2007. március 17.

tirpak-admin
Hot&Tóta A. Lajos: Harácsony

Idén lesz (több mint) 2007 éve, hogy megszületett a kisded, akit lefitymálva úgy szokok csak meghivatkozni, hogy övé az isten fasza. Há mos nem azé, de elég kemény vagyok, elitek, mi? Ezt nem meri, nem tudja akárki leírni, az fix. Gyáva tehetségtelenség és stiláris alkalmatlanság, hö. Ám hagyjuk ezt kicsinyég: a katkókról akarok beszélni. Többségük persze jobber majom, de nem érek most erre rá, lényegre!

Tehát az agyhalott keresztény bandája minden évben tart valami hülye ünnepet, a kalácsomot vagy mi a búbánatos nyavalyát. A névben nem vagyok biztos, de valami ilyesmi, előbőrbe a részletekkel. Hát egy röhej ez a kalácsony, baszkikáim. Akkora ostoba tukkóság, hogy felkúr a gondolata is, mint igazi krém az árpádsávot a kibertérbe. Ezt bővebben is kifejteném, ha nem lennétek mindnyájan IQ-lightok, de hát akármilyen zseniális szakács is vagyok, nem érdemlitek tik mög a kőlevöst, hagyjuk.

Szóval van ez a kaláhony. Mi, okosok, persze tudjuk, hogy ennek már semmi köze nincsen semmiféle múltba révedő istenfaszához, mert odafigyeltünk a marketing-szemináriumon. Ennek ellenére kénytelenek vagyunk évről-évre azt is végignézni, hogy hazánk lakóinak egy része még mindig a szeretetről és a családról papol valami hagymázas érzelgősség jegyében, és nem ismeri fel az ebben az előbőrös faszjancsiskodásban rejlő egyedüli lehetőséget, azaz a GDP növelését célzó fogyasztás kiteljesedésének, a valódi esélyegyenlőség eljövetelének nemzetek feletti ünnepét. Hülyemagyar. De ne csüggedjünk: van megoldás. Ezt az egész katkós, keresztes, keresztényes bizbaszt be kéne tiltani, és máskor, másképp megrendezni. Szólok is az én roppant kreatív főpolgármester barátomnak, hogy tegyen ki 'fitymával behajtani tilos' táblákat a városhatárra. A demokrácia védelmében már régóta szükség volna rá amúgy is. Cui prodest?

Ami viszont itt van a köztudatomban, elitek, az egy másik ünnep óhajtása. Ezt kellene felismerni. Azt hiszitek, birkák, hogy ez az egész betiltás meg eltörlés csak azért szükséges, mert valamit szétbaszni, juhé – az olyan kurva jó érzés? Persze, kurva jó érzés az is, csakhogy még nem aktuális. Szelektív neutronbombánk egyelőre nincs, ráadásul no tanx. Nyugalom, csigavér. Szét lehet azért baszni valamit nagyon, de okosan kell csinálni. Azt javaslom, hogy a kalácsony eltörlésével egyidejűleg vezessük be a július 4-én megrendezésre kerülő Harácsonyt. Mondom, miért.

Először is, a kalácsony nem jókor van. Kurva sötét minden és hideg, ráadásul év végén hajtani kéne mindenhol az éves meg a negyedéves tervszámokért. Fasznak van ilyenkor energiája érzelegni, különben is rontja a hatékonyságot, Pareto a megmondhatója. Ráadásul marketingszempontból sem megfelelő az időpont, mert alig ment el Mikulás, máris megjött Szilveszter. Agyhalott primitívség beleerőltetni ezt a jászolos faszságot ebbe az időszakba, meg hát a banki hitelbírálóknak is szükségük van egy szarásnyi időre. Július 4. viszont kiváló dátum. Egy szaros szentivánéjt leszámítva se közel se távol semmi ünnep, nyári szabadságolások, kellemest a hasznossal. Ráadásul, nézz csak utána seggfej, hogy mit ünnepelnek a szövetségeseink ezen a napon! Na ugye.

