2008. május 27.

Ferenczy A. Szidónia
Ja, az akkor volt


Akkor, a régi szép időkben. Amikor a reformhangulat tüzelte a pannon pumát. Mert mi jót akartunk.
Mi mindig jót akartunk, akkor is amikor az ellenkezőjét csináltuk. Mert akkor legalább azt hazudtuk, hogy jót akarunk. Értik, 7/24. Mindörökké, ámen.

Maguk tudják, hogy a hülyék pártja lop? Nem csak pénzt, megszorítást is. Ezek itt tudatosan elszabotálták az egy igaz reformokat - és a reformert inkluzíve - hogy ők csinálják meg a tutit. Ott akarják hagyni a lábuk nyomát a történelemben.

Hát nem látják? Hazudnak. Reggel, délben, este. Még éjszaka is. De még egy frankó öszödit se tudnak elmondani. Hiába mondom, hogy túl vagyunk a nehezén, ezek sarcolni akarnak. A maguk javát, értik? Szó szerint! Hát nem szorítottunk már eleget, polgárok? Maguk mazochisták?! Ennek akarnak adni?!

Hát ki képviseli az önök érdekét valójában? Ez a köpönyegforgató Elvis-imitátor?

Most vegyük sorba, miért utálnak engem:
- hazudok. - Ők is.
- Öszöd. - Kéri.
- Megszorítok. - Ők is fognak. Megígérték.
- Fittelina. Altus. Fortus. - Tokaj. Apu bányái. Ezüsthajó. Hepiend.

És még rendes szemüvege sincs, basszák meg! Hát tényleg ez kell maguknak?

Et tu, Brute?

55 megjegyzés:

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Elitek, ez nagyon fontos.
Eddig nem is volt reform.
De majd most.
A reformeroknek mindig keszen kell allniuk.
Az Ur elbukhatott, de a reformok folytatodnak a Fospumpaban. Mar ha megter az Igaz Oldalra.

Ornagy, addig is tartsa keszen a szolokarot.

Névtelen írta...

Én már ezt nem értem. Hát nem Minden Idők Legnagyobb Beszéde Volt az Öszödi? Már nem értem a Mestert, áruló lett ő is?
Ne mindegy, a katona nem gondolkodik, csak megy előre a Haladásért és a Piacért - KGB hegyezem a karókat.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, a csapatoktol hitet varok el az Uggyel kapcsolatban. Nem eleg a bamba nemgondolkodas, elkotelezettseget (commitment) es hitet is elvarok.

Az Oszodi Beszed Minden Idok Legnagyobb Beszede volt. Akkor. Az ido sajnos tullepett rajta es az Uron is, aki sajnos demagogiaba sullyedt.

Most az Uj Oszodi Beszed Minden Idok Legnagyobb Beszede. Meglehet, a Fospumpat utalni fogjak erte, de nem ez a lenyeg. Kimondta az Igazsagot.

Névtelen írta...

Szerintem várjunk még KGB ilyen elhamarkodott kijelentésekkel. A Mester is meggondolhatja magát. Őt is meg lehet venni. Ha nem fogja, akkor az Úr nagy bajban van.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A megvetellel kapcsolatban: ez nagyon csunya szo, olyan, mintha libat venne az ember. Vagy az Ur.

Nevezzuk inkabb projektnek.

Projektet az adhat Fuggetlen Velemenyformalonak, akinek van penze. Penze pedig annak van, akinek igaza van. Ez kovetkezik a Piacbol.

Hat nem allatira igazsagos ez igy?

Névtelen írta...

ez felér egy pezsgőbontással, a Mester át akar igazolni!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mas a divat, Bauer.
Konstruktivan kell tamogatni a Haladast.
Most egy kicsit nehez, de lesznek am jobb idok is.

Névtelen írta...

ÚJ projekt? Pl. animációs kisfilmek a Szolidaritásról, a Társadalmi Igazságosságról, Az Egybiztosítós Tb-ről az Esélyegyenlőségről, a Baloldaliságról, a Tőke Elleni Harcról?
Erre gondolt?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, ornagy, de naiv maga.
Mint mondtam, penze annak van, akinek igaza van.
Ezekkel a temakkal le tud szakitani zsozsot?
Nem tud.
Tehat kisfilmek se lesznek.

A Mester lebukik es kibekkeli.

Höndör B. Margit írta...

Szidónia kisasszony,

Maga most a Mester, vagy az Úr magyar hangja?
Nem mindegy!
Ha nem figyel, még úgy marad.

