2008. szeptember 30.

Prosztó M. Beléndek
Verést mindenkinek


A társadalmi igazságosság
Prosztó M. Beléndek verse



A társadalmi igazságosság oly szép dolog,
Mert szépen csillog és tyúkleves illatú,
A tetején az együttérzés lángja lobog,
Fénye nem kopik és nem rágja szú,

Én a társadalmi igazságosság híve vagyok,
Nem bírom az állami pénzembereket,
De a központi kasszában sok-sok pénzt hagyok,
Bár marad még miből fonni a kötelet.

Hisz a társadalmi igazságosság híve vagyok,
A politikust csak bőgve gázolom el,
És ha bejönnek a rút, kora téli fagyok,
A gázégőt rájuk gondolva tekerem fel,

Én a társadalmi igazságot rajongom,
Mindenkit egyformán őszintén utálok,
S ha láncfűrészem be-berántom,
Az egyenlő bánásmód mellett kiállok.

S kiáltok:

Ó, Társadalmi Igazságosság, Te szent,
Én mindig csak reád szavazok,
Nem számít a fent, mindig csak a lent,
Ha lehet, én a burzsujra savazok!

S kívánom:

A Társadalmi Igazságosságot várván,
Egy nap mind-mind egyenlők legyetek!
Néma odaadással fenem hát a baltám,
S akkor a jó Ég legyen veletek.
(2008. szeptember 30. Sümeg, zártosztály)


2008. szeptember 29.

Ferenczy A. Szidónia
Turul végveszélyben

Bazmeg van, tirpákok. Már a lehallgatókat is lehallgatják. Nem is akárhogy, hanem egyenesen 21. századi technológiával - és ezt biztos forrásból tudom.

No de nem kell ám kétségbeesni, mert a Mester résen van. Átlát a szitán, mondhatni, és rávilágít a lényegre két rövidke, ám annál fajsúlyosabb szóval: fidesz, korrupció

Mert idehaza nincs újdonság, sőt, az a mondás járja világszerte, hogy az újszülöttnek és a magyaroknak minden vicc új. Hiszen aki tovább lát a sávoknál meg a turuloknál, az tudhatja: egyik 19, a másik egy híján húsz. Ezek lopnak.

A fospumpa nem képes hazugságra, genetikailag. Az Úr pedig nem tud bűnbe esni.

Most mégis, mintha a hülyék pártja látszana elhúzni az Aljadék-olimpia fináléjában. Bizony, ezek a fiatal demokraták bitbűvészek. Kigolyózzák a régivágású számítógépeseket a fürdőkádjukból. A Mester ezt is meglátta: pirosvirág. Bizony bizony, az igaz demokraták nem törik fel a másik szerverét - akármit is jelentsen az, hogy feltörés. Az igaz demokraták nem hallgatják le a titkosszolgálatot.

Mester, engedjen meg itt egy személyes hangvételű közbevetést: SENKI nem hallgatja le a titkosszolgálatot. Senki, baszdmeg. Mert lehet, hogy nem demokratikus, lehet hogy populista vagy neonáci, netán fost köp a világra gejzírként, de figyi, *ennyire* senki nem hülye. Még ő se.

Az igaz demokrata nem tör be a "kormányzati gerinchálóra", függetlenül attól, hogy mi a kormányzati gerincháló. Az igaz demokrata azzal harcol, amilye van. Ha éppen mindenféle nyikhaj firkászok kicsavarják a kezéből a saját titkosszolgálatát - ami persze messze legitimebb a hülyemagyarokénál (se EKG se NBH feltörés) - nosza, talál másikat. A kincstárit, ha az van kéznél. Elvégre háborúban állunk, most semmi sem drága.

Még a sikerek megmutatása sem. Erre van keret, mert ez mindenki érdeke. A tanulmányok nem kerülnek fel a netre, mert arra sosincs elég pénz. Ezt persze a haladó értelmiségiek is belátják, mert nincs annyi cuki hattyúfotó meg hátranyilazós kép, ami elég lenne a sok igazság megmutatására, különösen ha csak a felület 1/20-ad részére írunk.

Már tisztára elkanyarodtam a témától, a francba. Szóval, mindenki kémkedik, mindenki hazudik, mindenki csal, mindenki lop, mindenki osztogat, mindenki rossz és gonosz. De a lényeg ott van az utolsó sorban, örök mementóként.



Köszönjük, hogy nyitva tartod a szemünket!

2008. szeptember 26.

Kovátsch Gamma Bertalan
Az Úrnak igaza van!

Ritkán szoktam az Úrral egyetérteni, mert mégis hogy veszi ki magát, hogy egy szuverén értelmiségi, mint amilyen én vagyok, csak úgy egyetért a miniszterelnökkel. Én akkor adok hozzá maximális értéket, ha kötözködök, undorkodok, kákán is csomót keresek, hogy negyedik hatalmi ágként az első hatalmi ág körmére nézzek.

Most azonban kurvára igaza volt az Úrnak!

Fizzessen a sok tőzsdecápa lófaszjancsi!

Én, aki egyszerre vagyok úgy a Piac és a Verseny barátja, mint a Társadalmi Igazságosságé (mínusz gyerekgyárosok), én is úgy tartom igazságosnak, hogy ne az járjon már legjobban, aki sok energiát fogyaszt. Vegyünk egy példát.

Van a Kiss család. Fogyaszt 100 egységet, ezen felül fizet 20% adót, az összesen 100+20, azaz 120 egység. Felmegy 50%-kal az energia ára, ezek után fizetnek 150 egységet, plusz a 20% adó, 30 egység, összesen 180 egység.

Van a Nagy család. Fogyaszt 200 egységet, adóval együtt 240 egység, felmegy az ár, az új ár 300 egység, adóval együtt 360 egység.

