2008. március 6.

Gizike
Hülye Lajos

Vörös felleg ül rajtunk hosszú évek óta.

Ebben senyvedünk, ebben raboskodik a nép legjava!

„De mindennek van következménye! Csak nem kis darabokban méretik ki, hanem egyszerre, a végén – de az hatalmas lesz, kedves Barátaim”

Újra kisüthet a nap! Itt az idő, még pár nap, és újra miénk lesz az ország!

Most is, mint akkor. Hiába minden árulás, hazugság és csalás! Közeledik elháríthatatlan végzetük: visszavesszük a köztársaságot! Kiseprűzzük a mocskot drága hazánkból! Számoljunk együtt vissza. Minden rajtunk múlik!

Nem szívesen politizálok. Független értelmiségiként és humanistaként azonban most fel kell emelnem a hangomat A kiszolgáltatottak nevében. Akiket megint tévútra akarnak vezetni. „Kedves Barátaim, március 9-e arról is szól, hogy azok a magyar emberek, akik kevésbé tudatos emberek, mint akik itt összejöttek a teremben, kevesebbet foglalkoznak közélettel, szűkebb értelemben szemlélik a maguk életét, hiszen sokan vannak ilyenek Magyarországon, fontos, hogy ne engedjük, hogy egyszerű szavazógéppé degradálják őket!”

Eddig sem fogták vissza magukat. A hazug propagandában legalább egyenesek voltak Álarc nélkül állították hazugságaikat „ a hazugság szószólói”.” A hazugság politikájuk központi elemévé vált”

És ez a legcinikusabb árulás. Mert az egyszerű embert téveszti meg. Az utca emberét, a kisembert. Aki nem képezhette magát egyetemen. Aki nem láthatja át a hazugságot. Elitek, a mi feladatunk, hogy megmagyarázzuk, mi a helyzet. Nem ajándék volt a mi ingyenes diplománk: befektetés volt,! „"Ha tandíj lett volna, akkor én most nem állhatnék itt Önök előtt" Befektetés volt egy szebb jövőbe.:)

És ezt a szebb jövőt akarják elvenni most. Már megint. Illetve nem akarják visszaadni! Ezt a jövő nekünk egyszer már összeállt egy képpé, ott, a pesti hidakon, tereken. A Zsuzsa kezét fogtam, és arról álmodtunk, hogy lesz egy új világ. Őszinteséggel, szeretettel, listen to your heart.
Egy teljesen normális, élhető világot akartunk. Ahol „ha egy fiú megkéri egy lány kezét, igent mond a lány,” és „ akkor valami új kezdődik. Vagyis a jövő igennel kezdődik.”
És ezt a képet, a mi demokratikus Rendszerünket tették tönkre ordas eszméikkel. Újra.„A magyarokon az elveszettség érzése uralkodik.”” de egyszer csak véget kell vetni ennek”
"egy demokrácia erre nem épülhet. Előbb vagy utóbb, de inkább előbb, mint utóbb, ennek súlyos következményei lesznek!!. Fontos, hogy mindenkor tudhassa a magyar politikai osztály, hogy mit kíván a magyar nép!”

„Petőfi azért is klasszikusa a magyar irodalomnak, mert leírta azt a sort: azért a víz az úr, hiába van fölül a gálya. Na, ezt a leckét, ezt a mórest kell kiosztanunk, kedves Barátaim, március 9-én!”
Senkinek„még egyszer eszébe ne jusson Magyarországon, hogy egy hazugsághadjárattal becsapja a népet” „Ennek akarunk véget vetni! … bár fontos a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése, de a döntésünknek nem ez a jelentése, még ennél is fontosabb: …A gondolatba vetett hitről is szól.”

A hazugság kormánya „puccsot hajt végre a magyar alkotmányos rend, a magyar népképviselők és az egész magyar néppel szemben! Március 9-én azt is mondjuk el: eddig, és ne tovább. Sőt, hátrább az agarakkal!” Esetleg: „LÁRIFÁRI”!

„Március 9-e arról is szól, hogy vissza fogjuk venni a demokráciát”

A köztársaság árulói hazaárulók. Tudjuk, mi jár a hazaárulóknak.

Figyeljétek az eget. Még pár nap. A felhők még ott vannak, vörösen még morajlanak. És ez nem demagógia, nem populizmus..

Fogjuk meg egymás kezét, nehogy bárkit elsodorjon a mocskos, vörös özönvíz. És dúdoljuk, egyre erősödő dúdolással, mint régen a koleszban: Hiszek a Kossuth tér feltámadásában!

13 megjegyzés:

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Helo!
Nem arrol volt szo, hogy ellop szovegeket, hanem hogy ujat ir!

Mi az, valamely Mestertol plagizalast is tanult?

Ferenczy A. Szidónia írta...

meg harapást?

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Szidikem, meseljen.
Azt hallottam, a blogtarsak egymast harapdaljak.
Nem hiszem el.

Ferenczy A. Szidónia írta...

szerintem a Lajost rágják át.
nem mintha zavarna, csak ténymegjelöltem.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Es a Lajost ettol felteni kell?
Csecsemo a Lajos, hogy ovni kelljen a szeltol?

Gizike írta...

KGB, mondja meg az őszintét: elsírta magát a Roxette számon, ugye?:)

Jaj!
Majdnem elfelejtettem, pedig direkt maga miatt beraktam a könyvjelzőkbe is, tessék:
http://ghosts.nin.com/main/player

Ferenczy A. Szidónia írta...

Listen to your heart, when _he_ is calling for you...
Listen to your heart, before, you tell _him_ goodbye.

kire kell most gondolni?

Hébér-Lopó Lajos írta...

Gizike,
maga igazságtalan.
Úgy csinál, mintha a barna meg a vörös ugyanolyan szín lenne. Pedig hát marhára nem. Az egyik félelmetesebb.

Nomeg. Direktbe beidézni a legnagyobb kinyilatkoztatókat? Mer a Zsuzsa még vállalható. Meg a másik is. De maga olyan, mintha egybrosúrát kopizna be ide.

Nem elég a készen kapott sablonokat beemelni. Gizike, maga spórol a hozzáadott értékkel. Nem kicsit, nagyon.

Gizike írta...

"Hallgas a szívedre" Szidónia:)

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Nem, Gizike, ugraltam lelkesen a Roxette-szam alatt.

Eszembe jutott a fiatalsagom.

Hallgass az agyadra,
Dongold az agyagba!

Maga allandoan mindent mindenbe belemagyaraz. Mit er a reklam jingle nelkul?

Gizike írta...

Én már csak ilyen vagyok, Lajos.:)
Remélem, azért megértett valamit abból, amit mondani akartam.

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Most nagyon megmondta, Lajos.
Gizike nem ad hozza erteket!

Ideje elvonni a TB-jet, hogy eszreterjen.

Hébér-Lopó Lajos írta...

Gizike,
magának köszönhetem életem első számát, amiben a "népfenség" szó szerepel.
Köszönöm.