tirpak-admin Hot&Tóta A. Lajos: Jó pap holtig tanul

Nehéz napunk lesz, de megéri: tartsatok velem! Mutatok pár összefüggést az okosabbjának. Nem lesz egyszerű, de a téma összetettsége folytán botorság is lett volna abban reménykedni, hogy az lesz. Mivel figyelmünk elkalandozhat, és furcsa dolgokra is gondolhatunk közben, a klasszikus kérdés-felelet módszert fogom használni, hogy a gyengébb képességűek is követni tudják a gondolatiságot, és megértsék a lényeget. Felkészültetek? Akkor kezdjük! Kérdezzetek!

Milyen ember a pap?
Valószínűleg érzékeny lelkű ember, aki rendszeresen bezárkózik különféle nőkkel egy budiba.

Egy budiba? Mit csinál ott?
Elég oktondi kérdés, de mindegy. Egyértelműen azt, amit minden normális ember szokott, akik budiba zárkóznak nőkkel. A lelküket hallgatja, és szerelembe esik. Ez a viselkedés és válaszreakció ugyanis általános a nem papok körében. Ugyan, melyikünkkel nem fordult még elő, hogy szerelembe estünk egy budiban? Pláne, ha a nők lelkének meghallgatása végett zárkóztunk be oda velük. A lélek amúgy is amolyan női praktika. Nem mutatható ki, hogy férfiaknak is van. Next.

Jó-jó, értem. De mit csinál egy pap, amikor nem a budin ül?
Istenről filózik. Konkrétan arról, hogy Isten milyen és mekkora. Furcsa tevékenység ez. Egyesek persze azt mondják, hogy a pap az emberekkel foglalkozik, ám ez nyilvánvaló tévedés. Ők lelkipásztornak hazudják a papokat, arra próbálván utalni ezzel, hogy nagyon hasonló foglalkozást űztek a reverendások évszázadokon át, mint a manapság kétségbevonhatatlan tudomány, a pszichológia művelői. Vannak aztán olyanok is, akik úgy vélik, hogy a papi tevékenység éppen ezért kimondottan hasznos az erre fogékonyak lelki egészsége szempontjából. De ezzel nem foglalkozunk. Tovább.

És akkor a pap mindig egyedül van, amikor nem a budin ül? Szegény, biztos magányos.
Nincs egyedül. Látens homoszexuális ugyanis, akinek egy szakállas fiatalember a társa. Nem véletlenül jelenítem meg rózsaszín háttérrel, rózsaszín szívvel a mellén. Mikor tanultok már meg odafigyelni a részletekre? Na. Fontos megértenünk, hogy lelki társ mint olyan, nem létezik. Ha egy papnak Jézus a társa, akkor arra kell asszociálnunk, amire a társ szó kapcsán manapság kizárólagosan beszélni szoktunk: ki, kinek mit és hova dug. Ha egy papnak Jézus a társa, aki ugye férfi, akkor logikus a feltételezés, hogy ez azt jelenti, hogy minden lelkipásztor homokos. Valamint, mivel Isten is a társuk, gondoljunk arra is, hogy szexuális gerjedelmükben az atyák kiverik. A biztosítékot.

De hát akkor ez azt jelenti, hogy ez minden, ami egy papnak juthat?
Nem egészen. Istenről elmélkedni persze – azon túl, hogy furcsa dolog – meglehetősen virtuális. Úgy értem, hogy Isten nem megfogható, és nem tehető be sem a DVD lejátszóba, sem a mélyhűtőbe – így aztán felhasználhatósági köre és használati értéke egyaránt kétes. Aki olyan dolgokkal foglalkozik, amelyeknek materiális fogalmakkal nem bizonyítható a hasznossága és a hatékonysága, az nagyon furcsa ember. Ám ne szomorodjunk el végképp: azért egy lelkipásztor előtt is áll karrierlehetőség. Megcsíphet például egy felsővezetői állást a szervezetben.

Ezt most nem értem. A papi hivatás a karrierről szól?
Értsünk már meg végre két dolgot. Ad egy, a kereszténység egy olyan franchise, amelyik pontosan ugyanúgy működik, mint egy multinacionális vállalat. Ad kettő, mindenki, aki elhelyezkedik valamelyik kirendeltségen, ugyanazt akarja, mint aki egy másik gazdasági szervezetnél teszi ugyanezt. Minimum fiókvezető szeretne lenni, valószínűbb azonban, hogy a legnagyobb bőrfotel kell neki. Itt is erre megy ki a játék. Sajnálom, hogy erre nekem kellett rávilágítanom.

Én eddig azt hittem, hogy a dolog Istenről szól… Akkor most mégsem?
A butábbjának és a furcsábbjának igen, de azokra nem érdemes sok szót vesztegetni. Az okosabbja viszont rájön, hogy az Isten nem elég. Szomorú, hogy ezt a budin ülve tapasztalja meg, de örömteli, hogy egyáltalán rájön. Ha pedig a budin kuksolván a női lélekből fakadó szexuális gerjedelem arra készteti, hogy ne csak látens homoszexualitását élje ki egy szakállas fiatalember társaként, akkor azt is megérti, hogy az nem elegendő, hogy a hittel, a transzcendentálissal és a megmagyarázhatatlannal kapcsolatos dolgokat megtanulja és megtapasztalja. Faszán.

Ez nem túlzott általánosítás így? Meg hát mégis csak egyetlen emberről van szó...
Nem túlzott. Egyébként elárulok egy nagy titkot: általánosítani csak egyetlen esetből érdemes. Ráadásul ma szokatlanul megengedő, több oldalról vizsgálódó és korrekt voltam. Magamat is megleptem vele.

Akkor most szeretjük a papokat?
Hová tetted az eszedet, baromarcú? Nem a papokat szeretjük. A kiugrott papokat.