2007. július 25.

Kovátsch Gamma Bertalan
És most a hülyevallásosokról

Figyelitek a bannert, elitek? A vallás rossz. Ezért megy rajta keresztül a Sherman tank. Nem csak a keresztény vallás rossz (megmondtam én, adok a katkóknak), hanem az iszlám is. Na jó, az iszlám rosszabb, mert az a szubkultúra támogatja a terroristákat. Vagy a katkók rosszabbak? Esetleg a náci hülyereformátusok? Hirtelen elbizonytalanodtam.

Mindegy, nem ez a lényeg! A lényeg az, hogy harc folyik a világban. Civilizációk harca. Vannak a hülyevallásosak (sok köztük a proli és a paraszt) meg a normálisemberek. Oldalt kell választani, aztán jöhet a neutronbomba a másikakra. Előre elmondom, hogy én a normálisemberekkel vagyok és ha valaki hatásosan képes képviselni a hülyevallásosak érveit, azt kimoderálom a picsába.

Ne mondja senki, hogy nem szóltam.

Tehát a front most Törökországban húzódik, ahol eddig a normálisemberek voltak hatalmon. De hallga! Zúdúl már a hülyevallásos tömeg, mint valami szörnyű zombicsürhe, hogy motorizált fospumpáikkal bevegyék a normálisemberek utolsó laktanyáit is. A normálisemberek eddig ügyesek voltak, ha kellett, fasiszta provokátorszervezeteket hoztak létre, hogy azok mészárlásai után meglegyen az ürügy a katonai puccsra, de most megszoríthatják őket. Ki tudja, tán még fejkendőt is lehet majd hordani az asszonyoknak Törökországban.

Nem hagyhatjuk. Be kell őket léptetni az EU-ba.

Elitek, ez nem lesz olcsó. 70 millióan élnek ott és semmi, de semmi nem felel meg ott az európai normáknak, a csatornarendszertől a villamos hálózatig semmi. Nem kukacoskodhatunk azonban, mert a normálisemberek világa a tét. Ha kell, fizetünk. Pontosabban fizetnek. Azok a hülyemagyarok, akik eddig is fizettek, mint a katonatiszt, amíg mi az ideológiai maszlagot ... akarom mondani, alapozást nyújtottuk Hozzáadott Értékként.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kellenek a törökök!!! Kell a munkaerő !!! Ha nem tetszik nekik semmi, majd simán átneveljük őket! A Mester lesz a felelős ha lángra robban pár sorház és elönt mindent a kebab és robbanak a buszok. Addig is éljen Allah és a HALAL FOOD!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

Ugyan már, bauer, a törökök nem csinálnának ilyet. Hiszen a Mester megmondta, hogy csak a jól viselkedőeket engednénk be. A buszrobbantók nem jöhetnek az EU-ba. Nem is lenne okuk robbantgatni azok után, hogy az összes EU fejlesztési pénzt megkapják.

Névtelen írta...

Amugy tényleg nem a Törökökkel van a baj, hanem Orbánnal, ő nemrég arra biztatta az EU-t hogy ne támogassa a posztkomcsi országokat!! Még jó hogy a Törökök majd le tudják hivni a teljes összeget, nekik nincs aktuális fospumpájuk .

Szóval Let the Turks in!

Kovátsch Gamma Bertalan írta...

A hülyemagyaroknak nincs szükségük az EU támogatásokra, már így is mindenféle faszságot vesznek hitelre. Pár szűk esztendőre lenne szükség, hogy a hülyemagyarok is beérjék azzal, amit valójában megkaphatnak.
http://www.lelegzet.hu/archivum/2006/04/3446.hpp

Majd a törökök felvétele megoldja a konzumidióta vásárlási mániát.

Orbán? Az a törökök ellen van. Mit is remélhetnénk a haladás eme ellenségétől.