Nézze.
Van ez a soha el nem múló szerelem a Mesternél az Úr izé..irányába bele, és ennek ellenére mégis képes szembenézni a realitásokkal!
Nézzen szembe maga is, majd meglátja, milyen eszméletlen jó lesz magának!

Névtelen írta...

Egy haladár alvás közben is többet reformál, mint ez a mucsai lábszagú Elvis. Ez csak csapkod, meg maszatol, de az nem reform.
Azt hogy mikor mi a refom , at meg csak a haldárok ítélhetik meg dialektikásan.
Ez hiányzik erről az oldalról is, a dialektika.
Őrnagy és KGB kicsi sem azok. Nzenek most már magukon. Jártak maguk marxista középiskolába legfalább?
Gizike biztosan, érezni rajta a Foxi-Maxi lehelettét. De a többiek?!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Kritizalni konnyu, kocsanyos.
Olyan jol tudja a dialektikat?
Hat akkor nyomja le itt, ezen a blogon.
Persze nem meri.
Fel a megmerettetestol. A Versenytol.

Mert maga csak egy nyomoronc kis magonc, azert.

Höndör B. Margit írta...

Maguk értik, hogy miket ír ez a tölgy?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szerzo akar lenni a Tirpakblogon, hogy a blog nepszeruseget felhasznalva a dialektikus tanokat terjeszthesse.

Mert szerinte a dialektikatol lesz a vilag boldog.

Megengedjuk neki? Filozofiaban gyengek vagyunk.

Névtelen írta...

Semmi dialektika. Én még az Új Vonal ellenére azt mondom, elő a frissen vágott tölgyfából készült szőlőkarókat vető harcjárművel, és adni a Fosmpumpa arcának!!!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, en oktassam magat taktikabol?
Ez a tolgy itt bujdokol a blogon, hol felbukkan, hol eltunik. Ha kiallna kozepre, szerzonek, nem lenne sokkal kenyelmesebb celpont?

Jelenleg gerillahaborut uz. Aszimetrikus hadviseles! Ember! Mit tanult maga West Point-on?

Névtelen írta...

A West Point-on azt tanultam,hogy nem trükközni kell, meg tökölni, hanem odacsapni gyorsan, mint Patton Szícilia szigetén.
A gelliraháborút is meg lehet nyerni, minden gyanús embert le kell lőni,vagy be kell zárni.Az angoloknak sikerült a búrok ellen.
De tölgy nem ellenség, meg lehet nyerni, mint afgán hadurakat a CIA.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nyerjuk meg tehat.
Megvegyuk kilora vagy inkabb a hiusagat legyezgessuk?

tölgy írta...

Maguk reménytelenebbek, ilyen az elit, amikor betokosodik. Ismerik az elit körforgását?
Forogjanak körbe, most.
Így olvassák el újra tölgy összest.

Szerencséjük van, dolgoznom kell, most kapnak egy kis időt a gondolkodásra.

Névtelen írta...

Gondolkoztam. Szőlőkaró.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgybol kifaragva, a fospumpa arcaba nyomva?
Ezt mar jovahagyta a Mester?

Névtelen írta...

Tölgyből, mi másból.
A Mester még várja az új projektet, helyette kell döntenünk a Kapitalizmus érdekében.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Megvan az uj projekt.
Orbant kell dicserni, hogy milyen faszan szivatja a nyuggereket.

Hat akkor epitse meg a kilovoszerkezetet. Valami olyanra gondoltam, mint egy romai ostromgep.

Névtelen írta...

Mesteri. Ha Orbánt dicséri a Mester, azzal szavazatokat veszt, és nem lesz fosgejzír 2010-ben!

Római ostromgép? Mi vagyok én, Tomcat? Holmi ósdi,korszerűtlen ókori gépekkel nem foglalkozok. Még egy USB sincs rajtuk, meg lovak húzzák.

Megoldom egy sorozatvetővel is, nem gond. A rakéták elejébe szőlőkaró megy a töltet helyére. Ezért jó a tölgy, azt pontosan lehet faragni. Prosztó feladta lesz a robbanótöltetek kiszerelése, és a szőlőkarók beillesztése.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mennyire pontos egy ilyen sorozatveto? Vagy totalis pusztitasra gondolt? Hahahaha, nem csak a Fospumpaval vegzunk, hanem az egesz hulyek partjaval.

Remek otlet ez Prosztoval. Es ha baleset tortenne?

A Fosgejzirt elfelejtheti, megszivta a hulye!

Névtelen írta...

Hát nem túl pontos, de egy Fosnépgyűlés estén igen hatásos lehet. Meg ugye, ha tényleg vámpírok, külön jó a karó.

