2008. március 31.

Gizike
Az van, hogy


KGB meg Prosztó utálják egymás fejét, mint a büdös zsírt, mert KGB sokkal többet tudott lopni anno a téeszből, mint a Prosztó, pedig ő is eléggé belehúzott, ráadásul KGB a Real Madridnak drukkol, Prosztó meg a Barcelonának.

Mikor a kultúrba igazgatót kerestek, KGB-t választotta meg a falu, mert nem tudták, hogy minden nap táncházesteket fog rendezni, sőt, azt hitték, hogy okos és művelt. Hehe. Prosztóról tudták, hogy teljesen elitta már az eszét, hiába ígért meg mindent, még a Huligánzt is, csak a kiöregedett rockerek szavaztak rá, igaz, ők mind a hárman.

KGB azzal kezdte az igazgatást, hogy üszkürünégyes tanfolyamokat szervezett, és kötelezővé tette a részvételt, a székeket pedig mind eladta, hogy le se lehessen ülni, kiderült, hogy ő is keményen piál, és hülyeségeket beszél a kocsmában.
Kis idő múlva kezdett egy kicsit tele lenni a hócipője a tirpákoknak vele, ráadásul Prosztó közben beígérte a Republic együttest is, ami nagy kedvence a falunak. Amikor aztán Homolya Sándor jegyszedő részegen elmondta az Ibolyában, hogy KGB egy titkos gyűlésen szidta az Aranka néni édesanyját, a falut trágyadombnak nevezte, a táncházakból és székeladásból befolyt összes pénzt pedig repikulcstartókra költötte, na, akkor felhorgadt a faluban a tirpák önérzet, és a három kiöregedett rocker kiment a kultúr elé tüntetni két hétre, KGB azonnali lemondását követelve.
Prosztó kijelentette, hogy KGB egy állat, és nincs neki zenei ízlése.
KGB feje nagyon bedurrant erre, és a kultúr díszterméből beleslagozott a tüntető tömegbe, akik valahogy meg is sérültek, véreztek, meg ilyesmi, pedig csak slag volt KGBnél, semmi más. Körülbelül akkor utálta meg őt a falu egyik fele + Aranka néni teljesen.
Ez még nem lett volna baj, mert Jolánka, a büfés még mindig szerette, Jolánka akkor is szerette, amikor székdíjat kezdett szedni, mert tudta, hogy nem az a fontos, hogy nincs szék a székdíjhoz, hanem az elv a fontos, Tirpákbokrétás felemelkedése üszkürü négyesek által.

A baj akkor kezdődött, amikor Prosztó és a rockerek falugyűlést hívtak össze a székdíj miatt, és kiderült, hogy minden tirpák szeret csak úgy üldögélni székeken, teljesen ingyen, ahelyett, hogy rendesen álldogálna, vagy fizetne érte, mint az összes környező faluban a népek, ráadásul erősen érdekli őket, hogy hova kerültek a falu székei. Több felszólalásban kemény szavakkal illették az üszkürü tanfolyamokat is, egy idős asszony pedig durva támadást intézett a Bazsarózsa együttes fellépését hirdető plakát ellen.

KGB másnap összehívta a titkos gyűlést, eltörölte a székdíjat, megnevezte a felelősöket és elbocsátotta Jolánkát.

Itt tartunk most.


Update:

Béla, Jolánka férje ma este a Tepertő utcában szájon vágta KGB-t egy szabálytalan boxerrel.

21 megjegyzés:

Prosztó M. Beléndek írta...

NBH hiked base rate by 50bp from 7.5% to 8% vs market expectation of 7.75%.  At the last time NPC decided

MPC sees that Hungary's economic growth will remain below its potential level in  the next two year. Although inflation pressure coming from fiscal consolidation  starting to run out there are still several cost shocks (energy price increase for producers and wage cost rise) slowing down disinflation process.  On the other hand due to the lay-offs in both the private and public sector labour market is loosening. Slow disinflation process increase the risk that inflation expectations remain high.

