2007. június 11.

Kovátsch Gamma Bertalan
Segély kamatra

Segélyek, bazdmeg.

Azok miatt tartunk itt.

Már korábban jól odamondtam a sok ingyenélőnek, meg is lett a hatása. Hiába, ha egy hozzám hasonló véleményformáló odamond, annak hatása is lesz. Fantasztikus érzés egy ország véleményét alakítani, fantasztikus.

Szóval amiatt vagyunk az éjjeliedény fenekén, mert túl sok a kéregető kéz. Kezecske, hogy mindjárt csak a gyerekgyárosokra utaljak. De az már végképp pofátlanság, hogy füvező, bulizó egyetemisták nyúlnak a közös kasszába, ahová oly kevés a befizető. Én mondjuk kisírtam egy barátságosabb megoldást, de tök át tudom érezni azok fájdalmát, akiknek kedvezmények nélkül be kell fizetniük az adót. Veletek vagyok, ha nem is az adófizetés frontján.

Vissza a fűre. Nem a fűvel van baj, nem, a fű az egy remek dolog, meg is írtam, hogy legalizálni kellene. Nem, mintha én szívnám, ó, nem, csak úgy általánosságban beszéltem. Tomcat ügye után vigyázni kell minden szóra. Nem a fűvel van baj, hanem az egyetemistákkal, azokkal az ingyenélő, segélyből vigadó kis hülyékkel. Mennyi lehet, aki rendesen tanul és megérdemli a támogatást? 6-7%? Vagy annyi se? Tele vannak velük a romkocsmák, utána pedig még el is kell tartani őket.

El kell vonni a segélyüket, nem kérdés. Diákhitel nuku. Nekem ne mondja senki, hogy ez is csak egy olyan hitel, amiért kamatot fizetnek. Jó az egyetemistáknak, én meg nyomorultul érzem magam, hogy ők nem szívnak annyira, mint kellene nekik. Minél többen vannak, pláne a bölcsészek, annyival több versenytársam lesz, azt meg nem kellene. Szép dolog a verseny, amíg olyanok a feltételek, hogy más nem győzhet. Csak nektek bevallom, hogy az utóbbi időben kissé megbicsaklott legendás önbizalmam.

Ilyen világban jobb lesz vigyázni.

11 megjegyzés:

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Akit meglátok a blogról a kedvenc romkocsmámban, kivágom a blogról, hogy csak úgy csattan!

Névtelen írta...

Az Ibolya presszó romkocsma?
Az elitgyűlés ugye nem marad el emiatt?

gesta írta...

A kocsmából is kivág mindenkit, vagy csak a blogról? És még csodálkozik, hogy kevesen vannak. Meg kell tanulnia megtartani az idelátogatókat. Kivágni könnyű, a művészet a megtartásban van. Tudja ez olyan, mint amikor egy jó csajt sikerül becserkésznie. Megtartani nehezebb.

Webes kommunikáció című előadásunkat hallották.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

gesta said...:
"Meg kell tanulnia megtartani az idelátogatókat. Kivágni könnyű, a művészet a megtartásban van."

Hahaha!
Mit tud maga!
A Mester is leanyázza és kirúgdossa a látogatóit, mégis jönnek a blogjára.
Na, nem olyan sokan, mint régen, de a mennyiség csökkenéséért kárpótol a minőség növekedése.

Maga a Mester módszerei ellen beszél? Kacagnom kell.

gesta írta...

A Mester blogja haldoklik, magának kell felélesztenie azzal, hogy mutatja az utat neki nem? Sokan voltak nála ma is ez igaz, de kik? Ápoltak a vigyorgóból és nem volt velük kísérő. Növekszik a minőség? Aki ott a minőséget képviselte régen elhúzott másfelé. Úgyhogy szedje össze magát, Bertalan, írjon olyan jó postokat, mint a mai és nem bánom, hajigáljon ki mindenkit ha maga szerint ez a kulcs a sikerhez.

A Mesternek igazán kitűnő módszerei vannak, dehogy beszélnék én ellenük, ki vagyok én, hogy ilyet tegyek? Más kérdés persze, hogy a módszereivel mi a célja. Valamire biztos jók lesznek azok a módszerek. Úgy hallom , szabadkőműves a Mester. Azokban a páholyokban tanulja az ocsmány beszédet. Ki kellene őt szabadítanunk onnan.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

gesta said...:
"Sokan voltak nála ma is ez igaz, de kik? Ápoltak a vigyorgóból és nem volt velük kísérő. "

Haha! De az ápoltak is kattintásnak számítanak, nem? Ezt a játékot kattintásra játszák és a Mesternek sok van belőle. Majd nekünk is sok lesz újra, csak tanulni kell tőle.

"Aki ott a minőséget képviselte régen elhúzott másfelé."

