tirpak-admin Kovátsch Gamma Bertalan: Down, down

Hányásába fúlt nemzet vagyunk.

A "politikailag érdeklődő" magyar állampolgár eleve elég tudatlan. Propaganda-szócsőként működő napilapokból és internetes portálokról tájékozódik, áltémákkal foglalják el a figyelmét és legfeljebb azt kajálja be két pofára, hogy Orbán megint zsidózik. Néhány elkötelezett közgazdász és jegybankelnök tépi a száját, hogy van gazdaság is, bazdmeg, ebből élünk, ebből mohózhatsz mobiltelefont és Gorenje frigót, meg hogy a közösségi szolgáltatások, mondjuk az egészségügy kurva fontosak, meg van olyan, hogy good governance de a sok lófaszjancsit ez nem érdekli, csak a politikai bulvár mocskában való hempergés kell nekik, meg ha nézheti, közszereplők hogy fospumpázzák egymást.

Elfut a düh, ha arra gondolok, hogy mi itt legalább tizenhat éve reszeljük a fingot: hogy mit jelent a kilincsorr, meg a magukfajták, meg a genetikailag meghatározott, ki zsidózhat büntetlenül és kinek nem szabad, miért parádézhatnak neonácik a főtéren, és magyarázzuk a történelmet és családfát kutatunk és rég halott emberek felelősségét próbáljuk rákenni a mai politikusokra. Mindig, minden áldott napon van valami faszság, valami teljesen elrugaszkodott pszeudohír, a szimbolikus politikai keringő újabb kűrje. Kurva jó játék volna egyébként, hobbinak elmenne. Ha közben a világ megállna a pálya szélén, és bevárna minket.

Tizenöt év alatt a világ megváltozott. Kiderült például, hogy van klímaváltozás. Kiderült, hogy elpicsáztuk a jó indulásunkat, hogy lenézett szomszédok mindenben megelőznek minket, hogy az Európai Unió nem fullad bele a hányásába, hanem szelíd derűvel nézi, ahogy harakirit követünk el, hogy a többi feltörekvő állam is kéjes örömmel figyeli, ahogy egy nagyszájú versenytárssal kevesebb okoz fejfájást nekik a korlátos erőforrásokért folytatott versenyben, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül használnak minket szemétlerakónak, ha az itt lakók olyan hülyék, hogy megengedik. Nem baj, pont nekünk való.

Tizenöt évvel ezelőtt azt hiszem, tudtuk mi a fontos, hogy miből fogunk Gorenjét venni. Ma, azt hiszem, nem tudjuk. Úgy teszünk, mintha a legkevésbé sem volna fontos, mennyire vagyunk versenyképesek. Mintha a Wall Street csak a mesében létezne, mintha a Kárpátok megvédenének minket a versenytársaktól; mintha a túl magas adók hatásai ellen vámőrséggel és adóhatósággal lehetne védekezni. Úgy játsszuk az eszünket, mintha figyelne ránk valaki.