They also highlighted that increasing bond yield suggest that the required premia has increased.  They are ready to increase base rate further if inflation  outlook for 2009 remains well above their inflation target of 3%.

We appreciate the current movement as a preventive step, because of the still existing upward risk on inflation.  Unfavourable international sentiment and high bond yields explain also the 50bp hike, but we expect that NBH will wait now (next inflation report will be published in May) and they will keep base rate unchanged at 8% in April.  On the other hand further rate hike can take place even in May if yield levels remain high.  It can be a key question also what the next inflation report will contain regarding 2009 outlook and we expect  that NBH may hike base rate by 25bp at that time to 8.25%

ING

Meg ez is van. Meg még egy csomó minden más.

De igaza van Gizike!

Minden szava Arany. Kivéve, ami Petőfi.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Azert azt megjegyeznem, hogy Jolanka is megerdemelte, mert olyan hulye volt, hogy hagyta magat meggyozni. Elhitettek vele, hogy a lakosoknak szokasa fejenkent ket szeken is ulni, mert az ingyen van. Jolanka kitalalta, hogy a szekdijjal a szekek felet feleslegesse teheti. Most nincs hova ulni es amikor bementek a raktarba, ahova Jolanka a szekek felet behordta, csak nehany torott samlit talaltak. Jolankarol az a kozvelekedes, hogy o tul hulye lett volna ezt az egeszet kitalalni, ott van viszont Dorzsolt Richard, a volt szeretoje, aki a megkettozott orseg ellenere tovabbra is kepes lopni a palinkafozobol.

Mi van, ha Richard talalta ki az egeszet es a kisse bugyuta Jolanka csak egy stroman?

Akarhogy is, Jolanka most durcas es senkit nem enged be a kulturba, mivel a het vegeig meg nala vannak a kulcsok.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Proszto!
A kurva eletbe!
Hanyszor mondtam, hogy a redvas francia szovegeivel ne szennyezze ezt a blogot! A francia nyelv a Mult. Elit ma mar csak angolul beszel.

Forditsa le angolra gyorsan. Keritsen egy angoltanart, ha nem megy.

Gizike írta...

Prosztó.
Ezt a nyelvjárást Tirpákbokrétáson kevesen beszélik, tudja, sőt, ha magyarul mondaná a szöveget, akkor sem értenék sokan. Ezért abban, hogy KGB elbukta a falugyűlést, aránylag kevés szerepet játszott.
Ha rám hallgat, legközelebb megint valami Republic dalszöveggel indul, ahogy szokott:)

Gizike írta...

Nemtom, KGB.
Szerintem maga rá fog fázni erre a Jolánka dologra. Tudja, ki az unokatestvére?

Gizike írta...

Beütött a mennykő.
Most mi lesz?
(izgul)

Aron írta...

Maguk szerencsétlenek!!!
Amíg itt benn szórakoznak, az elitek koalíciója összeomlik!
És mivel ilyen kevés eszük van, nyilván azt se tudják, hogy miért.
Pedig egyszerű: az éltető eheti hétfői bejegyzés elmaradt a Blogról.
Inkább erről írjanak posztot.
Helyette a Mester áruló főnöke hívta hatalomba a hülyék pártját.
Forronganak az elitek, maguk meg itt a sárban dagonyáznak. Szégyelljék magukat!

Ferenczy A. Szidónia írta...

R/R,
én már megírtam a siratót szombat éjjel.

http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/03/tebenned-bztunk-kezdettl-fogva.html

Egyebet nem tudok mondani.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Mégis, lássa be, a Mester hallgat. Hiába kérjük Őt. Hiába kéri a TETÜK.

"Csupán a bölcs figyel, hallgat a lelke, és fülel. Az elméje csendes és így érti, amit az Univerzum szaval."

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Igen, tudom ki a Jolánka unokatestvére.
Az a kis cingár nő, aki virágot árul a vasútállomásnál.

Lenyomom, mint bélyeget.

Prosztó M. Beléndek írta...