Másodszor. Azt gyűlölöm a legjobban kalácsonyban, hogy igazságtalan. Kik kapják a legtöbb ajándékot? A gyerekek. Megdolgoztak érte? Egy nagy szart, azt. Hát az öregek, az elesettek, a cigók, akiknek gyűjt a sok fasz ilyenkor, holmi szolidaritás, összetartozás és felebaráti szeretet (de utálom ezt a szót) jegyében? Ők talán megdolgoztak érte? Hát nem. De mondok jobbat. Micsoda rendszer már az, hogy mi, felnőtt, életerős családfenntartók csak úgy odabasszuk a cuccost a fa alá, és tátott szájjal bámuljuk, hogy a gyengébb képességűek, a kisebbek, az öregebbek, a nők meg mindenki más örömködve felbontsák és a sajátjuknak érezzék azt, amiért mi dolgoztunk meg? Hát hol igazságos ez?!? Az igazi demokrata a szabad versenyben hisz. Egyenlő esélyek, dereguláció. Addig oké, hogy ott a szajré, mert mindenki odateszi, amije van, azaz amit szerezni bírt. Utána viszont, ha már létrehoztuk a közöst, mindenkinek képességei szerint. Aki kapja, marja. Vessünk véget a sehova sem vezető képmutatásnak és a nem létező közjóra hivatkozó szabad rablásnak! Miért pont ezen a napon ne érvényesüljön az evolúció? Harácsonykor az erősebb kutya baszik, a többi rábaszik. Pont.

Harmadszor. A gecibe a pereputtyal és az érzelgéssel. Pokolba a sütés-főzéssel. Egyáltalán nem hatékony dolgok ezek. Két gyerek, három szoba, négy kerék, fospumpa. Pizza Hut, McDonalds, Tesco, vebkettő, ennyi. Nem kell a műbalhé, le lehet ezt vezényelni 21. századi módra is. Kényelmesebb, gyorsabb, a GDP-nek is jobb, és több marad Harácsonyra. Ez a jövő, nem az isten fasza.

Kezdhetjük már idén is, még elő lehet készíteni. Egyetlen kérdést kell megoldanunk, az isten fáját. Ezen majd még gondolkodom a vidéki suttyók vonatkozásában, de figyelembe véve, hogy a fenyő nyáron nem az igazi, valamint, mivel az idei év Feri barátom káprázatos erőfeszítései dacára a megszorítás jegyében telik, azt javaslom, hogy 2007-ben a Harácsonyfa kérdését Nagy Budapesten a lehető legésszerűbb módon oldjuk meg. Van itt fa elég, csak ki kell vágni, hadd lássuk tőle az erdőt. Körút, Andrássy út, Városliget, iskolaudvarok, játszóterek, kórházkertek, budai parkerdők és a többi. Meg lehet ezt oldani, csak akarni kell. Vannak hátulütői, persze – hullik a forgács meg a férgese. De hát milyen átalakulásnak nincsenek vesztesei, kérdezem én. A humánum nevében mondom: a Harácsony, egy igaz ünnep óhajtása ér ennyit.

Ezt kérem, és Önök felállnak – s én leborulok a nemzet nagysága előtt.

1 megjegyzés:

tirpak-admin írta...

ecet írta...

'fitymával behajtani tilos': gigantikus agypàrlat!
màs: 'Puskàs Öcsi ünnep' az lenne valami? ugy olvastam ö a leghiresebb magyar.
2007. március 17. 6:54
Hot&Tóta A. Lajos írta...

Ígérem, hogy fociról is fogok majd írni, a Mester nagyobb dicsőségére.
2007. március 17. 7:30
ecet írta...

köszi. irjàl a 'kettes kolbi'-rol is pliz. asszem azt fradikolbàsznak hivtàk.
'mindent bele'
2007. március 17. 10:36
lucifer írta...

Na végre, valaki megmondta! A tököm tele van a karácsonnyal meg a szeretettel. A BMW-s tukkóknak miért nincs ünnepe?
2007. március 17. 18:00
irén írta...

Reformert látta valaki? Nem jött el a randira.
2007. március 17. 18:32
Hot&Tóta A. Lajos írta...

Azt hiszem, rövid úton meg fogok sértődni, ha senki sem dicséri meg, amit írtam. Valami randiról beszél az egyik meg holmi reformerről, a másik itt téblábol ezen a kurva blogon, nyilvánvalóan elolvassa, amit írtam, de megdicsérni, belemondani az igazságot a szemembe, miszerint ez az írásmű tökéletes a maga nemében... na az már büdös.

Eh, gyöngyöt a disznók elé...
2007. március 18. 4:08
ecet írta...

first class iràs, ötcsillagos!
örülhecc, hogy molaris nem jar ide, heh
2007. március 18. 8:21
reformer írta...

Bocsánat, Lajos.
Az a nőszemély, az Irén üldöz.
Azért nem szólok hozzá a posthoz.
Namost az számomra teljesen meglepő, hogy fejtetűt kapott az egyetemen.
Ahhoz a fejhez ugyan ki dugná oda a fejtetűjét?
Mondanom se kell, mélben a valóságot nem fedő fényképet küldött.
A telefonszámomat már lecseréltem, de hogy jött rá, mikor szállok át a Blaha Lujza téren?
Egy pszichothriller az életem.

Az írást elolvasni nem volt időm.
Egy ismerős arcélt láttam elvillanni az internet kávézó előtt.
Rohannom kell.
2007. március 18. 8:25
Névtelen írta...

Megígértem, hogy nem zavarok itt, aztán mégis benéztem. Lajos, nem látod? A helyzet nemcsak Wé blogjában romlik, hanem itt is. Azt mondod, Wé bunkó és színvonaltalan, ez az írás szerinted nem az? Az irigység beszél belőled, most megpróbáltál valami olyat írni, mint Wé, de belesültél. Hagyd abba, saját magadat alázod meg.

swen
2007. március 18. 8:27
Hot&Tóta A. Lajos írta...

Az értékitéleted is romlik. :-) Ez az írás kétségkívül bunkó, hiszen a Mesteréhez igazodik - ellenben cseppet sem színvonaltalan. Ezen túlmenően pedig nagyszerű felvetéseket tartalmaz, logikus magyarázatokkal. Be kéne emelni a NAT-ba, sőt, fel kéne adni memoriternek már alsó tagozaton. A stílusa miatt is, de a lényeglátása miatt végképp.

De sajnos te túl ostoba vagy hozzá, hogy ezt megértsd.
2007. március 18. 8:43
Hot&Tóta A. Lajos írta...

Kedves reformer, így jár, aki virtuális kalandokra adja a fejét. Az írást okvetlenül olvassa el, szerelmi bánatra is kiváló gyógyír. Nyomtassa ki, és akkor menekülés közben is módja lesz megfelelő ideológiai képzésben részesülni.
2007. március 18. 8:46
Névtelen írta...

Olyan vak vagy, Lajos. Két gyerek, három szoba, ez olyan közhelyes. Wé írásait azért olvassák, mert provokatívan beszél fontos témákról, amelyeket szeretünk elhallgatni. A te írásodban ennek az érdeklődésnek nyoma sincs, te csak frázisokat dobálsz egymás mellé. Ezért irigykedsz rá, mert tudod, hogy sose leszel képes olyat írni, amit Wé.

swen
2007. március 18. 9:00
Hot&Tóta A. Lajos írta...

Nézd, swen.

Alapjában véve roppant türelmes jószág vagyok, ez abból is látszik, hogy hajlandó vagyok veled hosszasan csevegni, amire úgy általában kevés példa van a neten. Viszont el kell mondanom, hogy az én türelmem sem végtelen, és egy idő után - noha ideges nem leszek - megunom annyira az ostobaságot, hogy kénytelen vagyok beszüntetni a kommunikációt.

Ezért most utoljára írok neked egy kicsit bővebben, felzárkóztató jelleggel. Igen, én frázisokat dobálok egymás után, pontosan ugyanúgy, mnt amga a Mester. te csak azért nem látod azokat frázisoknak, mert nem tudsz eleget. Ezt csúnyábban úgy fogalmaznám meg, hogy lófaszt nem tudsz, csak okoskodsz. Ezt biztos bekajálja pár ember, különös tekintettel arra, hogy a férfiemberek egy része minden netes nőben potenciálisan megdugható alanyt lát, és ezért kevésbé durva vele, mint amilyen ténylegesen lenne, ha az illető pasiból volna.

A két gyerek, három szoba, négy kerék - nos, ez nem csak úgy általában véve egy közhely, hanem egy konkrét politikushoz köthető. A fospumpa is. Meg a kerékhez, tudod: pumpa. Magyarán: fospumpával van felfújva az előbbi három dolog. Ez volna a 'mögöttes' tartalom, amit - fájdalom - te nem fogtál fel, és konkrétan tudom, hogy nem értetted meg, akkor sem, ha majd most mindjárt azt mondod, hogy de igen, megértetted, csak szerinted ez nem vicces, nem gondolat, és különben is színvonaltalan.

