Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "fospumpa" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "fospumpa" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

2009. június 14.

Kovátsch Gamma Bertalan
Hétvégi szám

Nemcsak Dr. House-szal él az olyan elit webértelmiségi, mint mi vagyunk, időnként kell hardcore filozófia is szellemi tápláléknak. Csak nekünk és csak most, Gáspár megmagyarázza a világot.

Miért élünk? Ezt a kérdést fel lehet tenni, fel is teszik elsőéves bölcsészek. Engem azonban rohadtul nem érdekel és nem is kívánok ilyen hülyeségekkel foglalkozni. Inkább beszéljünk arról, hogy Európa egy fospumpa. Úgy, zusammen, az egész. Az egész provinciális, mucsai Európa, a zsákutcás polgárosulási kísérleteivel, a megdermedt struktúráival, a paraszt politikusaival, mint Sarkozy, Berlusconi vagy Merkel. Most úgy őszintén, felmennétek a barikádra ezekért meghalni? Leninért megtették. Sztálinért is megtették. Maoért is megtették. Nade Gordon Brownért? Bocs, felejtsétek el Gordon Brownt, ő mégis haver, ha kicsit nyoma is. Nade Merkelért? Merkelt otthagynák a barikádon és elmennének sörözni, vagy nem így van?

Az a baj Európával, hogy túl keleten van. Mucsaikeleten. Gondoljátok meg, hogy Amerika, India vagy akár Kazahsztán is nyugatabbra van tőle, mondjuk az utóbbi kettőért körbe kell menni a Földön nyugati irányba. Európában megfagytak a struktúrák, Nyugaton meg zajlik a nyugatos polgárosulás, ott történnek a dolgok. Nagy-Britannia. Ott még nagyobb a korrupció, mint nálunk. Mikor volt az utolsó dögös forradalom Európában? Volt annak 100 éve is. Nagy-Britanniában? Vagy 400 éve. Ilyen elmaradt hely az. Az Európai Parlament egy fospumpa. Hogy mást ne mondjak, nem választottak meg oda képviselőnek, ami eleve mutatja, micsoda bunkók élnek a brüsszeli ugaron.

A magyar politikusok fospumpák. Mind, egytől egyig. Debil, nyálcsorgató társaság, kezdem úgy érezni, hogy meg kell velük szakítanom minden közösséget. Nekem ők nem politikusaim. A szerződéses viszonyok szupremáciájának megfelelően felbontom velük a szerződést. Nem fizetek adót addig, amíg a modernitás újabb hulláma el nem indul. A rendőrt képen röhögöm. Van szerződésünk? Nincs szerződésünk. Mehet panaszra a főnökeihez és a politikus fospumpák eljöhetnek hozzám új szerződést kötni. Amit vagy aláírok, vagy nem.

Feri nem fospumpa. Ő tehetséges. Ugyan nem értettem vele egyet semmiben, de mégis ő az a politikus, aki egyedül számba jöhet. A Ferit fel kell dolgozni, át kell gondolni, zsenialitásához fel kell érni. E helyett köpködés folyik. Szánalmas, fospumpa népség az egész szoci banda is, hogy elfelejtették, megkritizálták a Ferit, amikor pedig meg kellett volna érteniük, hogy a Baloldal Géniuszával állunk szemben. Akivel, mondom, semmiben nem értek egyet, de mégis mekkora agy ez a Feri.

A középosztály fospumpa. Fospumpa ezen felül a felső osztály és a proletariátus, mivel nem követtek a barikádra. Azonban különösen a középosztály fospumpa. A szerzésvágyával, a moralizálásával, egészséges, termékeny feleségeivel és azzal, hogy makacsul nem szavaznak rám, hiába mondom meg róluk, hogy fospumpák. Dolgoznak, kaparnak, gyűjtenek, ügyeskednek ahelyett, hogy feljönnének velem a barikádra, hogy mindent elvegyünk a középosztálytól.

És most elérkeztünk hozzád, egyáltalán nem kedves olvasóm. Fospumpa vagy. Mire a meghökkenés, seggfejkém? Rám szavaztál? Valószínűtlen, mert csak 300 hiperelit tette. Ők azok, akikkel érdemes szóba állni, te pedig, kretén, próbálhatod megérteni a ködös agyaddal a kinyilatkoztatást. Térdre, féreg, zabáld meg az újságpapírt, máshogy úgyse épül be ez a sok okosság itt.

A kijáratnál jelentkezhetsz a barikádra vagy szerény pénzösszeggel támogathatod mozgalmunkat.

2010. február 5.

Kovátsch Gamma Bertalan
Az országértékelő értékelése

Bazdmeg, hánynom kell. Öklendezni. Az undort, a nyers irtózást máshogy én nem is tudom kezelni. Ránéztem a reggelimre ma is és megfordult velem a konyha. Ilyen napon én nem tudok legfeljebb egy kis üres teát és könnyű pirítóst, különben kidobom a taccsot. A gyógyszer nem segít, a fekvés nem segít, ez egyszerűen egy ilyen nap.

Persze, hogy az Orbán értékel évet.

Orbán nem egyszerűen egy fospumpa, Orbán maga a Fospumpa. Tényleg kevés ember van, aki jobban ki tudna borítani, mint ő. Kezdve azzal, hogy a beszédét nem nekem küldte be, hogy tegyem közzé a blogomon azonnali vitriolos kommentár kíséretében, ami megint csak azt mutatja, hogy a Fospumpa nem egyszerűen fospumpa, hanem egy Diktátor Fospumpa. Példát vehetne rólam, én annyira demokratikus vagyok, hogy nekem be lehet szólni a blogon kommentek formájában, legfeljebb aki nagyon debil, azt kivágom, mint macskát szarni.