A vak is látja, hogy úgy igazságos, hogy Nagyéktól 20 egység pluszadót szedjünk be, míg Kisséktől csak 10 egységet. Akinek több van, az adjon be többet is a közösbe most, hogy eljött az adócsökkentés.

Mi lenne, ha olyan agyalágyultak és szociálisan érzéketlenek lennénk, hallgatnánk a Fospumpa javaslatára és kompenzálnánk az 50%-os áremelkedést? Vagyis az adót az eredeti érték 2/3-ára vinnénk le, 13%-ra. Ekkor Kissék 150 egység után 20 egység adót fizetnének, Nagyék pedig a 300 egység után 40 egységet.

Pont, mint az áremelkedés előtt.

Igazságos ez?

Hát kibaszottul nem igazságos. Úgy igazságos, hogy aki tőzsdecápa, az kurva sok adót fizet, ha nő az energia ára, akkor azért, ha csökken az ára, akkor azért. És a hülyemagyar Kissék is fizessenek csak többet, ha már rosszul szavaztak a népszavazáson, mit se hallgatva rám és a felvilágosító rajzfilmjeimre.

A többletbevételt pedig kapja meg az elit, vagyis én. A hülyemagyaroknak meg kell érteniük, hogy a Társadalmi Igazságosságot, a Piacot és a Versenyt vérfarkasok fenyegetik. És én el is magyarázom nekik. Figyi, ott a post elején az a kép egy vérfarkast ábrázol.

2008. szeptember 25.

Bauer
La Piovra

Mindenhova betette gyilkos csápjait, mindenhova elért, mindent magába szívott.



A Polip.

A mindenhova beépülő politikai maffia a tiszta kezű Köztársaságot akarta megdönteni. De lebuktak. Végük.

Távozniuk kell a közéletből örökre.

A Legfőbb ügyész vár rájuk majd az életfogytiglan.

Finito la Piovra!

Update:
A Polip önleleplező telefonbeszélgetései!








2008. szeptember 24.

Kovátsch Gamma Bertalan
Horror

Ti, ott mind. Rettenetes véget fogtok érni.

Az az okoskodó képű fickó ott az első sorban. Hazafelé menet egy ismeretlen tüzet fog tőled kérni és amikor meggyújtod az öngyújtód, hirtelen leönt benzinnel és égő fáklyává változtat. Ott fogsz sikoltozni, amíg a lángözön szét nem égeti a tüdődet. Utána csend lesz, dermesztő csend, csak a lángok ropogása hangzik majd. Te, kis göndör leányka. Te el is fogod felejteni ezt a postot. Eltelik egy hét. Kettő. Aztán három magas, álarcos alak levonszol a saját házatok pincéjébe és élve megesz téged. Te, magas szőke fiatalember. Te azt gondolod, megúszod. Aztán először a kedves öregasszony tűnik el a szomszédból. Aztán a postás, aki alattad lakik. Aztán nyitva találod a szemben levő lakást és bekukucskálsz az ajtón. Ott lesznek az eltűnt szomszédok feldarabolva. Egy fej. Egy kéz. Közelebb lépsz, szinte önkéntelenül, egy lehelletet érzel a tarkódon és megérted, hogy vége ...

Miért végeznek veletek ilyen szörnyű módon? Mert Haladó Elitek vagytok. Az Ellenség már kijelölt titeket áldozatnak és nem fog válogatni a módszerekben, hogy eltegyen titeket láb alól. Egyenként fogtok politikai gyilkosságok áldozataivá válni, mert hisztek egy jobb, igazságosabb társadalomban és ezt az Ellenség nem tűrheti.

Látom a szemeteken, hogy nem hisztek nekem. Akkor elárulok egy titkot. A politikai gyilkosságok már el is kezdődtek.

Két autó frontálisan ütközött, egy ember meghalt. A halott a Haladás híve volt, a baleset pedig leplezett politikai gyilkosság. A hír nem szól arról, hogy a másik jármű egy tank volt, amelyet egy Panzerlied-et éneklő, szélsőjobb nézetekkel kokettáló őrnagy vezetett. Meghalt egy férfi, miután rázuhant egy stukkó. A Haladás újabb híve fejezte be a harcát egy kultúrálisan sokszínű világért. Más megvilágításba kerül a baleset, ha megtudjátok, hogy a stukkó nem egyszerűen ráesett a férfira, hanem hozzávágta egy 80 éves, botoxkezeléstől eltorzult arcú női terrorista. A progresszió két híve zuhant le az égből sárkányrepülőjükön. Lelőtték őket betanított turulok segítségével. A tettes "ismeretlen", de azt tudjuk, hogy Prosztó M. Beléndek nevű hírhedt populista épp az előző napon célozgatott arra, hogy addig repkednek egyesek, amíg a turulok meg nem dühödnek. A következmények magukért beszélnek.

Elég bizonyítékunk van arra, hogy lecsapjunk a politikai gyilkosokra, mielőtt további baloldaliak esnek áldozatul. Lecsapni, mielőbb! Hogy mi lesz a lecsapás után, azt a fantáziátokra bízom.

Höndör B. Margit
Milyen a másikak arca, és egyáltalán, hogy néznek már ki ezek??

Hiánypótló értekezés Tölgy Ilona törzskommentelőnk kérésére, a szombati happeningekről a búzablogon megjelent tárgyilagos tudósítások, kommentek és elvi alapvetések nyomán.

Tézis

A másikak arca másmilyen. Jellegzetes. Látszanak rajta a dolgok, vö. az arcára van írva, a szeme sem áll jól, Kiskunlacháza nem kapkod össze-vissza, mint a kretén Rekettyefirnyákos, stb.
A másikak ruházata szánalmas. Egy rendes vinnyogva röhög a kalapjukon akár órákon keresztül is, a nadrágjukról nem is beszélve, az már maga a frenetizmus.
A másikak járása, egész mozgáskultúrája valahol a neandervölgyi ősember és a vértesszőlősi előember közötti, hosszú éveket felölelő időszak kevéssé kifinomult, mondhatni meglehetősen darabos hadonászásainak és görnyedéseinek lineárisan váltakozó permanenciája.
Beszédkultúrájuk nincs.

