2007. december 31.

Kovátsch Gamma Bertalan
Annus horribilis

Akármilyen remek kis év volt 2007 a Mester és a többi mértékadó, szuverén sajtómunkás részére, minden jónak vége szakad egyszer. Szomorúságukat enyhítendő, sok szeretettel küldöm a Krétakör Feketeország c. produkciójának egyik betétdalát.

Hogy legyen mit énekelni a szilveszteri buliban.

2007. december 30.

Kovátsch Gamma Bertalan
Feketeország

Most itt nagyon udvariasan megkérek mindenkit, hogy ha bármilyen érzékenysége van, hagyja abba az olvasást.

Köszike.

Akkor csak a durvalelkű szellemi verőemberek maradtak, ugye?

Na ja, látom az arcotokon az internetes anyázások pszichológus által kikezelhetetlen nyomait. Meg aztán ti, az elit elitje sose voltatok valami mindennapi lények. A birkanép frusztráltnak és betegnek hívott titeket (engem is, a sok barom), de mi valójában mindig is tudtuk, hogy a többiek felett álló lények vagyunk.

Jó így, egymás között.

Akkor kezdem is.

Bazdmeg, hogy ez egy ilyen posványba fulladt feketeország, azt el sem tudom hinni. Asztakurvaéletbe. A sok proli bégetésétől ugyan feláll az agyamon a szőr, de eddig bírtam, mert azt hittem, hogy néhány emberformájúban még pislákol az értelem fénye. Erre ezek a nyálcsorgató kretének kiakadnak azon, hogy Ozirisz meg Hermész, a druidákról nem is beszélve.

Most úgy őszintén, rajtunk kívül normális itt valaki? Nem akarok olyanokkal élni, olyanországban, ahol szenteste nem lehet békésen kijelenteni az éppen megünnepelt eseményről, hogy egy egetverő faszság, csak azért, mert az egész ország ünnepel. Nekem egyfelől igazságom van, másfelől jogom, harmadrészt pedig ez itt Kelet-Európa legszekulárisabb országa, ahol a keresztény birkák dobótáblának való használatának eddig tapsolt a mértékadó, szuverén értelmiség. Sok munka volt abban, hogy ez így lett, én is dolgoztam rajta keményen.

Most meg a mértékadó, szuverén értelmiség súlyosan lapítva kussol és még Feri mellett is csak a leghülyébbek állnak ki. Én kivétel vagyok e tekintetben, természetesen.

Mi lesz itt, bazdmeg?

Megmondom, mi lesz itt. Nem fogjuk hagyni, hogy az emberi butaság mint egy nagy penésztelep feketével borítsa be ezt a jó édes kurvaországot. Harcolni fogunk. Ott leszünk minden ünnepnél, legyen az húsvét, pünkösd vagy hamvazószerda és mindig, mindig le fogjuk rántani a leplet a hígagyúság e szörnyű babonájáról. Aki fél, az most még leléphet, a blogról mondjuk ki fogom tiltani, de nagyobb bántódása nem esik azon kívül, hogy a hadműveletben felhasznált fospumpákat rajta fogjuk kipróbálni.

Nos, lépjenek ki a beszari, hülyeagyú gyávák!

Senki?

Remek. Nem véletlenül vagytok ti az elit elitje, pszichológiailag kezelhetetlen esetek.

2007. december 29.

Kovátsch Gamma Bertalan
Pedig még kurvaisten sem volt

Most röhögjek a sok idiótán vagy sírjak miattuk?

Mielőtt valamelyik pronyó (am. proli) beleszólna: ez költői kérdés volt, aki válaszolni mer, azt kitiltom.

Igen, pont szentestére kellett egy forrásokkal alaposan megtámogatott postot írnom arról, hogy az egész Jézus-sztori egy lopott mese. Na és? Ez egy szabad ország, mindenki oda és akkor ír postot, amikor akar. Így van ez a köpködéssel is. Nem tudom, mi verte ki a biztosítékot, tanultam a tavalyi esetből, az isten fasza talán túlzás volt (habár a post dec. 27.-én jött ki!)

Idén ezért tekintettel voltam az érzékenységekre és kurvaistenezés nem is volt a postban. Pedig lehetett volna, hülyevallásoskáim, de én olyan kurvára empatikus vagyok, hogy kihúztam. Utólag. Utólag, de kihúztam.