Eléggé szánalmas, hogy ezeknek a provinciális proli szavazóknak az Orbán gügyögése kell, nem pedig a Feri grafikonjai. Pedig a szuverén értelmiségnek grafikonok kellenek, ezt már Höndör B. Margit is megmondta, amíg ki nem fúrtam innen. De nem, a Fidesz tesz az ésszerűségre meg a racionalitásra, hogy a grafikonokról már ne is beszéljek, mórikál, érzelmeskedik, manipulál. Amikor megkérdeztük tőlük, hogy bazdmeg, most akkor szárnyvonalakat vagy kórházakat szüntessünk meg, mit válaszolt a féleszű Szijjártó? Hogy egyiket se! Ugocsa non coronat! Ahelyett, hogy szépen választottak volna, hogy az ő programjuk szerint a szárnyvonalakat kell megszüntetni, erre azt mondták, hogy nemnemnem.

Ez persze tetszik a lapostévébámuló idiótáknak.

De tudjátok meg, a fák nem nőnek az égig. A Fospumpának választani kell, hogy szárnyvonalak vagy kórházak, mert a választók rájönnek a turpisságra, hogy a Fospumpa csak egy handabandázó program nélküli diktátor. Mi több, már rá is jöttek.

Miből gondolom?

Nem gondolom, tudom. Lajos, a Hős táborához naponta csatlakoznak újabb tömegek, mivel ő megmondja, hogy a szárnyvonalak, kórházak, sőt az egyetemek is húzhatnak a bélbe. Orbán építhet a hülyékre, de meglátjátok, mi, az okosak többen vagyunk. Már nem kell soká várni, hogy mindez feketén-fehéren kiderüljön a választáson.

2009. március 21.

Kovátsch Gamma Bertalan
Superheroes

És akkor a Fospumpa lánggolyót dob Feri felé.

És akkor Feri jégtömbbé változik és megfagyasztja a tüzet.

És akkor a Fospumpa felrepül a sztratoszféráig, hogy onnan lezúgva szétlapítsa Ferit.

És akkor Feri kitépi az Erzsébet-hidat és feldobja az egekbe, hogy leverje a Fospumpát vele.

És akkor a Fospumpa vulkánná változtatja a Gellért-hegyet.

És akkor Feri a Dunának megparancsolja, hogy oltsa el a vulkánt.

És akkor a Fospumpa óriási vihart küld a városra.

És akkor Feri villámokkal bombázza a Fospumpát.

És akkor a Fospumpa a villámok elől a tenger fenekére bújik.

És akkor Feri megfagyasztja a tengert és a Fospumpa örökös fogságba esik.

Mondjátok csak, képes lenne erre a Lendvai? A Szekeres? A Juhász? Az Ujhelyi?

Egy faszt képesek rá. Erre csak a Feri képes.

Úgyhogy ezt a kérdést le is zárhatjuk.

2009. június 8.

Névtelen
Fospumpa, orális szex

Na a provokatív cím után, ami sok kattintást és ezzel mogyit jelent, jöjjön a politikai elemzés. Kedves mucsai proli olvasóink kedvéért: "a Fospumpa beoboázta a harci brét", de rohadtul. Ez a lényeges üzenet aminek át kell mennie. És a részletek

Fütyesz és Fospumpa,

hát nekik semmi nem jött össze,

1.) hány név is volt azon a listán? Megmondom 22, vagyis a Fospumpa 22 helyet akart szerezni az Európai Parlamentben, de csak 14 lett*

2.) ráadásul ez a 22 volt a Fospumpa legfontosabb pártbeli ellenfele, akiket valójában száműzni akart a diktatórikus hajlamú Miniduce, úgyhogy a Fütyeszben belső harcok lesznek és szétesik a párt

3.) abban is bíztak, hogy az összekacsintós fasiszta szövetségeseik lenyomják a Haladó Erőket, de a közelében nem voltak a Haladó Erők 75.000-rel több szavazatot szereztek

4.) megpróbálták gáncsolni Ész Lajos kijutását, de ez sem sikerült (persze Lajos a nagy bölcsességében dönthet úgy, hogy itthon Szakért)

Egy szó, mint száz nem lennék a Fospumpa helyében


A Haladó Erők

1.) Végre kiderült, hogy nem az Úr hibájából nem tudnak jó eredményt elérni a Haladó Erők, hanem a sok baloldali seggfej miatt, mint pl. Hüjekati

2.) A megoldás: el kell menni a Kamino bolygóra és kurva gyorsan sok példányban klónoztatni az Urat és minden kerületben őt indítani. Ez mellesleg a jövőbeli demográfiai problémákat is megoldja.

bz249

ideológus, független politikai elemző

*grafikon nincs, a minisztériumnak kell a mogyi nagyteljesítményű iratmegsemmisítő gépekre, akinek van ilyen az jelentkezzen

2008. október 10.

Kovátsch Gamma Bertalan
Mob rule

Megmondtam? De mennyire megmondtam! Kurvára megmondtam már réges-régen, az nem megy, hogy a Fospumpa mindig hazudik, az Úr pedig csak nyomja kurvaőszintén. Csak becsúszik egy kis hiba, egy pillanatnyi megbicsaklás, egy pillanatnyi elmezavar és már meg is van a baj. A Fospumpa igazat mondott.

Azt mondta, hogy szarik a fasisztákra.

Huh, lesz itt pofáraesés! Évek óta ez megy. Évek óta hergeli a Fospumpa a fasisztákat, hogy gyűlöljék az Urat, amikor pedig az Úr csak a programját hajtja végre. Arra irigy a Fospumpa, mert neki programja nincs. A fasiszták pedig csak tombolnak, gyújtogatnak és ha nincs jobb dolguk, népszavazásra járnak és milliószámra leszavaznak a reformok ellen.

Ugyanez vár a Fospumpára is. Aki fasisztákra támaszkodik, fasiszták által vész el. Arra hivatkoznak, a fasiszták mennyire utálják az Urat? Közvéleménykutatásokat lobogtatnak, milyen sok fasiszta rúgná ki az Urat? Ugyanezek a fasiszták a Fospumpát is utálni fogják.

Ezt ismerte be most Orbán.

Most már persze veszett fejsze nyele. Nem hallgatott rám, megszívta. Mert én megmondtam neki előre.

Sose rendezz népszavazást, mert akkor a fasiszták dönthetnek. Nekik pedig fospumpa a szájukba, nem döntési lehetőség.

2008. október 29.

Kovátsch Gamma Bertalan
Lelki

Válságban vagyok, elitek.

