2008. március 29.

Ferenczy A. Szidónia
Tebenned bíztunk, eleitől fogva

Árpád, Mester!

Kérlek, nézz le mindent látó röntgenszemeddel ide, a magyar politika feneketlen mocsarába!

A hülyék pártja épp koktélozva nézi a vizit- és tandíjból ácsolt tutajáról, hogyan kezdődik absztrakt, de vérre menő iszapbirkózás a haladás és a baloldali értékek oly nagyrabecsült pártjai között. Hát akarja ezt bárki is, tiszta szívből?

Az Úr épp az imént nyomta le a víz alá az egészségügyi miniszter asszonyt, akinek egyre csökken az esélye a miniszteri székben szüléssel kapcsolatban.

Eközben a zöldruhás és a hódfogú játékos ölre megy egy-két hamis szavazat miatt.

A két párt közötti béke ősz felvigyázója, miután elegánsan tökönrúgta az Urat, még nyugtatólag befenyíti a többséget, hogy ne ugráljon itt összevissza.

Mester, hát te nem erről beszéltél nekünk! Mi lesz az elitekkel így? Bennünket is eltörölnek végképp?
A Képmesékben ábrázolt utópia sose jön már el?

Hol van az Új Magyarország? Már csak Benned lehet.

Önts belénk erőt, hallasd a hangodat! Kérünk Téged, a kommunikáció szuverén földi helytartóját, ne hagyd veszni azt, amit az igazak oly sok fáradsággal elértek idáig. Mondd meg nekik megint!

23 megjegyzés:

Névtelen írta...

Legalább a helyesírási hibákat méltóztassanak a wannabe elitjelöltek kigyomlálni az írásból, addig ne is számítsanak a Megváltó legcsekélyebb figyelmére sem.

Prosztó M. Beléndek írta...

Naggyon szeressük a rugózást a hejjesíráson mink is! Rögtön szellemi pijedesztált tó a fikkázó allá!

(A szerző utólagos engedelmével lektoráltam az elgépeléseit.)

Ferenczy A. Szidónia írta...

Köszönöm Prosztó, az indulat győzött a józan ész felett.

Gizike írta...

Jól megmondtad, névtelen! Kemény gyerek vagy! Hogy hívnak?

Gizike írta...

Szidónia kisasszony.
Mi ez a cím??
Ismerős valahonnan...
Nem valami klerikális szöveg ez?
Ideges lettem most, nagyon!

Névtelen írta...

Gizike, én semmit nem mondtam meg jól. Aki egyedüli megmondója lehet bárminek, az csakis a Mester. Csupán a blog feletti aggodalom okán jeleztem a helyesírást, hiszen a Mester nem veszi elitszámba azokat, akik helytelenül ragozzák a "mond" igét.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

"hiszen a Mester nem veszi elitszámba azokat, akik helytelenül ragozzák a "mond" igét."

Forrás???
Asztakurvaéletbe.
Nekem itt forrás nélküli benyögésekkel ne kommentezzen egyetlen proli se.

Ferenczy A. Szidónia írta...

Gizike szívem,
megpróbálom előfeszíteni a közhangulatot. Érezze csak mindenki, mi lesz a tényleg előretörnek a hülyemagyarok.

Ezek nem fognak megállni a kukaborogatásnál. Jönnek majd a vallásos tag-ek és a keresztény graffitti. Most képzelje el, amerre néz, zsoltárok köszönnek vissza, tűzfalról, combinorol...

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nagyon helyes, Szidi.
Legyen már kimondva, mi forog kockán.
Ha Gyurcsány megbukik, egy fasiszta junta veheti át a hatalmat. A Haladás támogatóit elkülönítő táborba zárják és még talán a Mestert is megakadályozzák a blogolásban.

Reális az esély és alig néhány újság írja le a veszélyt a maga teljességében.

Ez vagy a Feri? Válasszatok.

Névtelen írta...

Bocs, csak a klerikális reakciós kibuggyan belőlem néha. Eredetileg:
"Tebenned bíztunk eleitől fogva"

Ferenczy A. Szidónia írta...

Tölgy kedves, kijavítottam a maximális hitelesség érdekében.

pusszancs,
szidike

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Mi ez itt, valami náci kálvinista sejt?
Hát felszámolom a Haladás nevében!

Névtelen írta...

Én speciel pápista vagyok, csak figyelem az eretnekeket erősen.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Egykutya.
Középkori babona mind.
Szólnom kell Szidi kisasszonynak, hogy máskor vigyázzon az idézetekkel.

Hébér-Lopó Lajos írta...

Nohát.
Meg is lepődtem, hogy milyen klerikális egy cím lett kirakva. Majd idecsődül a fél hülyevallásos internet aztán írja az ostoba kommentjeit. Javasolnám legközelebb a "Magamban bíztam eleitől fogva" címet egy jeles radikális szerzőtől.

De volt ott valahol egy kálvinista is. Hmm. Felszámolni.

Ferenczy A. Szidónia írta...

majd legközelebb azt írom, hogy

"az Úr az én... megrendelőm."

Hébér-Lopó Lajos írta...

csak finoman. "Füves legelők" megvoltak, de ott az is meg van írva, hogy "vessződ és botod megvigasztal engem."

Névtelen írta...

Most hogy fog megnyilatkozni a Mester, ha már a főnöke is a Fospumpát akarja?
http://index.hu/velemeny/eheti/santa080331/

Ferenczy A. Szidónia írta...

Szerintem illegalitásba vonul, és a reklámmagaziban fogja a megmondást folytatni, ügyesen médiakritikának álcázva.

Nem szabad alábecsülni a Mestert, biztos kitalál valamit. Esetleg közben rákiált egy két hülyére, hogy szopóskurva.

Egyébként én egy laza hangvételű Bajerzsolti-alázást jósolok. Az Úr megmondta szombaton, merre van előre ezekkel az antiszemitákkal. ezt pedig kommunikálni kell a 2500 tagon túl is, a nép felé.

Vegyék észre, kinek a szekerét tolják.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

"Most hogy fog megnyilatkozni a Mester, ha már a főnöke is a Fospumpát akarja?"

Ugyan már, ezredes. A Mester is Orbán Viktor pártelnök urat akarja (nem értem, mit akar azzal a fospumpával, de hát hiszen az egy csúnya szó).

http://w.blog.hu/2008/01/02/kepmesek?fullcommentlist#c1481627

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szidike, szerintem a függetlenségről is írhatna. Az Úr megmondta, hogy független nem az, aki egyik pártot se támogatja, hanem az, aki a Jót támogatja.

Na most konkrétan a fospumpa nem a Jó.

Névtelen írta...

If you would like to improve your know-how simply keep visiting this website and be updated with the most recent news posted here.
My page: clean my pc

Névtelen írta...

I am really loving the theme/design of your website. Do you ever run
into any web browser compatibility issues? A few of my blog audience have complained about my website not operating correctly in Explorer but looks great
in Firefox. Do you have any advice to help fix this issue?
Look at my blog post ... Work from home