Bizonyítás

Rendesek



Másikak




Rendesek képviselői



Másikak képviselői

2008. szeptember 23.

Ferenczy A. Szidónia
Csak vidáman



Bár az útelgázadólódáson már túlmentünk, még mindig útközben vagyunk.

Sokat nem akarok mondani, de a távolban feltűnt egy veszélyes útkanyar jobbra. Ha nem lennék elit, gondolhatnám, hogy ez égi jel.

Höndör B. Margit
Rövid összefoglaló

Alapüzenetek a mai postban: 1-es, 3-as, 6-os

Új elemek:

A/
Oroszország Tirpákbokrétással zsarolja az Egyesült Államokat, amit az a seggfej Orbán észre sem vesz.

B/
Özv. Pepec Oszkárné holnap építsen hőszivattyút 4. emeleti, lakótelepi lakásának 2X1 méteres konyhájába, Sipák Tihamér pedig helyezzen el 3 db napkollektort Dob utcai, földszinti bérleményének előszobájában.

C/
Rózsa Sándor egy sunyi köcsög volt.

Javaslat:
A/ pontot kidolgozásra visszaadni: : ha Tirpákbokrétás valamiféle tényező egy ilyen horderejű játszmában, akkor a nulla mozgástér üzenet logikai bukfenc.

2008. szeptember 22.

Kovátsch Gamma Bertalan
Hit

Elitek, ti hisztek a párhuzamos valóságokban?

Mert van ugye a valódi valóság Ferivel. Róla tudjuk, mire képes. Fanyalognék egy kicsit, de az a helyzet, hogy Feri kurva jól csinálja. Hogy mennyire jól csinálja, azt csak akkor látnátok meg, ha összehasonlítanánk a Fospumpával. Ahhoz azonban, hogy a Fospumpával össze lehessen hasonlítani a Ferit, a Fospumpának is kormányoznia kellett volna onnantól kezdve, mint a Feri.

Megtette?

Egy szart tette.

Sőt, párhuzamos valóságok nincsenek is. Vagy ha vannak, csak hinni lehet bennük.

Mi következik ebből?

Az, hogy a Fospumpa ugyanúgy a hit világába tartozik, mint a párhuzamos univerzumok. Ezzel szemben itt van Feri, aki valóságos és programja van. A választás a tiétek. Lesz majd, két év múlva. Addig is, higgyetek a valódi valóságban, ne a párhuzamosban.

Höndör B. Margit
Nincs cím

Ma egész nap ezt dúdolgattam:

Biztosan voltak már úgy, hogy tudják valamiről, hogy igazából nem jó, és mégis, valami megmagyarázhatatlan okból megfogja magukat.

Amúgy sem árt egy kis lazítás ezekben a feszültségekkel terhes napokban.:)

2008. szeptember 18.

Ferenczy A. Szidónia
A prezenter


Figure 1. - a hülyék pártjának félrefut a prezentációja


Nem lesz jobb sose. Az Ördög, meg a fullajtárja is hazudik. Mert vagy a nyugdíjasokat fogja nyúzni, és nem vallja be, tehát hazudik - vagy a reformokat nem csinálja meg, és ő is elkúrja szándékosan, és ezt se vallja be, tehát hazudik. Közben meg azt mondja, hogy ő sose hazudott, tehát hazudik.

Egyébként is, ez egy jó kis hülyemagyar toposz, hogy nekünk nem jó. Dehogynem. Nem a zsömle lett kisebb, a szánk lett nagyobb. Mocskos elégedetlen banda.

Egyébként is, feketeafrikában mindig meghal egy gyerek, ha Bono tapsol, úgyhogy ne gyertek nekem azzal kicsihülyejobberek, hogy nincs lejjebb. Afrikát meg leatomozom, addig meg szólok a Bono gyereknek, hogy kibaszottul abba kellene hagyni a tapsolást.

Ábrák, diagrammok, bulletekbe szedett igazság. Hát tud ilyet a fospumpa? vagy a pénzügyi samesza? Lófaszt.
Igérgetni, aztán meg sanyargatni, azt tudnak. Meg elkúrni a Bokros csomagot. És még büszkék is rá!

Egyébként is a hülyék hitből szavaznak, arról meg már ezerszer elmondtam, hogy hülyeség. Hit ide, hit oda, a magamfajta szuverén értelmiségi egy dologban hisz:

Az Úrban, aki látja a kiutat - elvégre az ideúton is a volánnál ült. Aki felvállalja a megvetést. Aki lámpást adott nekem pesten, meg 200 milliós rajzfilmprojektet.
Piac, siker, reform, ők pedig az én szentháromságom.

Ti meg - hülyemagyarok - húzzatok innen a picsába a lejárt szavatosságú bibliátokkal, lepletekkel, meg a kiürült jobbos fantazmagóriátokkal álmodni máshova.

Update:
Őrnagy és Bertalan kérdésére lerántom a fátylat az igazságról. Na, ezzel versenyezzenek a hülyejobbosok:

2008. szeptember 17.

Bauer
Pornóország

18 éve elkúrjuk.

Antall elkúrta mert túl arisztokrata volt.

Horn félig kúrta el mert volt a Bokros.

A Fospumpa nemzetiszínben kúrta el.

Medgyessy hardcore folytatta de kidőlt.

Az Úr is beszállt a gangbangbe. Kúrta tovább a vén kurvát, egész a csúcsig.

Aztán bevalotta, hogy elkúrta, de nagyon.

Ő legalább megpróbálta.

Emlékezzünk


2008. szeptember 16.

Kovátsch Gamma Bertalan
Szappan

Milyen röhejes már a középosztály, hogy gyalázza a szappanoperákat.

