2008. március 17.

Ferenczy A. Szidónia
Álmaimban amerika

Szép ország a jenkik államszövetsége. Ott legalább egyenesek az emberek. Tudják mi a szolidaritás.
Megveszi Brúszvilisz a gyémántos iPOD shuffle-t Kíranájtlinak. Szolidárisat tettek. Náluk ez van, a cseriti.

Bezzeg nálunk semmi se igazi. Itt még a szolidaritás is csak politikai eszköz a hülyék pártja fegyvertárában. Egyébként is ezek még a rendszerváltást is maguknak hazudják.

Nem mintha a jelenkor történelme számottevő szerepet töltene be az általános iskolai tananyagban, de benne van a látens félretájékoztatás. Magasztalják itt az októberi ifjakat, Orbánokat, Demszky-ket, Szűrös Mátyásokat. Pedig tulajdonképpen a rendszerváltást is a szocialista polelitnek köszönhetjük: egyszerűen nem volt már mit lopniuk. Új vadászmező kellett.

[Zárójelben mondom el, hogy még a történelem szakos egyetemi kiscserkészek is kellően objektív tájékoztatásban részesülnek, lévén hogy az utolsó 50 év megítélése az előadó beállítottságától függ. Nehéz is a világ itt nálunk, ahol egyik napról a másikra a hazugságból igazság, a balból meg jobb lesz.]

Na de térjünk már vissza a főtémához, a szolidaritáshoz. A tigrisek odaát, a nagy víz túloldalán ehhez értenek a legjobban. Instant, azonnali. on-demand szolidaritás van, homárral és orosz kaviárral körítve. Mert a cseritifund-ok hatékonyak ám, bennük a lelkesen dolgozó ingyenmunkásokkal.

De hát piac ez is, kérem, ha van eladó aranytelefon, vagy gyémánt-pda, lesz belőle lélegeztetőgép. Igazi barbatrükk.
Mert azt tudni kell ám, hogy odaát mindenki gazdag, és örül, hogy piaci (piac, piac, hozsánna, hozsánna) áron vásárol magának pészmékert, meg medence-implantot platinából. Annal az egy-két lúzernek, aki odakint se érti a piacit (hola-hola!), annak meg majd jut az aukciósbevételből egy tetanusz-injekcióra. Na ez a jó út, basszátok meg.

De akkor mi a fasz lett dániával?

10 megjegyzés:

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hat nem igaza van a Mesternek?
De igaza van.
Menjen az a nyugdijas feltalalni, akkor majd telik az egeszsegugyi koltseg maradek 5%-ara, amit vizitdijnak is hivhatunk.

Ja, azt tudta, hogy szocialis juttatasokra (nem reszletezett) ebben az evben 200 milliardot kolt az allam?

Ferenczy A. Szidónia írta...

Ez az a 200 milliárd amiből az adót is csökkentjük? vagy annak a 400 milliárdnak a fele, amiről a szadesz beszélt?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem, ez annak a 600 milliardnak a harmada, amely a tarsadalom igazsagosabba tetelere kell.

Tudja, az elmaradott tersegek es a tarsadalmi mobilitas.

Egyetértesz-e azzal, hogy az új magyar polgárosodás támogatása érdekében:

A munkahelyteremtés legyen meghatározó cél a kormányzati ciklus második felében? Több jusson az iskoláknak, a több tudás és magasabb színvonal elérhetővé váljon minden gyermek és fiatal számára?

Célzott programokkal segítsük elő, hogy a hátrányos helyzetű térségekben a segélyek mellett munkájuk legyen az embereknek?

Ösztönözzük, hogy minél több honfitársunk juthasson kedvezményes formában saját tulajdonrészhez a nemzet vagyonából?

Névtelen írta...

Dánia virtuális ország, meg egész Skandinávia az. Nem véletlen hogy svéd a legnagyobb torrentportál.

én sem hagytam mait szó nélkül:


Isteni gondviselés

Előljáróban: Isten nem létezik, jobb ha ezt most tisztázzuk. Ha létezne, akkor kifizetné a háziorvosokat. És tovább élnénk mint szaros 50-60 év. Na de hagyjuk a konyhafilozofiát a butabölcsész Flóri Annákra, térjünk a napi tényekre.

Szánalom. Mindenkiben van, még bennem is, nemcsak Karácsonykor. Nagynéha adakoznunk kell, illetve vissza kell adnunk valamit a csóró proliknak, ha már minden pénzüket beadószedjük. 1. Hogy befogják a szájukat. 2. Elhiggyék, életük ér valamit. 3. Nehogy már a Hülyepártra
szavazzanak.

Szolidaritási akció kell tehát. De tudjuk mi a vége ha egy dadogó osztogató fasz lesz a Miniszterelnök, aki pénzember létére sötét pontagyát a szocializmusban hagyta. Ő lett a komcsi dollárpapa, a sok parazita meg rászokott az isteni gondviselésre mint 8 éves cigánygyerek a boltilopásra. Demotivált és demoralizált egyben. (Nemeliteknek: kibaszott lusta, potyázó és lopós lett mindenki) Utólag is, a kurvanyját! Mondja is mindig az Úr, ha ő nem tér időben észhez, még a végén az a mosolygós balfasz eltapsolja az egész országot uzsorakamatra az Oroszoknak valami kurvanagy gáztározó miatt.

Ideje lesz a népnek felébredni mostmár minden hajnalban, nem visszaaludni meg tvzni, főleg nem letőtikézni. Dolgozni, baszod. Majd azután adót fizetni, kurvasokat. Adócsökkentés? A nagy lófaszt.

Súlyos közteherviselés meg néprészvény, az ösztönöz nem az ingyennarancs.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Bauer, maga dolgoztat engem.
Ezt ujra kiteszem postnak, tudja?
Maga is megcsinalhatna ... ;-)
Csak annyit kell tennie, hogy kuld egy e-mail cimet. Akarmilyet. En arra meghivot kuldok es sajat maga adhat hozza erteket.

Névtelen írta...

kirakná ezt még utoljára, mert válságstábolok. btw szidónia gyémántipodért dolgozik? abban én is bennevagyok. mi az emailcim?

tirpak-admin írta...

Irjon levelet a pixi2@freemail.hu cimre. Akarmilyen cimrol, sot az a jobb, ha valami eldobhatorol. Oda kuldom a meghivot.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Bauer: persze. az aranyipod már tökre összekarcolódott, és kinéznek miatta az elitklubból.

Bertalan: "az új magyar polgárosodás támogatása"

biztos bennem van a hiba, de én ezeket a pontokat mindig is a kormány feladatának éreztem.
de mindig tanul az ember.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Egyébként is jó ez az alkami szolidaritás. Megrakom a cipősdobozt - cigivel meg piával - azt jóvan. idén is szolidáris voltam. letudva, kampec.

Egy film jut eszembe róla, ahol a főszereplő Calogero ezt mondta:

"It was great to be Catholic and go to confession. You could start over every week."

A megváltás olcsó. ezek szerint a szolidaritás is.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nagyon helyes, Szidi. Vegre valaki, aki megertette a nepireszveny program ertelmet.