2009. július 16.

Höndör B. Margit
Nyílt levél a néphez


Nép!

Meghallgattad-e KGB belinkelt nyervogását az alant megjelent posztban? Szenvedtél-e?
Normális-e vagy?
Hát persze.
Milyen ember az, aki ilyesmivel mérgezi ártatlan ifjúságunk harmatos lelkét?
Kétségtelen, hogy KGB maga a Gonosz, de legalábbis a krónikása. És akkor felvetődik a legfontosabb kérdés is:
Elfogadhatóvá válik-e a Gonosz, ha ilyen ordenáréan mutatják be?
A válasz minden elit számára nyilvánvaló.

KGB posztjának egyéb, kifogásolható csúsztatásai sorrendben:
- Sándort nem az Ibolyából, hanem a Harangvirág presszóból tiltották ki 2007 novemberében, hiányos öltözete miatt, és, bár valóban azt üvöltözte, hogy majd ő megmutatja, ám erre sajnálatosan nem került sor, ellenségeinek aknamunkáját követő elvezetése ugyanis megakadályozta ebben.
- Felbecsülhetetlen azoknak a nőknek a száma, akik emiatt szomorkodtak.
- Bokor Tihamér, tirpákbokrétási lakos 173 cm magas, testvére, Bokor Zoltán Jenő, aki bz249 nicken sündörög a blogoszférában viszont mindössze 153, ezzel jelenleg a falu legalacsonyabb embere, pedig még a púpját is beleszámoltuk. Bz249 ezért soha a büdös életben nem fog a Hímzőkör célcsoportjába tartozni
- A polgármesterrel, aki még mindig KGB, nem Tölgy Ilona, hanem Tirola él vadházasságban mind a mai napig. Tölgy Ilona nem tűnt el, Kissné Patya Rozáliával él Berkenyemagoson, a legújabb pörformancién dolgoznak, reménykedve a nagy visszatérésben.
- Soha nem volt semmilyen járda a községben.

Fentiek alapján az alábbi követelésekkel fordulunk a község korrupt, hazudós vezetéséhez:
- Munkát, kenyeret!
- Sándor azonnali kiengedése a községi könyvtárból, ahova KGB 2 éve elrettentésül bezáratta! Teljes rehabilitáció a Sándornak!
- KGB és egész csaló bandája monnyon le!
- a Hímzőkör feloszlatásának visszavonása! Terpecz Géza Hímzőköri elnök fizetésének duplájára emelése!
- KGB összes üszkürü lemezének nyilvános elégetése Bokrétás főterén!
- Satöbbi!

A követelések kiegészítésének jogát fenntartjuk.

( a képen az igazi Sándor látható)

83 megjegyzés:

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Igen, en vagyok a Gonosz.
Na es akkor mi van?
Gonosznak is kell lennie. Unalmas lenne a vilag, ha nem lenne benne Gonosz.

Most el, napi rosszcselekedetem meg hatravan.

bz249 írta...

Gizike, hagyja abba ezt a feminista propagandát! Tirpákbokrétáson nem lesz Hímzőkör, járjon a szomszéd faluba Hímekre vadászni, ha ennyire nem tud megülni a sejehuján!

martonx írta...

Nem is tudtam, hogy Sándor játszotta a Borat című film főszerepét.

Micsoda sokoldalú ember lehet ez a Sándor!

Ezredes K Őrnagy írta...

Le kell verni az nőlázadást, és KGB polgármester TEKINTETES Urat ért rágalomhadjáratot. Minden lyány és asszony köteles a mai napon megjelenni és község szőlőhegyén karasolás céljából.
Az esztétikailag megfelelő nőszemélyek irodai munkát fognak végezni a városházán.
Gizike büntetésből kineveztetik trágyázási brigádvezetővé. Aki távolmarad, azt bz249 Csizmás gárdája veszi kezelésbe. Sándorra pedig kilövési engedély van.


Ezredes K Őrnagy
alpolgármester

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, ezuttal nem akarok fiaskot.

Sandor nem szabotalhatja a karasolast, meg ha Tolgy Ilonanak is oltozik, mint multkor.

Eredmenyeket akarok. Sandor fejet, hutodobozban, jegakkuk kozott.

Höndör B. Margit írta...

Jenő
kihúzta a gyufát.
Reszkessen.

Ezredes K Őrnagy írta...

bz249 Csizmás Gárdája felel a biztonságért. Én az irodai közmunkások kiválogatásának felelősségteljes munkáját végzem.
De ha gondolja, kiszedhetem az agyát, és egy finom parfét teszek a helyére.

