2008. március 22.

Kovátsch Gamma Bertalan
Tőzsdecápa

Ezek olyan, mint a gyerekek. Esküszöm.

Még csak gyerekek se. Mert egy gyereket el lehet küldeni a sarki boltba pogácsáért, míg ezeket nem lehet elküldeni a sarki bankfiókba részvényért.

Kitaláltátok. A hülyemagyarokról beszélek.

Ilyen bunkókkal hogy lehet kapitalizmust építeni? Hát az alapfogalmakkal sincsenek tisztában mint hossz vagy bessz. Azt tudják hogy neppertől nem veszünk hamisdollárt, mert azért faszt kapunk, nem pogácsát, de itt nagyjából vége is a tudásuknak.

Akkor már inkább a tanuljunk a neppertől.

Elitek, a hülyemagyarok népnevelése elitfelelősség! Addig is, amíg a hülyemagyarok a bevételek és kiadások fogalmával bírkóznak (lásd: hiány), az élet nem állhat meg. Helyettük az eliteknek kell tőzsdézniük, hogy jó példával elől járjanak. Vegyük például a Mestert. Ő már gimnazistaként is veszített befektetéseken és a buktára ma is változatlanul képes!

Ezzel szemben a hülyemagyarok azt se tudják, mi az a stop, chart vagy short. Rájuk pénzt bízni - dőreség. Veszíteni helyettük az elit is tud. Országos szimuláció kell, hogy a prolikat kiszűrjük. Aki ezen a teszten átmegy, az veszítheti el az ország vagyonát.

Jól hallottátok, ez egy újabb lehetőség, amivel felelősség is jár! Hallani akarom az elitektől, hogy felnőttek ehhez a kihíváshoz, hogy mindegyikőtök aktívan veszít a tőzsdén! Aki nem képes megosztani tőzsdekalandjainak történetét, azt kizárom az elitklubból! Úgyhogy nyomás, lehet kommentelni gyorsan, ki mennyit veszített.

Hogy mi van, ha valaki nyer? Az tőzsdecápa és extraadót fizet.

20 megjegyzés:

Névtelen írta...

Na igen. Még az is megeshet, hogy a Mester átmegy majd tőzsdeblogba vagy nyit egyet, ott az Úr még mindig Úr maradhat, az elit ugyanis mint jóltudja kedves KGB mindig is újjászervezi önmagát, átmenti a vagyont, minimális veszteséggel - a prolik fizetnek ha nagybajvan. A Fospumpának természetesen fogalma nincs, mi az a Dow Jones. Egyáltalán, be is záratná az egész tőzsdét ha lehetne, dehát mit várjunk attól akinek hegymenetben lefullad a kocsija.

Gizike írta...

Nyehehehe.
Ezt nevezi maga nívós, érdemi munkának?
Na, majd jövök, addig is boldog nyulat, de nem magának, KGB!

Névtelen írta...

Majd ha beindul az Úr Új Tulajdonosi programja,úgy fog pörögni a tőzsde, hogy a pörgése elsöpri a Fospumpát, meg a Hülyék pártját is, nem is beszélve a náci reformátusokról.

Névtelen írta...

Természetsen Őrnagy vagyok nem őrnaqgy, túl elit vagyok, Pamlról netezek ,de könnyen melléütök rajta, szokni kell még, mint a proliknak az öngondoskodást.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike!

Jól értem, hogy maga az írásmű vélt gyengeségeit boncolgatja? Ez felesleges, sőt árulás is, mivel a postból az Igazság szól, amit kritizálni szükségtelen.

Elit csak akkor lehet, ha a tőzsdebukásairól be tud számolni. Jól értem, hogy nyúlban utazik? Kicsit a Múlt szagát érzem ebben, igazi elit technológiai részvényeken bukik nagyokat, de legalábbis bankpapírokban.

Mindegy, a lényeg, hogy próbálkozik.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mondok magának egy titkot, Bauer.
Ám dáridózzanak az irigy prolik a népszavazásukkal, mit számít az. Az elitprogram most az, hogy tőzsde. Ott pedig csak az elit játszik.

Ha nem tudja, mi az a chart, be se mehet.

Muhahaha, ezzel a fospumpát és a híveit kizárjuk a picsába!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Őrnagyom, nagyszerű téma.
Legyen szíves, ossza meg velünk tanulságos történetét arról, amikor a Palmján tőzsdézett és egy elütött betű miatt 1.5 millió forintot (MÁSFÉLMILLIÓ FORINTOT, KEDVES NÉZŐINK!!!) veszített.

Névtelen írta...

Ő vesztettem én már többet is mikor áteveztem a kínai tőzsdére, de belefér.
Az időeltolódás, megittam este pár sört és elfelejtettem éjjel felnézni, és pont crach volt.
De csodálkozom a Mestren, hogy még OTP részvényekkel szórakozik, én már rég átnyergeltem Dél-Amerikába. Mink elitek ott nyomulunk, bár azért a Fospumpa2 Chavez miatt lehet ott is bukni.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Őrnagyom, tartsa meg a tőzsdei tanácsait magának.