Én is ezt tettem, mielőtt elit lettem. Azóta csak szánakozva mosolygok a begyöpösödött nyárspolgárokon. Most már tudom, hogy a bulvár értéket közvetít, hát hiszen pont én teszem bele az értéket, amit közvetít.

A Kossuth-térieket nézitek?

Nekem az szappanopera a kedvencem. Nehéz elmesélni annak, aki az első 18 évfolyamot nem látta, de lényegében az van, hogy vannak a hülyevallásos hülyemúltpártiak, akik állandóan vesztenek, és vannak a Modern Hazafiak, akik mindig nyernek.

Most is mi volt, hát nem tudjátok elképzelni.

Van az Ibolya, hát az mindenkivel undok. Most is, direkt szúrkapiszkált, hogy ő ellenzéki, a másikak meg nem. A másikak persze jól kiröhögték, mert az Ibolya olyan hülye, hogy azt se tudja, kormánypártinak jobb lenni, mint ellenzékinek. Persze én letőtikéztem az későbbi részeket a torrentről, és már tudom, amit a hülyemagyarok még nem, hogy az Ibolya sem olyan ellenzéki, mint amilyennek mondja magát.

Mert persze jobb is, mert van az igazi ellenzéki, a Tibor. Bevallom, a Tibor egy darabig szimpi volt, de mostanra ugyanolyan hazudós, pofátlan hülyeellenzéki lett, mint amilyenné Ibolya nem fog válni (láttam a későbbi részekben). Most is csak ártott a Tibor a szabotálásával, mert az ellenzéki már csak ilyen, az csak árt. Szemben a kormánnyal, ami dolgozik.

Az én kedvencem a Feri, aki olyan ellentmondásos alak. Ő az Úr, aki harcolt, vívódott, aztán elfáradt. Mint az elődje, a Peti, akit Feri leváltott, mert Peti olyan kedves bumfordi volt, csetlett-botlott, de aztán csak a bajnak volt. Feri nem volt kedves bumfordi, hanem harcolt, aztán ő is elfáradt. Szomorú látvány, a sorozat szerzői megcsinálták a folytatást több változatban is. Az egyikben a Feri elmegy pihenni, a másikban tovább harcol, aztán 2010-ben mond egy újabb beszédet.

Meg még ezen felül a Faluvégi Szolárokat is nézem, majd arról is mesélek. Az a sorozat szombatonként megy.

Prosztó M. Beléndek
Tirpákbokrétás Megasztár 2008

Prosztó M. Beléndek
Őszinte beszéd

Bokrétásiak, véreim!

Van egy rossz hírem. Ott fönt elkúrták.
Ne higgyetek a hazugságoknak, nem többes szám első személyben kell mondanunk. Ti nem kúrtátok el, vagy közel sem akkora a felelősségetek.

Nagyon egyszerű a képlet, ez egy rosszul vezetett ország. Az a mi tragédiánk, hogy nincs egyetlen aspektus, egyetlen szegmens, egy részterület, ami jól lenne vezetve.

A mindennapok felelőssége az, hogy hogyan végezzük, intézzük dolgainkat, életünket, emberi kapcsolatainkat. Ez a mi felelősségünk.

De nem azért lettünk az ügyeskedők, színesfém kereskedők, számlát nem adó vállalkozók, kopasz kidobó emberek, levillogós fekete BMW-sek országa, mert rosszabbak, tehetségtelenebbek lennénk, mint szerencsésebb szomszédjaink.

Nem, a mikro állapotok képezik le a makro állapotokat és nem fordítva. Rossz szabályozó rendszerben nem működnek az állam egészét tekintve hatékony részrendszerek. Tehát, a szabályozás / újraelosztás szempontjából nem hatékony, rossz helyzetben lévő, alulfinanszírozott gazdasági / szociális részrendszerek, szegmensek (kis- és középvállalkozások, társadalombiztosítás, oktatás, vagy akár a cigányság, nyugdíjasok) nem azért működnek / élnek tarthatalanul, mert valamiféle eredendő gonosz logika szerint, amely keresztbe tesz minden jobbítási szándéknak, egyszerűen ilyenek.

A magyar államot rosszul vezetik. Miért? Az első adekvát tippem az, hogy az elit tehetségtelen. Igaz ez? Szerintem, sajnos, igaz. A pártállami elitből kinőtt új magyar elit gazdasági erejét, általa oly nagyra értékelt, de a valóságban gyenge tudását, tapasztalatait nem teljesítményorientált, kontraszelektív rendszerben szerezte. Másként mondva, egy egészséges, válaszadásra képes rendszerben nem töltene be olyan pozíciót, amit most betölt.

A második fontos pont az, hogy az elit nem vállal felelősséget. Elcsépelt megállapítás az, hogy ez egy következmények nélküli ország. Egy rendszert nem lehet úgy irányítani, hogy nem vállalsz felelősséget érte (nem azonosulsz fele). Egyszerűen azért nem, mert nem a rendszer jobbításának szándékát, hanem a saját természetes érdekeidet fogod képviselni. Valószínűleg ez is jó részben a régi pártállami felfogásból ered. Adott volt egy rendszer, amiben annyi dolgod volt, hogy sodródj, simulj, és lehetőleg boldogulj. A hétköznapok mozgásterét definiálták a számodra és nem mások képességeihez, tudásához képest nyertek értéket saját képességeid. A kulcs más volt, mindenki tudja, hogy mi.

A felelősség hiányából természetesen következik az erkölcs hiánya. Az erkölcsöt minden vallási, filozófiai értelemtől megtisztítva definiáljuk rideg gazdasági szemléletben: saját előrejutásomat úgy kívánom biztosítani, hogy nem hozok rosszabb helyzetbe másokat.

A felelősség, és az ilyetén definiált erkölcs teljes mértékben hiányzik a magyar politikai elitből. Lehet hát csodálkozni, úgymond, a „közállapotokon”?