A biztonság kedvéért Tölgy Ilonára is kilövési parancsot adtam ki. Nem kár érte, ugye?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, tulajdonkeppen hol van maga? Innen az ablakbol azt latom, hogy maga az Ibolya presszoban is ul, meg az irodam elotereben fuzi a titkarnomet.

Ezredes K Őrnagy írta...

Gizike látnokzsályát tett a reggeli teájába, attól lehet. Én az irodámban ülök, és éppen a költségvetést készítem. Dolgozok.

Höndör B. Margit írta...

Nem a sokoldalúságáért szeressük a Sándort, hanem a szépségéért

Ezredes K Őrnagy írta...

Kiválogattam 10 fehérnépet irodára. Elég gyenge a felhozatal a faluban, kellene valami genetikai vérfrissítés. Tud valaki olcsó mélydekoltázs gént?

Ezredes K Őrnagy írta...

Fej nélkül csúnya lesz! Ha-ha-ha

Höndör B. Margit írta...

Ez a test? Soha!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, ha maga az irodajaban ul, akkor ki szonokol a foteren arrol, hogy karasolas helyett sokkal jobb szorakozas a zavargas?

Ezredes K Őrnagy írta...

Már ki is éleztem a hentesbárdomat, amivel disznót szoktam aprítani. Ideális lesz Sándor nyakához.
Tényleg KGB, nem akar nyilvános fővesztést? Jó só lenne a falunapokra. Még Gizikét is rá lehetne venni, hogy ott sírjon a bakó mellett Sándorért.

Ezredes K Őrnagy írta...

Nem tudom ki az. Szerintem Tölgy Ilona álruhában. Azonnal lője le.

bz249 írta...

Őrnagy tudna az irodai telefonról tűzirányítást biztosítani? Az üteg készen áll a belövésre, ha meg akarja semmisíteni a főtéren szónokló álruhás Tölgy Ilonát!

Gizike, az alacsony termet különösen hasznos a harckocsizóknak.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

bz249, cel az a'lornagy also szele, kozepe! Tuz!

bz249 írta...

Mit találtunk el KGB, valami nagyot durrant? Remélem nem a szeszraktár volt. Tűzhelyesbítést kérek.

Ezredes K Őrnagy írta...

KGB képtelen irányozni.Anno Prosztót se bírta eltalálni a Seatban. Várnia kellett volna bz249, míg Marika átkapcsolja a vonalat hozzám. A szeszraktár romokban. Itt forradalom lesz. Meneküljön az elit.

bz249 írta...

Azon a Roburon Ön menekül Őrnagy? Volt ideje a cseresznye ízű szeszes italt kimenteni? A Gárda felkészült a rugalmas elszakadásra, a söröshordót biztonságba helyeztük.

Ezredes K Őrnagy írta...

A Robur KGB szénszállító verdája. Azon ő iszkol. Én még védem a tartályaimat meg a 800 mázsa cukrot. Tirola elbújtat a tanyáján, ne aggódjon értem. A Clauzewitz életbe lép bz249. Azonnal hajtsa végre.

bz249 írta...

Óh hüje kódok... na mindegy. Utászok, robbantsák fel a Tirpák-patak hídját. Ha rajta van KGB Roburja és beleesik még jobb, annyival is nehezebb lesz kiemelni az elemeket és újjáépíteni a hidat.

Tartsák tűz alatt az utat amíg van lőszer, a századtörzzsel új harcálláspontot alakítunk ki a Venyigeszutykosi 2. számú Vegyesbolt Italmérésében. Bátorság Tirpákok!

Ezredes K Őrnagy írta...

A Kultúrházat se hagyják ki. Anélkül nem tud Gizike új Nőegyletet alakítani. Valamint a szeszfőzdét is rombolják le. Elég ha leverik a lakatot, a gyerekgyárosok majd megoldják a többit.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Helo, mi van mar?
Az egesz falu romokban hever, mikozben Sandor legalabb 10 alteregoja szabadcsapatokat szervez az alvegen, a felvegen es minden elkepzelheto vegen.

Maguk profi munkat igertek, mi ez az esztelen pusztitas?

bz249 írta...

Hát él KGB, de akkor ki vezette a Roburt? Az egész falu romokban? Ezek szerint a gárdisták még mindig nem tudnak célozni... na de most a jó hírek ideje van.