A helyzet az, aranybogár, hogy azért írogatsz ide, és nem pedig amoda, mert itt eddig volt olyan személy, aki legalább válaszra méltatott, akármekkora ökörséget is mondtál. Mint azonban jeleztem már, birkatürelmemnek is van határa. Ezt ezennel átlépted, bocs.

Ebből kifolyólag kénytelen leszel a jövőben másokkal eszmét cserélni. Ha a véleményedet akarod leírni ide, azt természetesen támogatom, csak rajta, ha úgy érzed, hogy érdemes. Válaszra azonban ne számíts tőlem, már így is túlléptem minden általam egészségesnek tartott mértéket.

Sok sikert az élet rögös útján való haladáshoz, a világ dolgaiban való (jobb) eligazodáshoz. Egyetlen tanács: többnyire érdemes előbb gondolkodni, és aztán beszélni, nem pedig fordítva. Így ugyanis nagyon közel állónak tűnsz egy érzelmileg vészesen labilis funkcionális analfabétához.
2007. március 18. 9:24
Névtelen írta...

Nem írtam ide semmit sem!!!! Ilyen aljas módszerekkel ne járassatok le engem ez szemétség. Sosem kellett volna idejönnöm.

Még jó, hogy benéztem. Most kijelentem, hogy többé nem írok, nem is volt szándékomban, elköszöntem a másik témánál. Aki ezentúl aláírja a nevem, az nem én vagyok. Primitív aljas dögök vagytok.

swen
2007. március 18. 9:36
Hot&Tóta A. Lajos írta...

1) Nem kijelenteni kéne ezerszer, hanem betartani egyetlenegyszer.

2) De igen, írtál ide: kommenteket. Ne tévedj, az is írás. Nem különbözik a postok írásától, betű-betű. Ha az ember kommentben ír ostobaságot, az nem kevésbé jellemzi, mintha postban írja vagy a kockás füzetébe.

3) A regisztráció nevű funkció való arra, hogy az ember egyedi karaktert rendeljen a hozzászólásához, és később ne lehessen arra hivatkozni, hogy valamit ő/nemő írt.

4) Te járatod le saját magad, megállás nélkül. Párszor finoman már utaltam erre. Foganat: zéró.

5) Kimondottan kedves voltam veled, nem aljas. Tudok én ennél jóval keményebben fogalmazó, kevésbé megértő is lenni. Igyekeztem nem beletiporni a kis lelkedbe, még most is igyekszem.

6) "Sosem kellett volna idejönnöm" - hát ezt nem én mondtam. Én inkább azt mondanám, hogy ha már az ember megy valahova, akkor mérje fel a környzetet is, önmaga képességeit is, meg a lehetőségeit is, mielőtt másoknak is hírt ad róla, hogy ott van, ahova ment.

7) Nyugalom. Ez csak a net. Ne szívd mellre, bizton mondhatom, nem ér annyit. Foglalkozz inkább a valós életeddel, mindenki azzal jár jobban.
2007. március 18. 9:46
Névtelen írta...

swen, ha nem szeretnéd, hogy valaki még nagyobb hülyét csináljon belőled, mint amekkorát te csinálsz magadból, tökéletesen kiaknázva az internet biztosította publicitást, akkor fordulj bizalommal a regisztráció intézményéhez, amely lehetővé teszi számodra, hogy megkülönböztesd a hozzászólásaidat a többiek anonim posztjaitól és riposztjaitól.

lelkes olvasód, aki bár jól szórakozik az írásaidon, de valójában éppúgy nem kellene téged olvasnia, ahogyan neked sem azt a blogot, amelyik téged idegesít és amelyiket egy lapát szemétnek tartasz. (Igen, ez is egy hasonlóság kettőnk káros olvasási szokásai között, én is egy lapát szemétnek tartom, amit érdemi kritika ürügyén művelsz.)

ArrayOfLilly
2007. március 18. 9:47
Névtelen írta...

Beírtam Wé blogjába is, hogy itt valaki visszaél a nevemmel. Mégegyszer kijelentem, hogy ehhez a témához nem szóltam hozzá csak ahhoz, ahol 107 komment van. És msotantól ide sem fogok többet, aki swent aláírja hazug és nem én vagyok. Írtam neked egy e-mailt is. Elhatárolódom jövőben ettől a gusztistalan blogtól és mindenkitől, aki ide ír. hagyjatok engem békén.

swen
2007. március 18. 9:50
Hot&Tóta A. Lajos írta...