Ki ebben az országban az elismert ember? A tanár, az orvos, a mérnök, vagy a kétkezi munkás? Nem, kérem szépen, az, aki mások kárára (a rendszer kárára) tudta gyorsan gyarapítani a vagyonát.
Természetesen, mindenhol együtt jár a befolyás és a pénz. De vajon, mindenki arányosan járul-e hozzá az állam fenntartásához? Természetesen, mindenhol a gazdasági elit szab arcot az állami elosztórendszereknek. De vajon, tud-e egy olyan elit arculatot szabni, amely nem felel meg a fenti, gazdasági értelemben vett erkölcsnek, vagy lehetnek-e hitelesek tőle az ezirányú törekvések?

2008. ősze van. A magyar elit, mint mindig, saját hatalmi ügyeivel van elfoglalva.

A világgazdaság reál- és pénzügyi folyamatai egyaránt kedvezőtlenek. Sokak szerint egy olyan gazdasági válság jön, amihez képest a múlt század 30-as éveinek az eleje könnyed galoppírozás volt. Mások szerint, a világgazdaság folyamatai tartósan új pályára kerülnek és sosem jön vissza a likviditási bőség.
Az állami szabályozás szerepe mindenhol nőni fog. Mamut pénzintézeteket államosítanak az USA-ban. További bankok és biztosítók a csőd szélén. A tőke hisztizik, minden egyes új hírre lifteznek a tőzsdék. A világgazdaság szénhidrogén kitettsége hatalmas. Az energia áremelkedés mindent át fog árazni nagyon rövid idő alatt. A jövedelmek növekedése csökkenni fog, ezzel együtt szűkülnek a lakossági megtakarítások.

2008. ősze van. A magyar adóelvonás európai szinten az egyik legmagasabb, úgy, hogy egyetlen állami funkció sem működik rendesen. A feketegazdaság részaránya kétségbeejtő, a növekedésünk alacsonyabb a nyugat-európainál, a hatalmas összegű hiteleken / külföldi kézben lévő állampapírokon keresztül a függőségünk a pénzpiacok állapotától hatalmas.
A magyar lakosság nagy része egyik napról a másikra él. Sokszor hitelből.

És a magyar elit továbbra sem ért semmit, és ami eljut szűk tudatához, arról sem vesz tudomást, vagy rossz választ ad rá.

Bokrétásiak, véreim!

Tegnap nem oszlott fel a magyar Parlament!

2008. szeptember 15.

Kovátsch Gamma Bertalan
A Fodor

Van már ez a Fodor.

Tudjátok, az ondolált nyálasliberális. Akinek támogatói elférnek a dobozgitár körül. Aki egy kis népszerűséghajhászásért Orbán szálláscsinálójává is hajlandó válni. Az ember, aki elhagyná a becsületét, a gerincét, a haladás híveit is pedig ordas eszméknek szolgáltatja ki. Ember az ilyen vagy hisztis kurva?

Megmondom én, micsoda. Nem is hisztis kurva, nem is ondolált nyálasliberális, hanem politikai bájgúnár. Vagy inkább egy elszabadult hajóágyú, ami ámokfutást rendez a fedélzeten. Képzeljetek csak el egy ámokfutó hajóágyút. Ijesztő, sőt, félelmet keltő, ugye? Pláne, ha Orbán strómanja az a hajóágyú, ami ámokfut.

Szégyellje magát, aki politikai gagyit árul.

Ferenczy A. Szidónia
legalja

Jí, kamon!

háború van vazze, nyírjuk a szocikat,
a két Gábor együtt mutatja az utat,
gigászi elánnal csattog most a szájuk,
a koalába mi többé be nem szállunk!

de közben nem alszik ám az ország esze,
szembefordul velünk, és van hozzá mersze,
hogy a pártjának élén már megint szavaztasson,
mindehhez okot szolgáltat Ibolya asszony.

Biztosra megy ez haver, akár
két éve összel, s összezár a párt,
megadja a bizalmat, és minden rendben,
ti meg szuperzöldek, kihaltok szép csendben.

A tisztakezű brigádban sincs minden rendben,
új kihívó köp most a levesbe.
Hátrább az almákkal, zöldfülű pancser,
nehogy te szopd be a ravasz terved!

Borulna a vezér, szétmenne a nyáj,
Ki adna az Úrnak kezet, pont amikor fáj
neki a kisebbség, még a libsik is lázadnak,
nem kell ide náciveszély, elég ha adatot lopnak.

Mert lehallgatnál engem, ugye?
Nyomoznál utánam, ugye?
betörnél a kormányba, ugye?
behódolnál a hatalomért, ugye?

de, a gyümölcsnevű haver megint résen volt,
és fennakadt a gonosz, nincsen semmi gond,
kiderült hogy ez is csak a fospumpa (ki ne mond!) trükkje,
hisz árnyékból kormányoz már 6 éve az ürge!

de most beszívja, vazze,
teszünk róla, vazze,
Janit áldozunk,
cserébe Stumpfot akarunk,
bábu vagy haver, húzzál innen el,
ez a nagyok játéka,
(szigorúan, üzlet nélkül)
lépek is, és ma
áttoljuk az Úr szekerét a klerikálisok
meg az összes többi liberálisok
(és fidesznácikok)
hőbőrgő tömegén át.

gyere velem, vagy pusztulj te is.

2008. szeptember 12.

Kovátsch Gamma Bertalan
Józsaru

Zsarusorozatunknak ez a második része. Ez volt az első.

Gabikám, ne vicceljél.

