2008. április 9.

Kovátsch Gamma Bertalan
Pogácsa

Akkor most megtanítok nektek egy egyszerű trükköt.

Mint egy bűvész. A bűvész is csak az alap kendőtrükköt magyarázza el, én is csak egy alapfogást mutatok most.

Úgy hívom, hogy pogácsatrükk.

Kifordítom és a pogácsa, hipp, a sok-sok adó öntudatos befizetésére buzdít.



Befordítom és a pogácsa, hopp, a kádárista túladóztatás jelképe lesz.

Látom, kérdez a szemetek. Nem, cigánytémával ne próbáljátok ki, az haladóknak való. Maradjatok például a zöldségnél.

17 megjegyzés:

Ferenczy A. Szidónia írta...

Bertalan,
maga szerint a szolgálati Thesisben van pogácsatartó? csak hogy életszerűbb legyen.

Bassza meg, azért nehéz lehet a Mesternek, hogy mindent tud. Így sodródni a történelemben és végig tudni, hogy ki, mit, mikor baszott el. Nyilván utólag, mert biztosra megyünk. A jövendőmondás téma az elég ködös, mint az Úrödüsszeia.

Tudja, az igazi jövendőmondók sorsa rögös. Ott van pl. a mesebeli Agnes Nutter, akit eltüzeltek, pedig nála senki nem mondott pontosabban jövendőt. na, ő tutira megírta volna az Úrnak, hogy "Óvakodj a hódtól".

Nem akarom kicsinyíteni a Mester érdemeit, de ebben a tekintetben elveszne Nutter asszony lábnyomában. A Mester olyat ír, hogy a humán fospumpa majd mindent elront, leírta ezt maga is. De hát ez nem jövendőmondás, hanem visfulszinking meg egy paraszthajszál. mi újdonság van abban, hogy a hülyék pártja elbasz valamit, amikor azok _mindig_ elbasztak mindent. Ezt még a nyolcéves cigánygyerekek is tudják.

Biztos forrásból tudom, hogy "orbán mondta a hét vezérnek, hogy ne menjenek tovább, hanem álljanak meg a kárpát-medencében." Most ezek után azon keseregni, hogy majd 2010-ben is elkúrja, teljesen felesleges. A gravitáció miatt se sírunk, pedig az nem csak a szegény embert húzza.

Na, hogy szavamat ne feledjem, a Mester a múltat kutatja, és félelmetes pontossággal azonosítja a pontokat, ahol letértünk a kívánatos pályáról.

Az egyik ilyen pont a sajtos pogi. Azt persze nem kell taglalni, hogy a prolik miatt van ez is, mert azok ezt is kétpofára zabálják, akár a kukoricagölődint. Láthatja, ott bukott meg minden.

Ha viszont itt beavatkozunk, akkor még minden menthető. Csak az elit kapjon ezentúl pogit, a többieknek meg üzenem, hogy el lehet innen menni.

Gizike írta...

Ötször elolvastam ezt a postot, de még mindig nem értem.
OK, van a pogácsa, kifordítja, idáig rendben, persze csak ha még meleg és leveles, omlós pogácsával ezt nem lehet megcsinálni.
De hogy a bánatba' fordítja vissza?
Egyáltalán. Mit erőzik ezekkel a pogácsákkal? Képes ilyenekkel foglalkozni ezekben a vérzivataros időkben? Pogácsákat trancsíroz?
Maga nem normális.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szidi kisasszony, csak egy dolgot tudok mondani: josolni nehez, kulonosen, ha a jovorol van szo.

A Mestert kevesse erdekli a sajtos pogi megevese. A fontosabb neki, hogy ki termeli es ki eheti meg.

A proliknak nyilvanvaloan kevesebb pogacsaval kell beerniuk, kulonben nincs kibontakozas.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike draga.
A pogacsa egy Konnyen Ertheto Pelda, hogy a prolik is megertsek. Mindenki eszik pogacsat. Mindenki fizet erte. Jo, az elitek nem, de ugy altalaban mindenki.

Mindenki tudja, hogy a pogacsaevesben tulleptuk a merteket. Szenvedni kell. No pain, no gain. Ezt ugye maga is erti?

Nem reform, ha nem faj.

Gizike írta...

Ne tereljen!
Hogyan fordítja ki-be a pogácsát, arról beszéljen!
HÁHÁ!
Nem tud!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Jaj, Gizike.
Nem a pogacsat forditom ki-be, hanem a kendot.
A kendo ket oldalan egy-egy Szimbolikus Pogacsa van. Egy finom kezmozdulattal elerem, hogy mast es mast jelentsenek.

Ez a belepo, de maga meg megerteni is keptelen, nemhogy utanam csinalni. Elit maga egyaltalan?

