Gizike Gizike naplója

Március 15., szombat

Pénteken kicsit elhúzódott a Bajuszos Nők a Hímsovinizmus Ellen Radikális Klub testületi ülése, egyrészt sokáig nem tudtunk megegyezni a következő férfiverés egyik célszemélyét illetően (én végig védtem magát, KGB, de a Tirola vezette frakció leszavazott), másrészt Klárika, az ügyvivő egészen ütős tojáslikőrt kevert 5 liter, precíziós műszerek tisztítására vételezett tisztaszeszből és egyéb, meg nem nevezett adalékanyagokból, amitől még másnap délután is határozottan feldobott voltam, mikor a Blaha Lujza térre érkeztem egy kevéssé bajuszos, de annál eltökéltebb barátnőmmel találkozandó, bizonyos kulturális programok megtekintése ügyében.

A bajuszos nőknek nagyon fontos a kultúra.

Kevéssé bajuszos barátnőmnek azonban öt perc elteltével migrénes rohama lett egy igen színvonalas és szimpatikus együttes „Takarodj, Gyurcsány” refrénjű dalbetétje alatt, és egyszerűen kihúzott engem a rendezvényről, „Nekem ma még főznöm kell!” felkiáltással. Hazaérvén hosszasan elemeztük a "minden pasi egyforma, hogy rohadnának meg” alapvetésre felfűzött új történéseket egy bizonytalan helyről származó, csokoládéflipp elnevezésű üdítőt kortyolgatva, és eldöntöttük, hogy a kultúrprogramot az igen népszerű Gödör Klubban folytatjuk, Sicratman koncertjén villázva, mert magas, barna férfiember, kellemes baritonnal és nagy, kifejező szemekkel, az ilyesmit egy kevéssé bajuszos nő általában nagyra értékeli, a barátnőmnek pedig kifejezetten a zsánere.

Kilenc óra magasságában indultunk el a koncertre a Baross utcából felfokozott hangulatban, és azonnal a rohamrendőrök közé csöppentünk. Mindegyiknek egy irányba állt a feje. „Hát ez meg mi?” tette fel az adekvát kérdést a barátnőm, miközben én barátságosan integettem a fiúknak. „Szerintem gyorsuljunk fel” válaszoltam, és decensen mosolyogva átvágtuk magunkat a sorfalon, szinte rögtön megérkezve a tüntetők lézengő táborába. „Tartsuk a tempót” - akartam éppen mondani, mikor a barátnőm hirtelen megállt „Mit csinálsz te itt, hé!” felkiáltással. Egy zsebanarchista épp meggyújtott valami nádkerítést, valószínűleg a hangulat fokozása céljából, ám e határozott fellépés nyilván váratlanul érte, és mikor felnézett, és meglátott bennünket a magunk félelmetes valójában, egyszerűen kereket oldott. A barátnőm széles mozdulatokkal, válogatott kifejezések fennhangú ismételgetése közben eltaposta a tüzet.

Így menekült meg Józsefváros a világégéstől.

Ja, a koncert. Feledhető élmény volt.