2008. március 27.

Prosztó M. Beléndek
Shortold meg!

Most rábasztatok. Mert megint fejtágítás jön.

A short pozíció egy aktíva értékesítése, azzal a feltételezéssel, hogy az eszköz értéke várhatóan csökkenni fog.


Ha a szoci megshortolja az MSZP-t, márpedig ezt fogja tenni, mert ez a Besser Magyarland felemelkedésének záloga, akkor azt csinálja, hogy határidőre eladja a Magyar Szocialista Párt NyRt. részvényeit, lejáratkor megveszi hitelre (ugye, milyen életszagú?) spoton. Ha bejött a számítása, olcsóbb a lejáratkori spot árfolyamon, mint a határidős (per pill ez elég reális egy MSZP részvénynél, kérdés, hogy beárazta-e az esést korábban a határidős demokrácia piac), eladja a kontraktus szerint, visszafizeti a hitelt és nyereséget realizál.


Másik lehetősége, hogy eladási opciót vesz, azaz annak a jogát, hogy határidőre eladhatja az MSZP NyRt részvényét (long put).









A részvény opció nyereségfüggvényén látszik, hogy minél kisebb a részvény árfolyam (share price) T időpontban, annál többet nyertünk, bár nyereségünknek kompenzálnia kell az x tengely és a függvény minimuma közti távolságot, azaz az opciós díjat (option premium).

Viszont, veszteségünk nem lehet több, míg az opciós díj összege, míg sima határidős eladásnál a függvény egy negatív meredekségű lineáris függvény, azaz a veszteségem korlátlan.

Nem egyszerű az MSZP szavazók élete.

Helyes stratégia lehet egy call opció kiírása is (short call), azonban erről és az összetett, több opciós demokrácia részvényes stratégiákról később szólunk (de azt már Gizike fogja prezentálni).

Elvégre, aki leragad a plain vanilla-knál, az még bőven proli.

Most, hogy új távlatok nyíltak meg előttünk a Demokrácia Tőzsdén (gondoljon bele, és borzongjon a kedves Olvasó: azokat az eseményeket, amelyek a demokrácia részvények árfolyamát befolyásolnák, részben mi magunk alakítanánk), felszólítom Bertalant, hogy dolgozza ki a részvények elsődleges kibocsátásának és jegyezhetőségének szabályait és nevezze meg az 'A' kategóriás demokrácia részvényeket!


És ne felejtsük el, kedves Olvasó, tökéletes piacon nincs arbitrázs lehetőség! (wink-wink)

De, aki hülye, meg nem vágja a Demokrácia Tőzsdét, az nem elit, ergo kapja be a fospumpát és húzzon el valami kibaszott gályára.


Isten vagy, Mester!


(Ui: Mekkora a jegyzett tőkéje egy Pártnak? Just to be sure, nehogymár ugyanannyi részvényt bocsásson ki a Lábszagú Prolik Pártja, mint a Hülyék Pártja vagy az Ondolált Nyálasok Pártja. Bertalan, még egyeztetnem kell az Úrral, de kezdje meg a lobbi tevékenységet a Hardcore Versenytudatos Vallás- Kisebbség és Fospumpa Ellenes Liga bluechippé válása érdekében. )

(Ui: Poll: Másnak is spontán merevedése van attól a szótól, hogy tőzsde?)

14 megjegyzés:

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem latom be, a Bigyogyar reszvenyeinek arfolyamat miert ne mi alakitanank azaltal, hogy veszunk bigyot vagy sem.

Nekem tetszik ez a tozsdedolog, partot fogok alapitani.

Kampanyuzenetem csak ennyi lesz: vegdd meg a Versenytudatos Mindenellenesek reszvenyet es a reszveny ertekenek haromszorosat fizetjuk neked cash-ben. Kiadoztatjuk a nem-reszvenytulajdonosokbol.

Prosztó M. Beléndek írta...

Persze-persze.

De azért egy szavazat pl., nem olyan, mint egy bigyó, amit ár/hasznosság alapon veszek meg.

Mert itt belevihetjük az ideológiát, hitet, egyedi félelmeket, demagógiát, populizmust, neveltetést, szocializálódást...

De szép is ez, kicsit sírok.