A venyigeszutykosiak hajlandóak segíteni a rend helyreállításában. Pár apróságért cserébe, úgymint a Falumúzeum kerti törpe gyűjteménye (remélem nem lőtték szét, mert már odaígértem) és hogy az újjáépítésben a "B és tsai" cég nyerje el a pályázatok legalább felét. Ja és KGB vissza kell adni nekik a Megyei Labdarúgó Kupát, amit a tavalyi búcsúban lopott el.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Biztos forrasbol tudom, hogy Sandor KGB-nek maszkirozva is agitalt. Talan az egyik alteregoja vezette a Roburt is.

Elfogadom a venyigeszutykosiak felteteleit, ha kimenekitenek a kukoricagore alol. Legalabb szaz, Ornagynak oltozott Sandor-alterego koroz a gore korul vasvillakkal felszerelkezve. Arra meg nem jottek ra, hogy interneten el tudom erni a csapataimat.

Ezredes K Őrnagy írta...

A Sándoralterego eltűnt. Viszont a kukorica is a góréból. KGB maga volt?

Nem úgy volt, hogy forradalom esetén Clauzewitz?

bz249 írta...

Őrnagy mit jön állandóan ezzel a sváb vagy zsidó vagy mittomén milyen származású egyénnel. Vagy ez valami pálinkamárka?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szerencsetlenek, most visznek akasztani. A venyigeszutykosi feltetelek elfogadasat sulyosbito tenyezokent vettek szamitasba. 200 Sandor orjong korulottem verszomjas tekintettel, csinaljanak valamit!

bz249 írta...

KGB: két kilométerre vagyunk a falutól, csak valami barom felrobbantotta a Tirpák-patak hídját és ráadásul egy Robur is beleesett a patakba, úgyhogy nem tudjuk kiemelni a hídelemeket és megjavítani a hidat.

Igyekszünk, ahogy tudunk.

De tüzérséggel be tudunk avatkozni, ha kell. Szerintem most már a gárdisták is belejöttek a célzásba.

Névtelen írta...

KGB, remekül tudok jajongani, és Magáért meg is teszem:

"Jaj, szegény KGB! Jaaaaj-jaaj!"

Na, mit szól?

Gizikének pedig az igazi Sándor miatt nem kell aggódnia. Loxon tájékoztatása szerint Gibraltárban látták csatornát ásni.

http://konzervativok.blogspot.com/2009/07/horizontok-bebarangolasa-utan.html

További kellemes harcolászást kívánok :)

Leskelődő

Ezredes K Őrnagy írta...

Nem kell, én vagyok a hóhér. Bevágtam a kötelet, el fog szakadni. Ezután ezek a törzsi bunkók nem merik majd bántani. Bízzon meg bennem. Jól áll a fekete csuklya nekem Gizike?

Bz249, ne tegye a hülyét. El akarja kerülni a felelőségre vonást. KGB pincéjében beszéltük meg, hogy baj esetén mindent rombolunk, nehogy Gizike és Tölgy Ilona képes legyen irányítani a falut nélkülünk. Szesz nélkül végük. Most se szeszraktár, se szeszfőzde. Ha-ha-ha

Höndör B. Margit írta...

Mit randalíroznak itt???
Ne akarják, hogy nekem kelljen rendet teremtenem!
http://www.youtube.com/watch?v=6_mb4rlG0ZM

Höndör B. Margit írta...

Ez itten a Hímzőkör utolsó testületi ülésén készült,még mielőtt a KGB vezette nácik bolsevik módszerrel betiltották az egyesületet:
http://www.youtube.com/watch?v=4FpD8wF1s6E
Milyen vidám volt a Géza!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szanalmas, hasznavehetetlen banda maguk.

Kidumaltam magam. Elfogadtam Sandort a vezeremnek es a Sandor-vizio megvalositasa tolti be majd az idomet. Az akasztofa alatt a Fosandor ujra megtett polgarmesternek.

Ornagyot viszont felakasztjuk. A hajtovadaszat mar meg is kezdodott.

bz249 írta...

KGB: a kerti törpékkel mi lesz? Ha nem adja ki őket, abból diplomáciai bonyodalom fog származni... ráadásul közben hoztak egy gumicsónakot Venyigeszutykosról, úgyhogy akadálytalanul átkelhetnek a Tirpák-patakon. A tüzérek ráadásul az Őrnagyhoz húznak, mert extra adag cseresznye ízű szeszes italt osztott ki közöttük. Sőt tulajdonképpen én is az Őrnagyhoz húzok.

