2008. március 7.

Kovátsch Gamma Bertalan
A politika égető kérdései

A népszavazást megelőző felfokozott hangulatban az elit esetleg eltévedhet és elvétheti, merre van az előre. Kifejezetten az ő emelt igényeiket szolgálja ki a Tirpákbokrétás- és Politikai Elemzőcentrum. Első elemzésüket fogadjátok nagy-nagy szeretettel.

A kérdéses periódussal kapcsolatos legfontosabb kutatási eredményünk az, hogy egy jelentős politikai esemény bekövetkezése várható március hónap elején. Négydimenziós keresztmanipulációs tesztünkkel megállapítottuk, hogy ezen esemény bekövetkezésének várható ideje március 7 és 11 között valószínű. 80%-os konfidenciaszinttel március 9.-ét nevezzük meg időpontként. Ez azért is meglepő, mert akkor egy népszavazás is lesz az országban, azonban teljesen kizárt, hogy a népszavazás mellékes eredményei - vizitdíj eltörlése, piha - komoly hatással bírnának.

Arról van szó, hogy Gyurcsány vagy Orbán.

Ha a népszavazáson 43%-os lesz az eredmény, akkor Gyurcsánynak lépnie kell. Baloldali ellenfelei - Tamás Gáspár Miklós vagy Kartall Zsuzsa például - megpróbálhatják elvenni tőle a hatalmat, amelyet elkerülendő a miniszterelnöknek előre kell menekülnie. Ha ugyanis Tamás Gáspár Miklós jut hatalomra, akkor ő további adókat fog beszedni, hiszen a vizitdíj összege kiesik, így a négyes metró költségeit nem lehet honnan fedezni. Tamás Gáspár Miklós tehát csak akkor csökkentheti az adókat, ha más néven újra bevezeti a vizitdíjat. Ennek valószínűségét azonban csupán 17%-ra tesszük. Sokkal valószínűbb, hogy Gyurcsány Ferenc után egy olyan miniszterelnök következne, amelyik az ÁFÁ-t 20%-ról 72%-ra, az SZJA átlagos kulcsát 29%-ról 118%-ra emelné, amelyet kizárólag az A-tól E betűkkel kezdődő nevű magyar állampolgároknak kellene megfizetni. Ez a szcenárió a demagógia olyan megerősödését hozná az országban, hogy a közértekben csak érzelmi érvekkel manipuláló közszónokok kaphatnának kenyeret (számítógépes modellünk ezt 73%-os valószínűséggel jósolja).

Amennyiben Gyurcsány Ferenc lép, az egyértelműen Orbán Viktor malmára hajtja a vizet. Orbán ekkor teljes bizonyossággal kormányt alakít 2010-ben és a következő lépéseket teszi meg:

  • Nyugdíjcsökkentés (92%-os valószínűség)
  • Egészségügyi ellátóintézmények eladása, helyette szegénykórházak felállítása (87%-os valószínűség)
  • Az összes segély elvonása, különös tekintettel a családi pótlékra, amit Gyurcsány Ferenc emelt meg (82%-os valószínűség).
Hiába azonban minden: a népszavazás jelentéktelennek tűnő következményei akkor is az ország bukását okozzák majd. Amennyiben Gyurcsány Ferenc megbukik, Orbán akár öt cikluson át is miniszterelnök maradhat. Azonban ez az idő sem lesz neki elég arra, hogy újra bevezesse a vizitdíjat, ami az egyetlen mód az államcsőd elkerülésére.

Ez tehát a hétvégi népszavazással egy időben bekövetkező politikai földindulás tétje. Gyurcsány, Orbán vagy Tamás Gáspár Miklós? Ha az utóbbi kettőt választják, fenntarthatlan lesz az ország.

Rájön-e erre Orbán? Elemzésünk szerint nem valószínű.

Azért nem, mert Orbán egy fospumpa, muhahaha!

5 megjegyzés:

Hébér-Lopó Lajos írta...

Egy független politológiai kutatócsoporttól nem is rossz munka! A hosszabb távú előrejelzést kicsit hiányolom.

Gizike írta...

Megéred a pénzed.:)

Sajnálatosan kimaradt az elemzésből a Réz András vezette NYÖHE (Nyugdíjasok Öntevékeny Hedonista Elitcsapata), amely 11,5%-nál nemcsak, hogy megszoríthatja a nagy pártokat, de akár befutó is lehet.
Réz Andrást Tirpákbokrétás élére!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Hat tok elegem van abbol, hogy a politologia tudomanyaban teljesen tajekozatlan birkak beleugatnak a komoly elemzesekbe.

Lajoskam, 2010-tol 2030-ig (Ot ciklus Orbannal) neked nem eleg hosszu tavu?

Akkor szerezz egy idogepet bazdmeg.

Hulyeorszag hulyekommenteloi. Az eszem megall.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Draga Gizike,

Nagyon orulok, hogy felvetette a NYOHE problemajat. Elemzoi csoportunk szerint a NYOHE megerosodese csupan ideiglenes. Szamitogepes modellunkbol ez kovetkezik, ezt nehez elmagyarazni, de igy lesz.

Azoknak, akik nem ertik meg a FORTRAN lyukkartyakat megprobalom leegyszerusiteni. Minthogy a NYOHE tamogatoi kozott nincsen 80 evnel fiatalabb (mint ismeretes, a Fiatal Hedonistak toborzokampanya botranyba fulladt, nem jelentkezett oda se 60 evnel fiatalabb), ezt a mozgalmat mi ideiglenes jelentosegunek josoljuk.

Azert koszonjuk a megjegyzeset, tovabbi sok sikert kivanunk a kelkaposztafozeshez.

Gizike írta...

Már elnézést.
Hogy tarthatják ideiglenes jelentőségűnek a NYÖHE-t, mikor nyilvánvaló, hogy permanensen növekvő támogatói réteggel fog rendelkezni az eü reformnak köszönhetően?

Talán, ha nem kártyáznának munkaidő alatt, hanem helyesen állapítanák meg az egységszorzókat, akkor komolyan lehetne venni a TPE kimutatásait.
Így azonban Réz úrral csak kacagunk a hozzánemértésükön, és szomorkodunk az elfogultságukon.

RÉZ ANDRÁST TIRPÁKBOKRÉTÁS ÉLÉRE!

ÁHÁ!
Most látom azt az aljas benyögést a FIHESZ-ről.
Vegyék tudomásul, hogy a FIHESZ igenis létezik, április 31-én lesz az alakuló gyűlés a tirpákbokrétási kultúrban, én fogom mondani az ünnepi beszédet.

Követelem, hogy azonnal korrigálja tévedéseit a posztban, és változtasson lekezelő hangnemén mind a NYÖHEt, mind pedig a FIHESZt illetően.