2008. május 31.

Prosztó M. Beléndek
Minden részletét


Jó estét kívánok, kedves nézőink, szeretettel üdvözlöm önöket az 'Igazság odaát van' című TV showban! Fannnntasssztikus műsornak nézünk elébe, mai vendégünket mindannyian ismerik és mindannyian kíváncsian várják, hogy játékmesterünk feltegye neki az önök által összeállított kérdéseket! Mint most is, a vendégünknek igazságszérumot injektáltunk a nyaki artériájába! Fúúúú! Már alig bírok az izgatottságommal! Ne feledjék, további kérdéseket küldhetnek a képernyő alján megjelenő telefonszámra SMS-ben! Az SMS emeltdíjas!


Fogadják szeretettel a Miniszterelnök uraaaaaaat!


- Jó napot kívánok. Egyáltalán nem örülök, hogy itt lehetek. Igazándiból a tanácsadóim mondták, hogy itt, kiszolgáltatva, az elesett, szimpatikus közembert adva, népszerűségre tehetek szert. De máris tele van a tököm az egésszel.
- Aham, hat a szérum.
- Innom kéne egy felest.
- Mondja, miniszterelnök úr, hogy érinti magát, hogy minap megbukott a parlamentben a lóhere földek államosításával kapcsolatos törvénytervezete?
- Szarul. Sajnos, nem tudtunk elég képviselőt megvenni az ellenzékből, a koalíciós partnereink pedig kurvák.
- Értem. Az ellenzék azzal fenyegetőzik, hogy népszavazást kezdeményeznek a fogászati szakrendelések rendelési idejének növelése és a gyökérkezelések ingyenessé tételének érdekében.
- Tudják mennyibe kerül ez az államnak?
- Nem.
- Én sem. Gyenge vagyok matekból. De biztos kurva sokba. És tudják mit, nehogy már az adófizetők fizessék az ellenzéki vezér odvas fogainak rendbetételét!
- Erről jut eszembe, milyen a viszonyuk az ellenzék vezérével??
- Semmi különös, fiatal korunkban mindketten az egészségügyi miniszter asszonyra hajtottunk. Akkor még jó bőr volt, nem volt ekkora tokája.
- Már elnézést, de az ellenzék vezére önt nyilvánosan idiótának nevezte, maga meg azt mondta róla, hogy lábszagú a szája.
- De tényleg az. Átérződik a frakcióba. Hogy nem tud az ilyen szájvizet használni? Mondjuk marónátronosat?
- Mi a véleménye arról, hogy a népszerűsége sosem látott mélységekben van?
- Ki a szart érdekel?
- Dehát nem ez a sikeres politika egyik fokmérője?
- Most mit tagadjuk, barmokkal nehéz a fincsit csinálni.
- Az ország gazdasága stagnál.
- Hát, én ehhez nem értek. A múltkor beszéltem a gazdasági miniszterrel, azt mondta, ő sem. Viszont baromi ügyes dzsenga tornyot épített a Nemzeti Bank aranytartalékaiból. Mondjuk, nem lett túl magas. Mármint a torony.
- Az egészségügyi ellátás elégtelen.
- Ne vigyük túlzásba a nyavalygást. Megnéztem a statisztikákat, 1943-ban rosszabbak voltak a halálozási arányok.
- De akkor háború volt!
- Na látja. Van most háború? Nincs. És járatják a pofájukat!
- Az infláció...
- Na jó, ezt meg tudom magyarázni. A pénzügyminiszter úr, hogy is mondjam... interaktusba keveredett a titkárnőjével az pénznyomdagépen. Hogyhogynem, benyomódott a zöld 'START' gomb. Mire észrevettük, elszaladt az infláció. Most képzelje, ha ugyanaez a Hadügyminisztériumban történik és valami piros gomb nyomódik be. Máris lenne háború!
- És mi lesz a nyugdíjasokkal?
- Mi lenne? Ami eddig.
- Azaz?
- Hát mittomén. Egyáltalán mi igényei vannak egy nyugdíjasnak arra a kis időre?
- Hááááát...
- Farhát?
- Izé. Az ellenzéket szociális demagógiával vádolják, miközben egyre szükségesebbek a reformok, hogy felszámolják az önmaguk által teremtett válságot.
- Igen.
- Ennyi?
- Miért, nem demagógok?
- De, de maguk is! És a felelősség...
- Látom, kezdi kapisgálni a politikát. Na ide figyeljen. Most bead egy ellenszérumot, mert különben kirúgatom, hogy lába nem éri a földet. Aztán tartok egy jó kis előadást a politikai programunkról és megtárgyaljuk, hogy az ellenzék vezére gonosz.
- Öööö.. rendben.
- Jó. Különben kénytelen lennék nagyon megverettetni két titkosrendőrrel.
- Miniszterelnök úr, öröm volt Önnel beszélgetni.
- Fölösleges nyalizni. Kérek egy reklámsnittet, addig hozzanak két deci körtét.

2008. május 30.

Kovátsch Gamma Bertalan
Ezek

Minden hájjal megkent politikusok minden eszközt megragadnak, hogy homályban tartsák valódi szándékaikat. Szerencsére független, elit értelmiségi véleményformálónk bármikor kihámozza a sötét terveiket szövegelemzés segítségével.

Értesültek róla, hogy a kolléga, aki sohase hazudott, egy újabb beszédet mondott? Kényelmesen ülnek a székükben? Nem érzik azt, mintha villamosszékben ülnének? Meginnák azt a pohár áttetsző folyadékot az asztalon? És ha a kolléga víz helyett sósavat öntött bele? Mert mi akadályozza meg, hogy megtegye? Csak vesz egy flakon háztartási sósavat és kicseréli a vizet sósavra, nem? Maguk belekóstolnak és amikor megérzik a szörnyű maró érzést a torkukat, akkor már késő. Csak tátognak, nyüszögnek, összeroskadnak a kíntól, ő meg csak röhög ezen. Csak áramot vezet a székbe, amíg nem néznek oda, nem? Amikor az ipari forradalomról beszél, csak nem az iparszerű gyilkosságok járnak az eszében? Szeretné látná magukat egy gőzgép fogaskerekei között szétmorzsolódni, nem gondolják? Miután megitatta magukat sósavval? Hogy aztán a szétzúzott, véres, rángatózó maradványaikat szénné égesse a villamosszékben?

Elmebeteg az ilyen, futóbolond, vámpír. A mérleg egyik serpenyőjében a sósav, a villamosszék és a fogaskerekek vannak. Maguknak tartogatja. Szavazzanak rá, ha ilyen véget szeretnének érni.

A választás a maguké.

2008. május 29.

Gizike
Intelligens poszt


Pár napra kiteszem a lábam Tirpákbokrétásról, és mire hazaérek, csak bambán nézem a történéseket!

Még szerencse, hogy Jolánka felugrott ma reggel, hogy kölcsönkérje Prosztóék vájdlingját, amiért annyit sipákolt a Piroska anno, mert egy smucig dög.

Szóval Jolánka szerint KGB áttért a piáról valami új tudatmódosító szerre, és egészen kivetkőzött magából, állítólag vérben forgó szemekkel üvöltözött a repikulcstartók miatt Bélával, aki a Jolánka férje, ráadásul teleplakátolta a falut egy „Prosztó rohadt strici, és utálja a Republic együttest” szövegű és valami hiénát ábrázoló szórólappal, azokat tépkedi kalákában mind a három rocker a faluban. Egyik napról a másikra megszűnt a kötelező üszkürü tanfolyam is, és azt rebesgetik, hogy augusztustól új székeket hoznak a kultúrba a régiek helyett, pedig egy kanyi sincs a falu kasszájában, senki nem ért semmit.

Pénteken pedig Homolya Sándor jegyszedő szokás szerint berúgott az Ibolyában, és elmondta, hogy Prosztó sötét terveket szövöget a falu ellen, minden budit meg akar adóztatni, és 60 év felett bevezeti a kötelező eutanáziát, amiről senki sem tudja, hogy mit jelent, de valami görög dolog lehet, azok meg büdösök az olaszokkal együtt.

Hirtelen most ennyi, majd még jövök, mindenesetre pénteken elmegyek az Ibolyába és fizetek Homolyának pár felest, mert két budi is van a kertben, az egyiket tavaly építettük, és azt hiszem, ma este fejbeverem a Piroskát a hülye vájdlingjával, ha Jolánka időben visszahozza.


Ez meg intelligens zene állítólag, a szomszéd gyerek hallgatja reggel óta, azt is fejbe kéne valamivel verni

Jolánka kedvence bezzeg ez! Mert Jolánkának van ízlése, azért!

Prosztó M. Beléndek
Beléndek 17.12

És az emberek hamis bálványokat imádtak és Mammonnak hódoltak. És mértéktelenséggel dőzsöltek és fogyasztották a természet javait. És egyre nagyobb városokat építettek és egyre nagyobb tetteket hajtottak végre. Szekereiket tűz hajtotta és alagutat fúrtak a hegyekbe, szigeteket hoztak létre a tengereken és megírigyelve az ég madarait, az eget ostromolták.

És mérhetetlen gőgjükben azt gondolták, hogy ők mindenek urai.

Azonban eljöve az a pillanat, hogy a Föld méhe kifogyott a kincseiből és nem ádott több olajat, vasat és szenet.