Szuper.

de most már mindenki a Harácsonyról beszéljen, mert kitörlöm az egész oldalt a picsába! Kurvaélet. Micsoda fegyelem ez? Függelemsértésért feljegyeztem mindenkit a noteszembe, ecettől liliig. Irgumburgum, nagyon mérges vagyok.

A téma az idei Harácsony. Mindjárt itt van, ideje készülődni.
2007. március 18. 9:51
Hot&Tóta A. Lajos írta...

Én saját magamtól is elhatárolódom. Biztos, ami zicher.
2007. március 18. 9:52
turulmadár írta...

Csak szeretnéd, hogy Harácsonyt ünnepeljünk, hülyearcú. A gyümölcsoltó Nagyboldogasszonyt ünnepeljük, amit elvettek a keresztények. Azt ünnepeljük, nem a harácsonyodat. Ezt is biztos valami globalizált áruházlánc találta ki, mint a Valentin-napot.
2007. március 18. 10:03
Hot&Tóta A. Lajos írta...

A magam részéről ragaszkodom a Harácsonyhoz. Olyan nagyívű gondolat ez, amellyel kapcsolatban, azon túlmenően, hogy leszögezem, hogy én találtam ki, azt szeretném még megjegyezni, hogy az enyém.

Csak sajnálni tudlak, ha nem tudod átvenni a harácsonyi lelkületet. A saját szegénységi bizonyítványodat állítod ki, öcsisajt.
2007. március 18. 10:06
ecet írta...

"feljegyeztem mindenkit a noteszembe, ecettől liliig"

herrgottkruzifix! semmivel nem vagy elégedett? dicsértelek mint a nyü!
igen, és a haràcsony ünnep is egy mélymivü gondolat.
kis haracsony nagy haracsony, késszen van mar a halacsom ...
2007. március 18. 10:27
Hot&Tóta A. Lajos írta...

Köszönöm, ecet úr, hogy meggyőződésből fakadó, önkéntes megszólalásával megerősítette elkötelezettségét a haladás erői mellett. Kis lépés ecet úrnak, hatalmas lépés az emberiségnek. Ecet urat ezennel kiradíroztam a listáról, és kijelentem, hogy hivatalosan is ez elit tagjává avanzsált. Ecet úr, legyen üdvüzülve a klubban.

Hajrá, TETÜK!
2007. március 18. 10:33
pdox írta...

Lajos, ha szólíthatom így! Általában csendben olvasok. Most azonban megszólított és én válaszolok! Nagyszerű az írása, különösen "az a bizonyos politikus" tetszett. Csak így tovább! Ne törődjön a hőzöngőkkel, a csendes többség magával tart!
2007. március 18. 10:36
Hot&Tóta A. Lajos írta...

Megtisztel, ha Lajosnak szólít, kedves pdox. Ha már alkalmat teremtett rá, hogy beszédbe elegyedhessünk, ezúton is szeretném jelezni, hogy hasonlítunk. Én is csendben szoktam olvasni, többnyire, ahhoz ugyanis nagyon feldúlt lelkiállapotban kell lennem, hogy beszéljek közben. A csendes olvasás szabályát csak abban az esetben hágom át, ha bántanak a szelek - de ilyen alpári kérdéskört mégsem tárgyalnék hosszasabban, remélem megért.

Örömömre szolgál továbbá, hogy azt mondja, a csendes többség velem, azaz velünk tart. Megkérdezhetem, honnan tudja? Csak nem megmondta magának a csendes többség?

A magam részéről olyan többséget szeretnék, amelyik mindig csendes, kivéve akkor, amikor arról biztosít, hogy engem támogat. Tudom, hogy ez merőben szokatlan, de vagyunk szerencsére ezzel egy páran így, még akkor is, ha sokan megvetnek bennünket érte. Ám mi nem hagyjuk magunkat eltántorítani az igaz ügy - jelen esetben a Harácsony - képviseletétől.

Mi, kommunisták, különös vágású emberek vagyunk.
2007. március 18. 11:06
Névtelen írta...