Névtelen írta...

Ezt a pogácsás dolgot én se értettem. Proli lennék? Vagy nemelit? Lehet meg kéne néznem a videót is hozzá, de nem bírom sajnos elviselni.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ornagy!
Azonnal nezze meg a videot.
Ha nem teszi meg, kizarom az elitek kozul.

Az elitek elete nem tavaszi andalgas, a mehcsipes is hozzatartozik. Nyomas, kepezze magat.

Gizike írta...

Aham.
Tessék, itt a példa arra, hogy szándékosan ködösített fogalmazással hogyan hülyítik meg a magafajta médiabohócok az ártatlan tirpák lelkét.
Direkt nem említette meg a kendőjét, ez világos, hiába a magyarázkodás.
Lépjünk tovább.
Meséljen a beszélő pogácsákról.

Ebből már nehezen fog kimászni, KGB!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Jo.
Meselek a beszelo pogacsakrol.
A beszelo pogacsa a maga fantazmagoriaja.
Nem fantazialna ilyenrol, ha - orvosi tanacs ellenere! - nem inna meg a rozsakolnit.

Javallatom, hogy fogyasszon rozsakolni helyett csapvizet es akkor nem lesz a tovabbiakban gondja beszelo pogacsakkal.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Bertalan,
most érezze át. Maga az imént teremtett egy új nyelvi fordulatot. Az érem két oldala mintájára itt van a pogácsa két oldala. A kapocs a múlt és a jelen között.

Ezért extra tejszínnel csinálom ezentúl a kávéját.

Ugye tudja, hogy maga már felfelé lóg ki az elitek közül? Mert ilyen stratégiai gondolkodókra, ilyen nyelvÚJítókra van szükség az ÚJ Magyarországon.

Gizikét bízza rám, majd megbékítem.

Csak így tovább! Csak így tovább!

Gizike írta...

HÁHÁ, már megint egy ócska fogás: mocskoljuk a másikat, ha ÉRDEMI válaszra már nem futja!
Maga állította azt, hogy adózásra buzdító pogácsái vannak, ami egyértelműen valótlanság, ezért is akarja rám kenni a dolgot.
Akinek van szeme, az látja, hogy maga fokozatosan leépül a szerektől, széttrancsírozott pogácsákkal folytat beszélgetéseket éjnek évadján, ráadásul ebben a felfokozott állapotában még terheli is a blogot a lázálmaival.

Gizike írta...

Maga engem ne békítgessen, Szidónia kisasszony! KGB megőrült, és maga még bíztatja?

Hébér-Lopó Lajos írta...

KGB,
én értem. Miért nem azzal kezdte, hogy ez egy allegória?

Gizike,
kölnivel meg méhcsípéseket bedörzsölni, nem meginni.
KGB nem megőrült, hanem lassan felülemelkedik az eliten.

Pl. én is nagyon nehezen bírom, hogy a Mester minden a hülye pogácsáival magyaráz el. Nem akarom kritizálni a Mestert, de mintha megragadt volna a hétéves gyerek olvasókönyvének a tapasztalati világában.

Mester! több életet akarok a Kinyilatkoztatásba! alkoholt, nőt, dohányzást, vért és szenvedélybetegségeket!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike.
Gyogyszer elgurult?
Szedje fel, kapja be, melyeket lelegez, szamitogephez nem nyul.

Tudja, en az irasaimat azoknak szanom, akik tudnak olvasni. Nem mehetek oda minden kretenhez es mondhatom neki: Gizike, a k.b.p.f.-be, a jelkep azt jelenti, hogy nem konkret pogacsarol van szo, hanem csak egy szimbolumrol.

Nem ordithatom az agykarosodottak fulebe, mikozben razom oket a valluknal fogva! Megvallom, volna kedvem hozza, de koztunk van ez a kurva internet, ez megakadalyoz benne.

Ugyhogy ehelyett csak azt mondom nagyon nyugodtan: pofa be!

Ertheto voltam????!!!!!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Lajos, Szidi kisasszony, nagyon koszonom, hogy kialltak mellettem. Ezekben a nehez idokben jol esik az eszmei tamogatas. A kretenek mar a blogunkat ostromoljak, hogy hulyesegvaladekukkal mindent teleokadjanak.

Most ossze kell fognunk. A tet nagy.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Gizike,
nézze, ha magának jobb, akkor legyen sajtostallér. vagy pilótakeksz - annak aztán tényleg más a két oldala. Ha meg kifordítja, lenyalhatja róla a kakaókrémet. Majd legközelebb rakok a kávéja mellé egy klasszikust.

A Mester pogácsája méltó utódja lenne Schrödinger macskájának. Két dimenziót választ el. Az atomfizikusok (főleg az elméletiek) rajongani fognak érte.