És megdrágultak az jószágok és az emberek nem tudták megvenni őket a pénzükön, amely egyre kevesebbet ért.

És lőn nagy sírás rívás és fogaknak bősz csikorgatása, midőn kezdének úgy élni, mint száz évvel azelőtt.

És a pénzváltók és kufárok nem tudtak mit kezdeni a pénzükkel. Az iparosok nem tudták eladni megdrágult portékáikat és a nép nem hitt a hivatalnokoknak és tanácsosaiknak, akik elhitették korábban az emberekkel, hogy míg a világ világ, fennmarad a dőzsölés.

És sokan meghaltak azok közül, akik korábban sem birtokoltak sokat, mert nem volt mit enniük. És a szegények még szegényebbek lettek, a gazdagok pedig nem engedték ki kezeikből a maradék jószágokat.

A gyenge államok pusztulásba süllyedtek és az erősek meggyengülve, de fennmaradtak pusztulásukon.

És felbomoltak a világ nagy szövetségei és megint eljöve a nemzetek ideje.

És megszűnének a múlt vívmányai, az öregekről és betegekről nem gondoskodának az hivatalok.

Háborúk törtek ki és mint oly sokszor, ember embernek farkasa lőn.

És egyre többen fohászkodának megint Istenhez, kit korábban elvetettek.
______________________________
Amúgy meg:

verzió A, Ha Orbán Viktor hatalomra kerül, akkor vége a nyugdíjasok szociális biztonságának és leállítják az állami beruházásokat! Orbán Viktor nem tanul és nem felejt!

verzió B, Gőzölgő szaros szendvics készül a Fospumpa pékségében!
______________________________

Köszönöm, ennyit akartam mondani, kérem kapcsojják ki.

2008. május 28.

Bauer
Az átváltozás

Nem vagyok még nyugdíjas, de azért régebben mintha könnyebben ment volna a történések lekövetése. Most is ültem a szobámban, onlinetévéztem, na nem focit, annál még a horgolás is jobban érdekel és megkívántam egy üveg jéghideg sört (búza), kimentem érte a konyhába, amire visszaérek, a Fospumpa nem átváltozott megint?! És mivé? Jégemberré bazmeg. Előbb még komcsivérszívó vámpir volt meg nyáladzó vérfarkas, mostmeg felveszi a jégemberformát és egy forró nyári nap közepén bejelenti titokban, ha ő lesz újra a vezér, itt bizony jön az új jégkorszak.

Ki tudja hány énje van még a Fospumpának?

Eddig hirdette országvilágnak, hogy mindjárt eljön a Kánaán meg sütünk majd egy nagyobb meleg cipót és az új többség csak hízik, gyarapszik majd magától. Egyszercsak az árnyékból zártkörben megüzeni nekünk, hogy hahó, itt hamarosan be lesznek fagyasztva a nyugdíjak, le lesz jegelve a négyesmetro és jégpályák lesznek az autópályák helyett. Sőt, egyesek bankszámlája is fagypont alá kerül örökre. Bank account freeze, a jobb helyeken.

Az Úr erre meg nem elkezdi ígérni és felmelegíteni azt amit a HülyékPártja eddig ránkhazudott éjjel-nappal, mindezt illatosított bársonnyal bevonva mert az MSZP teljesen beszart hisz nem vidám a mókus fennt a fán. Most akkor erre mit mondjak?

Jöjjön inkább ez a jégember, egyszer úgyis elolvad és akkor jöhetnek helyette újra az igazi Supermanek és Úrak.

Váltás ezzel letudva. Egézségemre!

2008. május 27.

Ferenczy A. Szidónia
Ja, az akkor volt


Akkor, a régi szép időkben. Amikor a reformhangulat tüzelte a pannon pumát. Mert mi jót akartunk.
Mi mindig jót akartunk, akkor is amikor az ellenkezőjét csináltuk. Mert akkor legalább azt hazudtuk, hogy jót akarunk. Értik, 7/24. Mindörökké, ámen.

Maguk tudják, hogy a hülyék pártja lop? Nem csak pénzt, megszorítást is. Ezek itt tudatosan elszabotálták az egy igaz reformokat - és a reformert inkluzíve - hogy ők csinálják meg a tutit. Ott akarják hagyni a lábuk nyomát a történelemben.

Hát nem látják? Hazudnak. Reggel, délben, este. Még éjszaka is. De még egy frankó öszödit se tudnak elmondani. Hiába mondom, hogy túl vagyunk a nehezén, ezek sarcolni akarnak. A maguk javát, értik? Szó szerint! Hát nem szorítottunk már eleget, polgárok? Maguk mazochisták?! Ennek akarnak adni?!

Hát ki képviseli az önök érdekét valójában? Ez a köpönyegforgató Elvis-imitátor?

Most vegyük sorba, miért utálnak engem:
- hazudok. - Ők is.
- Öszöd. - Kéri.
- Megszorítok. - Ők is fognak. Megígérték.
- Fittelina. Altus. Fortus. - Tokaj. Apu bányái. Ezüsthajó. Hepiend.

És még rendes szemüvege sincs, basszák meg! Hát tényleg ez kell maguknak?

Et tu, Brute?

2008. május 26.

Kovátsch Gamma Bertalan
Update

Elitek, előfordulhat, hogy a fospumpa mégis normális. Nézzétek, én nem vagyok olyan hímező-hámozó, mint a hülyék pártja, ha az Igazsággal szembesül. Ha egyszer normális, akkor normális.

Ehhez csakis olyan dolgokat kell csinálnia, ami a népszerűségét rontja. Ha ezt megteszi, beismerem tévedésemet.

2008. május 23.

Bauer
A szemináriumi beszéd

Helyszín: Színház és Filmművészeti Egyetem
Szereplők: Fospumpa, Kéri L, politológus hallgatók
Időpont: 2008. április
_ _ _ _

Fospumpa: - Laci, ugye nem vesz engem most akkor senki szalagra? Nem akarhatunk még egy öszödit.

(hangos nevetés a teremben)

Kéri L: - Áh dehogy, beszélhetsz nyugodtan, ők csak a diákjaim, bárki kiszivárogtat bármit, bukta a félévet.

F: - Jól van Lacikám, akkor hogy is szólt az első kérdés? Kormányzás?

KL: - Igen, a valódi kormányprogram érdekelne, nem a kampányduma. Most úgy áll, hogy kétharmadotok lesz, megtehettek szinte mindent...

F: - Na azért ne igyunk ennyire előre…Sajnos nincs nálam a listám, amit tegnap írtam össze éjfélkor a kertben, de amire emlékszem előadom.

KL: - Rendben, hallgatunk.

F: - Szóval, nem hagyományos kormányzás lesz. Azonnal befagyasztunk minden nagy beruházást. Tarlós lesz a főpolgámester, a Metro4 a Demszkyvel lapátra kerül. Autópályaberuházásoknak annyi, a Varga Misi már dolgozik azon mire költjük majd a pénzt. 13-ik nyugdíjat elveszzük mert elegem van a nyugdíjasokból. A segélyeket csak munka után adjuk. 1000 milliárdos kiadáscsökkentést és állami szűkítést tervezünk. A MEH-et leépitjük, a várba költözök Sólyomhoz. NBH-ból kidobunk minden komcsit. Bezárt kórházakat és lezárt vonatokat újranyitjuk. Széchenyi tervet újraindítjuk. Az MSZP és SZDSZ-t ügyeit kivizsgáltatjuk. Oroszokkal megszakítjuk a kapcsolatot, az _araboktól_ hozzuk a gázt. Raztinger minden hónapban eljön ide és misét tart. Ellenzéket kizárjuk a Parlamentből és a poszt-kommunista sajtót is...

(F itt hirtelen felugrik az asztalra, nyáladzani és üvölteni kezd)

...sokaknak sok minden fog fájni, nagyon sok minden!!!!

(jéghideg csönd a teremben)

KL(halk szinte remegő hangon): - Mi lesz a Magyar Gárdával?

F (kattogó habzó szájjal): - Úgy fogok tenni mint Horthy, két pofont kiosztok nekik aztán hazatakarodnak. Fehér lovon fogok munkába masírozni minden nap. Mit vártatok??!!?

KL: - És Gyurcsány?

(F váratlanul felmarja és kettéharapja KL mobilját, a diákok sikoltoznak, többen rohannak a kijárat felé.)

F: - Gyurcsány egy idióta, egy bolond!!!! A propagandát keveri a kurva kormányzással, egy KISZ-es zombie!!! Horn legalább megalapozta, hogy jó 4 évem legyen, de a hazudozó direkt szétkúrt mindent amit addig építettem. Mindent!!!! A következő TV-vitán át fogom harapni a nyakát, gennyes vér fog folyni élő adásban, gennyes sötét komcsi vér!!

(Hatalmas zűrzavar hallatszik az előadóteremből…F ráveti magát KL-re, a nyakát kezdi szívni és a kiáradó vért köpködi széjjel, üvöltés és halálhörgés mindenfelé…)
_ _ _ _

Itt a felvétel megszakad. Köszönet érte Lugosi B. hallgatónak, aki a zárójeles részeket is kiegészítette.

2008. május 22.

Kovátsch Gamma Bertalan
Szar

Orbán egy fospumpa.

Képzeljétek az el egy fospumpa reggelijét. Beletúr a pöcegödörbe (Magyar Nemzet, muhaha) és elővesz egy jó zaftos szart. Akkurátusan szétmázolja a kenyéren, hogy a szaft átitassa a serclit. Közben zümmögnek a döglegyek, belepik az egész konyhapultot. Ekkor Orbán megint túr és egy keményebb darabot keres. Akkurátusan feldarabolja a kiskéssel, mint valami kolbászt. A karikákat szépen rápakolja a nedvességtől csillogó szarrétegre, egyiket a másik mellé. Kell még díszítés. Keres egy jó szaros vécépapírt, az teszi a tetejére, mintha egy darab salátalevél lenne. De nem salátalevél az, hanem egy szartól átázott papírfecni. Talán azt gondolja, nem látjuk ezt a gusztustalan kompozíciót? Orbán azonban csak mosolyog. Egy mozdulattal összeborít két ilyen szeletet és a döglegyek rajokban röppennek fel. A bűz émelyítő. Ahogy összenyomja a szendvics két felét, kicsorog a szar a kenyérdarabok közül. Kerülget a hányinger, de még nincs vége.

Úr, segíts meg! Felém nyújtja Orbán a szarosszendvicset! Nem akarom megenni, nem akarooooooom ....

Van itt olyan birka, aki beleharapna?

Prosztó M. Beléndek
Handsome

Szenzáció!
A myheritage.com szerint a Mester 46%-ban hasonlít Pierce Brosnan-re!

Az összeolvasztás után még egyértelműbbé válik, hogy itt bizony a férifas macsóság és a rengeteg agy eltagadhatatlan konstellációjáról beszélünk!

2008. május 21.

Bauer
Fuccs neki 2.



Különkiadás következik, egy interjú, egy videó és egy cikk amikről majdnem elfeledkeztünk, most akkor pótlom:

Az első Magyar blogger (kép)meséi


A Videó

"Csődbe mész vagy csempész leszel"

2008. május 20.

Kovátsch Gamma Bertalan
Virágok és zene

Birds do it, bees do it, even educated fleas do it.

Na mi az?

Hát az állam fejése a közboldogságot szolgáló projektekkel.

Az úgy van, hogy a sok proli éjt nappallá téve dolgozik. Mert ők csak erre alkalmasak. Amilyen tré, trutymó munkaerő lopja a napot ebben az országban, tulajdonképpen hálásak lehetnek érte, hogy egyáltalán dolgozhatnak valamit. Mert nagy ám a verseny, a harmadik világ itt liheg a nyakunkon és ők beérik egy marék rizzsel is. Köztünk legyen mondva, a hülyemagyar prolik se érdemelnek többet.

Azt a sok adót, amit befizetnek pedig okosan kell elkölteni. A prolinál hagyni butaság lenne: csak lapostévét és csirkepaprikást venne rajta. Arra van az elit, hogy kitalálja, mi jó nekik. Hogy kijavítsa a market failure-t.

Hülyegyerek, ne csorgasd a nyálad. A market failure azt jelenti, hogy a proli költi el a pénzét, nem én.

Most éppen becsúszott egy kis gikszer az elsöprő sikerű Modern Képmesék után, mely új otthonhoz segített. Az úgy volt, hogy robotolimpia jön, természetesen az én zseniális ötletem alapján.

Bazdmeg, őslényfutam lett belőle. A faszfej Geszti lenyúlta a zsozsót.

Azt hiszitek, feladom? Nem adom fel. Jó, értem, robotok most nem jöttek be. Ott van viszont az Úr pártja és a sok trottyadt nyugger szavazója - akarom mondani, az öregecskedő állampolgárok, akik a tulajdon két kezükkel építették fel ezt az országot. Most akkor nekik, valamit, nagyot.

Projekt kell. Nincs még projektem erre az évre. És ha valamit az internettel és a nyuggerekkel, állami pénzből?

10 milliárd? 1 milliárd? 200 millió? Ne mondjátok, hogy nincs, amikor a Gesztinek is jutott. Ha a kiégett Gesztinek jut, akkor nekem miért nem? Én sokkal menőbb vagyok, fiatalosabb, akarom mondani, öregesebb és nagyon megbízható.

Na?

Ja bocs. A zenét el is felejtettem.

2008. május 19.

Prosztó M. Beléndek
Modest proposal II (a lókérdés megoldása)


Grast paprikashi (Lópörkölt)

Hozzávalók:
80 dkg lóhús,
4 db vöröshagyma,
1 db tv paprika,
1 db paradicsom,
2 evőkanál zsír,
pirospaprika, só, bors

A jól kiáztatott húst megtisztítjuk, kockára vágjuk. Pörköltalapot készítünk. Vöröshagymát apróra vágjuk, üvegesre pirítjuk. Megszórjuk pirospaprikával és kevés vizet adunk hozzá. Bele rakjuk a kockára vágott húst és kevés vízzel felöntve - ha kell többször is, felöntjük - készre pároljuk. Közben hozzáadjuk a kockára vágott paprikát és paradicsomot. Köretként nokedlivel vagy bodaggal fogyasztjuk.

Bodag, bokolyi, pogácsa, pănyi (punya), vakaró

Hozzávalók:
1 kg liszt,
1 mokkáskanál sütőpor, vagy egy csipetnyi szódabikarbóna,
só, ízlés szerint.

A lisztet vízzel - annyi vízzel, hogy egy rugalmas kenyér állományú tésztát kapjunk - sóval, sütőporral elkeverjük, majd a tésztát három négy adagra osztjuk. A tésztánkból lepényt formázunk, és a liszttel sóval megszórt tepsin, sütőben készre sütjük (a sütőben forgatjuk, és mindkét oldalát megsütjük). Sütés közben megszurkáljuk, hogy a gőz ki tudjon jönni belőle.

Pe tyo sastyipe!

2008. május 18.

Hébér-Lopó Lajos
Humanizmus*


"It's an earwig, yes, but it's also a female and a mother."
David Attenborough


* Az élőlény-ajánló ritkán gyakorolt műfaj, még a harckocsi-ajánlónál is ritkább. Bizonyos alaptalan előítéletek megtörésére álljon itt ez a poszt. Igaz, hogy a fülbemászó is régi szar, meg a szárnyainak a fejlesztését is megállították, de attól még szerethető.

Legalábbis nem zavar annyira, mint a muzulmán terrorista gyerekgyárosok, meg a fospumpa. MUHAHA.

Kovátsch Gamma Bertalan
Könyvajánló

Könyvajánló ritkán van nálunk, nagyjából évente és a blog törlése szokta követni. Mivel a blogtörlés nem haladó hagyomány, ezúttal igyekszünk erőt venni magunkon. Tisza Kata legújabb könyvében Cserkó doktor, a neves médiapszichológus a prolikról beszél.


"- Maga nem hatásvadász egy kicsit?
- Én ezt még soha senkinek nem mondtam el, amit magának. Én mindenkiért harcolok, a legkisebbért is harcolok. És tudja, ki a legkisebb ebben az országban? A nyolc osztályt végzett munkás, az. Érte nem áll ki senki. És akkor jövök én a könyveimmel ...
- Lehet egy kritikai megjegyzésem?
- Igen?
- Nagyon jók a könyvei, de mintha egy kicsit közhelyesek volnának ...
- Micsoda?! - üvölti vöröslő fejjel - Maga tudja, kinek írtam azt a könyvet? Az ócska proliknak, azok nem értenek meg más nyelvet!"

2008. május 16.

Bauer
C-Vágány

Péntek van, kis laza UFO-zás következett volna miután Angliában évtizednyi UFO akta lett publikus, de mit tegyek ha megint elémdobtak egy idiótát. Méghozzá egy bölcsészt, a Gémesi Ferencet. Nekem már semmi közöm a MEH-hez, ez meg ott dolgozik évek óta. Szóval, ez a Ferenc egyik reggel felkelt és akárcsak egy Hülyék Párti eldöntötte, mostantól kínai és a japán is hivatalos nyelv lesz a közintézményekben, ezen belül is az önkormányzatokban. Miért is?

"Tsak."

Legyen végre egzotikum az etnikum hazánkban. Nyelvizsgázzanak minél többen kínaiul, az a jövő nyelve. Mi meg ne csak arra gondoljunk, hogy véres verekedések, családi drámák meg gyerekgyárasok, segélyek vagy éhezés. Legyen ez a nagy program, legyen mindenhol egy kínai és japán tolmács minden közintézményben, aki majd fordít ha épp szükség lesz rá. Igy történt meg az is, hogy már a kedvenc cigány együttesünket is feliratozzák a youtube-on. Katasztrófa ez kérem szépen, kátásztrófá...a Fekete vonaton.

2008. május 15.

Prosztó M. Beléndek
Meleg

Először úgy gondoltam, hogy társadalomfilozófiai kérdéseket fogok feszegetni. Igazándiból Oakeshott, vagy Nietzsche munkásságának elemzésre gondoltam, utóbbi a Mesternek is tetszene, de aztán úgy gondoltam, hogy mégis inkább az antik bölcselkedőkhöz fordulok.

Ekkor Hérakleitosz és Szókrátész neve merült fel bennem, netalántán Eukleidész. Aztán átgondoltam, hogy bizony, itt Platónnak lesz aktualitása, kérem.

De miért is szükséges az antik filozófiából merítenünk? Miért Platón?

Nem szükséges, de társadalomfilozófiai kérdéseket én csak pajszerrel tudnék feszegetni. Az antik filozófia, meg mégiscsak egyszerű, mint az egyszeregy. Vegyük pl. azt a híresztelést, hogy Platón buzi volt.

