Prosztó M. Beléndek Shitpickle

Tovább kell lépni. Ez az élet rendje. Mindig előre. Constant struggle. Vagy mondhatnónk, mi van az elitségen túl? Mi van akkor, ha az ember felismerte, hogy nincs ingyen ebéd? Csak a piac van, meg az, hogy nekem mindenhez jogom van? Hogy kibaszott nagybetűs ELIT vagyok, bazzeg?

Beszéljünk erről, mert aggasztó. Csinálunk a proliknak egy fogyasztói társadalmat. Egy fogyasztói társadalomnak is szar korrupt csődtömeget, hogy egész pontosak legyünk. Ahol azért güriznek, hogy elsősorban adózhassanak, a maradékból meg fogyaszthassanak (létfenntartsanak). Na, nem sokat, de azért a teszkós bevásárlókocsi megtelhet virslivel, meg nyolcvanforintos sörrel. Ahol mi, csak mi, elitek értjük a mechanizmusokat. Vagy irányítjuk. Market makers. A sok barom meg vegetáljon legalább egy olyan szinten, hogy tartsa a pofáját boldog tudatlanságban és megilletődött fegyelemben.

I'm going to be honest with you. I hate this place. This zoo. This prison. This reality, whatever you want to call it, I can't stand it any longer. It's the smell, if there is such a thing. I feel saturated by it. I can taste your stink and every time I do, I fear that I've somehow been infected by it.

De tudjátok mit? Innen hova? Ez az egyszerre szánalmas és egyszerre magasztos rendszer kielégít, minket, eliteket?

A fenébe is, engem nem.

Nekem nem jó ugyanaz a marha elé való szintetikus zaba, amit ezek falnak. Kurvára nem jó az alsó-középkategóriás egynégyes autó. Nem érdekel a horvátországi nyaralás, meg a hatvan négyzetméteres belvárosi luk.

Én minőséget akarok, bazzeg.
Kiváltságokat.
Egy társadalom becsülje meg az elitjét.

Ében borítást akarok a műszerfalra. Környezetbarát hybrid drive Lexust a márványkő felhajtós garázsba. Nubuk bőr vezetőkesztyűt. Bio termesztésű kecskesajtot tölgyfahordóban érlelt testes vörösborral, rozmaringszállal tálalva. A Dunakanyart az erkélyem alá. Selyeminget arany mandzsettagombbal. Mulatt nők combján sodort szivart.

Mer' már untat ez a sok hülye...
Shitpickle...