Van-e értelme az életnek? Megjavítható-e a világ blogolással? Lehetünk-e jobbak blogolás által? A francba a többiekkel: lehetek-e jobb blogolás által? Vagy legalábbis híres és gazdag?

Amikor már Gizikének is elege van a Fospumpából. Amikor Prosztó se tudja már követni a blogot, pedig grafikonok is voltak! Amikor az Őrnagynak a posztok csak gondot okoznak, mert nem tudja a tankos-kézigránátos afgán szőnyegeket megszerezni Kisőrnagynak.

Ilyenkor a blogger elgondolkozik, jó úton halad-e.

Tényleg, lehetnénk állatfotós blog.



Vagy traktálhatnánk az olvasókat a hullámként rajtunk átsöprő érzésekkel, amikor egy vadidegen a májunkba könyököl a buszmegállóba és még kreténnek is nevez.


Esetleg foglalkozhatnánk ismeretlen, senkit sem érdeklő emberek életével.



Amíg ezen gondolkodunk kollektíve, addig csak egyet mondanék.

A posztkomcsik és az Úr legalább a válságból megértették, hogy ez nem mehet így tovább, míg a Fospumpa egy akkora fasz, hogy még most se fogta fel! És miért nem, bazdmeg? Azért, mert az Úr nem tökéletes, de mégis ő a kisebbik rossz, míg Orbán csak egy fospumpa! Fospumpa, fospumpa, fospumpa!

2009. március 4.

Kovátsch Gamma Bertalan
Gugolva is

Megeshet, hogy Feri nem nyer a választáson.

Azért ne örüljetek, agyatlan jobber droidok. Előjönnek majd a rejtőzködő ballib szavazók, akik nem olyan fanatikusok, nem olyan agyatlanok, nem olyan összekapaszkodósak, mint a kretén jobber droidok meg egyáltalán, kurva jó fejek. Ezek a szemüvegük felett csak annyit fognak kérdezni: mi ez az agresszív szélsőjobb szarkupac? Ja, akkor elmegyünk szavazni, ha már az EP-választáson nem voltunk (csak azért nem voltunk, hogy a Fospumpa elbízza magát) és nagyon határozottan azt mondjuk: megállj!

Ennek ellenére megeshet, hogy Feri nem nyer a választáson.

Nagy ügy, mi az neki? Annyi győzelem és nyert választás után, egy választás mit számít? Horthy-rendszer és Kádár-rendszer után Orbán-rendszerre ne is számítsatok, kretén jobber droidok. Egy ciklus, max. Az annyi, mint három év. Többet nem bír ki a Fospumpa, annyit ígérgetett meg olyan selejt emberei vannak, hogy neki egy ciklus három évnél nem lehet több.

Vagy annyi se. Mert amilyen az adjon, olyan a fogadj (azt ne is várjátok, hogy a nemlétezőt megörökítsem az örökkévalóságnak ebben a mesterműben). Amilyen szemét volt a Fidesz ellenzékként, olyan szemetek lesznek a szocik is. Támadni fognak éjjel és támadni fognak nappal, lesz sivalkodás és a Fospumpa bedobja a törülközőt két év alatt.

Nem akarok riogatni, de a Fospumpa alatt lesz sivalkodásra ok, mert a Fospumpa egy szemét és szívatni fog. Nem olyan haladó, nyugatos módon fog szívatni, mint ahogy például Bokros tenné, hanem balkáni, fundamentalista, bugrisparaszt módon fog szívatni. Így aztán az várható, hogy a nép egy év után azt mondja, hogy Viktorkám, elég a szívatásból, húzzál a bélbe légy szíves.

Kivéve, hogy egy év se kell a megvilágosodáshoz. Támadni akármilyen hülye kommer szoci tud, de ott lesz Feri, aki nem vesz részt a támadásban, ő nem arra való. Ő Feri, Akinek Programja Van és akkor is lesz majd programja. Fél év és minden értelmes ember rájön arra, hogy Feri programja kell nekünk.

Fél év. Nem hosszú idő. Addig gugolva is kibírjuk.

2009. június 12.

Névtelen
Náciakok és a Fospumpa

Miután az elmúlt napokban valami hüje katkó ünnep miatt, ami még a pünkösdnél is nagyobb gyökérség az elmúlt nap munkaszüneti volt a Fejlett Nyugat azon a részén, ahová a diktatúra elől menekültem, ezt a lehetőséget kihasználtam arra, hogy náci dolgokat nézegessek felkészülve a sötét jövőre.

Először is le kell szögeznem, hogy a Haladó Erők meg fogják nyerni a választást, mert csak. Ha mégsem akkor nem lesznek választások. Vagy érvénytelenek lesznek. Vagy bármi... mindegy addig még sok idő van hátra, azért vannak az Elitek, hogy kitaláljanak valami okosat. A Kormány kitart, az Európai Értelemben Vett Szakértők is mögötte állnak. Tehát az a kérdés, hogy ki legyen az ellenzék a Fospumpa vagy a Nyilasbarbi.

Egyáltalán nem mindegy ám, mert a náciakok előretörésével végre itt a lehetőség, hogy a Haladó Erőknek rendes konstruktív ellenzéke legyen, ne pedig olyan mindent akadályozó, mint ami eddig volt.

Víz: ugye tudjuk, hogy a Fospumpa, ha megkapná a hatalmat csak koronát úsztatna egész nap, ezzel szemben a náciakok mit úsztattak a vízen? Hát ezt:Ugye mennyivel Jövőbe Mutatóbb a Bismarck csatahajó úsztatása a Múltba Révedő Középkori Tökfödő úsztatatásánál! Ha Bismarck csatahajót úsztatnánk napestig, akkor simán Budapest lenne a kulturális főváros, ha meg mégse, akkor üveggé olvaszthatja azt szar fospumpista fészket, aminek már a nevét is elfelejtettem, akkora szánalmas hely.


Grafikonon:

Ebből a grafikonból az is látszik, hogy a náciakok meg tudták szopatni a hülye Európai Uniót és simán el tudtak adni a tervezettnél nagyobb költségvetési hiányt.

