Kedves olvasóink, az élet bonyolult. Feltárhatjuk ugyan bálnákkal kapcsolatos gondolatainkat a maguk teljességében az ámuló közönségnek (ld. Köcsögök és faszok), de az élet tele van meglepetésekkel. Mi van, ha a megmondóembert ezek után egy környezetvédő lap kéri fel cikkírásra? Takonygerincről szó sem lehet, bár előfordulhat, hogy néhány hangsúlyt máshová kell tenni. Fogadják szeretettel az áthangszerelt cikket és vegyék észre, hogy az Igazságon ez a procedúra mit sem változtatott.
Nem mondhatnám, hogy nagyon zöld vagyok. Habár megértem, hogy egyesek hülye petíciókat írogatnak a bálnák érdekében, ez nem az én világom. Írogassák csak a petíciókat, ha tetszik. Lélekben a bálnák mellett vagyok, gyönyörű állat egy ilyen bálna, napszámra nézegetném, ha hajlandó lennék odautazni, ahol bálna is él. Így azonban, be kell vallanom, más a fontosabb nekem.
Nagy autót vegyek vagy nagyobbat?
Mert ha nagyobbat veszek, abba uránfűtőelem kell és momentán nem tudok más elhelyezési módot elképzelni az uránfűtőelemeknek, mint hogy bálnákat dobálok velük fejbe. Ha már nem lehet tankom, legyen óriás-terepjáróm. Szégyellem is ezt, tudom, nem így kellene, de én már csak ilyen vagyok. Szeressetek így is, megérdemlem.
Nem ezért írtam ezt a cikket viszont, ha már megfizettek érte. Az viszont tiszta zöld dolog, hogy egyesek agyba-főbe fogyasztanak, amikor pedig ez tiszta őrültség az ő helyzetükben. Mert én vehetek óriás-terepjárót, nekem van rá pénzem. Vállalkoztam (beléptem egy vállalkozásba alkalmazottként), kedvezményes módon fizettem adót (de végig legálisan, tekintetes bíróság!), hát van annak, aki el nem issza. A konzumidióták azonban hitelből is megteszik ezt, ami nem csak azért bosszantó, mert a szomszédnak ugyanolyan óriás-terepjárója lehet, mint nekem.
Hanem a konzumidiotizmus mián.
Mekkora ökológiai lábnyoma van már neki? Hitelből? Mert úgy aztán könnyű lábnyomot növeszteni, úgy aztán könnyű villogni, hogy neki is van óriás-terepjárója, nem csak a főmunkatárs úrnak! Nagyon bosszant ez engem. Régen ez nem így volt, régen minden szépen ki volt osztva a népnek, ami lássuk be, egyszerűen idióta és azt se tudja megérteni, hogy mi az a THM. Régen hivalkodásmentes funkcionalitás volt és punktum. Egyesek szerint fojtogatóan mérsékletes volt az egyen-szükségletplafon, de legalább nem volt kamera a bakelittelefonban. Na jó, csak nagyon ritkán. Aki ugrált, az kaphatott esetleg kamerát a bakelittelefonjába, de az ritkaság volt.
Jobb, élhetőbb és mindenekelőtt zöldebb világ volt. Nem volt THM, a diősgyőri acélkohó pedig korántsem volt olyan bosszantó konzumidiotizmus szemszögéből, mint a kamerásmobil. Ezt egy kicsit se azért mondom, hogy kádárista nosztalgiát keltsek, nem.
Csak megjegyzem, hogy a bálnáknak is jobb volt akkor. Olyan nagy baj ez?
2007. június 26.
Kovátsch Gamma Bertalan
Köcsögök és faszok, II. rész
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
12:01
6
megjegyzés
Címkék: bálna, fospumpa, megmondóember, takonygerinc
2007. június 25.
Kovátsch Gamma Bertalan
A szabadság fokozatai
Gennyes sebek! Bőrpír! Hányadék! Duzzadt, kellemetlen érzés! Testváladékok! Hát megőrültek ezek? Nem veszik észre, hogy az ilyen reklámok engem taszítanak és undorral töltenek el? Meglehet, az üzletmenetnek jót tesznek, de ki a faszt érdekel ez? Nekem nem tetszenek és kész! Elkapcsolok, pedig nem is nézek tévét. Elkapcsolnék, ha néznék. Pusztán a gondolat, hogy az általam nem nézett tévében ilyenek mennek, undorít. Nem nézhetik, nem nézhetitek, kész. Azért vagyok megmondóember, hogy megmondjam, mit kell gondolniuk másoknak, hát az én türelmemnek is van határa. Eddig élvezkedhettek a tévénézők a gennyreklámban, ezután nem fognak és kész.