Gizike?

Mit izgul?

Minden rendbe jön, meglássa!

Egyaránt szórakoztató tud lenni a kisebbségi kormányzás, a nagykoalíció és az is, ha megint összeáll a jelenlegi koalíció amelyeknek a fejei mintegy leidiótázták egymást.

Dőljön hátra, és élvezze a sót, jobban élni úgysem fog, úgyhogy meg kell becsülni ezt a kis (ingyenes!)szórakozást.

Prosztó M. Beléndek írta...

http://href.hu/x/572w

nyihihihiihii!

Gizike írta...

:)) Eljött a nagy igazságok kimondásának ideje:)

Nem tudok hátradőlni, KGB minden széket lenyúlt.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike, ezt a pofatlansagot.
Nem eleg, hogy Jolanka kezei kozott eltuntek a szekek, de meg engem vadol ilyesmivel?
Ne higgye, hogy nem tudom, hogy egy szolariumba jarnak Jolankaval, sot, valamikepp mindig ugyanakkor. Ha az a szoli beszelni tudna ... vigyazzon, mert lehet, hogy beszelni fog!

Most jol leleplezte magat, hogy a Jolanka-gang tagja. Dorzsolt Richardtol is kap ingyenpalinkat? Ugyan, milyen szolgalatokert?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nezze csak, Proszto.
Erre gondoltam.
"Területfejlesztésben dolgozom, látom az úniós források felhasználását, azok hibáit, testközelből, de le kell szögeznem valamit:
Bajnai rendbe tette az úniós pályázatok háttérintézményeit, könyörtelen stílusban, de működnek a dolgok, a hatásuk pedig rövidesen érezhetővé válik. 8000 milliárd sok pénz, orbánék pedig éhesek, kellene nekik a pénz ergo, az előrehozott az ő érdeküket szolgálná..."

Gizike írta...

KGB
Az ilyen duzzadt, kék-zöld-lila sérüléseire legjobb, ha nyers marhahúst használ, hamarabb leviszik a dagadást.

És semmi köze ahhoz, hogy milyen kapcsolatban vagyok a Ricsivel!

Prosztó M. Beléndek írta...

Majd annak hiszek, aki az unióst úniósnak írja?

Ennek az ellenkezőjét is hallottam minisztériumi dolgozótól, ő csak a fejét fogta, hogy ne "ne tudjuk meg, hogy mi folyik ott".

Úgyhogy...

Ja igen, és egy évig csak a háttérintézményekt tette rendbe, aztán egy csettintésre 8.000 milliárd idejön?

Na, menjen az ilyen a picsába, ez már tényleg a Wunderwaffe effektus...

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike, hany szek van otthon?
En azt hallottam, szekeken alszik, mert maskent nem fernek be a szekek a hazba.

Egy hete hordtak at a Ricsi tehenistallojabol. Mindenki kapott, aki romantikus kapcsolatba kerult a Ricsivel. Magan kivul meg harman, koztuk Jozso bacsi, az ejjelior.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Proszto, hat legyen igaza es legyen Wunderwuffe.

Azert elegge elterjedt sztori.


Penz all a hazhoz.


Van meg nehany ilyen kepmese.

Gizike írta...

KGB
Azt hallottam, hogy a Józsi már nagyon készülődik a helyére, a titkárnőktől ingyen kapja a kávét két napja, és új névjegyet is csináltatott: Bittera József, igazgató és bádogos mester.

A maga helyében inkább nem hoznám szóba ezt a székügyet. Az Ibolyában már csak székesbercinek hívják, egészen leszoktak a debilberciről.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szekesberci.
Ez a Jolanka-gang aknamunkaja volt. Lattam, amint delelott templomba ment (maga. templomba.), aztan mise utan pusmogott az oregasszonyokkal.

Tegnap allnom kellett a kulturban. A szekugyet nem veszem magamra ilyen korulmenyek kozott.

Boritok es mindent elmondok Ricsi tehenistallojarol.