2008. május 14.

Gizike
Maguk tényleg ennyire egyszerűek?


Még itt, ezen a blogon is?

Meg vagyok döbbenve.

Az ember vért izzad, hogy bájos utalásokkal, ráadásul rímbe szedve! eljuttassa Önökhöz a MESTER aktuális üzenetét, erre megvilágosodás helyett csak tompán néznek maguk elé és vakaróznak!

A hülyébbje még keresztényellenes kirohanásokat is emleget, na, ez már a legalja, néha komolyan elcsodálkozom azon, hogy egyáltalán még foglalkozom magukkal.

De hát, ez egy küldetés, nagy teher ugyan, ám az elhivatottség kötelez.

A Mester tegnapi postja két, egymással mindazonáltal szorosan összefüggő, mondhatni koherens részre osztható:

- az MN, a Kurucinfó és egyéb, a jobboldali birkáknak szóló végtelenül primitív sajtóorgánumok kifigurázása a Mester utánozhatatlan, ezért utolérhetetlen stílusában, kevesen lennének képesek arra, hogy ilyen eleganciával, ilyen finom iróniával mutassák be azt a mocskot és ostobaságot, ami az említett szennylapokból valóban ömlik.

Sokan maguk közül nem is értették meg ezt az iróniát, és - bárcsak halkan, egymás között – arról pusmorogtak, hogy a Mester lezüllött, mikor egy az egyben átvette, és szemlátomást élvezettel alkalmazta azokat a stiláris megoldásokat, logikai okfejtéseket, melyeket eddig csak a Kurucinfo használt.

EZ NEM ÍGY VAN.

A Mester ettől nem, hogy kevesebb, de több lett. Kifigurázott. Így kell kifigurázni. Megmutatta!

Nem szeretnék most a Kurucinfo helyében lenni!

Ismételgessék, mert elég nehéz szó: kifigurázott.

- az üzenet maga ismét rávilágított a Mester zsenijére, könnyen megjegyezhető, és szervesen betagozódik az eddigi életműbe: KURVA FIDESZ KI AKARJA CSINÁLNI A BUZIKAT A KRETÉN KERESZTÉNYEK MIATT . Kevéssé tájékozott olvasók esetleg azt gondolhatják, hogy csak egy szerencsétlen balfék párt szokásos elmeroggyant akciójáról van szó, nos, sajnálom, felvállaltan csak a normálisaknak írok, egyenek meszet, húzzanak el a blogból a francba.

No.

Őrnagy, Lajos, KGB

MI TEHÁT AZ ÜZENET?

68 megjegyzés:

tölgy írta...

Manyika,
bár nem olvasom a kurucokat, és a Mestert is felette néha, de most Változatos Előtagú Őrnagy hatására megtettem.
És értettem, azt hiszem remélem. Nagyon ironikus volt, de annyira, de tényleg és igazán. _Valóban_
Mint amikor a Miatyánkba a megfelelő helyekre beírogatják a Sátán szót. Hú, hát tényleg, annyira szellemes.
De mintha Magácskát is láttam volna ott zsörtölődni.

Szánalmas, na az van. A KDNP és a keresztények, meg a buzik elnyomatása... nincs is más bajom a világon. Ja, de hiszen én is pápista vagy, vagy mi.
Manyika, csak azért nem használok tsúnya szavakat, mert női társaság, de ez a TWA egy gyáva, ámde bunkó pojáca. (Igaz, mondtam már.)
Igazi demokrata.

Névtelen írta...

Muhaha, Tölgy, parazsat gyűjt a fejére!

De most megtanulja, milyen az Elit!
Vegyen példát a Mesterről.
Halgasson Gizikére, nagyon jól levette a politikai üzenetet. Én a Mestert még nem láttam ilyen ironikusnak. Csak a fityma- meg buzitémánál ismertem rá.

Lajos

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike, szerintem elkurta.
A postbol hianyzik, hogy a pa'pa a fogonosz es hogy tankkal kell attaposni.

Ezeket irja bele gyorsan.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Kozben megertettem az uzenetet, Gizike!

A Mester a Mester!

Megertettemmegertettem!
Most okos vagyok?

Névtelen írta...

Az üzenet a szokásos: Orbán meg Semlyén Fospumpa és a MN meg a Hörtv meg a MH dögkút. Új elem, hogy a KDNP-t a náci pápa irányítja távirányítóval, meg hogy Kövér Laca is Fospumpa.
De engem a Skoda lövegtorony elleni támadás jobban izgat, ha nem haragszik Gizike

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mi ez a Skoda lovegtorony, Ornagy?
Multkor meg T-72-es lovegtornyot akart a hazara szerelni.