Prosztó M. Beléndek írta...

Jagshemash! Me like you! Me like sex! Sex is gooood!

Ezredes K Őrnagy írta...

Prosztó is megjött. Vérszagra gyűl az éji vad.:)

KGB, kiegyeztem a Fősándorral. 3000 liter jóféle őrnagy borért kinevez alpolginak maga mellé + enyém a kocsmáltatás joga ( meg marad még 400 mázsa cukrom is meg vagy 5 tartály) + az első éjszaka is, szegény már impotens.

bz249, maga lesz a községi szőlőbirtokok felügyelője. Ügyeljen, nehogy bor készüljön a termésből, nagy lenne nekem a konkurencia. Etesse fel a tirpákprolikkal a sok szőlőt. A Gárda megtette a kötelességét a gárda mehet.

A törpe ügyet is elintéztem, adtam nekik 5 hízott bálót.

Viszont Prosztó macskáját kitömve át kell nekik adnom, ez a feltétel. Kell a Venyigeszutykos- Mucsa Galériába.

Viszont KGB, a maga hibájából A Fősándort ki kell nevezzük a Tirpák Herceggé. Diktatúra lesz.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Proszto, a Brünot latta mar?

Prosztó M. Beléndek írta...

"Viszont Prosztó macskáját kitömve át kell nekik adnom, ez a feltétel."

"- My husband is retired.
- Aaaah. Mentally or physically?"

Na.

Prosztó M. Beléndek írta...

Nem, még nem láttam. Érdemes?

Ezredes K Őrnagy írta...

De szép is lenne retirednek lenni. Most bukott el egy vagyont a magánnyugdíjpénztáram, biztos Prosztó kezelte a portfóliót.

Ezredes K Őrnagy írta...

Az elit egyszerűen nem néz ilyen majmot, mint ez Cohen.
Viszont Brünn jó hely, nézzék meg az Örökség című fimben. Az elit inkább azt nézi.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Csak a Jagshemashbol gondoltam. Ha szerette Boratot, talan szereti Brunot is. Bruno egy osztrak ujsagiro, de a film temaja ugyanaz. Becsapnak naiv embereket.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

"Most bukott el egy vagyont a magánnyugdíjpénztáram, biztos Prosztó kezelte a portfóliót."

Muhahahaha, maga megengedte nekik, hogy ne csak allamkotvenybe fektessenek a magasabb hozam remenyeben!

Luzer.

Prosztot ne hibaztassa, o megmondta elore, hogy semmit ne vegyen, aminek arfolyama van.

Prosztó M. Beléndek írta...

Borzalmas, KGB, borzalmas.

Képzelje, Őrnagy, én is elbuktam egy halom pénzt a magánnyugdíjpénztáron.

bz249 írta...

A szőlőre jobb ötletem van Őrnagy: bioüzemanyag gyártás. Arra adnak állami mogyit, meg kirakhatunk a falu határába egy táblát, hogy Tirpákbokrétás, Ökofalu vagy valami ilyesmit. Mindegy az a lényeg, hogy Előremutató és Progresszív. Már csak gázolajat kell venni valahonnan, hogy legyen üzemanyag is, de arra van vasutas forrásom.

bz249 írta...

Őrnagy, Prosztó: kellett maguknak ilyen öregnek lenni, aki fiatal, mint pl. én és most ér abba a korba, hogy nyugdíjpénztári tag lett, annak most ócsóért felvásárolják a részvényeket. Hehehe

Prosztó M. Beléndek írta...

"Prosztot ne hibaztassa, o megmondta elore, hogy semmit ne vegyen, aminek arfolyama van."

Mondjuk, ezt tényleg megmondtam.

Azóta nem is vettem csak tőkegrantált befektetési jegyet, diszkont kötvényt, meg betételtem.

De ez magánnyugdíjpénztári rendszer annyira jó Mo-n,hogy a pénztárak halálra vannak motiválva a jobb gazdálkodás érdekében.

És ráadásul nekem a zótéppében van a kötelező, ami csekély 33% bukott a növekedési portfolión, ahová életkor szerint besoroltak. Gratula. Az önkéntesnél ugyanez -8% volt.

Ezredes K Őrnagy írta...

Bocs, de én a B-t választottam. És mikor lehetett választani, akkor még nem volt veszély, meg mondta az Ur is. Prosztó, maga is? Hogy-hogy?
Érdemes kiszállni, vagy várni kell?