Autópálya: a Fospumpa egy méter Autópályát nem adott át (amit átadott azt is a Haladó Erők építették)... az egyetlen Völgyhidat is az Úr volt kénytelen megépíteni a saját két kezével, akkora amatőr banda a fospumpisták, pedig Autópálya=mogyi. A náciakok meg egy csomó Autópályát építettek. Ha rendes konstruktív náciakokból álló ellenzék lenne végre nem rínának az ilyen Elitstartégiai szempontból kiemelkedő beruházás miatt.

Kukaborogatók: a náciakok amíg nincsenek hatalomban addig kukaborogató csürhe, ha hatalomra kerülnek, akkor viszont nem csinálnak többet ilyet. Meg tudta a Fospumpa ellenzékben fékezni a kukaborogató csürhét? Nem tudta. Úgyhogy nincs más hátra le kell váltani az ellenzéket és odatenni a náciakokat és majd ők megfékezik saját magukat.

2007. március 5.

tirpak-admin
Kovátsch Gamma Bertalan: Ezer lóerős fospumpa

Az elitnek elegendő, ha csak újságokból tájékozódik. Így teszek én is, nem véletlenül vagyok elit véleményformáló. Természetesen csak hetilapok jöhetnek szóba, mint például a Magyar Nemzet. Pontosítsunk gyorsan. A Magyar Nemzetet csak az utálkozás végett olvasom. Ihletet ad, mint az Észak-Pesti Szennyvíztisztító. Pöcegödör. Ezer lóerős fospumpa. Hogy csak a legsikeresebb költői képeimet emlegessem. És mennyire igazam van (mint mindig). Melyik másik hetilap hozná le ezeket a cikkeket, alant, melyik? Döntsétek el magatok, debil majom-e, aki ilyen lapot olvas vagy csak egyszerűen pszichiátriai kezelésre szorul.

"Talán nem véletlen, hogy pont Demszky Budapestjét öntik el az autók, buszok, metrók. A dúvadliberális Demszky bizonyára örül annak, hogy szépséges fővárosunkat odadobhatja a technikai civilizáció harci kutyáinak. Vajh van-e még az újabb generációból valaki, aki tudja, milyen más volt a főváros, amikor még csak lovaskocsin közlekedtek az emberek. Egy más, emberibb kor volt az, vajon visszajön-e egyszer?"

Magyar Nemzet, 2007 január 17

"Döbbenetes, mit meg nem engednek maguknak a konzumidiótizmusra bazírozó multik. Mossak lábat naponta, csak azért, hogy több szappant tudjanak eladni? Majd hülye leszek. Inkább a lábszag, mint hogy a magukfajtának jobb legyen."

Magyar Nemzet, 2007 február 12

"Az unokahúgom lázára is beadtak mindenféle antibiotikumot, hiába tiltakoztam a szüleinél. Rohanjanak csak a vesztükbe, ha tönkre akarják tenni azt a szegény kislányt. Szörnyű eredményt hozott a régi jó dolgok ellen folytatott kíméletlen irtóhadjárat: már nem is tudják, hogy tüdőgyulladásra vérehulló fecskefű és cickafark keverékéből főzött tea kell. Eh, hová lesz a világ."

Magyar Nemzet, 2007 február 22

"Orbán Viktorra kell szavazni, Gyurcsányt meg utálni kell. Ismételjük el ezt: Orbán jó, Gyurcsány rossz. Orbán jó, Gyurcsány rossz. Menj ki az utcára és mondd el legalább tíz embernek. Ha mindenki ezt ismételgeti, meggyógyulhat ez a beteg, annyit szenvedett nemzet."

Magyar Nemzet, Orbán Viktor vezércikke, 2007 március 3

Ennyi talán elég. Normálisak ezek? A haladás ellen uszítanak és nyílt pártpropagandát folytatnak? Jó, hogy nem arra próbálnak rábeszélni, hogy hagyjak bejegyzést Orbán vendégkönyvében? Az is eljön hamarosan, nem kell sokat várni. Innen már nem lehet sokat süllyedni. Olyan újságot, ahol félrefordításoktól se rettennek vissza a bértollnokok, ki kell dobni a picsába, hogy csak úgy reccsen.

Hú, felhúztam magam. Egy dologgal lehet engem kiakasztani, ha irracionális mesékkel körítve (a vallásra gondolok, tökikéim) próbálják megakasztani a Haladás mindent elsöprő tankját. A Magyar Nemzet persze örülne, ha kisgyerekek halnának meg torokgyíkban, ha 37 év lenne a várható életkor, ha jurtákban fagyoskodnánk fűtött szerkesztőségi szobák helyett. Ezek a ... ezek a ... plebejusok, igen, plebejusok ... elvennék tőletek még a színes tévét is. Jól gondoljátok meg.

Én már választottam és kiállok ellenük. A Magyar Nemzet egy fospumpa! Nem is egy fospumpa, ezer! Nem hagyom, hogy a magyar nyelv e gyönyörű szavát elvegyék tőlünk!

2008. október 9.

Bauer
Fospumpa is back

Két dologban vérprofinak számítok, a Fospumpa-gyűlölet és a tévékritika. Így a héten ajándék érkezett, új adása volt a Fospumpa tévének. Megnéztem, kijegyzeteltem, szóval let's start the fun.

Először is, ez az OV-TV egy dögcsatorna. Orbán mint valami limuzinos popsztár válaszolgat a saját kommunikációs vezetőjének, aki jelen esetben egy szőke nő és nem egy zseniális Gréczy Zsolt. Miért nem ír blogot? Ja, hogy a pc-t nem ismeri, bocs.

Szóval ebben a diktátori pózban üzente meg a Fospumpa a hülye pontagyú szavazóinak, hogy lesz itt még bazmeg, a neonácijainak pedig, hogy ő bizony pofonokat fog osztani ha elkezdenek Orbán Takarodj!-ozni.


Gratulálok.