Höndör B. Margit írta...

Tölgy
Nagyon örülök, hogy maga értékelte a Mester iróniáját.
Elit is lehetne magából, ha nem görög lenne.

Höndör B. Margit írta...

KGB
Örülök, hogy végre leesett magának, mi is a pontos üzenet.
Most próbálja meg értékelni az iróniát is.
Holnap reggelre meglegyen!

Höndör B. Margit írta...

Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy Ön nem értékeli a finom iróniát,ilyenolyanőrnagy.
Talán, ha levenné a tűsarkú cipőjét.

Névtelen írta...

Olvassa el a Mester blogján, beszélgettem vele. Skoda lövegtornyot a Lajta monitorra kell szerelni, hogy méltó hajón tudja majd a Fospumpa úsztatni a Koronát
http://www.papernet.hu/?l=sdetails&lang=hun&i=1427

T-72-es lövegtorony már megvan, épp abban ülök és netezek. Várom, hogy Prosztó vagy Gizike feltűnjön a BT-7-esben

Höndör B. Margit írta...

Lajos, maga a második, aki végre felfogta az iróniát.
De nyugodjon meg, az első csak egy görög.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike, ma reggel a vonaton kibomlott a fejemben egy post. Most csak megerositest nyertem, hogy megirjam.

Ne aggodjon, tuti megmondas lesz.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, a Lajta monitor megvan meg?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ja, es remelem a surranoja magan van, Ornagy?

Barmikor johetnek a szlovak tankok.

Névtelen írta...

Kész csoda, de megvan:http://www.zoltanalapitvany.hu/?content=lajta
Felépítmény nélkül, ezért kell újra az a Skoda lövegtorony, érti már?

A surranóm mindig rajtam vam, csak Gizike jelenlétében veszem le.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Most ezt nem ertem.
Miert Skoda lovegtorony, ami egy elavult szar?
Miert nem T-72-es lovegtorony, amibol van is eleg?

Hajorol akarok a Proszto SEAT-jara vadaszni.

tölgy írta...

Őrnagy,
az hiszem mi nem leszünk túl jóban. Én páncéltörő tüzéreknél voltam.
Ilyen kis nyikhajokat lődöztünk kifelé minden reggel.
Nagyon szép volt a hangjuk, amikor robbantak, és lángjuk, amikor kiégtek.
Maga hogyan élte túl?

Névtelen írta...

Mert eredetileg az volt rajta KGB. T-72-es tornyot nem rakhat egy 19 századi hajóra.
De a Seatra a Skoda torony is tökéletesen jó.

Névtelen írta...

Páncéltörő tüzér? Ha-ha. Háborúban Maguk halnak meg először, 10-15 perc. Én meg a vezérkari bunkerben tologatom a figurákat ha-ha.
A görög hadseregben van páncéltörő ágyú? Azt hittem csak szamár van.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Marmost nem ertem, miert ne rakhatnek akar nitrogenbombat is egy XIX. szazadi hajora, ha azzal tobb kretent tudok megnyunnyeszteni.

Ornagy, magatol nem ilyen multba revedo romantikazast, hanem kimeletlenul hatekonysagelvu professzionalitast varunk el.

Hogyan tudom Prosztot cafatokra loni a legkisebb befektetessel?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, vigyazzon, lehet, hogy ez egy befurakodott gorog. A vezerkari bunkert keresi, hogy o tologathassa a figurakat.

Amugy lenne egy feladat, onkenteseket keresek. Veszelyes ugyan, de posztumusz szobor es plecsni garantalva. Nem jelentkezik?

Névtelen írta...

AK-47 egyértelműen a legolcsóbb megoldás, mert gondolom taktikai atomra nincs pénze. Vagy Tomcat Fospumpája, bár nem túl pontos.

Névtelen írta...

Volt katona, tudja ,hogy a seregben alapszabály: önként nem csinálsz semmit. A görögöt kérdezze inkább.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ahhoz a kozelebe kellene ferkozzek.
Mi van, ha legazol a SEAT-javal, amig en megprobalom megcelozni?

Arra gondoltam, a folyon uszo monitorrol tuzelnek a parton halado SEAT-ra egy harckocsiagyuval.

Annak elegnek kell lennie.