Bocs, a kurvára empatikusból töröljétek a kurvát, egy kicsit elkapott a hevület.

Erre felháborodik a sok pontagyú.

Pedig az aduász érvemet bele se írtam a postba. Mit kell itt aggódni Mithrász és Jézus hasonlóságain való témázáson, amikor itt sokkal döbbenetesebb összeesküvés lappang. Éppen csak utaltam rá a postban, de akinek szeme van rá, látja.

Luke Skywalker valójában Jézus Krisztus. Darth Vader maga az Isten, Yoda mester Mózesnek felel meg, a Jedi lovagoknak meg a 12 apostol. Az egész Bibliát a Csillagok Háborújából lopták, ez teljesen nyilvánvaló és csak szikkadt agyú hülyevallásos fanatikusok nem látják.

Hogy a Biblia volt előbb? Aztat honnan tudod, okoska? Én meg azt mondom, hogy a Galaktikus Birodalom volt előbb, cáfold meg, ha tudod.

Na ugye. Beégtél. Jobb, ha hiszel nekem.

Mert tudod, úgy van az, hogy a tudatlanság: erő.

A ti tudatlanságotok.

Az én erőm.

2007. december 26.

Kovátsch Gamma Bertalan
Jelentés a versenypiacokról

A vallási versenypiacot sok, magát tájékozottnak tartó befektető tartja unalmasnak és alacsony hozamot nyújtónak. Az eseményeket behatóbban követők számára azonban ez a negyedév is bővelkedett kellemes meglepetésekben. A piac sajátossága a ciklikusság és a nyugati naptári év zárása azért is érdekes, mert több világvallás üzletmenete ilyenkor mutat kiugrást. Ebből a csúcsból a figyelmes befektető következtethet a trendekre és rendezheti át pozícióit globális skálán.

Ebben a gyorsjelentésben éppen ezen ciklikusság miatt koncentrálunk a piac zsidó-keresztény
szegmensére elsősorban. 2007-ben a Ramadan Q3-ra esett, így a negyedik negyedév forgalmát az iszlám szegmens nem befolyásolta számottevően, a buddhista szegmens pedig mentes a zsidó-keresztény és az iszlám szegmenseket olyannyira jellemző globális forgalmi kiugrásoktól.

Dacára az egyes piaci elemzők részéről évszázadok óta megfogalmazott kritikáknak, a Katolikus EgyházTM szokásosan kitűnő negyedévet zárt. Bár a római székhelyű multicéget túlságosan központosítottnak és kevéssé rugalmasnak tartják, az egyház erős globális pozícióit a kihívóknak nem sikerült megingatniuk. A negyedéves gyorsjelentés masszív növekedésről számol be (megmentett lelkek száma: +4.9% yoy), ami azt mutatja, hogy tradicionalitásra koncentráló arculatát az egyház sikerrel váltotta piaci részesedésre. Az ugyanebben az üzleti modellben működő ortodoxia növekedése mögött azonban az elemzői konszenzus buborékot gyanít és a jelenlegi árfolyamot eltúlzottnak tartja. A két nagy mellett élénk forgalmat bonyolít a reformáció franchise rendszerben működő cégcsoportja. A piac legrégibb szereplője, a zsidó vallás a céget jellemző belső harcok ellenére sikeresen működik niche piaci szegmensében, amely szegmenst gyakorlatilag versenytárs nélkül ural.

Több elemző erre az évre is szokásosan borúlátó előrejelzést adott és a négy nagyra negatívan ható kihívásokat emelte ki. Ezek az előrejelzések ismételten alaptalannak bizonyultak. A Mitrász-hívők által indított szerzői jogi perről újra bebizonyosodott, hogy papírtigris: a sokak által jelentősnek beállított márciusi tárgyalást ismét elnapolták, ezúttal 2055-ig. Jogi szakértők szerint a felperes érvei pusztán formai hasonlóságokra alapulnak és a már 2000 éve zajló eljárást pusztán adminisztratív okokból nem szüntették meg eddig (beavatottak azt suttogják, hogy az eredeti beadvány az évszázadok során elveszett, így nem lehet tudni, miről szól a per). A korábban újságcímlapokra könnyedén felkerülő erőszakos antiglobalizációs mozgalomból láthatóan teljesen kifogyott a gőz. Mint ismeretes, ez az anarchista, lazán szerveződő csoportosulás a vallási piac létezését megkérdőjelezendő gyújtogatott kukákat. Az elemzői konszenzus szerint ez a társaság továbbra is csupán a piac 5-10%-ára van hatással. Kérdéses, hogy ezt a réspiacot egy Ateista Egyház sikerrel hódíthatja-e meg vagy továbbra is megmaradnak ezen réspiac fogyasztóit jellemző alacsony szintű önellátásnál.

A globális kapitalizmus súrlódásmentes működését a vallási versenypiacon sem zavarja meg semmi a következő évszázadokban. Áldassék a Verseny, amely lehetővé teszi ezt a stabilitást!

2007. december 22.

Kovátsch Gamma Bertalan
Csontok a proliknak

Édes anyanyelvünk, ahogy életfává bimbadzik a tehetségtől átitatott reklámszerző pennáján! Micsoda repedtsarkú kurva már ez az édes anyanyelv, ha egy csorgó nyálú, bekokainozott art directornak is bimbadzik, de akkor is, örüljünk a bimbadzásnak. Van ez a kis reklám, ez a kis csoda. Hogy ez milyen szellemes, csodálatos, ötletes, röviden kurvajó! Mintha csak én írtam volna.




Mi jut egy elit eszébe erről a klipről? Azon kívül, hogy jé, egy post egy blogon?

Segítek. Ha egy tökről a vidék modernizálásának kellett az elit eszébe jutnia, akkor a jóáras tévéről minek kell beugrania?

Jajistenem.

Ha látnátok magatokat, azokat a kutyahűségű, ámde értelmet tökéletesen nélkülöző tekinteteket, akkor lehet, elsírnátok magatokat. Ti talán, de én nem. Az elit nevelése nem lakodalmas menet, ezt vállaltam, ezt csinálom kurva jól a fórumos idők óta. Klónozás, elitek, klónozás, ezt nem kell érteni, ez külföldiül van. Csak azért mondom, hogy tudjátok, szigorúan tudományos alapon áll ez a projekt, nem is valami poros babonaságon.

Kádárnak kell eszetekbe jutnia. Annak, hogy Kádár '56 legnagyobb vívmánya volt és hogy ha nincs Kádár, nincs Lehel hűtőszekrény se. És akkor itt a sok bekokainozott art director és ilyet szólnak, hogy aranykártya és kalgonizálás. Basszátok meg, ez Kádár népe, Kádár nyelvén kell hozzá szólni! Mint például úgy, hogy jóár.

Én már csak tudom. Kádár nyelvén ugyanis kurvára értek.

2007. december 21.

Kovátsch Gamma Bertalan
Méltó megemlékezés

Éppen csak egy pillanatra ugrottam be, hogy elrendezzek néhány prolit itt a blogon. A karácsonyról van szó, meg hogy keresztény ünnep.

Most visszafogom magam és nem írom azt, hogy egy faszt keresztény ünnep, csak szelíden megjegyzem, hogy ez egy nagy marhaság. Például majdnem ilyen időben tartották a rómaiak a saturnáliát.

Ez is ünnep, az is ünnep, vágod? Ráadásul majdnem ugyanakkor is tartották. A külsőségek változtak kissé, a szaturnália a fékevesztett dorbézolásról szólt, míg ugye a karácsony is a fékevesztett dorbézolásról szól. Mindegy, ugyanarra kell gondolni. A keresztény hülyevallásosok megint csak verik magukat feleslegesen.

Ezt fogom a prolik agyába önteni egy tavalyihoz hasonlóképpen méltó posttal.

2007. december 20.

Kovátsch Gamma Bertalan
Műhelytitkok

Megható az érdeklődésetek.

Ezerszám külditek a leveleket és az ország legbefolyásosabb publicistájának (nekem) szögezett leggyakoribb kérdés az, hogy lehet valaki ilyen zseniális. Nos, elitkéim, a válasz nagyon egyszerű. Erre születni kell, úgyhogy ti ott lenn szépen nyugodjatok csak bele a megváltoztathatatlanba. Vagyis abba, hogy én írok, ti meg olvassátok és megemésztitek.

Persze nekem is megvannak a titkos forrásaim.

Először is vannak más újságok, erről már írtam. Újságot olvasni azonban a prolik is tudnak, sőt, lassan már csak a prolik olvasnak újságot. Nem vagyok én agymosott, hanem sokkal inkább szuverén értelmiségi, én a véleményeimet minőségi háttéranyagokból veszem, amelyeknél az egyetlen szempont a szuverenitás.

