2007. március 19.

tirpak-admin
Kovátsch Gamma Bertalan: Az ember, aki sohase hazudik


Vannak, akik azt mondják, hogy ugyan az ész bajjal járhat, de bűn az ostobaság. Bullshit. Eljutottunk oda, hogy a tisztánlátás és racionalizmus egy-két kis szigetét immár óceáni viharhoz illően ostromolja a hülyék óceánja. Az idiótizmus lett a default, elitkéim, az értelmeseknek csak egy-két menedék maradt, mondjuk ez a blog.

Ilyen helyzetben azt mondom én, hogy csak az tud feldühíteni, aki hazudik.

A hazugság nagyon csúnya dolog. Most nem akarnám nevesíteni a főhazugot, de magatok is rájöhettek, ha megnézitek a bannert. Igen, az a pasas, akinek a szobrocskáját eltapossa a játék Sherman tank. Bassza meg, hát mit kertelek itten, kimondom én bátran, nem véletlenül rettegnek a véleményformáló nyilaimtól a közszereplők, az Orbán a főhazug.

Én pedig mindig igazat mondok. Nagy különbség.

Na most ezek után sejthetitek, hogy felbaszta az agyamat, hogy a főhazug megint arcul csapta a nemidióta nemhazugok meglehetősen zártkörű klubját, vagyis engem. Ne hagyjátok, hogy az agyatokat megfertőzze a hazugság, ezért olvassátok először az igazságot. Elkergetni a kormányt akkor lehetne, ha a népszavazásra feltett kérdésekre igent mond a nép, és ők ennek ellenére máshogy cselekszenek. Orbán Viktor azonban azt mondja, a győztes népszavazásból egyenesen következik a kormánykergetés.

Muhaha, ez a lúzer! Nem egyszerűen lúzer, de ismét bebizonyosodott, hogy kapitális hazug is! Mert mit hazudozik össze ez a hazug Orbán százezer ember előtt a nemzeti ünnepen? Na, mit?

"A népszavazás után vagy azt teszi a kormány, amit az emberek akarnak, vagy elkergethető lesz. Végrehajtja az emberek akaratát, vagy maga ad zöld utat, hogy kipenderítsék."

A különbség legfeljebb idiótáknak nem világos, mint a nap. Tőlem szokás szerint az igazságot hallhattátok, Orbán meg hazugul beleböffent újból a magyar közéletbe. Nem akarok célozgatni, de múltkor a zászlók kapcsán is nagyon finoman éreztettem, hogy az ilyen egy mocskos náci, akinek Fallschirmjager bakanccsal taposta volna szét az arcát Skorzeny a második világháborúban. Mert én a nácikhoz igazán értek, azoknál jobban csak az ufók fekszenek nekem. Mindkettő együtt a legtutibb.

Szóval, elitek. Ne hallgassatok a hazugra, hallgassatok az emberre, aki mindig igazat mond. Rám. Higgyétek el bátran, hogy az 1956-os forradalom legnagyobb vívmánya Kádár János volt. Le se szarjátok azokat, akik szerint csak egy újabb szép példája vagyok 40 év hazugsággal traktált generációjának.

Nincsenek megjegyzések: