2007. július 30.

Kovátsch Gamma Bertalan
Eggyel kevesebb

Elitek, pezsgőt bontunk. Egy romkocsmással kevesebb. Cs. Kádárt kinyomták a rádióból, hát nagyon ideje volt. Ahelyett, hogy az adófizetők pénzéből hangot kevert volna, tüntetgetett a neutronbomba ellen. Fogadjunk, még Tamás Gáspár Miklóssal is dumcsizott néhanapján, a szakálla az pont olyan volt. De hát a fák nem nőnek az égig, végre kibaszták őt a rádiótól.

Mert jegyezzétek meg, elitek, meg kell kavarni a fosszínű állóvízet. Ha kell, egy fospumpával. Tűrhetetlen, ami a közrádióban van, pangás, a XXI. században versenyképtelen minőség, mindezt az "értékek" nevében. Miközben mondjuk ott van a Tilos Rádió, amelyik már több, mint egy évtizede képviseli a minőséget, az értékeket. Épp azért, mert értékeket képvisel, épp azért van néhány száztól néhány ezerig terjedő hallgatósága. Miközben a közrádió az "értékeivel" hová jutott? Ott dagonyázik a milliós hallgatóságával a középszerűség mocsarában. Változás kell, akik bizonyítottak, kapjanak lehetőséget, akik meg nem, azok ne éhségsztrákoljanak, hanem tanulják meg, hogyan kell kezelni a fospumpát, ha már másra nem alkalmasak. Majd adunk mi a hallgatottságnak.

Csendben megjegyzem, hogy úgy érzem, most már én is bizonyítottam. Ez a blog már túl szűk nekem, szélesebb körben teríteném a gondolatiságomat. Volt nekem is rádiós múltam, csak úgy mondom.

Tanmese az elbocsátott rádióshoz, figyeljen, akinek füle van. Volt nekem két orosztanárnőm. Mindkettő jól tanított, de az egyik kedvvel, a másik kedv nélkül. Rendszerváltáskor mindkettő repült, mert mi helyettük a kvarcjátékokat választottuk. Erről szólt a rendszerváltás.

Birkábbaknak lebontom a tanulságot. Lehetsz jó vagy rossz, mindegy. Ha változik a divat, repülni fogsz, mint a győzelmi zászló.

18 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon tanulságos, ahogy a szarevők szájában gyémánt lesz a csócsált anyag. "A coach is csak akkor segíthet, ha az alany maga is akarja a változást.....Árpád írása szerint a csóka nem akarja." írja az egyik különösen taszajtó birka. Világos, nem? Árpink megírta, oszt az úgy is van. Hogy egyetlen tárgyi bizonyítékot nem írt senki? Azt talán csak maga nehezmeényzete, különböző álnevei valamelyikén...:)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Minorka doktor, tartok tőle, magán kezd elhatalmasodni az üldözési mánia. Álnevek, nekem? Egyszerű blogger vagyok én, csak egy nikkem van.

Meséljen, Minorka, tud valamit? Majdnem 400 embert rúgtak ki és a Mesternek csak ez az egy szerencsétlen fáj. Fogadjunk, a Mester törleszt valami régi históriát.

Névtelen írta...

"Egyszerű blogger vagyok én, csak egy nikkem van."
Az még jobb, mert akkor vannak lelki testvérek.

Névtelen írta...

Nem fenyegetésként, de még egy hónap és lesz blogom, ha előbb kiismerem a Drupal sminkjeit, akkor előbb:)
Bár nem véglényekkel fogok foglalkozni.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ez nagy szomorúság nekem, doktor úr, mert arra gondoltam, az aktivitás következő lépcsőjére hághatna a Tóta W. fanklubban. Nem akarna blogolni itt? Néha-néha se?

A véglények tanulságosak, sok érdekes jelenség sokkal tisztábban tanulmányozható rajtuk.

Névtelen írta...

Éhségsztrájk? Muhaha. Peresztrojka, az.

Gondolkozott volna előre a szakállas bácsi és inkább 2.0 blogol vagy mondjuk szocikat fenyeget mint a Farkasházy.

Csak emlékeztetőül: A Mester marcipános tortát eszik. A Fospumpák éhezzenek nyugodtan.

Ja, Orbán meg egy fosbálvány.

Névtelen írta...

megfontoljuk, csak most stíluslapot szabok, és élni is kell(ene) valamiből. Kicsi idő....

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Jól látja, Bauer. Cs. Kádár nem hallotta meg az idők szavát. Rádiózott és transzparensekkel animált, ahelyett, hogy blogolt volna.

Marcipános torta helyett kétszersült jár neki Igazságosan.

Fosbálvány. Nagyon tetszik. Felhasználhatom?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Minorka doktor, szabja azt a stíluslapot, amíg nem késő. Tanuljon Cs. Kádár szomorú sorsából. Ha ő korábban kezd el stíluslapot szabni, talán még ma is rádiós. Vagy blogger. Mindegy, a médiában van.

Névtelen írta...

KGB: nyugodtan.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Maga egy fosbálvány, Bauer.

Gizike írta...

:D
De hülye vagy, KGB.:)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Na ne legyen már fosbálvány, Margitka. Nem hülye vagyok, hanem zseniális.

Ismerje el gyorsan.

Névtelen írta...

Azér az látszik a maga stílusán Doomhammer, hogy nem olvasott elég Vazsalbertet.

Névtelen írta...

Pedig ő is az. Fosbálvány.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Miért, Minorka? A fosbálvány a Wassalbertből van? Ha ott ilyen jó ötletek vannak, akkor azonnal pótlom a lemaradást.

Névtelen írta...

http://index.hu/velemeny/jegyzet/tandij/

Nehéz olvasmány nekem. Nagyon feltolja a vérnyomásom.

Súlykolják "a túlfogyasztottál, most kell megfizetni" szöveget. Szerintem egy kezdő háziasszony jobban elvezetné az országot. Csak ne lenne ez a kényszeres "4 évente választást kell nyerni bármi áron".

Hmmmm.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mtz said...:
"Nehéz olvasmány nekem. Nagyon feltolja a vérnyomásom."

Akkor játszon Undoria szimulátorjátékkal, abból megértheti.