Névtelen írta...

Az más, hogy a SEAT-ban akarja szétrobbantani. Azt hittem, csak szólóban
Akkor a legolcsóbb: akna. De távirányítós kell, mert véletlenül még a Mestert robbantja fel vele.

Höndör B. Margit írta...

Most beszéljenek kicsit a fociról.
Köszönöm.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Akna, akna.
Aknasitsam el egesz Tirpakbokretast?
Mert a Prosztorol sose tudni, merre bukkan fel.
Kiszamithatatlan, ha reszeg.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike, milyen igaz.
Es ha Prosztot meghivnam egy focimeccsre es elaknasitanam a focipalyat.
Legyen mondjuk o a kapus, hogy ne kelljen sok aknat lerakni.

Höndör B. Margit írta...

Feltétlenül értesítsen, mindenképpen látni szeretném, ahogy Prosztóval fociznak.
Nyihihihi:D

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mit izgul, nem tart sokaig.
Odaguritom neki a labdat es az fogja beinditani az aknat.
Esernyot hozzon a repulo darabkak ellen.

tölgy írta...

KGB,
nem lehetett katona, mert akkor nem keresne embert, hanem kiadná a parancsot.
A második szabál a seregben ugyanis az:
a parancsot nem baszogatjuk, mert szaporodik.

Voltak ügyes kis szovjet rakettáink, az ilyen bunkerbe bújt bátor bábú tologatók elhárítására is. Nagyon ügyesek is!

Gizike, inkább a keresztények nyúzásáról, szurokba és tollba hengergetéséről szeretne hallani?

Névtelen írta...

Gizike, értek a focihoz is, ha ez megvigasztalja
KGB, ne legyen már ilyen élhetetlen.
Elég az italboltok elé aknát tenni.

Névtelen írta...

Labdára nem indul be az akna. Különben is, hogy áll be a SEAT-tal a kapuba.
Gondolkozzunk!

Tölgy, a görög hadseregben szovjet rakéták? Már megint hazudik!

tölgy írta...

Zűrnagy,
maga semmit sem tud. Okos szovjet rakéták már az ókorban is voltak, de akkorákat robbantak, hogy semmi sem maradt belőlük. A maradványok hiányából maga is tudhatná, hogy nagyon okos raketták voltak.
A mivel bunkerekben bábukat tologatókat sem találtak ott a régészek, ebből tudhatná, hogy a raketták nagyon hatékonyak is voltak.
Van még kérdés? tegye fel!

Ferenczy A. Szidónia írta...

Bertalan, pontosan milyen fegyverkent akarja bevetni a Lajtat a T72-es lövegtornyával?

egy elképzelhető megoldásnak tartom azt, ha a frissen felszerelt monitort ismét vízreteszik, de úgy, hogy ott legyen az ellenség is.

amint ugye vizet ér a hajó, rögtön el is süllyed a bánatos picsába toronnyal, koronával, mindennel együtt. Az ellenfél pedig halálra röhögi magát.
vagy az első lövésnél leszakad a komplett torony, és legyalulva mindent a fedélzetről a dunába katapultál.

a hidrogénbombával felszerelt monitor jó ötlet, de kellőképpen szuicid hajlamú legénység kell hozzá.

Prosztó SEAT-ját leszedhetik pisztollyal is. bár kétségtelenül stílusra vall, ha a csehek büntetik be egy skoda lövegtoronnyal.

Névtelen írta...

Nincs több kérdésem. Csak egy: Maga kocsányos vagy kocsánytalan?

tölgy írta...

Nekem HP monitorom van, arra milyen lövegtornyot ajánlanak?

Ferenczy A. Szidónia írta...

Gizike szívem,
maga szerint van új a Mester kommunikációjában?
Szerintem végtelen ciklusba került spagettievés közben.

hülyefidesz
hülyeorbán
szentfazekak
liberálfetisizmus

lassan programot tudnék írni rá. bár mások már meg is tették.

http://www.pornolize.com/pornolize4?lang=hu&url=http%3A%2F%2Fw.blog.hu%2F2008%2F05%2F13%2Fa_nyolcadik_utas

Ferenczy A. Szidónia írta...

Tölgy, ha lapos a monitora, vigyázzon, nehogy ráessen a lábára a lövegtorony, mert eltörik.

egyébként meg ezt javasolnám HP monitorhoz.

http://www.kleargear.com/5004.html

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy!
Es ha az italboltbol pont a Mester lep ki es azt robbantja fel az akna?

