2008. május 14.

Bauer
Óvakodj a törpétől

Felesleges szépítgetni, ezt már a nyolcéves cigánygyerek is látja. Létezik ma egy olyan állam, amely pofátlanul, kis mérete ellenére világuralomra akar törni és rá akarja kényszeríteni akaratát a többségre. Utasításaival, hatalmával, beépült embereivel folyamatosan manipulálja és elnyomja a nemzeteket és azok érdekeit. Egész léte hazugságokra és meseszerű mítoszokra épül. Folyamatos politikai és kultúrális háborút folytat a vele szembeszállókkal.

Ahhoz, hogy a küldetéstudatát véghezvigye vérszívó parazitává vált mert egyedül, külső támogatás nélkül kevés lenne a győzelemre. Ezért ráakaszkodott az országok buta és átláthatatlan államaira, ahol szépen át akarja venni az irányítást. Méghozzá mindörökké.

Ez az állam úgy nevezi magát: Vatikán.

Most ez a törpeállam szólt bele Magyarország életébe, azzal hogy a helyi klienspártja a Dióagyúak pártja a KDNP intézze el, a melegeknek szar legyen. Soha ne tudjanak együttélni hivatalosan mint élettársak. Indoklás? "Mert ez árt a magyar családpolitikának" - adta ki az ordert a törpeállam vezére, ez a beteg nácimultú Panzer Pápa. Szerintük tilos füvet szívni, bárkivel együttélni, Rammsteint hallgatni - mindezt bazmeg Isten nevében. Pedig Isten nincs, egy mese, egy ócska science fiction, olyan mint a Kisherceg vagy az E.T.

A Fospumpa és a Hülyék Pártja ezzel a Vatikánnal és a Kerkódemokratákkal karöltve készül most a hatalomra. De előtte még gonosz és álságos háborút indítottak országunk, a melegek, a szabadságeszmények ellen, ami emberség és nemzetellenes bűncselekmény. Ideje megvédeni magunkat és nemzetünket a Főgonoszoktól! A legjobb tankokra lesz szükség, közösen döntsük el milyenekre.

25 megjegyzés:

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ne aggodjon, Bauer!
Nem fogjuk hagyni, hogy a mocsok ezt megtegye.

Amint lathatja, az Ornagy szakerto iranyitasa mellett mar keszulunk a haborura.

A torpeallam ellen tankot, az otodik hadoszlopuk ellen Forradalmat!

Fiatalok! Elo a zaszlokat! Irany Prosztot rugdosni!

tölgy írta...

Hacsak a Mester elé nem fekszik vagy elé nem lökdösi a híveit, ez a tank keresztül fog robogni a világon.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem fog, Tolgy.
Hitler is ezt hitte, megis mi lett belole.
Kesei utodja, Ratzinger is hiaba probalkozik. A pa'pa elleni harc fogja majd ossze a Haladas eroit!

Szerintem legyen T-80-as a harckocsi.

Névtelen írta...

A Teverén meg a Lajta monitor lövi majd a Vatikánt robotkormányossal. KGB lesz a bemérő, tölgy a célzó, én meg a sorhajókapitány. Gizike meg festi a fedélzetet.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Haha, annyi lesz nekik!
Vagy ha nem a Vatikannak, akkor a Trevi-kutnak.
Fuggoen attol, mennyire tudok egyuttmukodni Tolggyel.

Elore elmondom, hogy a gorogoket utalom, mert budosek.

Névtelen írta...

és hát a pápamobil ellen csak a neutronbomba hatásos.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A palotajaban kapjuk el, Bauer. Mint az Aurora cirkalo, ami szetlotte a Teli Palotat.

Ki lesz a palotaugyi szakerto? Nehogy rossz palotat lojunk szet.

tevvton írta...

Maguk olyan kapkodóak, mint a forradalmárok.

Javaslom, hogy az ún. pápát és az egész sleppjét költöztessük be egy lakótelepi tömbházba. Békásmegyerre.

Panelkatkó, hahaha.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tewton, maga kollaborans.
Ilyen bunok mellett? Egy modern, osszkomfortos oroklakast?
Egy turot.
Agyuzas lesz.

tölgy írta...

Tewton,
milyen igaza van.
Ezek a tölgytől nem látják az erdőt. Itt van helyben az ellen, fides néven, erre valami kisvárost akarnak ágyúzni.
Pancserek

Névtelen írta...