Elolvasta és felfogta az Őszödi beszéd üzenetét? Kurva sokáig tartott, az biztos. Előtte azért szétveretett mindent, reformokat, fővárost és a koalíciót. Közben felduzzasztotta a Hülyék Pártját még több hülyeszavazóval. Most meg bevallja, ugyanazt fogja csinálni mint az Úr és a visszhang is ugyanaz lesz. Lefordítom: hazudott reggel, délben és este. Sőt, még délután is.

Mit fog mondani majd ha el kell számolnia, hogy nem jött el a Kánaán?

Semmit. Vízágyúztatni fog, könnygázt fújat és keményebb lesz mint Horthy bármikor. Boszorkányüldözés is lesz és a kritikusai szájkosarat kapnak. (Wittner Mária megvan?)

Csak szólok, az enyémet hiába akarja majd, mert én leszek a leghangosabb, csak figyeljétek és read my lips.

Első kérdés: hol a programod, stupid?

2008. október 27.

eN
Lazac

Elitek,
ezekben a válságos időkben sem lankadhat figyelmünk, a tőzsdecápákpontyok köztünk vannak. Node ezek nem amolyan gülüszemű, nagyorrú népellenségei mint ahogy a Fospumpa próbálja elhitetni, ők nem ellenünk vannak, ahogy az antilopcsordából a gyengéket felfaló oroszlánok is az egyensúly fenntartása, a Verseny, ha úgy tetszik az evolució eszközei. Ezért kötelessége minden elitnek most a tőzsdén jeleskedni ahol mint tudjuk nem a céget, hanem a teljesítményt értékelik. Pontosan ahogy a politikában is: ha az Úr megszorít amíg a Fospumpa igérget, mi elitek hideg fejjel az Urat választjuk, hiszen tudjuk ki akarja a javunkat, és ki az aki mindent megtesz a hatalom megszerzéséért. Nos, aki a Fospumpának hisz, az megszívja. Mivel elitnek lenni sokáig azt jelentette, hogy nem tudjuk mi fán terem a pénz, bevezetlek benneteket a tőzsde titokzatos, ámde izgalmas világába.
Az alapfogalmakkal nem fárasztok itt senkit, azokat mindenki ismeri, az elitek úgyis a határidős piacon jeleskednek. Amint említettem, az elit nem a szívére hallgat, hanem az eszére, amint a Gyuri barátom is teszi. Fontos, hogy az ember drágán vegyen és olcsón adjon el. Vagyis ööööö... fordítva. Az előbbit betudhatjuk a Fospumpa kesztyűbábjának. Ilyenkor az elit elemez, kivár, a Fospumpa úgyse tudja sokáig természetellenes irányba fordítani a folyamatokat. Szóval hol is tartottam? Jaigen.
Két fontos fogalom van: a short és a long. Elitek bemagolni! Amint mindenki tudja a short esésre, a long növekedésre spekulál, mikor melyikre van igény. Az opciókba most nem megyek bele, azok olyan nemelit dolgok, és Miskolcon sem említették, tehát nem fontosak. A shortot és longot nemcsak az értéktőzsdén, hanem árutőzsdén is lehet csinálni, például ilyen válságos időkben az olajlong a tuti.
Felvetődik a kérdés, hogy mit csináljon az elit mikor a tőzsde zárva van? Gyakorol. Itt van például a reformerek kedvence, a diktátorszimulátor, valamint a világszimulátor. Minden elit nagyszerüen megtanulhatja hogyan működik a világ, pontos és hiteles képet kapva a tőzsdén kívüli életről. Ha meg kedve szottyan, akkor akár azt is kipróbálhatja milyen Fospumpának lenni.

Sajnos a prolik -mint minden jóból- ebből is kimaradnak, de azért nekik is van móka (az adófizetésen felül), bárkiből lehet milliomos. Akár dollárban. Íme.

2008. július 15.

Kovátsch Gamma Bertalan
Ellenségem ellensége

Orbán egy fospumpa.

Mikola is egy fospumpa.

Általában.

Általában Mikola egy fospumpa, aki meg akarja téríteni az olyan ateistákat, akarom mondani agnosztikusokat, mint amilyen én vagyok. Muhahaha, micsoda faszfej! Ebből a kurvaországból nem lesz feketeország, azt garantálom, nem véletlen van a kezemben ez a bloggép. Kerül, amibe kerül. Nekem úgy se kerül semmibe, hisz aki Értéket Ad Hozzá, annak megadatik. Ez az én hitem és eddig be is jött.

És most valami teljesen más.

Mikola, akarom mondani az én István barátom egy kis zseni. Ő aztán csak ért az egészségügyhöz! Mondhatni kolléga, ahogy én fejem az államot projektekért, úgy feji István barátom egész családja az egészségügyet. Tolvajnak azért mégse nevezném, hisz akkor mi vagyok én?

Mindketten Magas Hozzáadott Értéket termelő szakértők vagyunk.

Világos akkor?

Ha a barom Mikola az erkölcs szerepéről zagyvál, akkor egy futóbolond, sőt, fospumpa. Ha azonban István barátom valami olyasmit mond, ami jó az Úrnak, akkor egy zseni, aki kimondta az igazat.

Nem kell érteni ezt, elitek, ezt érezni kell.

2008. április 15.

Kovátsch Gamma Bertalan
Fospumpák

A mélymagyar picsába.

Oda.

Ordenáré módon beszélek, de nem azért mert a lelkem nem cizellált, hanem mert basszassák az agyamat. Na ki? Hát az Orbán, az basszassa az agyamat. Itt vagyok én és utálom az Orbánt. Tudom, hogy ti is utáljátok. Vagy ha nem utáljátok, akkor fogjátok, ha eleget olvastok engem. Ha rajtam múlna, az egész cikk csak annyi lenne hogy


Sajna, egy politikai publicisztika ennyiből nem állhat. Nem tudom, miért nem, minek basszatni a bürköt, mikor ez a lényeg, ez az Információ, amit bele kell zúdítanom a Csatornába, de hát szokások is vannak és a rettegett megmondóemberi szereppel kötelességek is járnak. Szép cikket kell írni, háromhasábosat, érvelni kell meg nemzetközi témákra hivatkozni, kevéssé ismert fogalmakat villogtatni, hadd ámuljanak a prolik és a velük szövetséges hülyeparasztok. Szívás ez az egész, de hát nem tudja nálam jobban senki se csinálni, hát nekem kell tolni a szekeret.