Mert ha ugyanez a szar a South Parkban megy le, az vicces, de ha egy hashajtóreklámban, az nem. Értve vagyok?
Na persze értem én. Van ugye a szabadság és az jó dolog. Jó dolog, hogy a gyógyszereket minél több helyen lehessen eladni. Már csak azért is, mert akkor talán a blogunkon is reklámoznának a gyógyszercégek és az nekem jó. Az viszont nem jó, hogy gusztustalanul reklámozzák a gyógyszert. Nem lehetne a gyógyszerreklám pozitív? Lehetnének lepkék meg virágok, mint a mosóporreklámnál. Most nem akarnám elvégezni a reklámtanácsadó munkáját ingyen, amikor pedig egy rakás pénzt is kizsarolhatok a reklámozóktól, de én úgy el tudnék képzelni egy hashajtóreklámot macskákkal ... vagy bálnákkal ... vagy valami kedves dologgal, mondjuk egy fospumpával ...
Addig is, amíg nem kapom meg a megbízást, a következő drákói intézkedéseket javaslom.
- Vannak áruk, amelyeket el lehet adni és reklámozni is lehet, mert a reklámjuk nekem tetszik.
- Vannak áruk, amelyeket el lehet adni (benzinkútban is), de nem lehet reklámozni, mert kakával vannak kapcsolatban.
- Vannak áruk, amelyek nekem nem tetszenek, például a plazmatévé, azokat se eladni, se reklámozni nem lehet.
2007. június 21.
Kovátsch Gamma Bertalan
Köcsögök és faszok
Szarok a bálnákra. Jó, ez egy publicisztikai túlzás volt, de akkor mondom máshogy. Nehogymá' egy bálna megmondja, hová dobhatom ki az uránfűtőelemet a terepjárómból! Ha éppen egy bálna fején landol az a fűtőelem, így járt, majd legközelebb jobban vigyáz. Minden lófasszal nem törődhetek, a bálna se törődik azzal, hogy drága a gázfűtés, nem fizeti be helyettem a számlát vagy legalább a farkával nem paskol vizet a fürdőkádamba, szart se csinál egy ilyen bálna. Teszek rá, én se törődhetek az ő egészségével.
Mert az van, hogy a jólét a több fogyasztást jelenti. A kényelmet. Ha tegnap csak egy Trabantod volt, ma meg egy terepjáród, az jólét. Nem nekem, hanem a sok konzumidiótának. Nekem jó lenne egy Suzuki Swift is, de mit van mit tenni, ha ezek fogyasztani akarnak? Ezzel én abszolút nem értek egyet, csak regisztrálom, hogy a komzumidióta birkamajmok ilyenek. Nyomhatják, hát nyomják is, tövig. Én meg leírom, hogy ennek így kell lennie, sajna.
Sajnos az a helyzet, hogy vagy mi, vagy a bálnák.
Le kell már ezt írni, mert néhány ezer vizesnyolcas azt hiszi, hogy terrorizálhatja az egész világot. Rendészeti kérdés, kiszorítási ügy. Majd ha a greenpeace-es köcsögök arcába nyomják a fospumpát, és a világ a terepjárójából csak kiröhögi az indymediás faszok hörgéseit, akkor derül ki, ki mellett van az igazság.
Hát nem a bálnák mellett.
Az igazság mellettünk van, mellettünk és a drága olvasóink mellett. Mi írunk, ők olvassák és meglepő módon egyformán gondolkodunk. Szuverén értelmiség egymás közt. Nem kell aggódnunk, hogyan minősít majd kedves közönségünk.
2007. június 20.
Kovátsch Gamma Bertalan
Mit nekem?
Szánalmas, bégető majmok verik a nyálukat.
Úgy általánosságban ez a véleményem mindarról, amit nem én mondok. Persze ide is megpróbálnak bejutni a birkamajmok, de hiába. Itt egyenletes lesz a kommentek szövege, ha mindenkit ki is kell tiltanom. Na azért.
Problémáznak zöld meg vörös színben, hogy hát felmelegedés és globalizáció. Hát nekem hiába problémáznak. Mit nekem felmelegedés, amikor van megoldásom minderre.
A muníció. Meg a hozzá való puska.