És hipp-hopp, belecsaptunk a metafizikába. Milyen egyszerű is ez.

Elöljáróban szögezzük le, hogy semmi baj a fartúrókkal. Jó-jó, nem szeretjük őket, de nincs is igazán bajunk velük, ismerjük hogy milyenek is ők, hisz születtek a témában nagyszerű tényfeltáró művek az elmúlt évtizedekben, melyek legkiválóbbika a Tray Park és Terry Stone fémjelezte Southpark c. szociálpszichológiai körkép, de említhetnénk a kiváló Brokeback Mountain c. dokumentum filmet, vagy a Queer As Folk c. ismeretterjesztő sorozatot (magyarul: Fiúk a klubból).

Bízvást mondhatjuk, hogy Mr. Garrison, Mr. Furkó és Big Gay Al szerelmi háromszöge mélyreható szekérnyomot hagyott a melegek emberi jogi harcának rögös ösvényén.

Köztünk élnek tehát ezek a különleges emberek, neccharisnyát viselő feminin férfiak, mély hangú, lapos mellkasú nők, szőrszálakkal a szájuk szélén, és emberként szeretnének élni.
Éljenek hát emberként, párt alkotva, ha úgy tetszik. Nevezzék ezt házasságnak, ha úgy tetszik.

Fogadjanak örökbe... hát, izé.
Egye fene, fogadjanak. Elvégre liberalizmus van, majd eldönti a gyerek, hogy mit szeretne.

Akkor ezt jól kifejtettük Platón filozófiája mentén, Hérakleitosz büszke lenne ránk.
Dőljünk hátra.

Ám hallga, mi közelg! A középkor sötétjéből kordé érkezik, rajta avítt eszmék hírnökei , a kordét négy éjfekete bakkecske húzza, a bakon püspökbotos, tiarás inkvizítor, a szekérderékben állami támogatások!

Idegen hatalom gátlástalan kiszolgálói ezek a tündérmese-hívő gazemberek!

Kezükben a vallás szöges ostora, amivel ahelyett, hogy saját bűneiket vezekelnék, jó flagellánsként, inkább másokat csapkodnak!

Például a házasulandó melegeket.

Miért? Mert bigott seggek. Mibe kerülne nekik, hogy végre befogják a szájukat és a híveikkel foglalkoznának?

Semmibe, csak a köcsög KDNP-sek jóindulatába. De nekik nincs olyan, hiszen gonoszak, és a kőszívükben nem vér folyik, hanem nyálkás, fekete GENNY!

Tessék, felbosszantottam magam. Nehéz kenyérkereset a Kulturkampf.

Annyi, de annyi aktualitás van mostanában, ami figyelmet érdemel. Komolyan, én szívesen foglalkoznék ellenvéleményekkel - ha lennének normálisak -, de nincsenek! Így csak lemosom őket.
______________________
Update 2008.05.15 19:54

Prosztó M. Beléndek korábbi, a témába illeszkedő költeménye:
Álmomban balettoztam

2008. május 14.

Kovátsch Gamma Bertalan
Ajánlat

Még egy esélyt adtam a hülyék pártjának. Nem is tudom, miért tettem, annyiszor bizonyítottak. Hogy hülyék, azt. Nekem viszont arany szívem van, születési rendellenesség. Gondoltam, kedves leszek velük. Na nem a Fospumpával, nem. Azzal végeztem, neki vége. Volt ez a Navra, először azt hittem, hogy vele van remény.

Hát nem. Nem válaszoltak az e-mail-emre, Navracsics pedig blokkolt az MSN-ről. Lemondtak rólam.

Ha lemondtak, hát lemondtak. Piac van és Verseny, a hozzám hasonló független véleményformálóknak jó az árfolyama. Ha nem kell a hülyék pártjának, majd kell másnak.

Írtam egy e-mailt és arra válaszoltak is. Aztán megírtam ezt. Gusztos Peti pedig elmondta ezt.

Látjátok, így jár, aki válaszol az e-mail-re.

Bauer
Óvakodj a törpétől

Felesleges szépítgetni, ezt már a nyolcéves cigánygyerek is látja. Létezik ma egy olyan állam, amely pofátlanul, kis mérete ellenére világuralomra akar törni és rá akarja kényszeríteni akaratát a többségre. Utasításaival, hatalmával, beépült embereivel folyamatosan manipulálja és elnyomja a nemzeteket és azok érdekeit. Egész léte hazugságokra és meseszerű mítoszokra épül. Folyamatos politikai és kultúrális háborút folytat a vele szembeszállókkal.

Ahhoz, hogy a küldetéstudatát véghezvigye vérszívó parazitává vált mert egyedül, külső támogatás nélkül kevés lenne a győzelemre. Ezért ráakaszkodott az országok buta és átláthatatlan államaira, ahol szépen át akarja venni az irányítást. Méghozzá mindörökké.

Ez az állam úgy nevezi magát: Vatikán.

Most ez a törpeállam szólt bele Magyarország életébe, azzal hogy a helyi klienspártja a Dióagyúak pártja a KDNP intézze el, a melegeknek szar legyen. Soha ne tudjanak együttélni hivatalosan mint élettársak. Indoklás? "Mert ez árt a magyar családpolitikának" - adta ki az ordert a törpeállam vezére, ez a beteg nácimultú Panzer Pápa. Szerintük tilos füvet szívni, bárkivel együttélni, Rammsteint hallgatni - mindezt bazmeg Isten nevében. Pedig Isten nincs, egy mese, egy ócska science fiction, olyan mint a Kisherceg vagy az E.T.

A Fospumpa és a Hülyék Pártja ezzel a Vatikánnal és a Kerkódemokratákkal karöltve készül most a hatalomra. De előtte még gonosz és álságos háborút indítottak országunk, a melegek, a szabadságeszmények ellen, ami emberség és nemzetellenes bűncselekmény. Ideje megvédeni magunkat és nemzetünket a Főgonoszoktól! A legjobb tankokra lesz szükség, közösen döntsük el milyenekre.

Gizike
Maguk tényleg ennyire egyszerűek?


Még itt, ezen a blogon is?

Meg vagyok döbbenve.

Az ember vért izzad, hogy bájos utalásokkal, ráadásul rímbe szedve! eljuttassa Önökhöz a MESTER aktuális üzenetét, erre megvilágosodás helyett csak tompán néznek maguk elé és vakaróznak!

A hülyébbje még keresztényellenes kirohanásokat is emleget, na, ez már a legalja, néha komolyan elcsodálkozom azon, hogy egyáltalán még foglalkozom magukkal.

De hát, ez egy küldetés, nagy teher ugyan, ám az elhivatottség kötelez.

A Mester tegnapi postja két, egymással mindazonáltal szorosan összefüggő, mondhatni koherens részre osztható:

- az MN, a Kurucinfó és egyéb, a jobboldali birkáknak szóló végtelenül primitív sajtóorgánumok kifigurázása a Mester utánozhatatlan, ezért utolérhetetlen stílusában, kevesen lennének képesek arra, hogy ilyen eleganciával, ilyen finom iróniával mutassák be azt a mocskot és ostobaságot, ami az említett szennylapokból valóban ömlik.

Sokan maguk közül nem is értették meg ezt az iróniát, és - bárcsak halkan, egymás között – arról pusmorogtak, hogy a Mester lezüllött, mikor egy az egyben átvette, és szemlátomást élvezettel alkalmazta azokat a stiláris megoldásokat, logikai okfejtéseket, melyeket eddig csak a Kurucinfo használt.

EZ NEM ÍGY VAN.

A Mester ettől nem, hogy kevesebb, de több lett. Kifigurázott. Így kell kifigurázni. Megmutatta!

Nem szeretnék most a Kurucinfo helyében lenni!

Ismételgessék, mert elég nehéz szó: kifigurázott.

- az üzenet maga ismét rávilágított a Mester zsenijére, könnyen megjegyezhető, és szervesen betagozódik az eddigi életműbe: KURVA FIDESZ KI AKARJA CSINÁLNI A BUZIKAT A KRETÉN KERESZTÉNYEK MIATT . Kevéssé tájékozott olvasók esetleg azt gondolhatják, hogy csak egy szerencsétlen balfék párt szokásos elmeroggyant akciójáról van szó, nos, sajnálom, felvállaltan csak a normálisaknak írok, egyenek meszet, húzzanak el a blogból a francba.

No.

Őrnagy, Lajos, KGB

MI TEHÁT AZ ÜZENET?

2008. május 13.

Prosztó M. Beléndek
Vers: Bertalan, te ló


Bertalan, te ló

Szabadvers
Írta: Prosztó M. Beléndek

Bertalan, nem írom le, hogy ló vagy,
Mert már leírtam a címben,
De nem szeretném, hogy szem elől téveszd,
Hogy egy ló vagy

Bertalan, én nagyon-nagyon fajgyűlöllek,
by Eric Cartman,
Mert egy ló vagy, amit nem győzök hangsúlyozni,
És félre ne értsd,
Ennek semmi köze annak, hogy

a BT7 egy nagyszerű tank, a Lexus egy nagyszerű autó és hogy felém csápolsz a szánalmas hátsó végtagjaiddal, amikor fel akarlak darabolni egy 24 colos, motoros láncfűrésszel, ami valljuk be

Determinisztikus

Akárcsak a Vulkán gépágyú, amit nehéz feltolni a támadó hátsójába, de abszolválni fogjuk

És itt jegyezzük meg, hogy egy szélsőséges törpepárt ránk szabadította a Vatikánt,
A római Batu kánt,
Hogy egy rím is legyen ebben a versben,

FOSPUMPA
________________
És hogy legyen benne a pápa szó is, mert az elmegyenge Bertalan szerint nincs benne elég egyértelműen:
________________
Pápppappappáparaaríppappóó, I am the Scatman!