Konkrétan a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség háttéranyagaiból tájékozódom.

Még mindig jobb, mint ha a dögkútból enném a döghúst, nem?

2007. december 19.

Kovátsch Gamma Bertalan
Bónuszorbán

Most egészen röviden.

Orbán egy fospumpa.

És tudjátok, miért?

Mert hazudik, azért.

Azt hazudja, hogy Golfja van, pedig nem is. Óriásterepjárója van.

Hát látjátok, ez van. Hazudik mind a kettő. Akkor meg nem tudom, mire a felhördülés.

Update: feledékenység okán. Itt a kisfilm. Egyéves Tirpákblog előfizetést nyer, aki megmondja, milyen óriásterepjárót vezet a hülyeorbán!

2007. december 18.

Kovátsch Gamma Bertalan
Családbarát

Konzumidióták vagytok.

Igenis, azok.

Mínusz az alant csápoló elitek, ők nem konzumidióták, hanem szofisztikált fogyasztók. Az elitek tudatos fogyasztó módjára megfontolják a 16 milliós Honda Legendet, és nem vesznek, holott megengedhetnék maguknak. Az elitek Volvót vesznek, de ez most mellékes.

A lecke ebben az, hogy mindenki döntse el, tudatos fogyasztó módjára mit vesz. Honda Legendet vagy íróasztalt. Óriásterepjárót vagy nagycsaládot.

Bazdmeg, kimondom a tutit végre. Nagycsaládot csak az vegyen, akinek van rá pénze. Nem mindenkinek telik a luxusra, ébredjünk már fel! Akinek meg nem telik, az meg ne urizáljon! Az nem úgy van, hogy gyártjuk a gyerekeket, aztán meg nem fizetjük be rájuk az ilyen adót meg az olyan adót. Ez pont olyan lopás, mint amikor az óriásterepjáróra nem fizeti be a kigyúrt aranyláncos a környezetszennyezési adót.

Mert az kurva egyszerű, hogy vesz valaki egy óriásterepjárót és rinyál, hogy nincs pénze a fenntartására. Hasonlóképpen, kurva egyszerű, hogy egy gyerekgyáros legyárt egy saroglya gyereket, majd siránkozik, hogy neki most milyen nehéz.

Bazdmeg, gondolta volna meg, mielőtt mohón túlfogyasztani kezdett.

2007. december 17.

Kovátsch Gamma Bertalan
A közösség kockázata

Nemzeti kockázatközösség, bazdmeg.

Emiatt nincs Toyotánk. De még Samsungunk sem. Amíg a japánok, a kínaiak és a koreaiak csupán éjszaka bírnak csetelni, mert nappal a globalizált piacra szórják a jobbnál jobb termékeiket, addig mi itt holmi nemzeti kockázatközösségen szarakodunk. Tudjátok, mi lesz ebből? Éhezés és leállósáv lesz ebből, meg ötévente új autó hitelből. Japán és koreai, nem is hülyemagyar gyártmányú. Kell még több példa, mennyire le vagyunk maradva?

Minek, az elit érti, a hülyék pártja konzervatív híveinek meg felesleges. Gyöngyöt disznók elé.

Japánban és Koreában értik a globalizációt. Ott a beteg nem kórházban fekszik, hanem az autógyárban szereli össze a globalizált autót. Nem lopja el a keményen dolgozó nemmunkakerülők nehezen megkeresett pénzecskéjét, mert kórházban csak az fekszik, akinek van rá pénze. És ha több pénze van, jobb kórházban fekszik. Így jön össze a nemzeti kockázatközösség a globalizációval.

De Magyarországon téphetem a számat emiatt. Néha úgy érzem, hogy az adófizetők pénzéből finanszírozott felvilágosító rajzfilmsorozatom is falrahányt borsó. Osszam az észt debileknek? Tök lehetetlen. Inkább felveszem a pénzt - ami jár, az jár - és itt hagyom ezt a csürhét a hülye magyar sárban. Közösséget ezekkel nem vállalok. Kockázatit pláne nem. A nemzetet ne is említsük, mert attól idegrohamot kapok.

Ti csak henteregjetek a sáros leállósávban, amíg én a Jövővel csetelek. Ti a Múltat választottátok, én meg a Jövőt fogom.

2007. december 14.