Minden, kissé tapasztaltabb Civ-játékos tudja, hogy beszélhetnek az ondolált, nyálas liberálisok akármit, nincs jobb egy tankelhárító helikopternél. Vagy mindjárt egy tucatnál. Azokra géppuskák vannak szerelve, melyeket hatásosan lehet bevetni a globális felmelegedés elől menekülő tömegek ellen. Az igazi persze az lenne, ha már az elárasztás és a kiszáradás előtt kiírtanánk őket neutronbombával, egyszerű és humánus megoldás. De beszélhetek ezeknek, úgy lesz, mint mindig, csak utólag bánják meg, hogy nem hallgattak rám.
Akkor jön majd jól a taposóakna és a nehézgéppuska.
Van az a játék, nem tudom, ismeritek-e, amikor hollandok menekülnek a tengerár elől és az a meggondolatlan ötletük támad, hogy Magyarországot szemelik ki maguknak. Jönnek tehát a menekültek és a játékos célja, hogy egy se jusson be. Na, ez remek akció-stratégiai játék. Én nem szarozok tankokkal és egyéb feleslegességekkel, hanem csakis taposóaknákba és nehézgéppuskákba invesztálok. A nyugati határon szórom le az aknákat, nem keveset. Mondanom se kell, a holland menekültek ötöde se jut át. Aztán jön az akciós rész. Szemből jönnek a holland menekültek, holland zászlót lengetnek meg vartyognak az érthetetlen nyelvükön, én meg fogom a nehézgéppuskát és ratatatata, rohadt hollandok, dögöljetek bele a globális felmelegedésbe mindannyian!
Huh, még mindig fel vagyok izgulva az emlékektől.
Ne hallgassatok tehát az anarchista-zöldes vizesnyolcasokra, fognak ők úszni hamarosan. Inkább az úszást fogják választani, mint az én géppuskáimat, hahaha!
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
12:20
55
megjegyzés
Címkék: birka, birkamajom, géppuska, majom, menekült
2007. június 19.
Kovátsch Gamma Bertalan
Kádárról újra
Megmondtam vagy nem mondtam meg? Megmondtam, ugye. Mert én nem egyszerűen sohase hazudok, hanem mindig igazam is van, dacára annak, hogy nem értek semmihez. Mit is mondhatnék. Az igazság odaát van.
Bocs, kicsit elragadtattam magam a nagyszerű megérzéseim mián. Miben is volt igazam?
Ja, a Kádár.
Szóval igazam volt, de nagyon. Megmondtam én világosan, hogy Kádár fontos ember. Jó, a részletek nem stimmeltek mindenben, de abban nagyon igazam volt, hogy Kádár nem egyszerűen rossz ember volt, hanem voltak eredményei is, és ezt most hozzáértők mondták ki egy konferencián.
Tehát az eredmények.
Az eredmények tehát.
Tehát az eredmények felsorolása következik.
Szóval a faszomat fogom felsorolni az eredményeket, mindenki elolvashatja a konferenciáról szóló cikket és megláthatja, mennyire igazam volt. Tök hasznos dolog volt, hogy hallgattak rám és megszervezték a konferenciát, bárcsak mindenben így hallgatnának rám. Nem ez a lényeg.
A lényeg az, hogy Orbán bekaphatja a fospumpát, mert csak egy hülye komcsi, olyan, mint Kádár. Kádár velünk él, de főleg Orbánban.
Ez a lényeg.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
11:31
24
megjegyzés
Címkék: fospumpa, igazam van, Kádár, komcsik, Orbán
2007. június 18.
Prosztó M. Beléndek
méghogy csak Höndör ír szép verset
Prosztó M. Beléndek feat Lajoska:
Álmomban balettoztam
álmomban balettoztam és pörögtem piruettem
hajlongtam csodálkozva, felköhögve mind, mit ettem
kis tütükémben szőrös lábam kecsesen járt
szoros barbis alsómban a micsodám is fájt
nehéz az élet, a tánc, nincs is más érvem
viszont szoros alsóban nem jön ki a sérvem
óh, az élet zenekara, falsul szól, mint kappan
lehajolsz és reped a varrás, mi az ott?
egy szappan
Mottó:
"Nagyon fontos, hogy értsünk ahhoz, amit magas szinten szeretnénk művelni. Így nem fordulhat elő, hogy egy tudálékos kis gyökér képzetét keltsük és fejbevágjanak a hidraulikus emelővel egy óvatlan pillantban. De már az is jó, ha egyáltalán értünk valamihez."
___
(Gyuri bácsi, autószerelő, szuverén értelmiségi, bölcselkedő, az Élet és Irodalom társszerzője)
Bejegyezte:
Prosztó M. Beléndek
dátum:
15:35
14
megjegyzés
Prosztó M. Beléndek
Mi folyik itten?
