tirpak-admin Kovátsch Gamma Bertalan: Ingyér

Elitek, szokatlan dolgot csináltam tegnap. Észrevéve, hogy blogunk népszerűsége csökken, úgy döntöttem, hogy belevetem magam a tényfeltárásba. Nem újságokból tájékozódtam tehát, mint szokásom, hanem kimentem az utcára tényfeltárni.

Bazdmeg, a sok ingyenélőt!

Valami vidéki bácsika húzta a kerekes csomagját a járdán. A járdámon. Mert az tuti, hogy a tata semmit se adott a járdába. Apuskám, az az én járdám, kiáltottam rá, de csak nézett rám hülyén. Hát ilyenekkel vállaljak én nemzeti kockázatközösséget? Inkább a macskámmal.

Kinéztem a Margit-hídra és egy ukrán Volkswagen araszolt át rajta. Azt hittem, eldobom az agyam. Figyu, cigarettacsempész! Az a híd az én pénzemből készült és azzal, hogy te ott hajtasz, nekem fog pénzbe kerülni a felújítása. Lehet lekoccolni a hídamról!

Ahogy így merengtem, egy tűzoltóautó húzott el előttem televisítozva a Körútat. Megvan! Megvannak a tolvajok! Ez a jókora autó, a sok felszerelés, a rajta ülő emberek! Kinek kerülnek pénzbe? Nekem kerülnek pénzbe! A rohadt életbe, én előbb beszedném a tűzoltási díjat a helyszínen, sőt, addig nem is indítanám a tűzoltóautót, amíg a tűzoltási díjat át nem utalták csekken. Ha meg így van, akkor a tűzoltóságot üzleti alapra lehetne helyzeni. Hát nehogymá' az én pénzemért gyújtsa fel valaki a lakását!

Nagyon ideje lenne vitatkozni arról, mire adok pénzt és mire nem. Például szívesen adnék pénzt arra, hogy a rendőrök jól megverjék a Wágner Ferit, aki mindig nagyképűsködött velem. Kerül amibe kerül, az iszlám zöldségeseket is szívesen megbombáznám. Ha veszek egy bombát a jó ügy érdekében, leírhatom az adómból?

Mások taníttatására és gyógyulására azonban nincs felesleges pénzem. Világos?