2007. február 8.

tirpak-admin
Prosztó M. Beléndek: Stratégiai perverzióim


A stratégiai játékok nagyon komoly társadalmi párhuzamokat hordoznak magukban. Mivel a béke nem más, mint egy-egy szünet a háborúk között, koncentráljunk a háborúra, mint a stratégiai játékok esszenciájára. Na jó, azért még gyorsan jegyezzük meg, hogy háború után mindig szükségszerűen gazdasági fellendülés, növekedés jön, khm.... talán ha letámadnánk egy arab országot, na mindegy, csak eljátszottam a... gondolattal.

Tehát, mindenki tudja, hogy a legjobb körre osztott második világháborús stratégiai játék a Panzer General, ever. Ezt én úgy játszottam, hogy két oldalt lehúztam zsilettel a bajszomat, csak középen hagyva pamacsot, felvettem a keményített nyakú fürdőköpenyemet, középen elszorítva övvel, a fater vasutas tányérsapkáját és surranóját, majd leültem a gép elé.

A nyitómenüben harsány 'horrido' kiáltással kiválasztottam a népet, amelyiket kommandírozni akartam, majd' campaign'-t is hozzá. Én általában a németekkel voltam, mert a háború későbbi szakaszában jó tankjaik és vadászgépeik vannak és a gyalogságuk is elit.

Először mindig a lengyelek száját kellett elkenni, a német Blitzkrieg taktika előtt a földre rogytak a kozákok, a könnyű páncálos járművek, füstölve csapódtak a földbe a kétfedelű lengyel vadászgépek a Messerschmidtek géppuskatüzében, igen...igen....

Ratattatatttttttattttaaaa, koszos polákok, mind megdöglötök, muhahahahaha

For a better Deutschland, die Fahne hoch, Maaaaaaaarsch! Für das Vaterland!

Ez az élet rendje, a gyenge alulmarad, az erősebb kutya baszik, kicsiknek eleve nincs sansza, főleg, ha nem tud 88 mm-es harckocsiágyúval Königstigert gyártani, muhahahaha.... az import bizonytalan, ne használj csehszlovák 38t harckocsit, ha van Pz III J!

Én azért úgy csináltam, hogy az ellenfél vonalainak felpuhítása érdekében terrorbombáztam a városokat, a Ju88-ok és He 111-ek bombaesőt szórtak Krakkó történelmi belvárosára, a templomok a földre rogytak, az ellenfél demoralizálódott és fejvesztve rohangált ki a fedezékéból, ahol elemésztette az MG44-es géppuskák szakadatlan tüze, bél és agyvelő darabok mindenfelé, vaskorbács, vaskorbács, a fiaim szuronyt szegeznek, Feuer, Feuer, Endsieg ist da!

Na szóval. A vallás a népek áfiuma, ez látszik azért ezekből a stratégiai játékokból is. Mindig a templomokkal kezdem a terrorbombázást. Aztán jöhetnek az iskolák és kórházak. Mert ezeket a játékokat liberális értelmiségiek programozzák ám. Társadalmilag fel vannak ám itt a hatóerők térképezve, kérem.

Egyértelmű, hogy ha nem bombázzuk le a Bakáts téren a templomot, akkor Orbán háborúba viszi ezt az országot a kereszt alatt, egy csehszlovák 38t harckocsival, elég volt egyszer egy Don-kanyar, köszönjük.

Mi, liberális értelmiség azért vagyunk, hogy a piac szent szavának engedelmeskedve győzelemre vigyük a felvilágosult kapitalizmust, én is azt fogom tenni, ha végre megjön már a csekk, mert kurvára unom a parizeres zsemlét így hó elején.

(De legalább felvilágosult, liberális értelmiségiként tömöm a fejem parizerrel! Az hiányozna má', hogy odakerüljek, ahová a szent kapitalizmus szabályai szerint az ilyen meg nem értett zsenik jutnak: a bádogváros árokpartjára.)

Erről jut eszembe, azért ez a Magyarországon most kialakuló dél-amerikai társadalom-modell is mégis másabb így, hogy ilyen kurvára felvilágosultak vagyunk, nem? Hülye dél-amerikaiak is milyen vallásosak, oszt mire mennek. Felvilágosultan is le lehet zülleszteni egy országot, nemde, akkor meg minek a papok?

Na, húzzatok a faszomba a hülye kommentjeitekkel.
Nem vagyok kíváncsi további stratégiai játékokra, kösz.
Wegtreten!

1 megjegyzés:

tirpak-admin írta...

Höndör B Margit írta...

Kommentjeimet a postban helyeztem el.
Orbán egy fospumpa!
2007. február 8. 20:09
Höndör B Margit írta...

Azért ezt nem tudom kihagyni:

"Az analógia a mítosztalanítás éthoszára vonatkozik - ugyanúgy, ahogy a mai filozófiában a naturalisták újra és újra támadják a "lélekmesét"; a Churchland házaspár szerint az ember "a három F lénye": "Feeding, Fleeing, Reproducing".

Hát gyerekek, ez kurvára igaz!
2007. február 8. 20:50
bunkóbeléndek írta...

És mi van a partraszállással, he?
2007. február 8. 21:58
airman37 írta...

Én B-17-es repülőerődökkel szeretnék német városokat porrá bombázni. Hogy futkosna lenn a sok náci férfi, nő és gyerek, amíg a gyújtóbomba el nem szívja a levegőjüket!

Ilyen is van?
2007. február 8. 22:04
okoska írta...

Szerintem a szimulátorok már elérték azt a szintet, hogy fejlettebbek, mint az emberi társadalmak. A vallás nem is hiányzik belőlük.
2007. február 8. 23:10
Úr írta...

Fantasztikus dolog egy országot tönkrebombázni. Fantasztikus.
2007. február 8. 23:16
airman37 írta...

Így van, fantasztikus egy országot tönkrebombázni. Melyik stratégiai játékban gyújtóbombázhatom meg Hamburgot?
2007. február 8. 23:21