Éppen el akartam kezdeni szeretni a Váncsát, habár, nem is tudom, olyan ravasz feje van, az ilyenektől minden kitelik és általában nem is nagyon értem, hogy mit mond, meg egyáltalán, mi má' az, hogy Élet és Irodalom, baszd meg, ennél már az is jobb, hogy Vér és Becsület, vagy Csók és Könny, egyébként meg lófaszt tudja az, hogy mi az élet, aki még sosem ivott meg két üveg Borsodit egy ózdi kohásszal, meg egy sajószentpéteri rokkantnyugdíjassal úgy, hogy közben szabadon lehetett büfögni és legyek lógtak a légypapíron, miközben Józsi bácsi elgépezte az utolsó tízezresét a félkarú rablón.
Képmutató faszfejek.
Szóval, éppen átadtam volna magam a cikk böngészésének, magam mellé vettem a pitbullt - értelmiségiek között nem mindegy, hogy van-e az embernek tekintélye, én ezért mindig magammal viszem a pitbullt, meg a Lada vezérműláncot a nyakamban - és neki akartam vágni, amikor "The page cannot be displayed".
Így, baszd meg, a maga nyers brutális valóságában, egy értelmiségeinek. Megint nézem, can not be.
Mentem le is rúgtam a monitort bazzeg, Lajoska, a pitbull, rá is csibészelt, be is ragadt az LCD a fogai közé, most két napig folyadékkristályt fog szarni. Nyolc rugót fizetek az internetért havonta, erre mi az, hogy can not be????!
Ha én meg akarok nézni, akkor legyen page, baszd meg!
Van itt verseny, meg szolgáltatás, meg annak ellenértéke, vagy megint a vizesnyolcasok, meg haladásellenesek, horribili dakti a fideszesek szétcseszik a Mester blogját? (Figyelitek, a termesz teknikusaimat azért, mi?)
Szóval, most már csakazértis kíváncsi vagyok, hogy mit írt a Váncsa, akármilyen ravasz, nyomi feje van. (Lecsapnám, baszd meg.)
A Mester meg írhatna már valamit a miniszterelnök úr őszintebeszédéről, amit úgy kell értelmezni, ahogy.
Mostanában a reformokat is hanyagolja, aggódom.
Bejegyezte:
Prosztó M. Beléndek
dátum:
14:25
13
megjegyzés
tirpak-admin
Höndör B Margit: Felhívás
Felhívás!
Elitek!
A Mester forradalmat akar!
Ki kell nyírni az antiglobalista komcsi hippiket, és, ha már ott vagyunk, a zöldséges iszlámokat is!
Maga a Mester fog vezetni minket, ott menetel majd velünk az első sorban!
Szétzúzzuk a rohadt rózsadombi terroristák hülye arcát!
Két erős ember kell az Árpi mellé, akik a köveket viszik neki és megvédelmezik a durung nemelitek inzultálásától!
Ne dicsérgessenek, azt nem bírom!:))
Bejegyezte:
tirpak-admin
dátum:
12:12
15
megjegyzés
Címkék: elit, forradalom, zöldséges
tirpak-admin
Höndör B Margit: Hang a túlvilágról
Blogunk alapító-rossz szelleme, Höndör B. Margit a virtuális túlvilágba került a blogunk körüli herce-hurcák következtében. Mindez egy kisebb blogot válságba döntene, de nem egy olyan elitblogot, mint mi vagyunk. Médium segítségével sikerült kapcsolatba lépnünk Höndör B. Margittal és ilymódon szerezni tőle morzejellel lekopogott cikkeket. A következő az lesz, hogy Beléndeket kilőjük a Holdba. Addig is: Höndör B. Margit!
Tudom, hogy ezt már mondtam, de akkor is.
Olyan titokzatos ember ez az Árpi…
Biztos a szemüvege miatt. Vagy a lényéből fakad. Annyira titokzatos, na, hogy nem tudok rájönni, miért az! Mindegy, akkor most hirtelen szeretni kell a Váncsát, én rugalmas vagyok, kérem, rögtön meg is szerettem, pont úgy ír, mint a mester, talán egy kicsit kevéssé hatásos jelzőkkel, semmi lófasz, meg kurvaanyád, de hát nem lehet mindenki titokzatos, és kész. Annak a pár nemelitnek, aki olvassa a blogot, röviden a lényeg:
- gyengébbeket, kisebbeket jól lefikázni és kiröhögni
- mainstreamhoz igazodni
- még véletlenül sem belemenni az esetleg összezavaró részletekbe, minden problémát kizárólag a felszínen kezelni! EZ NAGYON FONTOS!
