2008. április 7.

Gizike
Életmódvezetési leckék 1.


Hova járnak a rendes emberek szórakozni?

1. Alapvetés

A rendes emberek rendes emberek közé járnak szórakozni.
A rendes emberek még véletlenül sem járnak olyan helyekre, ahol - vélelmezhetően akár - nem rendes emberek is előfordulhatnak. A nem rendes emberek azok az emberek, aki nem olyanok, mint mi, a rendes emberek. A legkevésbé rendes emberek azok, akiknek politikai beállítódása más. Ezek a rendetlenek nemcsak büdösek és ostobák, de tevékenységükkel (szórakozni járás, „szórakoztatás” – idézőjelbe is tettem a kifejezést, hisz mi szórakoztató lehet egy büdös gané otromba ripacskodásában?) a sátánt szolgálják, ezzel közvetlen okozói Tirpákbokrétás végromlásának.


2. Feladat

A szórakozni vágyó rendes ember listát készít és háttérinformációkat gyűjt a szórakozóhelyekről és a művészekről. Ez akár több napos munka is lehet de megéri! A kezdetben még meglehetősen hosszú lista folyamatosan rövidül majd, ahogy egy-egy elszólásból, nyilatkozatból éles ésszel felismerjük az ellent: a helyet, a művészt, amit egy rendes ember elutasít.

És végre! Munkánk gyümölcseként ott virít a listán a hely, ahol egy rendes ember nyugodtan kikapcsolódhat, a művészek neve, akiket egy rendes ember felszabadultan élvezhet!

TIRPÁK NEMZETI TEA- ÉS VAJASSÜTEMÉNY KÖR

(XII. kerület Dereglyesaroglya utca 3)

Szombat 14 óra: Bittera Aranka mángorló művész csipkekiállításának megnyitása, a Tirpák Védegylet asszonykórusának közreműködésével, megnitó beszédet mond Traplovits Zoárd tirpákkutató anaszteziológus.
Vasárnap 16 óra: Sopolya Péter finomműszerész előadása: Hol vagy, tirpák? címmel
Az előadás után szabad vita a tirpák jelenről és jövőről.


Kiegészítés:

Kellően eltökélt és felkészült rendes emberek olykor-olykor bemerészkedhetnek az oroszlánbarlangba: a büdösek szórakozóhelyeire, de csak azzal a céllal, hogy igazolást keressenek a fentiekben taglalt alapvetésre. Az igazolás akár a résztvevők hajszíne és ruházata is lehet, sőt, egy megfelelő keresztnév elhangzása is, a lényeg az éberség és a rettenthetetlen, hajlíthatatlan rendesség!

13 megjegyzés:

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ez a Bittera maganak nagyon a lelkebe tiport. Mi a baj, Gizike? Zokogja el nekem man. Valaki jobban foz, mint magacska? Vagy mi?

Névtelen írta...

De maga sem egy MBT KGB, ebben biztos vagyok.

Gizike írta...

(miezazMBT?)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem, en nem MBT KGB vagyok, hanem egyszeruen KGB (az egyetlen, az igazi). Kicsit bant az eloneveim ilyen leroviditese, de megszoktam.

Erzeketlen, elidegenedett vilagban percemberkek kommentelnek olyat, hogy KGB. Ne vegye magara.

Gizike írta...

Egy fenét, maga nagyon okos, én a Zoárdban voltam érdekelt, de sajnos k kiderült róla, hogy bigámista. Azóta nem levelezünk, még mindig fáj:(

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

MBT=Masai Barefoot Technology.
http://www.swissmasai.co.uk/Default.aspx?lang=en-GB

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

En ugy tudtam, hogy a Zoard spiritiszta. Lehet egy spiritiszta egyben bigamista is?

Gizike írta...

Zoárdról már mindent el tudok képzelni. Szóval spiritiszta is? Az aljas!
Mindegyformákvagytok!

Névtelen írta...

MBT Bittera úrhölgy párja, igen jól főz ő is. Ezt minden elitnek tudnia kell. Bűvös Szakács blog elitek! Kötelező!

Névtelen írta...

Gizike,
nagyon helyesen látja, a rendes ember az tirpák. A rendes ember egyébként rokona az elitnek is, csak kicsit máshogyan hordja a haját (fül mellett röviden).

Dinnyevirágzás?

H-L-L

Gizike írta...

Lajos.
Nem gondoltam volna magáról, hogy képes a dinnyevirágzást szóbahozni azok után, ahogyan viselkedett velem.
4 napig ültem a cseresznyefa alatt, magára várva! Szétcsipkedtek a méhek, elvert a jégeső!
Hát milyen ember maga?
Maga is csak olyan, mint a többi!

Névtelen írta...

Gizike,
képzeljem, hallottam a Zoárd-ügyéről. Igazából együtt csocsóztunk. Ugyanis Zoárd osztálytársam volt gimiben. És azt is mondta, hogy megismerkedett Magával. És hogy Maga nemigen állt ellen. Meg azt is mondta, hogy látta Magát a Korvintetőn valami Viktorral is.

?
!
HLL

Gizike írta...

Bocsánatkérésre számítottam, Lajos. Azt vártam, hogy megkövet az elszenvedett sérülésekért és azért, mert a frizurámat visszafordíthatatlanul tönkretette a jégeső, most az ott tanyázó méhekről nem is beszélve.
Erre maga egy spiritisztával jön??
53 méhcsípés van csak az alsó karomon!

Maga egy link. Az eljegyzésünket felbontottnak tekintem.