Ilyen kockazatot nem vallalhatok.
Egyszerre meg nem lehetek mindenhol.

Habar.
Tirpakbokretason van negy italbolt.
Raveszem a polgarmester haveromat, hogy szereljunk fel terfigyelo rendszert. Egyelore az italboltok ajtajanak megfigyelesere.

Es akkor en majd kamera alapjan taviranyitom az aknat. Olyan ez majdnem, mint azok a precizios bombak, amiket a hiradokban latni.

Es ha az aknakat is a falu penzen vennem? Mit szol?

Höndör B. Margit írta...

Szidónia kisasszony,

Bár egy darabig én is úgy éreztem, hogy a Mesternél tapasztalható egyfajta...ööö...lelaasulás, de mikor negyedszer olvastam el a tegnapi postját, rájöttem, hogy tévedtem. Kiérlelődésről van szó!

Csak remélni merem, hogy erre maga is rájön.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szidi kisasszony, hogy milyen fegyverkent akarom bevetni a Lajtat?

Hahahaha.

Megtorlo fegyverkent.

Proszto megerdemelte. He just asked for it.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ne fullentsen, Gizike.
Egyszer sem olvasta el a Mester postjat.
Masokkal olvastatja mindig el, aztan mindenkit lecsesz.

Höndör B. Margit írta...

Tölgy

Köszönöm az okos szovjet rakétákról szóló kommentjét.
Ha esetleg kibontaná a témát, szívesen betenném a TÖK (Tirpák Önképző Kör) májusi cikkei közé.

Nincs véletlenül valami tirpák mégis a családban a sok szőrösfejű görög között?
Egy nagynéni?
Mandula bácsi a negyedikről?

Névtelen írta...

Közben jobb ötletem lett, hiába a munka nemesít. Az aknát alkoholgőz alapján kell robbantani. A legmagasabbra állítva csakis Prosztó esetében fog a detonátor gyújtani.
Hiába, a zseni a zseni. És térfigyelő se kell. A végén még én leszek a Mester utóda.

http://www.kleargear.com/5004.html Szidónia Kisasszony ez nagyon jó:) Már meg is rendeltem. Jó lesz az Asszony ellen, mikor pornót nézek a neten.

tevvton írta...

Tölgy,
ha HP monitora van, akkor arra T34-es MAKETTET kell rakni. Ahogyan a mester tette. Nehogy igazit próbáljon rátenni, mert összenyomja a monitort.

Szerintem ezt a monitort le kell krómozni és USB portokkal kell felszerelni. Csak így lehet kompatibilis a Haladással.

Névtelen írta...

A Lajta alapból nem fegyver, csak Koronahordozó lesz a Fospumpáék alatt. KGB majd az én segítségemmel elköti, és meglepjük Prosztót.
Gizike, magának nincs valami vízparti telke véletlenül?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Giziket a vizen kapjuk el, Ornagyom.
Mondjuk veletlenul telepithetnenk a csonakjara egy aknat.

Prosztó M. Beléndek írta...

He?

Milyen kuckurucinfó?
Hol írt a Mester új cikket a Nyolcadik utas után?

Aknák:
Ismerik azt a tankot (igen, Gizike, tankozi fogunk), amely a mega előtt tolt szerkezeten forgó láncos buzogányfejekkel robbantja fel az aknákat?

Na, olyan vagyok én.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tessek, Ornagy.
Ennyit az aknairol.
A monitorrol fogjuk kiloni a Prosztot.
Ajanljon valamit, aminek szornyu a pusztitoereje.

Prosztó M. Beléndek írta...

És nekem nincs Seat-om!!!!

"Ajanljon valamit, aminek szornyu a pusztitoereje."

Szörnyű pusztítóerő, lássuk csak... hol van az szalmakalpos kép Bertalanról?

Névtelen írta...

Gyengített urános páncéltörő lőszer kell a SEAT-nak.Sőt, ha szerencsénk van, Gizike sugárfertőzést kap tőle, így ha megússza a viziaknát, akkor is jobblétre szenderül. Azt a lőszert kilövi a Skoda ágyú is. Maga tölt, meg céloz, én meg kezelem a Zeiss optikai távmérőt. Ki vezeti a hajót? Egy görögre nem bízhatjuk.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Micsoda?
Maganak nincs SEAT-ja?
Akkor ki ult abban a SEAT-ban, amit megceloztunk a gyengitett uranos panceltoro loszerrel?
Meg szerencse, hogy nem talaltuk el.
A kritikus pillanatban a torok kormanyosunk fordult egyet a hajoval, aztan vizbe ugrott.