Gizike
Hexameter? Egy nagy túrót!

A két rosszak

Népballada vagy akármi


Itt vannak a rosszak
Mind a ketten nálunk
Jó Tirpák véreim
Mostan mit csinálunk?


Az egyik szakállas
A másik sima hülye
Tonzúrát visel és
Elálló a füle


Nyomorba döntenek!
Vérünket kiszívják!
Kicsiny gyermekeink
Nagy vesztét akarják!


Nem engedjük eztet!
Ellenállunk nekik!
Két részre szakadva,
Mert már csak az segít!


Az egyik vonuljon
Fel mind a városba
Szakállas emberek
Beleit tapossa!


A másik vonuljon
Az nagy templomokba
Aljas, gonosz papok
Hasait rugdossa!


Ej, te Árpi, Árpi
De csuda ember vagy!
Mily sokra vihetnéd
Ha kicsit nagyobb vagy!


Az első sorokban
Lenne úgy a helyed,
Rugdosni, taposni,
Levágni a kezet!


Zsoltival, Ágival
Andrással lehetnél!
Milyen kár, hogy ilyen
Kicsinek születtél.


Nélküled kell mennünk
Szakállasért, papért
Megőrizzük híven
Szép nevedet azért!


Fospumpa az Orbán
De főgonosz a pápa!
Induljunk véreim!
Tiporjuk a sárba!



2008. május 12.

Bauer
Piramisjáték

2008. május 11.

Prosztó M. Beléndek
Magyarok! Meg vagytok hülyülve?

Klisének hangzik, de van igazság abban a mondásban, hogy egy ország mentális/kulturális állapotát jól tükrözi a közlekedési morál.

Vigyázat! Anyázós poszt következik.

Elöljáróban szögezzük le, hogy én magam sem vagyok egy mazsola, naponta 50-60 km-t vezetek munkába menet/jövet (plusz a többi), autóm az átlagnál valamivel nagyobb teljesítményű, én pedig az átlagnál épp valamivel rutinosabb vagyok, 13 év különösebb probléma nélkül eltelt vezetési gyakorlattal.

Állítom, soha nem volt ennyi barom az utakon, mint manapság. Kompenzálós, nagyképű önző barom, mert erre nincs jobb szó. És bevallom, hogy már nem is annyira izgat az objektív felelősség - amúgy jogi agyrém - intézménye és az új büntetési tételek, mert a baromhoz ösztöke kell, nem finomkodás.

Kezdjük ott, hogy Magyrországon az utakon nem a KRESZ érvényesül, hanem a márkajelzés. Nercbundás anyu, főúton, a fehér BMW-ben konkrétan levillogott a belső sávból, százas tempónál, úgy, hogy kilométer hosszan telve volta a sáv előttünk, tehát ha le is húzódok, egy autóval jut előrébb! ÚRISTEN!? Mit gondoltál, te sznob paraszt, hogy 15 km hosszan, míg beérünk a következő városba, mindenkit levillogsz? (Igen, ezt gondolta, 15 km hosszan villogott, míg megpróbált elém bevágni JOBBRÓL, a külső sávból, de hogyhogyem, az általam akkor vezetett ötös Golf is gyorsult egy kicsit, így sajnos hatalmas fékezéssel egy busz mögött ragadt. Sad, ma'am, sad.) És akkor megkímélek mindenkit az autópályás, főutas, béemvés-mercédeszes-audis sztoriktól, úgyis mindenkinek van ilyen élménye. Eszem megáll. Miért, hogyan? Mert ő megteheti? Különb? Törvény felett áll? Honnan ez a morál, miért nincs ilyen pl. Svájcban, ahol viszont ötször ennyi nagyteljesítményű autó van?

Tehát, 15 miller fölött mindenkinek szabad sáv jár. Oké. Ezek után nem is tudok haragudni a másik anyura, aki tegnapelőtt egy városi négysávoson nagy ívben elém kanyarodott alacsonyabbrendű útról, úgy, hogy közel s távol csak engem kellett volna megfigyelnie, észrevennie. Satufék, kormány ki, két autó egymástól kétméterre megáll, bevallom, pár másodpercig neveltetésem feledtem. Remélem, tud szájról olvasni. De ő biztos csak rutintalan volt, vagy útra nem való bénaság.

Tegnap egy tizenéves szőkeség (nem vagyok nőgyűlölő, mindez véletlen) két falu között, kanyaros úton, úgy, hogy ment előttünk egy mikrobusz is, meg akart előzni. Hosszú tíz másodpercekig "horzsolta" a Seat Ibiza a hátsó lökhárítómat (mert így kell előzni, picim?), míg meg nem untam és visszaváltva, az 1.6-os spanyol "versenyautót" faképnél hagytam. Fél perc múlva megint horzsolta a lökhárítómat. Száznál! Két falu között, ahol max. fél percet (30 sec) nyer egy ilyen eszement manőverrel. Én, barom, visszavált, el, mert idegesít, hogy veszélyeztetnek. Tükörbe nézek, sírni tudnék. Szembejövő sávban közlekedik, egyre inkább lemaradva, még mindig indexelve, előzést erőltetve. ÚRISTEN?! Meddig akarta húzatni hármasban az Ibizát, 140-ig? Közben előttünk kanyar, és a kanyar előtt még ott a mikrobusz! Lefékezek, elengedem, bevág elém, én taps, ő elkezdi előzni a mikrobuszt a kanyar előtt, mert hogy nézne az ki, hogy az épp "lealázott" autó előtt vánszorogjon? Szemben jön egy autó, padkára leszalad, mikrobusz fékez, Ibiza bevág elé, fél méter híján frontális ütközés! Ezek után mi történik? A kanyar után LEKANYARODIK az útról!!! Értitek??? 500 méterért kockáztatta 5-6 ember életét!!! ÚRISTEN! ÚRISTEN!!!

A mai nap folyamán egyik ismerősömet biciklizés közben elgázolták, a zöld Opel cserbenhagyta. Jelenleg a traumatológián varrják össze a fejét és végeznek rajta koponya CT-t. Tele van zúzódásokkal. Szabályosan közlekedett, a gyorshajtó Opel hátulról súrolta, a lökéstől az árokba szállt.

Kedves zöld opeles. Szarjál sünt, te mocsok. (Azonosítás kedvéért: Parasznya-Radostyán-Varbó-Lyukóbánya vonalon közlekedett).

Pesten egy "nagyon-nagyon" (na persze) Suzuki Swift nem engedte be az egyik barátomat a belső sávba. Passzióból. Saját szerencsétlenségére a haver beintett neki, még nagyobb szerencsétlenségére a következő lámpa mindkettőjüket megfogta. A "nagyon-nagyon" Suzuki ajtaja kinyílt, és egy vipera szállt ki rajta (mióta ezzel verik az embereket a rendőrök, meg a rendőrnek látszó akármik az utcán, ez egy össznépi játékszer), majd a vipera után egy kopasz kidobólegény (szvsz az ilyenek országa lettünk, ha a jog nem véd meg, ott az ököl). Legközelebb a haver tudomásul veszi, hogy meg kell húznia magát az utakon. Mert "nagyon-nagyon" szájba verik, ha nem úgy vált sávot, ahogy a másiknak tetszik.

Magyarország bennünk él.

2008. május 10.

Kovátsch Gamma Bertalan
Felsőbb osztály

Úgy látszik, nem megy át az üzenetem. Az én üzenetem. Hát jó. Beszélhetünk máshogy is. Majd kiosztom én a bizonyítványt, nem okoz ez nekem lelki törést, hát hiszen angoltanár voltam én, mielőtt az ország legkegyetlenebbül nyilazó politikai közírója lettem.

Orbán nem egyszerűen fospumpa. Orbán egy közveszélyes őrült, a csorgó nyálú fajtából. Tudjátok, milyen kurva nagy meló neki a beszédei alatt visszatartani a csorgást? Külön trénere van neki, csak figyeljétek, ahogy nyeldekel. Amikor befejezte a beszédet, azonnal rábukik a vödörre és kiköp 5 liter nyálat. Csorog a nyála, mondom. Elhihetitek nekem, mint Molnár Lajos gyomorrákját.

Orbán lop is. Tudjátok, mit lop? Mikor mit, mostanában főleg autókat. A Mikolával mennek ki lopni éjszaka. Múltkor is lenézek a házam elé, hát két sötét alakot láttam, akik a garázsajtónál matatnak. A hosszú meg a törpe. A garázsban a Lancia Thesis. Sejthetitek. Fogtam a fatolvajok ellen rendszeresített automata fegyveremet és odapörköltem. A hosszú azonnal eldőlt, a törpe meg rámvicsorgott. Azok a fogak. Mint egy farkasé. Dőlt a nyál, az egész garázsbejáró csupa nyál volt. Annyira meghökkentem, hogy nem adtam le egy újabb sorozatot az Orbánra, mert persze ő volt. Másnap Mikola felkötött karral jelent meg a Parlamentben. Megvan a fénykép is. Ne mondjátok, hogy véletlen.