Árnyékkormány kell. De izibe.

Ti azt nem is tudjátok, mit jelent az árnyékkormány, ti, itt Európa-Alsón. Elmagyarázom. Az úgy van jobb helyeken, hogy a választás után a győztes pártok kormányt alakítanak és kormányprogramot írnak. A vesztes pártok is kormányt alakítanak, de nem ám ellenkormányt, hanem árnyékkormányt. Aztán megírják az árnyékkormány-programot.

Aztán mindketten elkezdenek kormányozni. A kormány a valódi valóságban, az árnyékkormány pedig az árnyékvilágban. Időnként átkukkantanak a másikhoz, hogy cikizzék. Mondjuk ha a valódi kormány elkúrja a kurvaországot, akkor az árnyékkormány kinéz az árnyékvilágból és röhög. Nézd a hülye, hogy elkúrta, én már árnyékból mi mindent építettem, ő meg csak töketlenkedik. A választók is átnéznek az árnyékvilágba és összehasonlítják a valódival. Mondjuk átnéznek és látják, hogy Orbán, az ellenzék vezére (hahaha, nem is a kormányé) csak palotákat épített, akkor azt mondják: hű, micsoda szerencsénk van, hogy a Ferit választottuk, mert milyen lenne már, ha Orbánnak hárommal több palotája lenne. Ha meg azt látnák, hogy ott minden frankó, akkor meg vernék a fejüket a falba, hogy lehettünk ilyen hülyék, hogy nem a jót választottuk.

Mondjuk ez nem történhet meg, mert Orbán egy fospumpa, csak a példa kedvéért mondtam.

Aztán a negyedik évben, amikor van két hét demokrácia, akkor felelős, tájékozott döntést tudnak hozni.

De így? Hogy lehet így, hogy a Szijjártó azt böfögi, hogy nemnemnem? Hát hol itt az európaiság meg az árnyékkormány?

Philip Hammond, Shadow Chief Secretary to the Treasury, said: “We are all now paying the price for Gordon Brown’s economic incompetence in failing to prepare Britain’s economy for these more difficult times.”

Tessék szépen megmondani! Itt állunk az elkúrt dolog mellett, mondja meg a Szijjártó, hogy ő mit tenne! Mert akkor én, akinek ez a dolgom, szépen leírnám, hogy az miért nem jó. Nem azt írnám, hogy

Szijjártó egy fospumpa!!!

hanem szépen, szabatosan, három hasábon, érvekkel, nemzetközi kitekintéssel megírnám, hogy miért rossz az embereknek, amit a Szijjártó akar (kivéve tőzsdecápák) és hogy mennyire demagóg is a Szijjártó. Ez a dolgom, ezért fizetnek, ehhez értek. Mondhatni ezt az értéket adom hozzá. Hogy Orbán mindig csak az ellenzék vezére lehessen, Szijjártó pedig egy demagóg fosgejzír.

Most azonban nincs mire lőjek, mert ugye a Ferire mégse lőhetek, van neki elég baja, szegénynek. Hiába csámcsogtok szépen a gumicsonton, hogy Orbán meg a vallás, félek, előbb-utóbb esetleg megunjátok és akkor mi lesz? Jöjjenek az UFÓ-k?

Nincs mese.

Árnyékkormány kell.

2010. április 20.

tölgy
Termékéletciklusgörbe

Szomorúan látom, hogy némelyeken a végzetesen paralizáló rettegés vett erőt, mások a csüggedés, s senkin sem a dühös tenni akarás. Hát ki viszi így át a haladást a fogában tartva a túlsó partra?
Jön nyár és ősz, majd tél, de nekünk magason kell tartanunk a zászlót. A színe tök mindegy. A lényeg, hogy a mienk és legyen a birkáknak mi után menni különben eltévednek.
Barátaim, tirpák elitek, tudományosan igazolt tény, hogy a Fospumpa napjai meg vannak számlálva. Ezért ne csüggedjetek. Már rég elérte a hatalma csúcsát, innen már csak hanyatlani fog. Minden reggel, amikor felkel, beköti a cipőjét, megissza a kávéját, megveri Fospumpánét és a sok kis fospumpa lurkó közt szétcsap, szóval, mondom, minden reggel hanyatlik. Ő még nem tudja, mi tudjuk. Ez a tudat kell erőt adjon a harcba belefáradt tirpákoknak.

Látják, tudományosan beszélek. Itt a bizonyíték, ezt csak mi értjük. Mások azt hiszik, hogy ez a dugás görbéje. Nem. Ez a híres Termékciklus Görbe. Ez megmagyaráz mindent az Univerzumban.
A hanyatlás szükségszerű, a Fospumpa bukása már az elején tudható volt, az idő nekünk dolgozik. Ennyi.

Nem bánom, kicsit még rettegjenek, de csak kicsit.

2008. május 5.

Kovátsch Gamma Bertalan
Üdvözlet az óhazának

Egy igazi elit horizontja nem szűkül erre a lapályországra, hanem világfigyelő tetőre kapaszkodik. Szerencsére ez könnyebb, mint gondolnátok, mivel elit megmondóemberek a Föld űrhajó legzordabb tájain is felbukkannak és vígan tenyésznek. Az a megtiszteltetés érte blogunkat, hogy Pál barátunk a fejlett nyugatról a mi blogunkat választotta arra, hogy üzenetet küldjön az óhazába.

A múltkorjában az Elysée-palotába voltam hivatalos az elnökhöz és az elnök megkérdezte: hát mondd már nekem meg, Paul barátom (per Paul vagyunk azóta, hogy 20 éve volt egy sajtóperem vele, amikor még fiatal politikus volt és könnyű préda egy magamfajta befolyásos véleményformálónak), mi van már a te Magyarországodon? Könnyedén mosolyogtam és annyit mondtam csak: ugyan, hagyd el, kedves elnököm, egy kicsit le vannak ott maradva, mondjuk ötven vagy száz évvel, fogalmuk sincs a világról meg amúgy is rebellis fajta, hát köpködnek egy kicsit. Nem kell komolyan venni. Kevés arrafelé a civilizált ember, aki ért a barbár nyelvükön, ha ők megkapják a támogatást, rend lesz. Az elnök mosolygott és láttam, hogy megnyugodott.

