan, maga nem ért az autókhoz.
A multivan se luxusterepjáró.
De ne szégyelje magát emiatt, a Mester se ért hozzá.
Ez nyilván az egyetlen hiányossága....

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A maga kepen az autok nem is hasonlitanak egymasra.

Azt ertem, hogy hiusagbol nem visel szemuveget, de amikor a hulyemagyarok sorsat erinto kerdest feszegetunk, akkor legalabb berakhatna a kontaktlencsejet vagy valami.

Cadillac. Piha. Jo, hogy nem Ford T-Modell.