Egy ilyen vadállat tudjátok, kikből állítja össze a frakcióját? Vadállatokból, nem is kérdés. Mindenféle lidércből, gazemberből és elmebetegből. Van ott egyszerű imbecil, sorozatgyilkos, farkasember, vámpír. Azt a néhány normális embert csak azért nem falták még fel a rémek - ahogy az orbánistákat hívja az a kevés józan fideszes képviselő - mert feltűnne a parlamenti közvetítésnél. Aztán majd lesz nagy meglepetés, amikor az egyik nem bír magával és élő adásban tépi szét képviselőtársát. Akkor majd nem lehet azt mondani, hogy nem szóltam előre. Szóltam előre.

Az egyik elkúrta. Aztán vannak ezek a rémalakok.

A választás a tiétek.

2008. május 9.

Ferenczy A. Szidónia
Kicsi zöld emberke


Azt mondja a madaras párt egyik majdnem pártelnöke, hogy mindenre fel kell készülniük. Mert itt több forgatókönyv van. Itt bezzeg nem sztrájkolnak a forgatókönyvírók, csak a békávésok.

És a forgatókönyvek között is van jó is, meg rossz is. Itt van mindjárt ez a kisebbségi kormány téma. Na ez nem jó. Érdekes persze ez a mondás arról az oldalról, aki tevékenyen részt vett a jelenlegi helyzet kialakításában, de ezt ne feszegessük. Higyjük el, tényleg nem jó a kicsi. A több az jobb.

Van itt egy másik forgatókönyv is, amikor összeborulunk a régi haverokkal. Ebben az esetben segg keletkezne a szánkból, ami nem túl jó dolog, de idehaza a politikai életben ez már mindennapos. Kár lenne pont ezen aggódni. Mindenesetre ha kibékülünk, akkor azért kellenek biztosítékok a másikpárttól.

És van a harmadik forgatókönyv, a rettenetes. Olyan mint a harmadik birodalom: Az Előrehozott Választás.
Mert, igazából, ez... nem is olyan rossz... sőt, jobb is mint a kisebbségi vergődés, de vannak veszélyei.

Ott van például a fos pumpája, meg az egész újhortysta csürhe, megfejelve a szentfazekakkal és a haláladó-fetisisztákkal. Ha ezek itt hatalomra kerülnek, lesz nemulass. Állítom, ezek még az alkotmányt is megmódosítják. Mert még kétharmaduk is lehet - az pedig nem lehet. Mert direkt úgy lett csinálva az alkotmány, hogy ne lehessen senkinek olyan. Mert az mindent a fejére állít. És ez meg is csinálja, ha odajut.

Eltörli a jobbkézszabályt! Szavazati jogot ad még a földigilisztának is! Talán még az újságírókat is betilthatja! Uram isten, mi lesz a Mesterrel?!

Ez nem történhet meg.

Tehát vissza kell adni az embereknek a kezébe a döntést - a megfelelő időpontban - hogy ismét tudjanak választani. Társadalmilag támogatni. Mert a kormányzás társadalmi támogatottság és parlamenti felhatalmazás nélkül nem lehetséges.
Az meg bizony négy évig tart. Ugyanis szerintem a társadalmi támogatottságot nem mindenféle közvéleménykutatásokon kell mérni - arra van a választás. Akit megválasztottak, azt bizony támogatják a következő választásig, punktum!

A politikai támogatottság hiányáért pedig egyértelműen a hülyek pártja a felelős.

Tehát nem lesz jobb, de legalább tudjuk, hogy ki miatt van minden. Végeztem.

Gizike
Péntek


Már megint ugyanaz volt a megmondás. Hónapok óta ugyanazok a megmondások.

Unom.

Egyetlen értékelhető mellékszál volt a mostaniban, a románok és a szlovákok lebüdösparasztozása, de az sem volt rendesen kibontva.

Most már biztos, hogy valami nagy baj van a Mesterrel. Talán meghasonlott.Szép lassan, előttünk meg tönkre. Kinyírtátok, rohadékok, szemét, fosfejű birkák!
Meg tudnám ölni azt az Orbánt! Szét tudnám rúgni a fejét!
Illetve izé.
Lajos, ez a maga dolga lesz. Készüljön.

2008. május 7.

Kovátsch Gamma Bertalan
Őslényfutam

50 millió év, bazdmeg.

Ilyen régi szar a lófélék családja.

Egy 50 millió éves szart hoznak a Hősök Terére mutogatni. Bazdmeg, akkor inkább hozzák a Gellért-hegyet, az még régebbi. Ha valaki őskövületeket akar nézni.

Megmondtam, nem?

Megmondtam világosan.



A bőgatyából elég legyen. Azt hiszitek, érdekli egy ilyen kövület a gyerekeket? Egy szart se érdekli. A gyerekek utálják a lovakat, nem úgy az űrhajót és a csatarobotot! Ezek érdeklik a mai gyerekeket, vagy ha ez nincs így, akkor ezek kell érdekeljék. És miért? Mert engem is ez érdekel, nem is egy ótvaros őslényfutam. Darwin pedig azt tanítja, hogy a győzteseknek kell túlélniük. Én győztes vagyok a csatarobotjaimmal, a többiek pedig bekaphatják a fospumpát. Én mondom meg a gyerekeknek, mit kell nézniük.

Pontosabban ez így volt két hónappal ezelőttig. Most meg a Geszti és a Várhegyi nyomul, az én projektemet pedig a lomtárba tették. Egyszer fenn, egyszer lenn.

De megálljatok. Ha visszajövök, lesz majd nemulass! Fog még minden kurva kölyök robotot építeni!

Majd. Addig blogolással foglalom el magam.

Bauer
Ló faszt

A seggedbe Geszti Petikém. Azt, de nagyot. Többtízmilliót összekaszálsz urbán lovaglásra közpénzből? Az én Modern Képmeséim meg lefullasztva és még DVD-n sincs szétszórva a középiskolákban?

Na idefigyelj te lobbizseni, csak nem a csődbe ment egyik céged miatt kell a pénz? Vagy talán kiégtél és évek óta erőlteted a legnagyobb übermagyar arcot plakátkiállításostul most meg paripástul? Ráadásul még összeállsz egy csalással elitélt ex-Hülyék Pártival a Várhegyivel, hogy lenyúljatok egy múltszázadi olasz ötletet majd utána a magyar államot? Na húzzál de kurva gyorsan vissza Brazíliába, vagy ahol hónapokig próbáltad összekapni magad, mert itthon már rád semmi szükség. Ha rajtad múlna, még az általad pár éve bereklámozott de hozzád _egyáltalán_ nem illő Ipodot is átneveztetted volna Geszt-Ipodra. Faszkalap.

Amúgy meg, ha nem vetted volna észre a mai gyerekek pottyantanak a lovaidra, arra ha nagyon kell ott van a Hortobágy meg egyéb lovardák, Alföldtől- Kisalföldig. A mai gyerekeket a Középföld és Valinor, SuperMarioWorld vagy a Vice City hozza lázba nem egy lószarparádé Budapesten. Eleve ki fogja felszedni az ottmaradt lócitromokat meg a homokot? Te és a bulvársztárjaid? Vagy a Rapülők tagjai? Némber utolsók.

Az persze a másik dolog, hogy egy ilyen projektre idiótamód önti a közpénzt mindkét politikai oldal, mert az duzzasztja a magyar szívet és mellkast mint a síkhülye Wass Albert vagy a Mangalica-fesztivál a Budai várban. Miért nem rendezünk akkor már traktor flashmobot a Kossuth téren? (Egyszer már majdnem volt) Vagy egy Agrárolimpiát, szekér-race-t a Forma1 és kapáló-tehénfejő fesztivált a Sziget Fesztivál helyett?! (Ha visszatér a Fospumpa, még lehet)

Hogy mondjak akkor jobbat?

Hány ötlet kell? Többszázat is tudnék hasraütésre, de én nem dolgozom _ingyen_. Itt van akkor amiket már megírtam és sejtettem itt-ott, de csak kivonatosan mert vár a tőzsde:

Robotolimpia: ezt gyerekkorom óta hirdetem. Ha hallgattak volna rám, már a cyborgok és robotok világvárosa lehetne Budapest és nem egy bazi nagy büdös istálló.

Kurva nagy sárkány vagy szörny a Balatonba: többszázmillió kínai turista jönne ide fotózkodni és halas lángost enni. Zimmer Frei helyett meg lehetne kíirni, hogy Shi yü Jin.

Gigant nagy szobor Putyinról a Hősök Terére: oroszok tízmilliói jönnének ünnepelni és sorban állni. Az Úrat meg meghívná Putyin minden héten egy kaviáros vacsorára.

Vagy mondjuk egy miniholywood Etyekre: ömlenének hozzánk kokainozni a buta celebek...Ja, hogy az már van és épp csődbe megy, hát kértek volna fel forgatókönyvet írni. George Lucas már rég itt forgatná az új Star Wars-t.

Szóval ezekről fantáziált az elmúlt szűk egy hétben a Mester in Tirpákland.

2008. május 6.

Prosztó M. Beléndek
Nem bontotta ki

Kovátsch Gamma Bertalan
Krém

Ecce seggfejek.