Itt az üzenet az, hogy a hülyemagyaroknak a *magyar* tőzsdén kell nyomulniuk, különben mi lesz a tőzsdeelitjeinkkel?

Mondjuk most, hogy belegondolok, a távoli tőzsdéken elszenvedett veszteségek leírásai talán elterelik onnan a hülyemagyarokat.

Lehetne úgy, hogy a reformgazdaságokban nyereséget realizált, viszont a Múltba forduló Chavez miatt ott veszített MÁSFÉLMILLIÓ DOLLÁRT és ezért most OTP részvényekbe fektet? A történetbe véletlenszerűen beleszúrhat olyanokat, hogy short meg bull market.

Névtelen írta...

Igaza van KGB! Hülyemagyaroknak itthon kell játszani. Csak nehogy túlzásba vigyük a tanítást , még a végén fogyasztási hiteleket vesznek fel devizában, hogy tudjanak OTP részvényt venni, és akkor a Fospumpa fog örülni.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Neeeeem.
TB-részvényt fognak venni.
Ehhez mit szól?
Direkt megéri fogyasztási hitelt felvenni rá, hiszen az árfolyamának 80%-áért a magáé lehet.
Na, ezt hasonlítsa össze a hülye dél-amerikai tőzsdéivel, nagyokos!

Névtelen írta...

Igaza van, az évszázad üzlete lesz. És még pluszban ugye ott lesz magas osztalék. A hülyemagyarok gyógyításával nagy nyereséget lehet majd elérni, és így az osztalék is nagy lesz. Tolongani fognak a prolik részvényért, a Fosmpumpa meg nem ér semmit a hülye második népszavazásával, bárhogy is folyik a fos a dögkútjaiból. Ugyhogy adom is el a köcsög latin részvényeimet, majd veszem kilószám az Úr részvényeit. Csak nehogy megint elüssek valamit a Palmon,és veszek véletlenül 1000 Exxon részvényt.

Névtelen írta...

És a Úr gondoln fog agrárploretariátusra is? Vehetnek majd potom pénzért Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt részvényt?

Prosztó M. Beléndek írta...

Van egy álmom.
(I have a dream.)

Az elkövetkező két évben én az SZDSZ elnöke szeretnék lenni. Igazán, csak két év, az a befolyásos holdudvar, az a sok lenyúlnivaló TB pénz, az a sok gazdasági mutyi lehetőség, a skrupulus nélküli, mélységes, önmagunk deklarálta cinikus elitizmussal. Aztán vége lenne, a hagyományos SZDSZ érdekkörök majd építenek egy másik pártot 2014-re, de én akkor már Seychelle-en tárnám szét ártatlanul a karjaimat. Mit tehettem én a végjáték alatt?

De szeretnék SZDSZ elnök lenni.
Sajnos, több szempontból sem felelek meg :S

Prosztó M. Beléndek írta...

Óbazzeg, írok már én is egy bejegyzést a tőzsdei és OTC kereskedésekről.

Nem, ahhoz valamelyest értek.

Írok inkább az angol nyelv tanításról.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Természetesen, őrnagyom.
Akármilyen részvényt vehetnek, ha van rá pénzük. Még Exxon részvényt is vehetnek.

Ha viszont nincs, akkor a TB-részvényt ingyen is megkapják, muhahahaha!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Prosztó, magát diszkvalifikáltam a tőzsdei történetekből.
Csak nem azt akarja mondani, hogy maga nyereséggel kereskedik a tőzsdén?

Balról a harmadik kisablak, ott lehet beadni a pénzt aranyszegélyes kistányéron. Ez hazafias kötelessége.

Ha veszítene a tőzsdén, az más kérdés. Akkor tőzsdézhetne az ország vagyonával.

Ferenczy A. Szidónia írta...

mit szólnak ahhoz, ha a trikolór vérliberálisok nekikeseredve az ÚTP indulását gátló össz-hülye-politikai ellenállásna egy huszárvágással NyRt-vé alakítják a Szadeszt és bevezetik a tőzsdére.

Mindezt bejelenti majd Kóka Siker a köbön János, elhaló szavakkal és 1 db 1. sorszámú törzsrészvényt ad át a saját nagymamájának. esetleg a másodikat meg Katusnak.

Egyébként kihagyták a tutit. EÜ részvény?! Piha. Én MTV részvényt akarok! Az ismerető hátulján apróbetűvel ott lehetnének Orosz úr legjobb napkeltés aranyköpései. az "ön melyik tévét foglalná el" szlogent le is lehetne cserélni "az ön melyik tévét venné meg?"-re. illetve továbbgondolva: "ön kit venne még meg kilóra?"

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Remek ötlet.
Csak aztán nehogy ellenséges kivásárlás legyen belőle.

Névtelen írta...

Vigyázni kell valóban. Megvenné a hülyék pártja, és az egyetlen elit tv-ből is dögkút lenne.