Árfolyama mindenek van, megmondta a Mester, hogy a Piac mindent beáraz.

Prosztó M. Beléndek írta...

Bz,

rendkívül öreg vagyok, már 31.

Ezredes K Őrnagy írta...

Bioüzemanyag. Nagyon jó. De azt kéne csinálni az összes terményből. Külföldről meg behozzuk az ételt, az sokkal jobb. Megmondta a Mester.

Prosztó M. Beléndek írta...

"Érdemes kiszállni, vagy várni kell?"

Jelntős bukás után hosszú távú befektetésből nem érdemes kiszállni.

Prosztó M. Beléndek írta...

"Hogy-hogy?"

úgy, hogy senki sem tudta, hogy jön a vonat. A közgazdászok (is)mindig utólag okosak igazán.

Ezredes K Őrnagy írta...

Én is azt mondom. Maradok. Különben sincs kedvem kitölteni az átlépési nyomtatványt . 3 lap.

31?
Tacskó!

De a magánnyugdíjpénztári rendszert a Lajos korában vezette be az Okosak Pártja, csak jó lehet, nem?

bz249 írta...

Prosztó, az sajnos pont 7 évvel több (4, ha PhD képzésben is részt vett), mint ami a nyugdíjpénztárak értékvesztésének elkerüléséhez szükséges. De lehet, hogy a végén Ön fog jól járni, mert akkor még csak 90 év lesz a nyugdíjkorhatár, nekem meg majd 95 éves koromig kell dolgozni.

Ezredes K Őrnagy írta...

bz249. Kis naív. Maga nem fog soha nyugdíjat kapni. Ha-ha-ha Én se.

Prosztó M. Beléndek írta...

Miért, maga hány éves, káplár?

Nekem sincs kitölteni és úgyis elbukott pénz az egész, mert negyvenévesen valszeg szívinfarktust kapok.

Viszont az önkéntes felszámolásán (és leadózásán) komolyan elgondolkoztam.

Biztos jó, csak olyan tipikusan magyar.

bz249 írta...

Őrnagy, a Mester szerintem komolyan gondolta ezt a bioüzemanyag dolgot. Az én tervem ennél komplexebb. Felbérelek egy battonyai illetőségű agrármérnököt (ha búzát tudott égetni, akkor szőlőt is tud egy kis gyakorlással), az állami mogyiból meg veszek gázolajat feketén a vasúttól és rámondom, hogy bioüzemanyag, ami szőlőből készült. A maradékot meg majd megosztjuk valahogy.

Prosztó M. Beléndek írta...

"Prosztó, az sajnos pont 7 évvel több (4, ha PhD képzésben is részt vett)"

Ne sértegessen, kérem.

bz249 írta...

Sajnos pár hónapja már nem jár kedvezményes jegy a Deutsche Bahn-on, mert azóta 26+ lettem.

bz249 írta...

Visszavonva, egy valódi tőzsdecápa nem lóg állami csecsen, hanem kiharcolja magának a piacon a kiemelkedő jövedelmet.

Ezredes K Őrnagy írta...

Pedig egy gépész vagy bányamérnök PHD igen menő lenne Prosztó a Miskolczi egyetemen:)

Prosztó M. Beléndek írta...

Nagyon helyes.

Vissza tudom igazolni, hogy kapcsolatok nélkül, áldozatos munkával, csakis eredmények alapján, sokra lehet vinni ebben az országban.


Muhahahahaha!
Nem!

Ez egy "no joke" volt.

Ezredes K Őrnagy írta...

bz249, de akkor hol karasol Gizike és a Hímzőkör? Szőlőhegy kell egy tirpák faluba. Felveszünk rá a falunka egy csomó uniós földalapú támogatást, tavaly is abból ment KGB csatornát tisztítani Albionba.

Prosztó M. Beléndek írta...

"Pedig egy gépész vagy bányamérnök PHD igen menő lenne Prosztó a Miskolczi egyetemen:)"

Már Prosztónak lenni is elég menő.

Ezredes K Őrnagy írta...

Ez igaz: "Vissza tudom igazolni, hogy kapcsolatok nélkül, áldozatos munkával, csakis eredmények alapján, sokra lehet vinni ebben az országban."

Vannak jó példák.

De mennyivel kényelmesebb és elitebb ellentétes módon sokra vinni?

Prosztó M. Beléndek írta...