Néhány kretén még mindig a függetlenségemen csócsál. Csótányok, ide figyeljetek. Ha nem lennék független, a blogomra járna-e a Fidesz-elit vitatkozni? Az elit elitje? A krém?

Na ugye. Teszek ezért én rendesen, hát meg is érdemlem, hogy az elit nálam nyomuljon. Mindenekelőtt azzal teszek ezért, hogy kigyomlálom a sok nyálas provokátort, akik egymondatos benyögéseikkel szarnak az érdemi és nívós vita szabályaira.

Nostehát.

Így, elitekkel körülvéve leszögezhetjük, hogy mindenki lop, de főleg a Fideszesek.

Krém egyetért? Hát hogyne értene egyet.

2008. május 5.

Loxon
Tirpák vagyok, nem turista

Szeretném nagyon polkorrekten leszögezni, hogy minden reggel ocsút eszem. Némi konkollyal, mert úgy kiegyensúlyozott. Egy elitista mag-tag nem fogyaszthat akármit. Csak demokratikusan kontrollált magvakat. Szóval Magukat. (félre, hangosan: Hülyék!)

Az én diskurzusom arról szól, hogy van a kontrollálandó magcsoport, amit kéttőhetvenért se a ráncos, öreg tarisznyámban tartanék, mint egy vérkonzi, hanem egyenesen a mellékszájamban, mint az a tudják milyen hal.

Szóval napi vizitdíj-szondáért, meg echte britische zászlókért nem kell elmenni a sarki teokrata boltba, értik. Megteszi azt a Lucrezia Borgia ágya alól előhalászni, ha már nagyon ver a tótista jégeső.

Na mára elég volt, letészem a szemövegem, olvasok egy kis Corinthyt, hogy csinálta a mester? Nem volt elég radikális. Túlságosan szerette a müzlit. Olyan buzis vagy búzás. Most nem jut eszembe jobb befejezés. Na ugye.

Gizike
Bónusz kisszínes

Elcsípett beszélgetésfoszlány a búzablogból:

Stüncike: -Tegnap esett az eső, ma meg süt a nap.

Mérvadó kommentelő: - Egy igazi konzervatív nem mond ilyet. Persze ezt csak az tudja, aki ismeri a szó EREDETI jelentését.

St.-És figyelitek, mennyi légy van mostanában?

MK: -A légy önmagában semmit sem jelent, ha a konzervativizmus EREDETI jelentéséből indulunk ki. A légy csupán oximoron, a tudattalan leképezésének eszköze, a destruktívizmus megjelenítése. Egy igazi konzervatív ugyanis meritokratikus.

St. - Szerintem a mákostészta finom.

MK: -Jellemző liberális felfogás, a tarthatatlan és destruktív demokrácia felmagasztosítása az igazán számító konzervativizmussal szemben. Burke, Scrutton, Oakeshott. Kezdésnek őket javaslom tanulmányozásra, ha diskurzust akarsz folytatni az itt jelenlévőkkel.

St.-Te ugye nem vagy normális? Hülye vagy, ugye?

MK:-Nem, egy igazi konzervatív arisztokratikus, monarchikus és teokratikus, te szarházi görény köcsög.

Gizike
Mi van itt ma?

Valami verseny?
Azért is az én megmondásom lesz legfelül: A MÁSIK A HÜLYE!
Mindenkit figyelmeztetek arra, hogy este is itt leszek!

Prosztó M. Beléndek
Fasizmus! (gondolatkísérlet)

Micsoda, kedves Bertalan, hogy ÉN nem írom meg elég jól?

Hát, neteneee, bele a pofátokba! Megmondás következik:

Magyarország hajlamos az antiszemitizmusra. Kész, ennyi, ez nem vitatéma. Több független újságíró megírta. A magyar jobboldal pedig ÖSSZEKACSINT a szélsőségekkel. Amik teret nyernek. A magyar jobboldal, ha kell fasiszta (marca su Roma - tehát cigányellenes), ha kell, kommunista, ha kell demagóg, ha kell populista, ha kell Csurka Pista.

A múlt bűzös emlékei türemkedtek elő a Hollán Ernő utcában.
Gyurcsány Ferenc, ez a nagyon tehetséges, európai értelemben (Belorusszia még Európa) vett demokrata, farkasszemet nézett maroknyi bátor antifa élén a bomber dzsekis (F-14 Tomcat) terroristákkal (robbanó cukorka gyártás kislábosban).

Történelmi pillanat volt ez. Meg merem kockáztatni, 2004. december 5. és 2006. október 23. performanszai mind eltörpültek ez előbbi jelentősége mellett.

Méltán horgad fel mind a kérdés, mind a harag: hogy lehetséges 2008-ban, 18 évvel a rendszerváltás után, hogy ebben a nyavalyás kicsi országban megint teret nyer a bocskais, subás, kumiszköpülő sovinizmus?

Nem, nem megy az magától, nem ám csak úgy, hogy l'art pour l'art kukákat borogatunk, Skoda Octaviákat gyújtogatunk, védtelen rendőrök csizmáját fejeljük le, drága kardlappal (stainless steel, made in China) masszíroztatjuk magunkat!

Ez egy eszkalálódó folyamat, kérem. Érlelődik, mint a jó francia sajt, és a baktérium televényt úgy hívják benne, hogy Fidesz.

Ordnung und Progreß gegen Chaos und Vergangenheit.
_____________
(A német, az szalonképes nyelv? Nem nácis így egy kicsit? Emiatt kissé aggódom, kérem véleményezzék. Még angolul tudok, franciául sansztalan. Az idegen nyelvű szavak befűzése, meggyőződésem szerint, ad egy elitista bukét a cikknek.)
_____________

Nem, kérem szépen, hagyjuk most a gazadsági mutatókat, az életszínvonalat, a moralitást és az egyéb vadbaromságokat!

Ez a szerencsétlen kis ország érezze már át végre a jelentőségét annak, hogy finanszírozza és ideológiailag felstafírungolja egy demokratikus közösség, és HA, ismétlem, HA jól viselkedik, talán egyszer élhet európai szociális keretek között. Azonban addig tessék végre tudomásul venni, hogy KUSS van, büdös nagy KUSS van, a plebsz annyit tehet, hogy adójával és munkájávál támogatja azt, amit/akit mi kijelöltünk. És TALÁN, mondom, akkor TALÁN hajlandó leszek elnézni azt a balkáni bocskorszagot, ami itt van.

Nem kell ide mérvadó, független újságírás, nem kellenek ide nagyon tehetséges európai értelemben vett politikusok, brutális őszinteség kell ide:

A BÉKÁKAT NEM KÉRDEZIK MEG, HA LECSAPOLJÁK A MOCSARAT!

_____________
(Bertalan, ez mennyit ér így meg?)
_____________

Kovátsch Gamma Bertalan
Üdvözlet az óhazának

Egy igazi elit horizontja nem szűkül erre a lapályországra, hanem világfigyelő tetőre kapaszkodik. Szerencsére ez könnyebb, mint gondolnátok, mivel elit megmondóemberek a Föld űrhajó legzordabb tájain is felbukkannak és vígan tenyésznek. Az a megtiszteltetés érte blogunkat, hogy Pál barátunk a fejlett nyugatról a mi blogunkat választotta arra, hogy üzenetet küldjön az óhazába.

A múltkorjában az Elysée-palotába voltam hivatalos az elnökhöz és az elnök megkérdezte: hát mondd már nekem meg, Paul barátom (per Paul vagyunk azóta, hogy 20 éve volt egy sajtóperem vele, amikor még fiatal politikus volt és könnyű préda egy magamfajta befolyásos véleményformálónak), mi van már a te Magyarországodon? Könnyedén mosolyogtam és annyit mondtam csak: ugyan, hagyd el, kedves elnököm, egy kicsit le vannak ott maradva, mondjuk ötven vagy száz évvel, fogalmuk sincs a világról meg amúgy is rebellis fajta, hát köpködnek egy kicsit. Nem kell komolyan venni. Kevés arrafelé a civilizált ember, aki ért a barbár nyelvükön, ha ők megkapják a támogatást, rend lesz. Az elnök mosolygott és láttam, hogy megnyugodott.

Ámde nem nyugodtam meg én! Riasztó híreket hallani az óhazából és könnyed mosolyom csupán az aggodalmamat elleplező álca volt. Fel is hívtam mindjárt Péter barátomat, a civilizáltak egyikét és meg is kérdeztem tőle, hogy igaz-e a hír? Hogy hiába támogatta a civilizált, nyugatos elit a Ferit, a balkániak valamiféle ellen-személyi kultusz alakítottak ki és nem szeretik őt ezért. Péter még jobban megriasztott, mert azt mondta, hogy nem csak Ferit támadják a bugrisok, hanem néhány bőgatyás egyenest az elitnek támadt. Még engem is kikezdenek.

Korábbra hoztam hát magyarországi utazásom időpontját, mert minden évben két hónapot ezen a kietlen pusztán töltök. Valahogyan el kell költeni a magyar nyugdíjamat meg aztán ki is kell alakítsam a véleményemet, vajon ezek a vademberek civilizálódnak-e, vagy továbbra is maradnak a teljesítménynélküli, lenézett mocsárban. Összejöttünk hát a Gerbaud teraszán Péterrel, Gyurival, Zsuzsával és néhány többé-kevésbé civilizálttal és ők elmondták a valódi helyzetet.