KGB-nek, hogy fejlődjön, a felhasználható eszközök:
- demagógia
- csúsztatás
- idegesítő igazságok elkenése
- a kötelező ideológia állandó sulykolása
- albán nyelvű idézetek a mondanivaló alátámasztására
És próbáljon már végre szellemesen írni!
Bejegyezte:
tirpak-admin
dátum:
12:00
9
megjegyzés
Címkék: höndör, mainstream, médium, túlvilág
2007. június 15.
Prosztó M. Beléndek
Szevasztok, kicsiköcsögök
Szólt a Bertalan, hogy tényállás van, jöjjek má' hozzátenni a bloghoz, mert kevés a független értelmiségi, baszdki, lasszóval kell fogni őket manapság, én mondom, pedig nekem régi múltam van az újságírásban, mint ahogy azt akárki meglássa aki beleolvas a blogba, persze úgy, hogy átugrik az értékelhetetlen szemeten, mert tűrhetetlen, hogy, sorolom, itten csak ilyen közéleti reformkodás van, meg ilyenek, baszdki, azért egy értelmiségi nem csak reformból él, hát mi lesz a testépítéssel pl., meg az optikai tuninggal? Minap is felfóliáztattam a Szuzukit, egyhármas, baszdki, nagyon-nagyon, érted, ráfényeztettem egy slankított, harántcsíkos pitbullkutyát bézbólsapkában, érted, még rá akartam kopíroztatni a Szilvássit is, mer' az a kedvencem a kormányban, érted, olyan feje van, mint a Vászkának, aki nagy spanom, ukránból jött és vasazik, már amennyire a huzagolt 7.62-es csövet vasnak lehet nevezni, na hadd ne mondjam már, úgyis tudjátok, mondjuk még az is azonos köztük, hogy a Vászka öccse, a Szerjózsa is hülye, de ő nem grafológiából kifolyólag, hanem ex works, születésileg.
Egyébiránt kibaszottul csípem a reformokat, körülbelül a hatodik közalkalmazottat rúgják ki a környezetemben, nem győzök röhögni, dögöljön meg, aki nem vállalkozó, baszdki, tudjátok, a kulcsszó: VERSENY, én például versenyzek, a városban lámpától-lámpáig, optikai tuning plusz öt lóerő, hehe. Szóval, vállalkozni kell, meg adózni, mert a sok köcsög adócsaló miatt van itt elkúrva tizenakárhány éve, már nem tudom számontartani, mondjuk én fizetek is adót, eleget (ÁFA-t a sörön, meg a hambin, legfeljebb, hülye vagyok én, kicsiköcsögök? Ja, tébét meg minek, beteg nem vagyok, pezseg bennem a koksz, verebek.)
Mit is akartam már mondani? Ja, hogy kicsiköcsögpucuk, le kéne cuppani a csecsről végre, fáj nektek, hogy itten rend lesz téve, vállalkozók világa jön el, mint ugye a Vászzka, a Szerjózsa, meg én, asszem ez azzal jár, hogy gyúrni kéne mindenkinek alanyi jogon és jól jegyezzétek meg kicsiköcsögök, hogy kemény az élet, a Gyurcsány úr is megmondta, hogy ez az ország egy konditerem, ahol meg kell erősödni, na azóta tudom, hogy jól szavaztam. Kicsit sírok is most, ahogy ezt felidézem. Konditerem. Ezt mondta.
Na, most meg röhögök, ahogy eszembe jut az Amália néni a szomszédból a teszkós cvekkerrel, elképzelem a fekpadon szériázva; csak az otthonka tartja össze, meg a gyomorbaj. Majd tornázik egy kicsit.
A sok hülyének meg, aki nem ilyen értelmiségi mint én, meg a Bertalan, tudjátok, ilyen független, aki szereti Gyurcsány urat, annak azt üzenem, hogy szétrombolom az arcát és bújjon vissza a vezérürü seggébe. Tik vagytok parasztok!
Viszlát, szevasztok!
Bejegyezte:
Prosztó M. Beléndek
dátum:
16:23
12
megjegyzés
Címkék: közellenség, parabellum
Kovátsch Gamma Bertalan
Így múlik el a világ dicsősége
Elitek, mekkora változás! Ki gondolta volna három hónapja, hogy a komcsik nem tűnnek el a történelem szemétdombján, sőt. Néha még engem is ér meglepetés.
A helyzet az, hogy a stratégia megváltozott.