Hát igaz, ami igaz. Engem egyszerűen kitiltott.

Pedig a minőséget képviseltem.

Nemértem.

"Úgy hallom , szabadkőműves a Mester. Azokban a páholyokban tanulja az ocsmány beszédet. Ki kellene őt szabadítanunk onnan."

Lehet, hogy onnan szeretne elit tagokat toborozni a blogjára. Mit meg nem tesz a Mesterünk egy-két elit kattintásért!

Maga szerint szabadköműves?
Maga ismeri. Ilyen?


How to Identify a Freemason

gesta írta...

Látom, tanul tőlem. Ne feledje, a siker zsinórmértéke a látogatottság. Az meg a kattintásszám. El kell mantrázni napjában többször, hogy az agyába vésődjön. Megtanultam a Mestertől. Magát is kitiltotta meg Lajost is. Néhányan elmentek maguktól, remélem, majd idetalálnak. Méghogy eliteket. Ez a hét vicce. Ez az elitblog, nem az övé.

Jó a videó, de mire gondol? Nem tudom, milyenek a szabadkőművesek, többnyire vacak helyeken üldögélek, nem páholyban. Az afféle úri passzió.

De hogy nem sportos a Mester, abban biztos vagyok. Kötélre sem tudott mászni a suliban.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

gesta said...
"Látom, tanul tőlem. Ne feledje, a siker zsinórmértéke a látogatottság. Az meg a kattintásszám. El kell mantrázni napjában többször, hogy az agyába vésődjön."

Igen! Igen! Kattintásokat akarok, abból meg életet lehelni a döglődő állateledel-reklám projektünkbe! Azt kellene elérni, hogy itt is ápoltak kattingassanak. Nincs valami ötlete?

"Nem tudom, milyenek a szabadkőművesek, többnyire vacak helyeken üldögélek, nem páholyban. Az afféle úri passzió."

Nanana, ne beszéljen félre. Látta a videót, ismeri a Mestert, mondja ki az igazságot. Elő szokta adni a Nagy Szabadkőműves Kézfogást vagy sem?

"Kötélre sem tudott mászni a suliban."

Maga ilyen közelről ismeri? Szerezzen már tőle egy relikviát a blognak. Egy autogramot! Vagy tudja mit? A maciját! Azt szerezze meg!

gesta írta...

Jönnek majd sokan, egyet se féljen. Menjen csak mindenféle blogokba és tűzze a füle mellé a tirpákbokrétát, már csak kíváncsiságból is benézegetnek ide és majd itt ragadnak jól.

Nem hiszem, hogy a Mester kezet fogna bárkivel is, embergyűlölő, minek fogdosson idegeneket, nem igaz? Inkább lelövi őket.

Igen, egészen közelről ismerem, monitornyi távolságból. Majd szerzünk egy relikviát hamarosan. A macit nem lehet, arra nagy szüksége van, minden felelősséget a maci visel mindig. Mi lenne, ha elhoznánk tőle? Soha senki semmiért nem vállalná a felelősséget, a Mester meg aztán végképp nem. Kiskorától ilyen. Ezért van oda Gyurcsányért, Gyurcsány is ilyen. Nyilván ő sem tud kötélre mászni és neki is van egy macija.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

gesta said...:
"Igen, egészen közelről ismerem, monitornyi távolságból."

Azért csak vigyázzon, nehogy a Mester megtudja, hogy maga ide jár csevegni. Van egy olyan szörnyű érzésem, hogy ő nem szereti ezt a blogot, se a csapatát. Bár ki tudja, talán a kitiltásunk talán a szeretet egy sajátos kifejezési formája volt.

A monitor tetején levő tank után már nem lepődöm meg semmin.

"Soha senki semmiért nem vállalná a felelősséget, a Mester meg aztán végképp nem. Kiskorától ilyen. Ezért van oda Gyurcsányért, Gyurcsány is ilyen."

Ha megtudja, hogy maga ilyet írogat tőle monitornyi távolságből, biztos lelövi valamivel. Nem fél?

gesta írta...

A Mester olvassa ezt a blogot, tudja, hogy ki jár ide és ki nem. Nem szeret bennünket, senkit sem szeret. Saját magát sem szereti.

Lehet, hogy engem is le fog lőni, egyszer csak kijön majd egy puskacső a monitoromból. De nem félek. A Mesternek meg kell tudnia, mit nem szabad csinálnia és azt csak innen tudhatja meg, a maga elitblogjából. Ez a blog egy tükör, ha belenéz a Mester, a keserű valóságot látja. Nincs minden publicistának ilyen ellenelitblogja, Gyurcsánynak sincs. Érezze úgy a Mester, hogy rangot ad neki a blog.

Lesz hamarosan pilótarádió, tegnap nem volt elérhető a honlap, biztos dolgozott rajta a Mester. Hallgassa meg feltétlenül.