Ferit ott hagyták a hisztérikusok és az ország bármikor visszasüllyedhet az ázsiai tespedésbe. Riasztó, hogy eszmeileg egymástól olyan távol álló (ámde mind európai értelemben vett értelmiségi) barátom, mint József és Gábor is ugyanúgy látták a helyzetet. Reális a veszély, hogy Magyarország nem az igénytelen parasztjainak oly szükséges nyugatos, polgárosult jövőbe tart, hanem feudális, urambátyám múltba. Hiába próbálkozik Gábor összeötvözni a múltat és a jövőt egy olyan Budapestben, ahol van internet és wifi, de továbbra is zenél az EMKE cigánya, megint jönnek a vidéki bunkók a bűnös várossal, megint visszahúznák a magyar ugar egyetlen említésre méltó helyét Feketeországba. Egymástól teljesen függetlenül ezt mondja József, Péter, Gábor, Zsuzsa, Gyuri, Németországból Johann, Svájcból Marie, Franciaországból Pierre és jó barátom, William is ezt írta a Times-ban a minap.

Ha ennyien ezt mondják, akkor az nem lehet véletlen. Óriási a tét. Itt nem egyszerűen egy nem hibátlan, de a Haladásban, egy igazságosabb, modernebb társadalomban rendületlenül hívő miniszterelnökről van szó, hanem a jövőről. A Jövőről. Amit ezek a kunyhólakók el sem tudnak képzelni, de helyettük is elképzeli az elit.

Ez forog most kockán. Tanultam is egy pesties fordulatot ezzel kapcsolatban, hát ez egy fantasztikus képessége ennek a városállamnak, hogy akármekkora a baj, csak humort csinálnak belőle.

Hogy asszongya.

Orbán egy fospumpa.

Egy fospumpa. Hahaha, egy fospumpa.

Gizike
Hogyan pasizzunk a neten?


Gizike életmódvezetési tanácsai

A virtuális világban járva-kelve minduntalan szembetalálkozunk mindenre elszánt hölgyek (és urak – de ez a következő óra anyaga lesz) fáradhatatlan, ám kevéssé eredményes pasizási (nőzési) akcióival, nekik kíván segíteni ez a post a gyakran előforduló hibák felsorolásával és a sikeres pasizási technikák bemutatásával.

Csak a lúzerek próbálkoznak a különféle chat- és párkereső oldalakkal, ezek elemzését tehát most kihagyjuk és rögtön rátérünk a már dörzsöltebb, tapasztaltabb pasizókra, a tematikus blogok és fórumok látogatóira.

A megfelelő név kiválasztása
Ez általában nem okoz problémát. Ki ne ismerné a szinte mindenhol felbukkanó Silvana, Melanie, Phaedra, Lara, stb nickeket? Régi motorosok több nevet is használnak, a kiválasztott hely és a megcélzott alany befogását célzóan, ó igen, azok az izgalmas, pajzán incselkedések e nevekkel…
Nos, a név tehát legyen kifejező, sejtelmes és továbbgondolásra alkalmas.


A megfelelő hely kiválasztása
Gyakori hibaforrás
Bár szinte mindenütt lehet sikeresen próbálkozni pasizással, mégis szerencsés, ha legalább lövésünk van a blog vagy a fórum témájáról, ahol pasizni szándékozunk.
Ellenkező esetben már kezdetben teljesen nyilvánvaló lesz mindenki számára valódi célunk, amivel ugyan be lehet gyűjteni pár sündörgést és néhány idétlen bókot, de hosszútávon nem hozza meg a kívánt eredményt.

Érdemes előre tanulmányozni a helyet a résztvevők helyes megítéléséhez. Egészen nagy bukták lehetnek abból, ha rosszul mérünk fel egy meghatározó személyt, különösen, ha az illető az ősellenség: egy másik nő a célhelyen!
Nem tudom eléggé hangsúlyozni a kellő körültekintést ebben az esetben.

Alkalmazott technikák.
A legnehezebb feladat megtalálni és következetesen alkalmazni az adott hely/kiválaszott személy meghódítási technikáját. Hogy sikereket érjünk el, először is szánjunk időt arra, hogy szigorú önkritikával feltérképezzük a lehetőségeinket. Ha baromi unalmasak vagyunk, ne erőltessük a szellemes riposztokat, és mérjük fel azt is, hogy meddig tudjuk eljátszani a tangabugyis szőke bombázó szerepét. A legjobban kiválasztott érettségi fotónk véletlen elhelyezése egy rettenetesen titkolt személyes adatlapon ugyan pillanatnyi felbuzdulást eredményezhet, de kockázatos a vágyott személyes találkozás hatásait illetően.
Mérsékelt sikereket lehet csak elérni a csakrapontok, reikifokozatok, tönkölybúza sűrű emlegetésével. Az ellenkező nem a legtöbb esetben immunis az ezoterikára, azok, akiket egyáltalán érdemes megcélozni, mindenképp. Pár reménytelen balfácánt persze begyűjthetünk ezzel, a felületes szemlélő (melyik pasi nem az?) esetleg népszerűnek könyvelhet el bennünket miattuk, de más eredményt nem hoz.
Bár általában bejön a finomlelkű, érzékeny, kedves és bájos nő figurája, de nagyon sok munkát idényel, csak akkor vágjunk bele, ha kitartóak vagyunk! A legcélravezetőbb az, ha a sajátunkhoz némileg hasonló, de feltuningolt karaktert játszunk el, 100 kilós, agresszív pénzügyesek simán hozzák a molett, belevaló csaj szerepét, és 30 kilós bölcsészeknek sem okoz gondot a titokzatos, érzéki versrajongó megformálása.

Tanácsok:

- adagoljuk a jelenlétet! Törekedjünk arra, hogy várják a hozzászólásainkat! Inkább tegyünk még egy kört a lakásban, és mosogassuk el a nippeket minden hozzászólás előtt!

- adagoljuk a dícséretet! Bár élőszóban szinte mindig bejön, leírva kissé zavarbaejtő a szemérmetlen hízelgés.(kivéve, ha épp a zavarbaejtés a célunk)

- kerüljük a hosszú önelemzéseket, önfényezéseket! Még a mérsékelt intelligenciájú célszemélyek is tamáskodva fogadják ezeket egy idő után.

Megnyilatkozások helyett inkább kérdezzünk. A válaszokból, vagy akár abból, hogy mire nem válaszolnak, szinte minden kiderül. Beszéltessük a célszemélyt, tegyünk fel irányított kérdéseket, és figyeljük a reakciókat!

- soha ne essünk ki a szerepünkből! Ha jósággombócot játszunk, egészen mellbevágó lehet egy hirtelen felindulásból elkövetett rosszindulatú fröcsögés. Csak olyan személyiséget vegyünk fel, amit következetesen végig is tudunk játszani!

- soha ne térjünk vissza nagy bukásaink helyszínére, még akkor sem, ha a célszemély rendszeres látogatója. Bármikor bekövetkezhet egy konfliktus, szóváltás, ami terveinket meghiúsíthatja.

2008. május 2.

Prosztó M. Beléndek
A rettentő szavak tudósa, Ésaiás

Elegem van. Kész, most lett elegem. Satt. Total satt.

Hülyeország, hülye mélymagyarok, hülye alcsúti populista tacskó, hülye iszlámosok, hülye vallásosok.

Nem érdemlitek ti meg az országjobbító reform-szándékot.
Megmondom, mit érdemeltek.

Kutyaszart. Azt.

Canis merga hungaricus.

Leveszem a kezemet rólatok. A láthatatlan kezet.
Különben is, mogyoróért nem éri meg az idegességet.

Nesze nektek, animáció:

Katt

Azért, ha már itt vagyok, feldobok néhány témát, mert az azért snassz lenne, hogy Gizikék, meg Bertalanok tematizálják itt a blogot és mindent ellepjenek az idétlen tavaszi trillázások, meg a kilúgozott teafilterek.

Szóval: Puch.

Nem, nem kell szellőztetni, hanem az új államtitkárra célzok. Egy pártpénztáros per definitionem azért van, hogy sunyítson a sötétben és onnan kinyúlkálva, karmos mancsaival elgereblyézze a közpénzeket. Mindegyik pártpénztáros ilyen, értitek, hülyék? A Hülye Párté is, amelyiknek van két milliárdos adóssága (ez egy havi vizitdíj öszegének elsimicskázásával lenne rendezhető, vagy fél kilométer autópálya árával).

Ha már május elseje:

Sok hülye, virslizabáló proli. Akkor erről ennyit. Ja, az Úr, meg a hatvanezer forintból való megélés átérzéssel teli ismerete. Hát, igen. Most írhatnék egy rövid szösszenetet a baloldali nagytőkések angol ipari forradalomtól eredeztethető történelmi hagyományairól, de minek, meg nyalásnak is vennétek. Lényeg, hogy IGEN, vannak ilyenek. És hagyjuk a debil vicceket Anyám Katusról, meg a gázóráról.

Reggel hallom a rádióban, hogy az MSZP kifarol a hétpénztáros egészségügyi rendszer mögül. Is.

Kurvák.

Jól van, ezt akartátok. Jöjjön a koronaúsztatás, a keresztény dogmatizmus, meg a horthyzmus és a kapcsolódó pökhendi külpolitizálás.
Ezt akartátok.