Balesetre van esély, mert egy ilyen rakétát szétszedni még egy képzett tűzszerésznek is kemény meló. Majd mi a bunkerben megvárjuk, míg végez Prosztó. Maga tologathatja a kis bábuimat a térképen KGB. Gizike meg baleset esetén takarít.

Höndör B. Margit írta...

Őrnagy
Azonnali hatállyal felfüggesztem a TÖK tagságát, ha még egyszer ilyeneket beszél!
Majd pont én fogom eltakarítani Prosztó maradványait, normális maga?
Legalább 2 mázsa az az ember!

Ha nem képes olyan eljárást kifejleszteni, amely maradványok nélkül tünteti el Prosztót, akkor nézzen magába és mondjon le a rajparancsnoki beosztásáról.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Igaza van Gizikenek, Ornagy.
Es ha atombombat szerelne szet a Proszto?

Tetszik a sorozatvezeto. Bumm, es semmi sem marad beloluk. Vegre elore haladhatna az orszag szekere, nem lenne, ami hatramozditsa!

Tenyleg tologathatom a babukat? Hurraaaaa! Parancsokat akarok adni, olyanokat, hogy tartsanak ki az utolso toltenyig es aldozzak fel magukat a hazaert!

Kitartani az utolso toltenyig! Maguk most a hazaert aldozzak fel magukat!

Névtelen írta...

Nem tudtam, hogy 2 mázsa, azt hittem, csak 1. Elnézését kérem Gizike.
Akkor valami nyílt mezőn kell szerelni Prosztónak, és akkor nem kell takarítani. Meg lesz egy szép nagy ingyentó a kráterből, ha sokat esik idén.
Engesztelésül egy vers dalban:
http://www.youtube.com/watch?v=XZ5Dynho-5c

Maga KGB max a laptopján adhat tűzparancsot az USB-s szőlőkaróvetőnek, elégedjen meg ennyivel.

tölgy írta...

Nem-e lehetne-e esetleg Prosztót négybe vágni, és az ország négy pontjára kitűzni, okulásul: így járnak a nép/haladás/gizike ellenségei!

Néhány tölgyfa karót fel tudok ajánlani apportként a projekthez.

Névtelen írta...

Csak úgy nem ölünk meg senkit, aki nem a proli. Önfeláldozás a Reformokért az más.
Tölgy, Maga kivágná Magát, ha holnaptól nem kapna segélyt egy gyerekgyáros sem?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mit beszel maga onfelaldozasrol, Ornagy? Nekem nem engedte, hogy onfelaldozasra adjak parancsot, akkor maga se fog.

Maga legfeljebb a harcskocsiaknanak parancsolhatja meg, hogy aldozza fel magat a hazaert. Annak is csak kozelrol.

Névtelen írta...

Milyen haza? Piac, Reformok, Tőke, Kapitalizmus, de haza? Hogy gondolja ezt?
Szívesen mennék a parancsnoki harckocsimmal a Fospumpa hordáit taposni személyesen, azt elhiheti.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Milyen igaza van.

Kitartani az utolso toltenyig! Maguk most a Piacert es a Reformokert aldozzak fel magukat!

Majd gondoljon erre, amikor egni kezd a parancsnoki harckocsija.

Prosztó M. Beléndek írta...

Aham.

És mi lenne, ha mindannyian kapnának egy szép, csinos, második világháborús német nyeles gránátot az alsógatyájukba ???

Tudom, hogy titokban Fospumpa drukkerek! Annyi közük van a progresszióhoz, meg a reformokhoz, mint a Fospumpának a keresztényi szeretethez!

Még csak nem is bérmálkoznak rendszeresen.

Tessék, itt a nyelesgránát.

Névtelen írta...

Mit tudna kezdeni pár százezer hülyékpártja szavazó a tankjaimmal? Semmit. Letapossuk őket. T-54 fölött már a Moltov nem hat. Nyugodtan beülhet mellém, lángszórót kezelni KGB

Névtelen írta...

Berakom én bárhová azt a gránátot, ha nem élesíti. Mi ez a gyanús vonzódás a náci fegyverekhez?

tölgy írta...

Beléndek,
igen nyeles gránátot beléjük! De ehhöz alkalmasint nagy tételben ipari vazelin is kellhet, van nekem egy jó cimbim, aki szívesen eladná magának....

És még azt szeretném kérni, hogy dobjunk össze egy rendes névre valót az őrnagynak!

Höndör B. Margit írta...

"Berakom én bárhová azt a gránátot"

Maguk eddig is egészen gusztustalan népség voltak itt a blogon, de ilyenolyanőrnagy fenti szösszenete mindegyiküket felülmúlta.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Muhahaha, maga az en emberem, Ornagy!
Igy van, majd en kezelem a langszorot.