Meglehet, mondtam olyat, hogy Szekeres Imrének nincs joga létezni. Akkor az még igaznak látszott. Sőt, kifejezetten okos dolognak tekintve, hogy Feri volt a Jövő, mellette hű fegyverhordozója, Szilvásy György, Szekeres Imre pedig ilyen környezetben nem lehetett más, mint a Múlt. Sőt, ilyen környezetben vicces ötletnek tűnt hitlerbajszot rajzolni Szekeresre. Vagy Deutsch Tamásra, vagy más hasonló bohócra.
Not anymore. Szekeres Imre egy kitűnő honvédelmi miniszter, Szilvásy pedig bekaphatja a fospumpát.
Ez itt nem barátság kérdése, ez itt üzlet. Ahogy a szuverén értelmiségiek mondani szokták.
2007. június 14.
Kovátsch Gamma Bertalan
A kedvenc
Elitek, a világ sokkal egyszerűbb, mint gondolnátok. Vegyük csak a médiát. Vannak, akik csak hazudni tudnak és vannak, akik mindig az igazat mondják. Most, hogy az ellenvéleményeket kitiltottam a blogról, beszélhetek nyíltan is. A HírTV hazudik mindig (lásd még: szopóskurva), én pedig mindig igazat mondok. Ha a különbséget zongorázni tudnám. Vagy fospumpázni.
Szó sincs arról, hogy én Gyurcsány kedvenc újságírója lennék. Aki ilyet állít, pofátlanul hazudik. Az van csupán, hogy a jobber agyatlanok el se tudják képzelni, milyen egy szuverén értelmiségi élete. Az úgy van, hogy a szuverén értelmiségi ír a blogjára. Mert blogja, az minden szuverén értelmiséginek van, anélkül létezni se érdemes. Szóval ír, mondjuk az iskolabuszokról. Aztán ír még egyszer. Aztán a jó ötlet elterjed és egyszerre csak megjelenik a Miniszterelnök Úr prezentációjában (61. dia).
Ez így megy, persze csak a szuverének között. Vezénylőtábornokok lábvízében hentergők ezt meg se érthetik.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
09:58
12
megjegyzés
Címkék: fospumpa, iskolabusz, szuverén
2007. június 13.
Kovátsch Gamma Bertalan
Iskolagyár
Jártatok mostanában iskolában? Aki igen, az gyorsan kifelé, nem szeretném egyenként kitiltani őket az ide nem illő megjegyzéseik miatt. A maradék szájat tát és áhitatosan hallgat.
Van a faluban gyár? Nincs és miért nem? Amiért már a városban sincs. Hatalmas gyárak egész kontinenseket kiszolgálnak, nincs miért minden országban mosóporgyárat tartani.
Na, ugyanez van az iskolákkal is. Annyival hatékonyabb lett az oktatás, de annyival, hogy el se tudjátok képzelni. Régen a tanár bement és lenyomta az anyagot 30 nebulónak. Ma a fejlett technológiának hála, egyszerre 300 nebulót is taníthat. Már nincs messze az az idő, amikor egy tanár 3000 vagy 30000 diákot taníthat egy órán. Régen egyszerre csak egy gyereknek adhatott körmöst, de már nincs messze robotizált fospumpa eljövetele, amivel ... ezt a gondolatot nem folytatom.
Ilyen robbanásszerű fejlődés mellett persze változások szükségesek. Élnek néhányan a múltban, akik nem látják ezt és hörögnek össze-vissza, de ezek a hülyék. Pártjuk pedig a hülyék pártja. Az okosak tisztán látják, hogy ez egy win-win szituáció. A diákok megszabadulnak a tanároktól, a tanárok pedig a diákoktól. Ezek mindig utálták egymást, én csak tudom. Aztán pedig a diákok bejárhatnak az iskolagyárba, amely felkészíti őket, hogy később meg a valódi gyárba járjanak be. Végül pedig nagyobb lesz az osztályuk. Milyen unalmas volt már ugyanazt a 30 embert látni 8 éven át. Vagy 4. Vagy 6. A fene se tudja, hogy van ez már. Most egyszerre 300 emberrel ülhet egy osztályban és a fejlődés nem áll meg, Moore törvénye szerint jövőre 600, azután 1200, utána 2400 lesz ez a szám ... hát ki nem örül ennek?
Aztán a legfontosabb előnyt el ne felejtsem. A feleslegessé váló tanárokból megmondóembert lehet képezni. Mert azokból állandó a kereslet.
2007. június 12.
Kovátsch Gamma Bertalan
Helló, Beléndek
Már hiányoztál. :-)
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
16:38
2
megjegyzés
Kovátsch Gamma Bertalan
Országtervező
Tegnap nagyon felbasztam magam a sok hülye egyetemistán, akik a köz javára diákhitellel segélyezik magukat. Egy dolog, hogy kiakaszt, ha másnak jó. Eliteknek mint közületek néhányan azonban ez a magyarázat nem elég, ez talán kielégít egy jobber majmot, de nem egy szuverén értelmiségit.