Mondjuk a bajsza gyanusan olyan volt, mint egy gorognek. Ezen felul meg nem lattam torokot Nikosz nevvel.

Lehet, hogy atvertek minket?

Névtelen írta...

Át a fenébe.
Szerintem Gizike volt álruhában.
Meg KGB meg kéne tanulnia kezelni egy Skoda ágyút, nem nehéz. Hiába mértem pontosan a távolságot, ha nem azt állítja be, mit sem ér a német csúcsoptika. Ismerni kéne a számokat.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Egy turot.
Abban a duborgesben semmit se lehetett hallani, maga pedig csak suttogott ott.
Orditania kellett volna!
De ha annyira okos, legkozelebb en merek, maga pedig beallit.

A hajot pedig vezeti a robotkormany. Nem engedhetjuk, hogy ujra ugynokok ferkozzenek kozenk.

tölgy írta...

Unom magukat.
Egy békés keresztényszivató megmondásból mingyá' eljutnak a lövöldözéshez.
Lövöldözzenek otthon, a szomszédasszonnyal, vagy mit t'om.

tölgy írta...

Unom magukat.
Egy békés keresztényszivató megmondásból mingyá' eljutnak a lövöldözéshez.
Lövöldözzenek otthon, a szomszédasszonnyal, vagy mit t'om.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy, helyzet van.
Tolgyet is meg kell nyunnyasztanunk.
Egy gyengitett uranos panceltoro loszer eleg lesz Prosztora es Tolgyre egyszerre?

Névtelen írta...

Őrnagy,
hagyják az uránosat. Odaadom a repeszromboló készletemet. Már nem lesz rájuk szükségem.

Gizikére én szálfegyverrel menek.

HLL

tölgy írta...

Gyenge uránnal ne is próbálkozzanak nálam. fafejű vagyok, azt meg nagy vasak ellen találták ki, mint a Thesis.

tölgy írta...

Gizike,
marginalizálódtunk. (Hú de hosszú, de a margarinizálódtunk még hosszabb lenne.)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, *maga* marginalizalodott.
Mi keszulunk az eszmei osszecsapasra.
Micsoda dicso csata lesz Mult es Jovo kozott!

Ezert fegyverkezunk.

Meg eldontheti, az agyu melyik oldalan all.

tölgy írta...

KGB,
aha! Maga csapkodni akar?!
Nem tudja kivel áll szembe.
Evett ma már rendesen? És mákos tésztát? Még egyszer utoljára?
Én addig Oakeshottot olvasgatom.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Oakeshott volt az a hires nemet tabornok, akinek a strategiarol szolo konyve alapmunek szamit?

Akkor magaval vigyazni fogok.

En is veszek egy Oakeshott-konyvet. Vagy mindjart kettot. Kezdodhet a fegyverkezesi verseny!

Névtelen írta...

Én maradok Clausewitznél, azt hiszem.
Oakeshott egy köcsög hippi.
Robotkormányos, nagy ötlet. A Mester megépíti nekünk a robotos legóból és a palmommal vezéreljük.
Ha olvasná tölgy a Mester blogját, tudná, hogy a lövöldözés a lényeg.

Nem kell tölgy ellen lőszer KGB. Elég lesz prosztó hadizsákmány motoros fűrésze. A benzint meg leszívjuk Gizike fűnyíróből átalakított epiláló gépéből.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Kocsog viraggyerekekkel nem foglalkozunk. Mi hasznukat vesszuk a Nagy Csataban? Legfeljebb golyofogonak jok, mert a marihuanatol szetszivott agyukkal fel se fogjak a veszelyt. Annal jobb, legalabb nem pampogjak meg a parancsokat es jelentkeznek onkentesnek!

Menjunk egy posttal feljebb, Bauer kiadta a parancsot.

tölgy írta...

Na majd beszarnak itt mindannyian, ha meglátják a tölgy hatalmas termését!
Félelem és reszketés Tirpákiában!

ispiritty írta...

Már elnézést, de Tirpákiában kihaltak a vaddisznók?
Ha igen,jöhet a tölgy okozta reszketés.

Bár, állítólag a tölgy terméséből gabonaszeszhez hasonló szeszt is elő lehet állítani. Nah, az még jól jöhet...!