"Vannak jó példák."

Vannak, csak nem sokat tudok mondani a nagy nyilvánosságból. Viszont bunkó simlist, pártkádert, adócsalót, újgazdag szülő jó helyre benyomott csimotáját annál többet.

bz249 írta...

Szőlőhegy kell, különben mit égetne a battonyai kolléga, majd arra kell figyelni, hogy ezt kamerák előtt szereti. Meg nagy barom bioüzemanyag gyár is, esetleg még az Urat is rá lehetne venni, hogy ő vágja át a szalagot. Vagy ha mást nem azt a szemüveges nyikhajt, aki a gázválságkor nyilatkozott... majdnem olyan, mint az Úr, csak fiatalabb. Tudja melyik. Gizikének biztos teccene, jó magas fiú.

De az üzemanyag a mozdonyból lenne, nem a szőlőből, mert abból szerintem nem lehet csinálni. Legalábbis nem annyit, amennyi kell. A MÁV-nál meg úgyis mindegy. Kinek hiányzik az a százezer köbméter gázolaj?

Höndör B. Margit írta...

Na jó.
Azonnal mondja meg valaki, hogy mi az a karasolás.

Höndör B. Margit írta...

Ja.
Vitatkozással egybekötött sértegető személyeskedést akar valaki?
Mert akkor tessék:
A Borat szar film volt.

Ezredes K Őrnagy írta...

Nincs fönn a guglin ni?
A karasolás a Homokhátságon jellemző. Konkrétan a szőlőlben található gyomnövények eltávolítását jelenti, hosszúnyelű kapával. De csak homokon. Volt egykoron Éjszakai Karasolók nevű zenekarom is. De elképzelhető, hogy így írják: karassolás.

Ez nem vitás, minden Borat film "szar" volt. Igaz egyet se láttam, de azért bátran kijelenthetem.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

"úgy, hogy senki sem tudta, hogy jön a vonat. A közgazdászok (is)mindig utólag okosak igazán."

Egy Doomhammer nevezetu megmondta elore.


Doomhammer · http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/ 2008.07.21. 12:25:56
Na kerem, megy ez.
Az erosodo forint majd ad az olajaremelkedesnek.
www.nol.hu/cikk/499657/
"Szerda reggeltől egyaránt 5-5 forinttal csökken a benzin és a gázolja nagykereskedelmi ára - tudta meg a NOL.

Ennek megfelelően a benzin kútára átlagosan 310, a gázolajé pedig 330 forint körül alakulhat. Így a legolcsóbb kutakon akár ismét találkozhatunk 300 forint alatti benzinárakkal. A MOL mint nagykereskedő feltehetőleg azért döntött így, mert ugyan a nemzetközi olajárak az egekben vannak, de azok több hete nem változtak, a forint pedig erősödött a dollárral szemben."

Mint irtam korabban, csunyan megszivjatok, kis barataim.

tölgy írta...

Mi van itt? Így megörültek, hogy végre előkerült Gizike a rekeszek mögül?

Höndör B. Margit írta...

"úgyis elbukott pénz az egész, mert negyvenévesen valszeg szívinfarktust kapok."

http://index.hu/tudomany/brittudosok/2009/07/16/az_ostobak_kozott_tobb_a_szivbeteg/

Hehe
Hehehe

Höndör B. Margit írta...

Őrnagy
rakjon már be egy videót az együtteséről, legyen szíves

Höndör B. Margit írta...

KGB
azt mondja, a forint erősödése okozta a világválságot? :-O

Ezredes K Őrnagy írta...

Doomhammer ellenség. Azonnal törölje ki a kommentet.

Rég volt már az. Akkor még nem volt Youtube. Az új zenekaromat meg másképp hívják.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike drága, azt a megmagyarázhatatlan forinterősödési púpot, aminek az akkori kormánypártiak annyira örültek (mert ellensúlyozza az energia-áremelést) ma a pénzügyi szakemberek olyan jelnek tekintik, amit észre kellett volna venniük. Akkor áramlott be az a spekulatív tőke, amit októberben egyszerre vontak ki.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Őrnagy, Doomhammer már nem ellenség. Az akasztófa alatt tisztáztuk a nézeteltéréseinket.

Ezután magát fogjuk utálni.

Höndör B. Margit írta...

Csak maga vette észre! Mer' maga a legjobb, KGB drága!

Prosztó M. Beléndek írta...

Én sosem mondtam, hogy okos vagyok, Gizike :)