Nem látod, mi forog kockán? Hagyjuk most az adócsökkentést. Liberalizmus az is, de az inkább az olyanfajta liberálisokra tartozik, mint amilyen én vagyok. Most hagyjuk ezt a pénzéhes liberalizmust, semmi nemesség nincs ebben, csak a gusztustalan pénzhajhászás. Vegyünk csak inkább téged, Gabi, egy igazi ondolált nyálasliberálist, akarom mondani egy nemes jogvédő liberálist. Szegény elnyomott kisebbségek, karddal átszúrt ártatlan romagyerekek, soha többé fasizmust, a néger mindig drága, az idegen szép, meg a többi faszság. Akarom mondani, vannak, akik faszságnak gondolják, én is írtam ilyesmit, de most ez nem számít, most az számít, hogy mit tenne Orbán.

Orbán szarik arra, hogy szegény elnyomott kisebbségek, karddal átszúrt ártatlan romagyerekek, soha többé fasizmust, a néger mindig drága és az idegen szép. Mert az Orbán egy antiliberális, te meg ondolált nyálasliberális vagy, akarom mondani a nemes jogvédő fajta.

Na most gondold meg.

Kötelező lenne templomba járni mindenkinek.

Ezt akarod, Gabi? Nem akarhatod. Nem hagyhatsz minket itt a szarban. Itt vagyok én, aki annyit küzdöttem Feketeország ellen, erre most misére kell járjak? Nemcsak nekem, neked is kell majd. Mindezt egy hülye gombnyomás miatt.

Na ugye. Látom, kezded belátni. Azok ott antiliberálisok, klerikálisok és antiszemiták. Nem akarhatsz velük kokettálni.

Ugye, nem?

Öt perc múlva visszajövök és újrabeszéljük, jó, Gabikám?

Höndör B. Margit
Nyílt levél Tirpákbokrétás népéhez

Tirpákok! Véreim!

A búzablog megmondta a tutit! Végre megtudtuk, ki a felelős azért, hogy ez a sokatszenvedettkicsidebüszke ország beleragadt a posványba, ahonnan büdös és mérges gázok bugyognak fel, megmérgezve és ellehetetlenítve a jövő nemzedék sorsát, kicsiny gyermekeink végromlására törve!
A rohadtkommunistalibsik vezette Nyuggerkommandó a felelős!
Nem elég, hogy negyven évig stb??
Meddig tűrjük még, hogy ott tolakodnak a buszokon, kiélesített esernyőkkel abuzálva ártatlan ifjúságunkat?? Hányszor kell még elviselnünk, hogy ótvaros szemétdombokkal csúfítsák el a rendesen dolgozó tirpák ember életterét? Mikor vágjuk végre pofán azt a gusztustalan, fonnyadt arcukat, amivel fiatal leánygyermekeinket kukkolják tisztálkodás közben, vad nyáladzással?
Soha a büdös életben nem dolgoztak, ingyenélő, sunyi bagázs, a szaguk is más!


A Tirpák Önképző Kör (TÖK) és a Bajuszos Nők a Hímsovinizmus Ellen Radikális Klub harcra szólítja fel Tirpákbokrétás népét a rohadtszakállaskomcsi Gyurcsány és aljas szövetségese, a Nyuggerkommandó ellen!
Kicsináljuk a büdösöket, és felvirágoztatjuk a falut! Ez az egyetlen megoldás népünk égető problémáira!
Készüljetek!


Ui.
KGBnek pedig ezt küldöm

Nyöhehe:)

2008. szeptember 11.

Kovátsch Gamma Bertalan
A blogombudsman véleménye, II.

Blogombudsmanunk első jelentkezése után valósággal ömlenek a levelek az olvasóktól, melyekben követelik, hogy az ombudsman végre szóljon be a Tirpákbokrétás blogon elharapózott szerzőknek, különösen Gizikének. Hát tessék, ha ez kell, csapjon szét a blogombudsman, amint azt nagy példaképe teszi egy hasonlóan renitens sajtótermékben.

A Tirpákblog nagy terjedelemben foglalkozik különféle témákkal, csak tudnám, miért. Mert miközben Gizike a rendőrség feloszlatásáról és holmi szúnyogcsípésekről értekezik, a Süddeutsche Zeitung és a Le Monde tényfeltáró újságírói helyszíni tudósításokkal jelentkeztek egyenesen Tirpákbokrétásról, ahol nemzetközi válság alakult ki. Ha nem lennének ezek a (nem csak a szó földrajzi értelmében vett) európai újságok, akkor a Tirpákblogból ugyan nem tudhattuk volna meg, hogy a távoli Fiji-szigetek hadat üzent Tirpákbokrétásnak.

Nekem határozott véleményem van a konfliktusról. Tirpákbokrétás lakói hülyék voltak, hogy a Fiji-szigetek zászlaját tették ki a kocsmában dobótáblának. Ezek az elmaradott parasztok nem is sejtették, hogy a hír fénysebességgel terjed az információs szupersztrádán egyenesen a Fiji-szigeteket uraló katonai juntához és az ellenlépés sem várat majd magára. Teljesen számítani lehetett rá, hogy húsz fiji katonatiszt megjelenik a kocsmában, tiszteletteljesen leveszi a zászlót és a kocsmárost állítja ki dobótáblának.

De akkor miért nem ezt írják a blog szerzői?

Kezdjük a legkirívóbb esettel. Gizike a válság tetőpontján videókat küldözget a bloggertársaknak és a szeretetéről biztosítja őket. A cikk megjelenésekor a fapados légitársaság gépe már landolt a sármelléki repülőtéren és a büntetőexpedíció már a menetrendszerű buszra várt. Egyszerűen Gizike szokásos nemtörődömségéről és nemeurópaiságáról van szó, vagy fiji zsoldban állva terjesztett volna dezinformációt? Nem tudom, de az biztos, hogy mást írt, mint amit kellett volna neki. Az Őrnagy rakétapajzsról képzeleg, amikor a könnyűfegyverzetű fiji harcosok ellen egy vasvilla lett volna ideális. Prosztó ... á, Prosztó írásában még a kérdőjelek is valótlanok.