Az ellenséget mindig az utánpótlásnál kell támadni. Odacsapunk a Vatikánra, meg Rómára is ,úgyis valami profasiszta lett a polgármester.
Bauer meg vezeti a T-80-as tankokat, ők lekötik a digókat, meg a gárdistákat, feláldozzák magukat, mi addig a Lajtával odacsapunk. Neutronbomba nem jó, az nem rombol. Mindent lebontunk, utána Rajk László újjáépítheti a várost. Veszprémben nem hagyják érvényesülni Fospumpáék.
Vészhelyzetben kidobjuk Gizikét, és élesítjük a rákötött atomaknát.
Értve vagyok?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Megertettem, Ornagy.
En akkor szorosan maga mellett maradnek.
Meg a Proszto nem kaphatna egy ongyilkos kuldetest?

Ferenczy A. Szidónia írta...

maguk itt összevissza lövik 16. Jót Mondót, közben meg minden összedől idehaza.

Én már azt se tudom, honnan van a Mesternek ekkora éleslátása. Hogy kiszúrta a mocsok katkók forrongását, meg a ratyik sunyi kiszorítását, pedig a hülyek pártja nem rest ezt a fontos dolgot negligálni mindenféle botcsinálta álhírrel.

Most is azt mondják, hogy az eü bizottságba delegált kormánytagok és volt kormánytagok soha nem látott méretű latrinát készítettek emésztőcsatornájuk elülső nyílásából. Mert hogy az ország érdekét szem előtt tartó haladás pártja meg a liberalizmus egy igaz őrzői most pont azt csinálja, amit a zemberek akarnak. korábban meg pont az ellentétjét.

arról persze nem szólnak, hogy *akkor* mit akartak a zemberek. látják, terelgetnek ezek mindig. a hülye díszmagyaroknak meg pofájuk még azt kérni, hogy az egy igaz demokraták kövessék meg őket.
szerencse hogy itt van nekünk - a folyamatosan alulértékelt - Mester és az ő mindent látó objektív pillantása.

Névtelen írta...

Hmmm Prosztónak be kell menni Inter mezben a Lazio szurkolói közé,a kezében izraeli zászlóval. Ezzel eltereljük a veszélyes ultrák figyelmét.

tölgy írta...

Azért Gizikét bevetni... maguk nagyon-nagyon elszántak, senkit és semmit nem kímélnek. Kicsit megijesztenek.

Névtelen írta...

Ha Vatikánnal végeztük, kiesik a kard a Fospuma kezéből. Lebontjuk Al és Felcsútot is,és a helyén gigantikus robotgyár lesz.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Tolgy, itt nem babra megy a jatek.
A Szabadsag forog kockan. Tovabba az Ertekek.

Maga nem kockaztatna ezekert az eletet?
Hat lehet, hogy maga nem, mert maga egy gyava nyul, de majd kockaztatjuk a maga eletet maga helyett mi!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Most atlattam a tervet, Ornagy!
Mint a filmekben! Kilovik a kozpontot es a sok zombi osszeroskad!

Igen, nincs mese. Le kell bombazni a Vatikant.

Hogy maga egy mekkora egy katonai langelme! Mint az a gorog buzi, az az Oakeshott.

Névtelen írta...

Kedves Démonok és Angyalok,
A teendők leglényegesebbjeit már összeszedték, jól. Ha szabad javasolnom: a változásoknak a legapróbb dolgokban is meg kell történnie. Épp ezért, például, a még létező törpeállamtól nem messze lévő, kulturolisan mérvadó Trevi-kutat (ha már szóba jött) át kell nevezni Travi-kúttá. Víz helyett genItális nedvek folynak majd a forrásaiból.
Én már indulok is, vésőt majd Rómában veszek.

Névtelen írta...

tevvton, a szövegben is írtam: mind a helyi mind a vatikáni Fospumpát és szövetségeseit ki kell lőni, mert egyelőre ők támadtak meg minket és a melegeket.

vagy 2010-től kötelező szentelt vizet akar inni pálesz helyett?

Névtelen írta...

garázdabillegető:

http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9p:Fontana_di_Trevi_19_ottobre_2007.jpg

ilyenre gondol?

Névtelen írta...

Nem is tudom... a travik menstruálnak?

Névtelen írta...

A maga eszközei garázda elégtelenek a klerikális reakció elleni harcban. Meg a maga nyelvéből a digók percek alatt pástétomot csinálnak.

A bombázás is jó ötlet. Tölgy, tud maga B-52-est vezetni? Elég,ha felszállni tud.

Névtelen írta...

Mindenki az UEFA Kupa döntőt nézi, még Gizike is?

tevvton írta...

Tank-választás a teablogon!
Tuti megmondás.