Kovátsch Gamma Bertalan
Elkúrta

A kurva életbe, hát ez a kretén Medgyessy nem elkúrta megint?

Pedig világosan megmondtam neki, mit kell csinálni. Országszimulátort kell kiosztani minden iskolába, a haverom magyarhangjával, közpénzből. Olyat, amilyet még egy nyolcéves cigánygyerek is megért. Nem, mintha a nyolcéves magyargyerek okosabb lenne, mint egy nyolcéves cigánygyerek, ez csak olyan szófordulat volt.

Erre Medgyessy megcsinálja ezt a ... ezt a flashjátékot.

Na most ebből a nyolcéves cigánygyerek kurvára nem fogja megérteni, hogy mi fog történni, ha becsuk egy rakás kórházat és fizetőssé teszi az egészségügyet. Csak azt látja, hogy ennyivel-annyival csökkent a kiadás és azt hiszi, hogy ez jó. Aztán a valóságban is kipróbálja és jön a hökk.

Én például pusztán megszokásból nullára vettem a nyugdíjakat. Aztán nullára vettem a hülyevallásosok apanázsát. Aztán nullára vettem a hiteltörlesztést, a rendőrségi kiadásokat, az útépítés költségeit és mindent.

Ez történt.



Ennyire kúrta el Medgyessy. Még egy kurva flashjátékot sem bír megcsinálni. Most minek témázgasson a sok proli a 30 ezer forinton lakosonként, amit akkor kell fizetni, ha mindent nullára veszünk?

Semmi közük hozzá, hogy flashjátékra és rajzfilmekre kell.

2007. december 12.

tirpak-admin
Üzenet a blogadmintól (vészterhes idők)

Kedves olvasói a Tirpákblognak!

Nem kenyerem a beszéd, ritkán élek a lehetőséggel, hogy előttetek megnyilvánuljak. Most is csak azért teszem, mert vészterhes idők tengerén hajózik kicsi, ámde összetartó és kétségkívül elit közösségünk. Nincs okom tovább titkolni azt, ami eddig csak nekem okozott álmatlan éjszakákat, rémálmokat és pánikszerű marcipántorta-evéseket.

Szívjatok az álmatlan éjszakákkal, rémálmokkal és a marcipántortával ti is.

Most jön az ereszkedés, készüljetek.

Az a határozott érzésem, hogy ezt a blogot egyesek foglalkozás körében elkövetve művelik. És nem csak a Bertalanra gondolok.

Mondjuk ki, bazdmeg. Bérkommentelők célpontja lettünk, akiknek fáj az a kompromisszumoktól mentes igazmondás, amellyel szinte egyedül állunk a magyar médiában. Fáj nekik és elhatározták, hogy fikanickek mögül elkövetett egymondatos benyögésekkel tönkreteszik az érdemi és nívós vitát, ami ennek a blognak oly sajátja. Most hallottam, hogy az érdemi és nívós vitát az elit csak "tirpákvitának" nevezi újabban, teljesítményünket elismerendő.

Joggal kérdezitek: kik a bérkommentelők? A felgöngyölítésük még folyik, de egyiküket már azonosítottuk. Ő az a vihorászka, aki Őrnagy őrnagy nicknév alatt férkőzött a blogra, jópofizása mögött azonban kiszámított, rosszindulatú terv áll, melyet ezúttal leleplezek.

Azért jött ide, hogy a Rosszat terjessze.

Elitek! Álljatok ki hangosan a Jó mellett és utasítsuk el a Rosszat! Seprűzzük Őrnagy Őrnagyot erről a blogról, akármilyen nicken is jön vissza!

2007. december 11.

Kovátsch Gamma Bertalan
Green

Bazdmeg, fiatal elitek, flessem volt! Hajtok befelé a szerkesztőségbe a Tehénnel, hogy kinyomtassam a Fidesz programját (nem is saját papírra, hülyegyerek), amikor egyszercsak látom ám, hogy green. Green a fű, green a fenyőfa, de még a transzformátorállomás is green! Ez megy most, green itt, green ott, bálnák meg kibaszott kis mókusok, bánáti bazsarózsák, benne a green kellős közepében. Még az elnök is a greenről gagyarászik. Ez valami trend lehet, elitek, és ahol trend van, ott az elit.

Írtam én már a greenről korábban, hogy a gennyes bálnák dögöljenek, meg ilyesmi. Sőt, még környezetvédő lapban is írtam a greenről, hogy ugyan a greent leszarom, de azért Tehene mégse legyen mindenkinek, amikor nekem van.