Nagyon nem lesz jó vége annak, ha a blog szerzői nem követik az irányvonalat és megzavarják az olvasókat. Európai újságban nem fordulhat elő az, hogy az újság véleményétől eltérő cikk jelenjen meg, itt meg Gizike szabályosan sportot űz ebből.

Én többet nem is olvasnám akkor Gizikét és az olvasóknak is ezt javaslom.

Ismét Bauer írása emelkedik ki a nívótlan szürkeségből. A TGM vs. TWA írás hitet tesz a Mester mellett és leócsárolja TGM-et, akit nem szeretünk. Így van, Bauer, végre egy tiszta szó, végre egy határozott megmondás. TWA jó, TGM pedig nem.

Ez a lényeg, ezt kell tudni az olvasónak, a többi töltelékszöveg - különösen Gizikéé - teljesen felesleges.

ombudsman@tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com

2008. szeptember 10.

Loxon
Az UFo-hadművelet



Látszik, hogy az elvtársaknak fogalmuk sincs az Uborkaszezon Forradalma (UFo) Paprika Jancsi & Vitéz László divíziója és a Forró Ősz Hadművelet összefüggéséről. Nem hiszik, hogy a Konzervatív Tea-Kör és a Törvenyes Keretek Között Működő Civil Érdekvédelmi Szervezet Tirpákbokrétásért valami komolyabbra készül annál, mint hogy savanyú képet vágjanak a dolgokhoz.

Súlyosan balekok.
.

2008. szeptember 9.

Bauer
Álmodnak a robotok emberekről?

Minden ember álmodozik néha, aki nem az nem ember. Ebben az országban viszont túl sok az idióta álmodozó. Merjünk nagyot álmodni! mondták a hülyéknek a méghülyébbek. Lett is hitelből lapostvévé, kocsi, nyaralás és lakás. Dolgozni? Visszafizetni? Adózni? "Ráérünk arra még, álmodozzunk még egy kicsit... "

Született balfaszok.

A politikusok egy része is beteges álmodozó. Nemcsak költségtérítésről, focicsapatokról vagy nyaralóról hanem minél nagyobb befolyásról és hatalomról képzelegnek. Akár még robotokra is rábíznák egy ideig az ország vezetését, hogy egy idő után majd diadalittasan visszatérjenek a kormányba. Azt viszont elfelejtették: a robotokat konkrét programok működtetik, nem primitív vágyálmak. Nem beszélve egy haladó köztársaságról.

De hol vannak azok a programok?

Ja, hogy még nincsenek. Még nem lettek megálmodva? Terminátorral találkozni vagy a régi társadra várni, hogy megágyazzon neked még nem program, te retardált vödörfej.

Marad tehát az Úr, neki igazi programja van és kikapcsolni se tudja senki. Sem a pártja, sem az ellenzék, sem az ország, sem a prolik. Senki.

Nála jobb kiborgot az ország élére nem is találhatnánk.

2008. szeptember 8.

Prosztó M. Beléndek
Kommunikáció

Megint túlkombinálják. Jobbra csapnak, balra csapnak, pártoskodnak. Ez nem vezet semmire. Van szar és híg fos. Eszi, nem eszi, nem kap mást.

Dönteni kell hát.

Ehhez járulnék hozzá egy egyszerű, könnyen memorizálható jelszóval:

Van, aki programot csinál és van, aki pogromot.

Köszönöm.

Akkor most nézzük, hogy kinek van programja.
Na ugye.
_________________________
10:42 08Sep08 DJN-DJ MARKET TALK: Hungary Ex-Farming GDP Disappointing
DJ MARKET TALK: Hungary Ex-Farming GDP Disappointing

0842 GMT (Dow Jones) Hungary's ex-farming GDP reading hovering in the 0.5%-1.0% y-y range is highly disappointing, 4castweb says. Domestic demand has been far slower to pick up than expected due to strong oil prices. The abrupt slowdown of the euro zone economy took a heavy toll on Hungarian industry, and data suggest that 3Q GDP might show an even worse structure. The bleak outlook makes 4castweb cut its 2008 GDP call to +2.5% y-y from +3.0% y-y. Adds a deeper than expected euro zone slowdown could easily push Hungarian ex-farming GDP growth to zero in 3Q. (EHB)

_________________________
Update:
A picsába, ez hogy ágyazódott be ide felülre? Meghekkelték a posztomat!
Szemetek!

Még az is eszembe jutott, hogy mi az a "szakértői" kormány, barmok? Ami eddig volt, az talán nem szakértői volt? Hát mi a lófasz egy szakminiszter, ha nem a pálya csúcsa?
Igen, pl. Veres János a pénzügyi szakma csúcsa! Akár tetszik, akár nem, félművelt prolikáim!

Ferenczy A. Szidónia
pozitron

Hülyék vagytok mindannyian. Fogadom, nem olvastatok Asimovot. Mit nektek a törvény. A robotikáé, mind az összes, a nulladik is. Majd a robotok, mi? Azok csak olimpiára valók.


Nem láttok át a szitán, fogadom. Azt hiszitek jobb lesz? Bedőltök az üres igérgetésnek?

Mást nem is vártam tőletek, hülyemagyarok. Birkák. Vámpírfogakkal. Lázadás az akolban. Szép sztori, mondhatom.

Én látom az ország és az Úr ellenségeit. Csillogó csomagolásba burkolva a patásördögöt meg a volt fullajtárját. Engem nem téveszt meg a látszat. Elmondom nektek, a lelketek üdve - már ha van ilyen - a tét. (igazából én tudom, hogy ilyen nincs, de titeket, anakronisztikus barmokat nem lehet mással meggyőzni)

1. törvény: a szakértő rosszat akar. jónak tűnik, de rossz lesz, mert éhenhal a nyugdíjas meg a gyerekgyáros, a szakértő meg gonoszul röhög a sherman tank lövegtornyából.