Tagadom, hogy a férfiak nagy része a netező nőkben potenciálisan megdugható alanyokat lát!

Ez ostoba hímsovinizmus!

És nem vagyok potenciálisan megdugható!

(Na jó, kicsit azért szeretném, ha végre már egy férfi így tekintene rám, de általában amikor elmagyarázom a hegeli dialektikát, mindig megijednek. A fenébe! Valaki lássa már meg bennem a potenciálisan megdugható nőt!)

swen
2007. március 18. 11:22
Hot&Tóta A. Lajos írta...

Te nem is swen vagy, átlátok rajtad, Névtelen! Inkább arról beszélj, hogy szép Harácsonyotok-e lesz az idén. Honnan szerzitek pl. a fát? Mi lesz rajta? Csaxólok, hogy az igazi harácsonyfán a szaloncukor snassz. A legjobban a mekdöncis hagymakarika mutat rajta, meg a pizzáról leszedegetett pepperoni, tesco-kolbász karikákkal. De nem akarok beleszólni, csupán jelzem, hogy mi a trend.
2007. március 18. 11:35
Höndör B Margit írta...

Most már elég!

Hogy a francba fordulhat az elő, hogy ennek a hülye hótizének mindig több kommentje van, mint nekem???
Nem érdekel, hogy milyen a postja!

Mindenki leváltva, Prosztó a főblogger-helyettes!

Mostantól csak azokkal állok szóba, akik számlával bizonyítják, hogy megvetták a könyvemet!

Hülye birkák.
2007. március 18. 12:15
Hot&Tóta A. Lajos írta...

Margitka! Hát maga itt? Micsoda megtiszteltetés... Kicsit a szavam is elállt a megilletődöttségtől, kérem, nézze ezt el nekem.

A könyvéről szólva: hiányolom az önmagával folytatott monológjainak szöveghű átiratát. Egyéb vonatkozásokban azonban tökéletes, nyugodt szívvel mondhatom: mestermű. Egy igazi Höndör, le sem tagadhatná.

Sajnos a második kötet tizenharmadik fejezetének utolsó előtti lapja pecsétes lett, amikor ráejtettem egy zsírosdeszkát. Most is olvasható azért, és meg kell mondjam: fényes! Van esetleg arra mód, hogy lapokat vagy esetleg csak oldalakat is lehessen kapni kereskedelmi forgalomban?

Az utóbbinak örülnék a leginkább: egy olyan lapnak, amelyiknek csak egy oldala van. Higgye el, Margitka, ha egy ilyet dobna piacra, szárnyára kapná a világhír.
2007. március 18. 12:26
Névtelen írta...

Drága Lajos, olyan jó látni egy igazi férfit, aki ilyen előretekintő, céltudatos és mégis magához hasonlóan hagyománytisztelő. Akinek ennyire fontos az az ünnep, amely egy teljes és egész évre továbbörökíti az otthon melegét. És persze mindeközben nem feledkezik meg arról sem, hogy érző humorral terelgesen bennünket egy jobb, akarom mondani helyesebb irányba, hogy mindnyájan együtt élvezhessük az önfeledt ünneplést és a kisgyermekek csillogó kacaját. Engedtessék meg, hogy hadd éljek én is egy szerény javaslattal, hátha valamelyikőnk még nem rakta volna le az ajándékozás édes terhét, nos, üzletünkben kedvező áron kapható miskulancia és hóbelvanc, mindenféle színben, méretben és felületkiképzéssel. Érdeklődni a címen.

BoltosLili
2007. március 18. 12:26
Hot&Tóta A. Lajos írta...

Na, ez jellemző! Épp az imént találtam fel az egy-oldalú tájékoztatást, erre jön egy NÍMAND, és érzelgés ürügyén a saját malmára akarja hajtani a vizet.

Dehát mit várhatunk egy bótostól? Proli.
2007. március 18. 12:32
Névtelen írta...

Fospunepa-e?
2007. március 18. 13:42
Hot&Tóta A. Lajos írta...

Természetesen igen, de vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet egyetlen szóval elintézni.
2007. március 18. 13:58
fospumpa írta...

Már megmondtam egyszer lófaszjancsi
Nem tudsz olvasni ?
Fospumpa
Mmel mint Medve
FospuMpa
2007. március 18. 14:21
Höndör B Margit írta...

Engem már rég a szárnyára kapott, maga írígy tuskó!