Most azonban Trend van, elitek. Minden megváltozott. Green van, még az is lehet, hogy visszaveszek a greenpeace-es köcsögökre vonatkozó megjegyzéseimből.

Most már csak az a kérdés, hogyan lehetne a greent actionable political program-má tenni, ha már a hülyepárt Fidesz ezt elmulasztotta.

Csak a kezemet figyeljétek.

Fogjuk a Trendet, ami a green. Most veszünk egy társadalmi csoportot, amiről feltételezhetjük, hogy kisebbségbe szorítható. Legyen ez a csoport a greenhez az óriásterepjárósok csoportja. Megtekerjük a tökeiket és élvezzük, ahogy visítanak. Az meg főként buli, ha netán tiltakozni merészelnek, mert akkor vitrioltól csöpögő publicisztikákat lehet írni a faszom terepjárósok tüntetéséről, akiket nem támogat senki, meg különben is fogják be.

Így megy ez elitek, a greennel és mással is. Csak egy dolgot jegyezzetek meg, de azt háromszor: megosztani, megosztani, megosztani. És mindig a kisebbség tökeit tekergessétek.

Mert ha arra gondolnátok netán, hogy a rosszul szigetelt házakra vetitek ki a büntetőadót, akkor ne számítsatok arra, hogy én publicisztikában népszerűsítem. Nincs az a pénz.

Bazdmeg, agyam az nekem is van.

2007. december 10.

tirpak-admin
Höndör B. Margit: A Mester programja

Megmondom az őszintét, nagyon nyámnyila volt ma a MESTER írása, ennél sokkal jobban ki lehetett volna röhögni a Fidesz új programját, még szerencse, hogy felvázolta a környezetvédelem legfontosabb feladatait a postban, hát, megkönnyeztem, az az igazság.

Idefigyuzzon, KGB, megcsináltam maga helyett a TETÜK programját kifejezetten a MESTER útmutatásai szerint, itten vannak az alapvetések:
Gazdasági fellendülés: robotolimpia
Környezetvédelem: köcsög terepjárósok megfingatása
Külpolitika: iszlámos zöldségesek: hadüzenet, négerek kiírtása
Foglalkoztatás, népességpolitika: pofád befogod, annyit kapsz, amennyit érsz + gyerekgyárosok munkára fogása
Oktatás: bölcsészképzés eltörlése, iskola helyett buszok
Egészségügy: szarok bele, én jól vagyok, meg pénzem is van, hát nyugdíjaskám, te meg így jártál, az élet nem méznyalás
Vallás: Mi van?? Hülye vagy, bazmeg?
Kultúra: Az én vagyok.

Na.
Dolgozza ki és terjessze.

2007. december 6.

Kovátsch Gamma Bertalan
Még egyszer a munkakerülésről

Beszólt nekem az egyik ex-elit, bizonyos Margit itt, hogy úgymond "összecsapott" a munkakerülős postom. Csakis érdemeire való tekintettel nem basztam ki Margitot a blogról, természetesen. Más meg ne próbáljon nekem beszólni! Különösen a retardált nácik ne, akikből már jó párat tiltottam ki innen.

Ezen alapvetések után tekintsük Margit benyögését, miszerint az alkesz tanárokról nem írtam volna, hogy munkakerülők. Gondolkozzunk már, elitek! Mi jobb a társadalomnak, ha feleslegesen falusi kisiskolában tanít az a tanár, vagy munkanélküliként alkoholista lesz?

Költői kérdés volt, a válasz egyértelmű. Ezért nem témázgatok az alkesz tanárok munkakerülésén. Felőlem kerülhetik a munkát, azzal csak jót tesznek ennek a sokat szenvedett hülyeországnak.

És még egy, elitek. Kurva sok értéket adtam hozzá az elmúlt három hónapban, rámfér a pihenés. Januárt kiveszem szabira. Aki Értéket Ad Hozzá, mint én, annak jár. Ti, munkakerülő lemmingek, csak húzzátok az igát.

Bocs, ez a végén csak a proliknak szólt.

2007. december 5.

Kovátsch Gamma Bertalan
Wrong

Tegnapi postomra érkezett kommenthegyben turkálva megütötte a szememet néhány wrong. Teljes hökkenetemre a wrongot még félelit bloglátogatók is a blogba fűzték, hát azonnali akció szükséges.