Ha egyszer a Prosztot megporzsolhetnem vele!
Prosztot, kezeben a nyeles granattal.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Igaza van, Gizike!
Mutasson peldat egy izleses posttal.
Csipkekrol, esetleg?

Névtelen írta...

Gizike, előszőr arra gondoltam, hogy csak "Berakom én bárhová"-t írok, de az már nekem is túl durva lett volna. Különben mit vár egy katonától? Heine verset?
Tölgy, nem lehet rendes nevem, mert az admin..

KGB, prosztó ellen nem jó a lángszóró csak nagyon messziről, ha 2 mázsás valóban . Nagyon veszélyes lenne annyi hirtelen belobbanó zsír.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Maguk militánsak. De ez nem baj, a Mester is militáns. Sebész módjára vezényelné le az afrikai születésszabályozást: neutronbombával.

idehaza a paramilitánsokkal van a baj. De most már szorul a hurok, mert a fos pumpája is pofán vágná őket, az egy örök antifák meg feloszlatnák a maradékukat. így a dzsipók megspórolják a barna párducok terrorcsoport felállítását.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Azt a filmecsket latta, mi tortenik, ha kb. 12 kilo szenet osszekevernek annyi folyekony oxigennel, amennyi az emberi testben van? Oxigen es szen tekinteteben igy nez ki az ember.

Meggyujtottak es a lang kabe harom meter magasra vagott fel. Szikrak is voltak, egeszen hihetetlen modon.

Es ha Prosztot lonenk ki a Fospumpara? Vagy be van tiltva az ilyesmi?

Ferenczy A. Szidónia írta...

Gizike szívem,
most úgy érzem, az Úrnak elkel egy magyar hang, mert a régi magyar hangja helyezkedik, ha fogalmazhatok ilyen direkt módon.

persze a haladás/reformok/bettermagyarland van a zászlóra tűzve, de mint tudjuk, az mond igazat, akinél a zsé van. zsé meg annál van, aki regnál. és ha közben fost pumpál, akkor majd nejlonzacsiban kérjük a pénzt, mert pont elég, ha szaga van, nem kell hogy színe is legyen. persze ettől még pénz marad, ami akár libát is vehetünk. darabra is, meg kilóra is.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Bertalan, küldje a linket a szenes oxigénnel.
csak azt nem tudom, mit akarunk kivenni a Prosztóbul: szenet vagy oxigént. esetleg vizet?

Ferenczy A. Szidónia írta...

Tényleg, kiskatonák!
gondolkoztak már azon, mi lesz akkor, ha felrobbantják a fospumpát? fosgejzír. mitöbb, foskataklizma. Lake toba reloaded.

szóval elég lenne betömni valamivel, nem?

Névtelen írta...

Betömjük szőlőkaróval. Utána meg bebetonozzuk a 4-es metró alagútjába.

Névtelen írta...

KGB, Prosztó robbanás nélkül is agyonnyomná a Fospumpát, ha őt küldenék rá. De akkor jönne a Szidónia Kisasszony által felvázolt Fosárvíz

Ferenczy A. Szidónia írta...

Őrnagy,
a szőlőkarós betömést úgy kell érteni, hogy a kocsányos filozófust feláldozzuk az emberiség érdekében? Ez már tisztára Jézus szerepkörré kezdi kinőni magát!

tölgy írta...

Szidónia kedves,
maga már itt tart? Feláldozna?
De sem kocsányos, sem filozófus nem vagyok.
A Mozgalomért viszont minden áldozatra hajlandó vagyok, eladom a fospumpánkat is, pedig ősi családi örökség.
Szidónia, maga mit áldozna fel rajtam kívül?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Majd felaldozza o sajat magat!
Ez a minimum, amit a Verseny es a Piac erdekeben megtehet.

Tolgy, kitartani az utolso toltenyig! Maga most a Piacert es a Reformokert aldozza fel magat!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, ne magyarazzon.
Ha nem filozofus, miert akart dialektikai rovatot inditani?

tölgy írta...

KGB,

a dialektikát érezni kell. Maga nem érzi, az a maga baja. HA egyszer végre nem a karóvető építésén dolgozik, feküdjön fel a haladásra, és érzi majd a dialektikát.
Segít az is, ha a megfelelő osztályba született. Esetleg az Élcsapatba.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mit inszinual maga itten?
En blogger vagyok a Tirpakblogon, tehat definicio szerint az Elcsapat tagja.
Maga nem blogger a Tirpakblogon. Legfeljebb valami igyekvo parvenu lehet tehat.