Na jó, U.i.2-re nem kell válaszolnia.

Gizikének sem.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Most vagyunk tul a szocialis nepszavazason es maga arrol beszel, hogy az emberek irracionalis alapon szavazgatnak piros negyszogekre es magas emberekre?

Nezze, lehet, hogy a Versenytudatos Mindenellenesek elnoke egy sunyi kis gnom, akitol nem venne hasznaltautot semmikeppen, de ha azt mondjak maganak, hogy a befektetese haromszorosat kapja vissza es ezt irasban is lefektetik, akkor maga a gnomot nezi?

Ez liberalis szempontbol sem lenne igazsagos. Miert, egy gnom nem nyerhet soha?

Onnantol johetnek zold haromszogek, mosolygo leanykak, kepmesek, akarmi, magat nem lehet majd eltantoritani.

Magat. Mert maga egy anyagias alak. Szemben velem, aki kizarolag a magasztos eszmenyek talapzatan allok. De kevesen vagyunk mi, idealistak es sok az olyan penzsovar alak, mint maga.

Magasztos eszmenyeimet szembekopve partot fogok alapitani es bevezetem a tozsdere.

Gizike írta...

Na, ez jó volt, Prosztó, egy szót sem értettem belőle, tudtam én, hogy magára lehet számítani.
A spot kontraktusának realizálásakor éreztem először, hogy itt most történt valami, és amikor bedobta a T időpontot, először sajnáltam életemben, hogy bizonyos meg nem változtatható jellegzetességek miatt alkalmatlan vagyok arra, hogy az U.i.2-re válaszoljak.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike, hadd magyarazzam meg.
Penz. Sok penz.
Es tudja, sok penz mennyi Chivas Regal?

Gizike írta...

Ja, és a bluechip is baromi jó volt!

KGB
Értem én a maga vonzódását a gnómokhoz, meg is értem, de azért azt beláthatja, hogy Tirpákbokrétás jövőjét nem alapozhatjuk efféle személyes érzelmekre. A Bajuszos Nők a Hímsovinizmus Ellen Baráti Kör kifejezetten ragaszkodik ahhoz, hogy az elnökök kizárólag a velük való egyeztetések után neveztessenek ki.

Gizike írta...

Pontosan mennyi, Kgb?

Névtelen írta...

Én már 13 évesen Napi Gazdaságot olvastam a takaró alatt, nem Playboyt.

Névtelen írta...

Maga is jobban járt volna KGB, ha Höndör B. Margit képek helyett HVG-vel...

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A Bajuszos Nők a Hímsovinizmus Ellen Baráti Kör teljes beleszólása garantálva lesz.

Ha vesznek részvényt, muhahahaha!

Különben kis pénz, kis foci.

Majd most elválik az ocsú a búzától! Adam Smith láthatatlan keze majd jól pofánveri a bajuszos nőket, ha nem adakoznak szorgalmasan!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Gizike.
Sok Chivas Regal.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Fúj, őrnagy, ez gusztustalan!
A Playboyban legalább ízléses képek vannak, de azok az obszcén grafikonok a Napi Gazdaságban ...

Prosztó M. Beléndek írta...

Most persze nem veszik komolyan, de vagy van az embernek piac fetisizmusa, vagy nincs!

Na, tegyünk egy próbát:

kiszorítási periódus!

Mit éreznek?

Dematerizált részvény névérték split!

És most?

Global depositary receipts!

Bírják még?

Clearing house!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Erzem, Proszto, erzem!
A dematerizalt reszveny nevertek splitnel kezdtem erezni!
Azt ereztem, hogy hatalmas limuzinnal gordulok a tozsde ele ehes tekintetu prolik hadanak kozepette. Felrehessentem az Economist riporteret, belepek a terembe es azt mondom: sophisticated investment vehicles.

Dermedt lesz a csond. Aztan minden broker felbolydul, a bluechip reszvenyek ara a foldbe zuhan es mindenki emerging market political party futures-t akar venni.

Ismet gazdagabb lettem 1.5 milliard dollarral. Nehany szazmilliot charity-re adok.

Ezt ereztem es jo erzes volt!
Hogy maga miket tud, amiota lejott a furol!