A vizitdíjról van szó.

Ebben most éppen spíler vagyok, mert a vizitdíjról szóló részt most íratták át velem. Hogy basszák meg a szopós szájukat. Először úgy volt, hogy a vizitdíj a megtakarítás miatt jó, de most változott a stratégia és változott a mese is. Jancsi és Juliska kifelé, tizenkét csóka befelé.

Meg kell mondjam, a fentebb linkelt elszámolós mese még nem a végleges. Igazából idebasztak nekem három variációt, hogy írjam meg mindegyiket. Ezért nem vagyok aktív a blogon, ezért nem sok a hét- és nyolcszámjegyű összeg. Nem sajnáltatom magam, az állammal kéz a kézben haladó kapitalista piacgazdaság egyszerű közkatonája vagyok én, de azért jól esne néhány résztvevő szó.

Aki nem sajnál engem, az repül a blogról. Ezt üzenem a proliknak.

Így állok most a variációkkal.

A vizitdíj azért kell, mert ettől boldogabbak az emberek.

Az egyszeri szegény legény bemegy a boltba és ellop egy cukorkát. Nyalogatja a cukorkát, de keserű az! Ebből megérti, hogy csak olyasmi lehet édes, amit kifizet! Elmegy árkot ásni, a megkeresett pénzéből veszi a cukorkát, ami lám, édes, mint a méz! Zárókép: mosolygós emberek jönnek ki a rendelőből, kezükben a vizitdíj befizetését igazoló csekkel.

A vizitdíj azért kell, hogy megvédje az orvosokat.

A hétfejű sárkánynak új kedvtelése van: orvosokat eszik. Első nap kimegy, bekopog egy orvoshoz, hívásra bemegy és megeszi. Másnap megcselekszi ugyanezt. Búsul az öreg király és annak ígéri a lányát és a fele királyságát, aki valamit tesz az orvosevés ellen. Jön az furfangos szegénylegény és bevezeti a vizitdíjat! Harmadnap jön a sárkány, de mivel nem fizet vizitdíjat, nem jut be az orvoshoz, így lógó orral elkullog. Zárókép: megkönnyebült orvosok pajzsra emelik a furfangos szegénylegényt. Update Őrnagy Őrnagy ötlete alapján: A gonosz sárkány dühödten elrobog és népszavazást kezdeményez a vizitdíj eltörléséért, hogy továbbra is orvosokat ehessen. A furfangos szegénylegény azonban leleplezi az összeesküvést és a nép egy emberként szavaz a vizitdíj megtartásáért.

A vizitdíj védi a szegényeket a dölyfösök ellen.

Mátyás király álruhában járja a vidéket és beáll az orvos házikója előtti sorba, ahol szegény emberek várakoznak. Odahajtat hintaján a gyevi bíró és mindenki előtt beront az orvoshoz. Na, elgondolkozik ezen Mátyás király és bevezeti a vizitdíjat. Másnap jön megint a gyevi bíró, de hiába! Minthogy neki is vizitdíjat kell fizetnie, ki kell várnia a sorát.

Caracalla ötlete alapján: a vizitdíj védi az egészséget.

Két szegény kis gyufaárus lány árul gyufát. Nem fizetnek vizitdíjat. Fáznak is és éhesek is. Aztán az egyikük már befizeti a vizitdíjat. Erre melege is lesz, és anyukája is eljön érte. A másik makacs, nem fizeti be a vizitdíjat, így aztán fagyási sérülésekkel kórházba szállítják és még kórházi napidíjat is kell fizetnie.

Lássuk, mire képes a webkettőnulla! Ha valakinek javító ötlete van, beleírom a mesébe. Rajta, elitek, ki lesz méltó erre a megtiszteltetésre?


2007. december 4.

Kovátsch Gamma Bertalan
Munkakerülők

Figyelj, hazám!

Most aztán kurvára figyelj!

Lehetett tudni, hogy a munkakerülők összefognak a Változás friss szelei ellen és azt szélmalmuk vitorlájába igyekeznek fogni, hogy elapasszák. Ilyen körülmények között az (elit) közblogger feladata nem lehet más, mint hogy - sokadszor - rányissa a csipás szemű, ámde ébredező prolik ... akarom mondani, a blogom tisztelt olvasóinak figyelmét, hogy kik a munkakerülők. Én nem beszélek félre, mint a sárgadinnyeagyú Szijjártó balfasz, hanem idevágom nektek a piócák listáját ügyesen.