2. törvény: a fospumpa is rosszat akar.

3. törvény: a szuverén értelmiségi megmondónak mindig igaza van.

2008. szeptember 5.

Bauer
Rekviem egy Úrért

Jöttél, láttál és győztél.

Te voltál az Igen, Igen és Nem a Nem.

Progresszív voltál és nem agresszív.

Realista és nem populista.

Kiutat mutattál és nem zsákutcát.

Gordont bontottál és nem kordont.

Futottál és nem futballoztál.

Blogoltál és nem tollbamondtál.

Tőzsdéztél és nem szőlöztél.

Érteket adtál és nem koronát.

Nácikat vadásztál és nem komcsikat.

Putint választottad és nem Busht.

Kossuth voltál és nem Széchenyi.

Bűvész voltál és nem csaló.

A jövő voltál és nem a Múlt.

Győztesként hagyod hát itt a vesztes népet,

Igazi Úr voltál, vagy és leszel.

Köszönök mindent, házat, autót, reményt és fényt,

Come back soon Frank!

Kovátsch Gamma Bertalan
Ráció


Tudjátok, a tököm tele van azzal, hogy a politikusok beszédeket tartanak, ahelyett, hogy racionális észérvekkel győznének meg. Lila köd van, meg össze-vissza duma, sehol egy grafikon vagy egy adatsor.

Ilyen idiótákat ki látott már?

Mi itt a racionálisok nevében kimondjuk, hogy üres frázisok puffogtatását hagyják a birkáknak. Vagyunk egy páran mi, ésszel gondolkodók, akik kimondjuk, hogy Orbán egy fospumpa és Gabi egy hisztis kurva.

Mutassak egy kördiagramot bizonyítékképpen?

2008. szeptember 3.

Kovátsch Gamma Bertalan
Apokalipszis

Először tűz és jég záporozik majd a földre. A búzatermés harmada elég, a dinnye harmada nem jut ki nyugati piacokra, a zöldellő fű pedig mind elhamvad.

Aztán égő szikla esik majd a Dunába. A víz vérré változik. Vízexportnak annyi. A vízművek harmada tönkremegy majd, még a privatizáció előtt.

Aztán kialszanak a lámpák. Nem lesz se áram, se olaj, se gáz. Később is csak a harmada jön vissza, háromszoros áron.

Aztán megjelennek a sáskák. Emberarcuk lesz és lelegelik a vetés eredményét. Semmi sem lesz az aratásból.

Aztán jelek jelennek meg az égen. Betiltott önkényuralmi jelképek. A békeszerető polgárok a föld alá bújnak félelmükben.

Aztán jönnek a lovasok. Jaj, a lovak feje, mint az oroszláné, a farkuk, mint a kígyó és akik rajta ülnek, a legrettegettebb populisták ...

Ezt akarod, Gábor?

2008. szeptember 2.

Kovátsch Gamma Bertalan
Rosszzsaru

Hát ide figyelj, Gabikám, te agyzsugorodásos seggfej.

Megbeszéltük, nem? Hülye agyaddal megértetted a tervet, nem? Elfogadtad, aláírtad, beleegyeztél, nem? Arról volt szó, hogy az SZDSZ eltűnik és átadja a helyét valakinek, aki antifasisztább, potensebb és egyáltalán, egyszerűen jobb. 2005 óta volt alkalmad elrágódni rajta, nem?

Neeeeem, hülyearcú ????!!!!! Ne merj válaszolni, most én ordítok itt!!!!!!

Akkor mi a fasz ez a visszautasítás itt? Mi??? Micsoda???? Az okés, hogy döglődtök, csak döglődjetek csendben! Nem itt, ország-világ előtt kell agonizálni, tönkretéve mások verejtékes munkáját! Cselekvési terv kellett? Megcsináltuk! Mit is beszélek, Feri csinálta meg, én, mint szuverén értelmiségi, csak beszámolok róla. És akkor te lefikázod, kretén????

Hát tudd már a helyed!!!! Nem nyitod ki a pofádat, hanem csendben hallgatsz, lesütött szemmel!!!

Elmondom, mi lesz és te csendben jegyzetelsz, közbeszólás nélkül! Először is, azonnal átadjátok az antifasizmus és a cigány jogvédelem ügyét Ferinek. Ti elkúrtátok, cigányokat dajkálgattatok, most meg a fejünkre nőttek a gyerekgyárosok. Majd Feri tudni fogja, hogyan támogassa egyszerre a monoki programot és a cigánygárdát. Az ondolált, nyálas liberalizmusodat megtarthatod magadnak, az kell a fasznak. Utána pedig felhívod Ferit azonnal, hogy kész vagy leszavazni.

Feltétel nélkül. Örülj, hogy ennyit kapsz.

Most kimegyek. Itt hagyom ezt a telefont. Hívhatod Ferit. Ha nem viselkedsz rendesen, visszajövök és leveszem a kesztyűt. Fodor Gabika, a fospumpa. Ezzel csináltam ki Orbánt is, neked is annyi lesz meg egy bambi.

Megértetted?????

Öt perc múlva jövök.

Bauer
Gabika

2008. szeptember 1.

Ferenczy A. Szidónia
a hattyú halála


Akarná ő, de őt nem akarják. Hát meg kell a szívnek szakadnia. Az ember a lelkét is kiteszi, hogy jobb legyen a többieknek.

Hiába minden program, zászlóshajó, a számtalan lépés. Et tu, Brute?

Ha menni kell, akkor menni kell. Az államférfi tudja ezt. Rá aztán ne mondja senki, hogy nem próbálta meg. Csak a többiek, azok ott voltak. Presszionálták. Ellenzékeztek. Nem hagyták kibontakozni. Pedig be szép is lehetett volna.

(a kép Orosz István műve)

Höndör B. Margit
"Cini" Margit

Egy barátom hívta fel erre a figyelmemet