Megmondom, mivel lehet meggyőzni egy szuverén értelmiségit. A Civilization játékkal.
Na most én mindig a neutronbombára hajtok. Ha van neutronbombám, hamar legyakom a többi kis lúzer birodalmat. Neutronbomba meg tankok, ez az én receptem. Sajnos a neutronbomba nem megy Egyetem nélkül, kell hát belőle. Nem sok, egy-kettő. Na jó, minden nagyobb városba egy. Nem több, mert akkor kevesebb harcost tudok képezni és nem lesz, aki lándzsával harcoljon a csatahajók ellen.
Osztunk-szorzunk és kijön, hogy 20% diplomás kell. Maximum. Már így is nagyvonalú voltam.
Most jön majd a sok droid a demagógiával meg a fospumpával beégetni magukat. Előre szólok, ez a felvilágosodás kora, ez már nem egy középkori, keresztény ország. Én bemutattam a tudományos bizonyítékot és a grafikont (ott van a post tetején, hülyegyerek, csak kattingassál), ez a stílus.
Hát nem is az anyázás, a kurvaanyádat.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
11:25
2
megjegyzés
Címkék: civilization, diplomás, fospumpa, grafikon
2007. június 11.
Kovátsch Gamma Bertalan
Segély kamatra
Segélyek, bazdmeg.
Azok miatt tartunk itt.
Már korábban jól odamondtam a sok ingyenélőnek, meg is lett a hatása. Hiába, ha egy hozzám hasonló véleményformáló odamond, annak hatása is lesz. Fantasztikus érzés egy ország véleményét alakítani, fantasztikus.
Szóval amiatt vagyunk az éjjeliedény fenekén, mert túl sok a kéregető kéz. Kezecske, hogy mindjárt csak a gyerekgyárosokra utaljak. De az már végképp pofátlanság, hogy füvező, bulizó egyetemisták nyúlnak a közös kasszába, ahová oly kevés a befizető. Én mondjuk kisírtam egy barátságosabb megoldást, de tök át tudom érezni azok fájdalmát, akiknek kedvezmények nélkül be kell fizetniük az adót. Veletek vagyok, ha nem is az adófizetés frontján.
Vissza a fűre. Nem a fűvel van baj, nem, a fű az egy remek dolog, meg is írtam, hogy legalizálni kellene. Nem, mintha én szívnám, ó, nem, csak úgy általánosságban beszéltem. Tomcat ügye után vigyázni kell minden szóra. Nem a fűvel van baj, hanem az egyetemistákkal, azokkal az ingyenélő, segélyből vigadó kis hülyékkel. Mennyi lehet, aki rendesen tanul és megérdemli a támogatást? 6-7%? Vagy annyi se? Tele vannak velük a romkocsmák, utána pedig még el is kell tartani őket.
El kell vonni a segélyüket, nem kérdés. Diákhitel nuku. Nekem ne mondja senki, hogy ez is csak egy olyan hitel, amiért kamatot fizetnek. Jó az egyetemistáknak, én meg nyomorultul érzem magam, hogy ők nem szívnak annyira, mint kellene nekik. Minél többen vannak, pláne a bölcsészek, annyival több versenytársam lesz, azt meg nem kellene. Szép dolog a verseny, amíg olyanok a feltételek, hogy más nem győzhet. Csak nektek bevallom, hogy az utóbbi időben kissé megbicsaklott legendás önbizalmam.
Ilyen világban jobb lesz vigyázni.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
11:56
11
megjegyzés
Címkék: fospumpa, hülye adófizetők, ingyenélők
2007. június 4.
Kovátsch Gamma Bertalan
Egy ország pelenkában
Kedves olvasóink, mint észrevehették, blogunk még nem teljesen harckész. Csak régi látogatónk, Minorka doktor kérésére teszünk egy rövid sétahajózást.
Elitek, ma egy elméleti jellegű, elmélyülést igénylő leckét veszünk. Majd próbálok ismételgetni, hogy mindenki buci fejébe jól elfészkelődjön a gondolat. Mi is lenne a téma más, mint az elit és a nép. Majd hasonlatot használok, hogy mindenki jól megértse.