Betegek - mert ingyen, pusztán saját szórakozásukra vesznek igénybe gyógyító szolgáltatásokat. Mintha ingyen lenne a nutella a boltban, hát azt is elvinnék gyorsan, mint a kórházat. Nincs más megoldás: fizetniük kell. Ha meg netán ezután se lesz elég hely a kórházban, akkor majd fizetnek többet. Mint a nutellánál. A piacgazdaság mindenható, mondtam már?

Egyetemisták - róluk most nem írok részletesen, a munkakerülő bölcsészeket már kiveséztem egyszer-kétszer. Ezek is ingyen, pusztán saját szórakozásukra tanulnak és szívják az adófizetők vérét, veszik fel a segélyeket diákhitel formájában. Addig kell emelgetni a tandíjat, amíg nem keletkeznek végzettek tömegesen, akik versenybe szállhatnának velem. Ez is nyers, tiszta piacgazdaság.

Vasutasok - felmegy a pumpa, ha rájuk gondolok. Akarom mondani, kibasszák nálam a biztosítékot a vasutasok. Mégis, mit képzelnek ezek, nem tetszik nekik valami és sztrájkolnak? Legyen már kimondva nagyon határozottan, hogy a vasutasok is az ország vérét szívják azzal, hogy ide-oda szállítgatják kedvtelésből az utasokat, legyen már ennek a hancúrozásnak vége! Ha nem utazna senki sehová, azzal milliárdokat lehetne megtakarítani.

Most így hirtelen ennyi a munkakerülőkről. Ha kellően kiutálkoztátok magatokat, várok egy kicsit, míg az előző készletet elfelejtitek és újabb listával jelentkezem.

Addig is, nyomás munkakerülőt alázni kocsmába-villamoson-fórumokba.

2007. december 3.

Kovátsch Gamma Bertalan
Visszaszámlálás

Már csak néhány nap és a Fidesz bemutatja a programját.

Köztünk szólva, elitek, már nagyon ideje volt. Milyen röhejes már egy politikai párt program nélkül? Jó, végül is nincs a törvényben leírva, hogy egy bejegyzett pártnak programja kell legyen, de azért mégis csak vicces, hogy még egy kicsi erőfeszítést se tettek program írására.

Megmondom, miért van ez.

Azért van ez, mert a Fidesz a teljesen agyhalottak - nevezzük őket nevükön: prolik - szavazataira számított, azoknak meg minek program. Túl sok lenne a betű abban a programban, csak megzavarná a sok hülyeprolit. Na most ezek után ne lepődjön meg senki, ha teljesen tárgyszerűen a szuverén értelmiség a hülyék pártjának nevezi őket.

Pontosabban: én neveztem őket a hülyék pártjának, a szuverén értelmiség pedig csak ismételgette, de ez is annak a bizonyítéka, hogy milyen igazam volt.

Most meg programmal jönnek. Biztos egy tanácsadó felvilágosította a hülyeorbánt, hogy 80-as IQ alattiak szavazatát így megszerezhetik, de mi lenne, ha ráhajtanának a 80-100 IQ tartományra is.

Megmondom én, hülyefideszesek, mit kell beleírni a programba. Hogy kinek kell szívni, azt kell beleírni. Mert eddig ez kissé elsikkadt. Így barátilag megsúgom, hogy a helyes válasz az, hogy szívjon mindenki, kivéve én. Meg a szuverén értelmiség, ők se szívjanak, csak egy kicsit, hogy azért kiröhöghessem őket, de nem olyan nagyon.

Az ország szekere nem lesz kitolva a kátyúból, amíg nem szív mindenki. Ennek az össznépi szívásnak kulcseleme a tandíj és a vizitdíj. Ha van tandíj és vizitdíj, kizökken a szekér a kátyúból, ha nincs, akkor meg benne ragad. Ez az, amit a hülyefideszesek képtelenek felfogni, ezért nem ragadhatják meg a kormányrudat.

Üzenem tehát Navracsicsnak, hogy ezt a két, az ország jövőjét eldöntő tételt írja bele fürgén a programba. Ha benne vannak, talán komolyan veszem a pártjukat.

Talán. Viszont ha nem írja bele, akkor a hülyék pártjának annyi.

Kiblogolom őket a közéletből.