Ámde nem nyugodtam meg én! Riasztó híreket hallani az óhazából és könnyed mosolyom csupán az aggodalmamat elleplező álca volt. Fel is hívtam mindjárt Péter barátomat, a civilizáltak egyikét és meg is kérdeztem tőle, hogy igaz-e a hír? Hogy hiába támogatta a civilizált, nyugatos elit a Ferit, a balkániak valamiféle ellen-személyi kultusz alakítottak ki és nem szeretik őt ezért. Péter még jobban megriasztott, mert azt mondta, hogy nem csak Ferit támadják a bugrisok, hanem néhány bőgatyás egyenest az elitnek támadt. Még engem is kikezdenek.

Korábbra hoztam hát magyarországi utazásom időpontját, mert minden évben két hónapot ezen a kietlen pusztán töltök. Valahogyan el kell költeni a magyar nyugdíjamat meg aztán ki is kell alakítsam a véleményemet, vajon ezek a vademberek civilizálódnak-e, vagy továbbra is maradnak a teljesítménynélküli, lenézett mocsárban. Összejöttünk hát a Gerbaud teraszán Péterrel, Gyurival, Zsuzsával és néhány többé-kevésbé civilizálttal és ők elmondták a valódi helyzetet.

Ferit ott hagyták a hisztérikusok és az ország bármikor visszasüllyedhet az ázsiai tespedésbe. Riasztó, hogy eszmeileg egymástól olyan távol álló (ámde mind európai értelemben vett értelmiségi) barátom, mint József és Gábor is ugyanúgy látták a helyzetet. Reális a veszély, hogy Magyarország nem az igénytelen parasztjainak oly szükséges nyugatos, polgárosult jövőbe tart, hanem feudális, urambátyám múltba. Hiába próbálkozik Gábor összeötvözni a múltat és a jövőt egy olyan Budapestben, ahol van internet és wifi, de továbbra is zenél az EMKE cigánya, megint jönnek a vidéki bunkók a bűnös várossal, megint visszahúznák a magyar ugar egyetlen említésre méltó helyét Feketeországba. Egymástól teljesen függetlenül ezt mondja József, Péter, Gábor, Zsuzsa, Gyuri, Németországból Johann, Svájcból Marie, Franciaországból Pierre és jó barátom, William is ezt írta a Times-ban a minap.

Ha ennyien ezt mondják, akkor az nem lehet véletlen. Óriási a tét. Itt nem egyszerűen egy nem hibátlan, de a Haladásban, egy igazságosabb, modernebb társadalomban rendületlenül hívő miniszterelnökről van szó, hanem a jövőről. A Jövőről. Amit ezek a kunyhólakók el sem tudnak képzelni, de helyettük is elképzeli az elit.

Ez forog most kockán. Tanultam is egy pesties fordulatot ezzel kapcsolatban, hát ez egy fantasztikus képessége ennek a városállamnak, hogy akármekkora a baj, csak humort csinálnak belőle.

Hogy asszongya.

Orbán egy fospumpa.

Egy fospumpa. Hahaha, egy fospumpa.

2008. október 31.

Bauer
Fospumpa

Azonnal tisztáznunk kell valamit. Ti, hülyepárti droidok állandóan azt kérdezitek tőlem, hogy merek írni a Fospumpáról amikor nem is ő kormányoz!?

Mégis mit képzeltek ti magatokról?


Akkor írok róla, amikor akarok, annyit, amennyit akarok.

Bármilyen témából és bármikor ki tudom hozni, még a komcsik államcsőd-kormányzásából is, hogy baszdmeg, Orbán egy sötét fasz. Tudjátok az a nagy gond, hogy ti egy Fidesz nevű pszichózis kárvallotjai vagytok és kényszerzubbonyszaggatóan reagáltok mindenre ami ellentmond a Fospumpa pontagyú populizmusának, ha pedig nincs igazatok (sosincs), akkor meg annál inkább ugatéroztok itt.

A Fidesz nevű kezelhetetlen lelkibetegségetek csak olyan 'újságírást' fogad be ahol minden cikknek az a vége, hogy Gyurcsány mondjon le és a Fospumpa vegye át tőle a hatalmat! Ha véletlenül az van benne, hogy a vödörfej faszságokat beszél (mint mindig) akkor zsidóztok, komcsiztok, büfögtök és feljelentetek a MUOSZ-nal.

Tudjátok milyen szellemi szinten vagytok mind?

A buta plakátragasztó-debilitaszos kisfaszokénál is mélyebben. Képtelenek vagytok ugyanis leszállni a szellemi vezetőtök faszáról.

Ami a ti szuverén döntésetek, kedves egézségetekre de azért azt ne várjátok tőlem vagy mondjuk a Zsoltitól, hogy csak köhögtök egyet és szimpátiaalapon beszállunk a ti szánalmas kis dzsihádotokba.

2010. január 22.

Kovátsch Gamma Bertalan
Egy mondatban az inkvizícióról

Felütésképpen hadd jegyezzem meg, hogy a Fidesz el akarja venni a nyugdíjasoktól és ez a svéd modell miatt van. Ugye, megértjük egymást, gondolom ti is benne vagytok a versenyben. Én a piros széldzsekire hajtok.

Nyugdíjasok kipipálva, a közalkalmazottak ideje még nem jött el, most az inkvizíció áldozatai vannak soron. Mindenekelött jöjjön egy comingout, hogy a napi hökkenet is meglegyen. A papok, meg az előbőr, meg a porladó jobbkéz fospumpa, ezt már mondtam egy párszor. Xenu is fospumpa, de ő olyan űrkutatásos, jövős módon fospumpa, tehát csak azt lehet ellene mondani, hogy az űrkutatáshoz és a jövőhöz ne kapcsoljanak olyan buta meséket, mint a Xenu. Szerény összegért (az új év meglepetése: minőségi megmondások jelentős árengedménnyel!) írok nekik egy modernebb, szuverén értelmiségieknek jobban vállalható űrmesét és akkor szent lesz a béke. Na figyuzzatok, most jön az ereszkedés. Az Újtestamentumból éppenséggel egy bölcs, etikus világnézet is levezethető! Igen, a vécékönyből. Bölcs. Etikus. Mindenféle babonától és maradiságtól megtisztított. Olyannyira levezethető, hogy a nagyok meg is csinálták, az eredményt humanizmusnak hívják. Na, abban kell hinni, nem a hülyepapoknak.