Mit csinálsz, ha elromlik az autó? Elkezded buherálni? Ugye nem. Arra való az autószerelő. Az autószerelő sokáig tanul és alkalmas is a feladatra, imád ilyen olajos kütyükkel szöszögni és az ujjai olyanok, hogy beleilleszkednek a csavar fejébe. Erre való, erre képezték. Szintúgy az árammal. Nem piszkálod a vezetéket, nem csavarozgatsz kapcsolókat, amikor erre van a villanyszerelő. Őt nem üti meg az áram és kiszagolja az villanyvezetéket a falban. Mindennel így van ez, nem szeletelsz húst, mert az a hentes dolga, nem sütöd meg, mert arra van a gyorséttermes és nem válogatsz a cuccok között, amikor az eladó a kezedbe nyomja úgyis a megfelelőt.
Eddig világos? Ilyenek vagytok? Nagy IGENT akarok hallani!
Köszike.
Ki csinálja meg a politikát, ha elromlott, kérdezed joggal akkor. Egyszerű a válasz, ki is találtad. A politikus javítja meg. A doktorbácsi, ha elromlik a gyerek, jön, és lenyomja a torkán a gyógyszert, akárhogy visít. A politikus bácsi pedig megjavítja a politikát. Egyszerű ez, mint egy pofon.
Ahogy sejthetitek, a politika megjavítása nem egyszerű dolog. A politikus bácsi vagy néni sok évig tanul és különleges képességei is vannak. Például a jövőbe lát, mert csak így tudja megmondani, a roppant bonyolult kütyüben, ami a társadalom, mit okoznak a javaslatai. Átlagembernek megvannak a heppjei, az egyik a kocsikat imádja, a másik villanydrótokkal matat, az egyik becsukogatja az ablakot, a másik kinyitogatja. A politikus bácsinak vagy néninek ilyen heppjei nem lehetnek. Ő mindig csak és kizárólag a tökéletes megoldást választhatja. És végül a legnagyobb különbség. Bizony megesik, hogy az autószerelők becsapják az embert. Kicserélnek olyat is, amit nem kellett volna, mert az nekik biznisz. A politikus ilyet nem csinál, ő nem veheti figyelembe a saját érdekeit. Éjt nappallá téve csak értünk dolgozik.
Nehéz munka ez, kedves elitek. Mintha egy országot kellene pelenkázni. Ne is irigyeljük tőlük mi, nempolitikusok. Ti csak tentézzetek nyugodtan, abban a biztos tudatban, hogy a politikus-szuperemberek megjavítják a politikát helyettetek. Biztasson a gondolat, hogy valahol egy politikus éberen figyel az éjszakában, őrzi az álmunkat.
Ja, mert ezt el is felejtettem mondani. A politikus nem is aludhat soha.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
23:06
32
megjegyzés
Címkék: elit, nép, politikus, szuperember, tente
Kovátsch Gamma Bertalan
Magyarázkodás
Addig is, míg a blogunk újraépül, úgy érzem, magyarázattal tartozunk az eseményekért olvasóinknak.
Az történt, hogy a Mester ellen indított, nyílt és szervezett támadás megdöbbentett minket és módosult tudatállapotunkban nem tudtuk, mit teszünk! Íme egy példa, mit meg nem engedtek maguknak a véleményszabadság eme bemocskolói.
Megjegyezném, hogy a videó végén látható cím egy hírhedett szélsőséges blogja, aki odáig ment, hogy a rettegett Tomcat körébe került. Természetesen akárcsak a Mester, mi is élesen elhatárolódunk az ilyen társaságtól.
Ennek vége, a támadók véres fejjel kotródtak vissza a kotorékukba és mi újra büszkén valljuk árpilista voltunkat.
Fel a jobb, szebb Tirpákbokrétásért!
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
08:25
0
megjegyzés
Címkék: szélsőséges, támadás, véres fej
Kovátsch Gamma Bertalan
Under reconstruction
Tisztelt olvasóközönség!
Törzsmókus nicknek hála, sikerült a for a better tirpákbokrétás anyagának túlnyomó részét megtalálni és a blog újjáépítése megkezdődött. Ez időbe telik, de a jó hír az, hogy majdnem minden cikket lementettünk.
Ki tudja, talán a blogot is aktiváljuk egyszer.
Update: az összes bejegyzés megvan lementve. Most már csak idő kérdése.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
08:13
3
megjegyzés
Címkék: reconstruction tirpakbokretas
2007. június 1.
Kovátsch Gamma Bertalan
Hülyeorbánhülyeorbán
2007 június elsején nincs kampánycsend, muhahaha!.
Hülyeorbánhülyeorbánhülyeorbán!!!!!
Itt van a zenétek, malacaim.
Bejegyezte:
Kovátsch Gamma Bertalan
dátum:
00:30
0
megjegyzés
Címkék: Orbán fasiszta