Mert a klerikális reakció meg a láncos kutyái ne higgyétek, hogy levezették a bölcs, etikus, humánust. Nekik aztán tök fölöslegesen írták az Újtestamentumot azok az alakok, akinek létezésére nincs is történelmi bizonyíték. Fogadjunk, el se olvasták. Kezdjük azon, hogy ezeknek nem elég, hogy ósdi, véres babonákban hisznek, de még politizálnak is. Tehát itt politikai klerikális reakcióról van szó. Aztán pedig amikor egy szuverén értelmiségi a szemükbe vágja, hogy a babonájuk a pornográfia, pedofília és inkvizíció melegágya, akkor meg felhördülnek és össze-vissza csapkodnak.

A hülyék. Nincs jobb mulatság a klerikális reakció ingerlésénél. Elég, ha az ember azt mondja, hogy a sorozatgyilkosságok a vallás miatt vannak és már rohannak is körbe-körbe, hadonásznak, sikítoznak, kapkodnak fűhöz-fához. Nekem elhitetitek, nem először csinálom.

Leütésképpen pedig a kampányra való tekintettel az egyszerűbb létformáknak íme zanzásítva. A Fidesz el akarja venni a szabadságot és ez a hülyepapok miatt van. Ezért is pont jár, csak ti még nem kaptátok meg a feladatot. Én igen.

2008. április 14.

Hébér-Lopó Lajos
Mi legyen akkor most (Sto gyelaty)?

Vázolom a problémát.
Orbán fospumpa.
Az Úr szerint se lesz itt adóreform középtávon. A fospumpa miatt.
De a reformokat a Hülyepárt amúgy sem tudja megcsinálni. Még ha hatalomra jutna, se. Mert HÜLYE.

Miféle kiútra gondol az európai értelemben független értelmiség ilyenkor?
Egy felelős árnyékkormányra. Aki hatékony, hiteles, megbízható.

Ki legyen benne?
A Mester nem ér rá, pedig annyi mindenhez ért amúgy.
Az Úr meg leszerepelt, le a buzipárt is. Ezek nem hozzák vissza a kádári pogácsát.

A független értelmiséginek be kell látnia, nincs más megoldás. Maradnak a baromarcok, a seggfejek, a kocsog népszavaztatók. Nomeg egy fallosz, a Fospumpa álarcával a hegyén.

De a független értelmiségi túlteszi magát az előítéletein.

update: az Úr csalódott kritizálós híveiben.

2009. május 20.

Kovátsch Gamma Bertalan
A Vérfarkas napja.

Orbán egy fospumpa. De nem egyszerűen egy fospumpa, hanem egy gátlástalan, veszíteni nem tudó, mindenre képes tolvaj. Orbán az simán összeáll a nácikkal is, ha az érdeke úgy kívánja. Volt már rá precedens, ott volt az a Torgyán nevű náci, azzal is összeállt, a Vona se okozna neki lelki törést. Nyilván majd megpróbálja elnémítani a kritikusait is, például engem. Muhahaha, azt aztán próbálhatja! Kurvaőszintségemnél már csak a kurvabátorságom a nagyobb, kiblogolom én majd, hogy Orbán egy tolvaj, náci diktátor, ne aggódjatok.

Félni tehát nem kell. Sőt, lehet előre készíteni a pezsgőket. Ugyanis vannak ám az orbáni diktatúrának pozitív oldalai is.

Hogy mást ne mondjak, a sok webproli majd jól megszívja. Eddig ellébecoltak a többségi, gyengekezű kormányok alatt, de most, amikor Orbán kezében ott lesz a kétharmados korbács, most majd pofát súlyba lehet helyezni és dolgozni lehet keményen, puritánul, ahogy azt én szeretem. Ahogy azt én szeretem, ha a sok hülye webproli dolgozik keményen, puritánul, én meg hedózok. Ezt akarták, megkapták.

Tulajdonképpen egészen tetszik nekem Orbán, a diktátor. Mindig is mondtam, hogy a webprolik kezébe nem való a hatalom.

2008. november 14.

Kovátsch Gamma Bertalan
A garasoskodás kárai

Tudtam, bazdmeg, tudtam. Flóri Annára volt pénz, a blogot meg nekem kellett megcsinálnom a Modern Képmesékhez. Arra meg már végképp nem volt pénz, hogy angolra fordítsuk a rajzfilmsorozatot és elküldjük Obamának.

Pedig megcsináltam volna egy hétszámjegyű összegért.

És tessék, most itt van az eredmény. Obama, a fospumpa nemzeti egészségbiztosítást akar csinálni. Lapáttal akarja a dollárt a nép közé szórni, mert még nem jött rá, hogy egy egészségbiztosítás legyen biztosításalapú. Aki nem fizet - a sok proli - az ne kapjon semmit.

Ha megnézte volna a vonatkozó képmesét, ilyet nem csinál.



Ez az a kommerség, amire már az előzőekben is rányitottam az elit szemét. Meglátjátok, az lesz majd a baj Amerikában, hogy a sok adócsaló nem fizeti be a TB-járulékot és a kórházak így is ellátják. Ha Obama megnézte volna a képmesét, akkor megvilágosodik és talán még a Medicaid-et is eltörli. Igazából nem tudom, mi az a Medicaid, de nekem azt mondták, hogy nem biztosításalapú, így jó nem is lehet.

Látjátok, egy ilyen kis piszlicsáré megbízáson múlik egy nagyhatalom sorsa. Ebből is csak az a tanulság, hogy he spóroljatok az elit projektjein. Sokszor többe kerül később.

Obama pedig egy fospumpa.