tirpak-admin Hot&Tóta A. Lajos: Mese a bátor nyúlról

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, de az Üveghegyen túl, élt-éldegélt Hunniában egy igen-igen bátor nyúl. Ez a nyúl olyan félelmetesen bátor volt, hogy reggelente, rögtön az első fej káposzta után, és esténként, mielőtt nyugovóra tért a vackán, kezében jól megérdemelt répájával, ezenfelül pedig napközben, ahányszor csak eszébe ötlött, ilyeneket mondogatott. “It's free speech. It’s free speech.”

Csak úgy visszhangzott a sok-sok fríszpícstől az erdő. Nagyon nagy becsben tartotta ám ez a nyúl a saját maga szabad beszédét. Elfogulatlan megmondónyúl volt ő, és nagy-nagy gondolkodó. Néha még magát Bibó Istvánt is idézgette, ezzel is az erdő többi lakójának értésére adva, hogy ő, minden nyulak e Legnyulabbika, bátor is, szabad is, demokrata is. Csavaros észjárású nyúl volt, meg kell hagyni. Sőt, vicces is. Néha mindenkit összezavart, amikor ilyen tréfákat sütött el a demokrácia védelmében, hogyaszongya: “Oroszország: ja, hát az ilyen csúnya féldiktatúra, annak minden hátrányával és néhány előnyével.” Ő leginkább nyulokráciának hívta az ilyesmit, abban hitt. Magyarázatot azonban csak suttyomban fűzött hozzá, mert bölcs nyúl is volt, és eszébe se jutott akadályozni, hogy az erdők és mezők egyéb lakói maguk rakosgassák össze a mélyebb összefüggéseket. "Csak az erő van, csak az erő van" - ordibálta a mellét verve. Mert nagyerős is volt, úgy bizony. Csak úgy dagadtak a nyakán az erek, annyit erőzött.

Kedvelt időtöltése volt ám ennek a nyúlnak, hogy mialatt az erdőt járta nagy peckesen, bátorságának unos-untalan jelét adva haragos kirohanásaival, ilyeneket mondogatott fennhangon: „A gyerekgyárosokat bizony munkára kell fogni.” Ezzel egyébként a tűrhetetlen módon elszaporodó, munkára képtelen, de mégis zabálni akaró kisebbségi nyulak és a bűnözés halmazainak nyilvánvalóan hatalmas metszetére utalt, azonban ennek megfogalmazását – ki tudja, miért – leradírozta a mezei hirdetőoszlopról egy idő után. Hej, pedig micsoda oszlop volt az! Csodájára jártak hetedhét határból, olyan fantasztikus beszédek voltak rajta. A külhoni, fekete szőrű nyulak nagy nyomorúságával való foglalkozás mikéntjét például emígyen örökítette meg, felelve a kimondatlan kérdésre, hogy miképpen rendezhető végleg a sorsuk: „Kontinentális euthanáziával, kedves barátaim.” Hogy félre ne érthesse senki, a bátor nyúl időnként büszkén hangoztatta: „a neutronbombára egész életemben büszke leszek, rendkívül humánus javaslat volt.” És el is hitte, amit mondott, oly sokszor és oly hangosan mondta.

De hogy mondókámat tovább fűzzem, történt egy napon, hogy a bátor nyúl – aki egyébként előszeretettel istenfaszázott is, ha a helyzet megkövetelte, mert az erdő elitebb kasztjába tartozását ezzel is kifejezésre akarta juttatni – vitriolos írást vésett a hirdetőoszlopra. A szöveg egy olyan nyufológus társaságnak, akarom mondani társaságról, akarom mondani társaság ellen való volt, akikről azt lehetett tudni, hogy sok-sok gazdaságot üzemeltettek számos tisztáson. Temérdek pénzük volt nekik, és ők is nagyon hittek a demokráciában meg a fríszpícsben – a jogrendszerről nem is beszélve. Ezért hát, komolyabb ellenfélről lévén szó, a bátor nyúl, mielőtt bármit is írt volna, közhírré tétette, hogy a szöveget: “most küldtem el a jogászunknak, h ne legyen benne buktató” .

Amint ebből is kitűnik, igen nagyon bízott benne ez a nyúl, hogy a jogászok minden bajtól megóvják majd, ami csak leselkedhet az ember nyulára erdőn és mezőn. Talán ezért is történhetett, hogy – esetleg jogászi tanácsra – a kibaszott szót titkosírással írta és nagyon apró betűkkel, hogy csak az igazi kíváncsiak és műértők juthassanak minden titkok nyomára. Demokrata nyúl volt, ha még nem mondtam volna, módfelett hitt az intézményrendszerben, a jogállamiságban és a gazdasági szervezetekben. Nem is győzte hangsúlyozni, milyen fene nagy gittegylethez tartozik ő. „Az index ellátja a jogvédelmemet, az index ellátja a jogvédelmemet,” – kiáltozta fennen. Ilyenkor kevésbé érezte magát egyedül.

Hogy véletlen egybeesés-e az, hogy a nyufológusoknak írt szövegével kapcsolatban előzetes jogi szakvéleményt kért, félve a társaság gazdasági hatalmától, ezzel szemben a külhoni nyulak és a kisebbségi nyulak esetében nem látta ennek szükségét… – nos, ez nem állítható bizonyosan. Annyit azonban tudni lehet, hogy a nyufológus rágcsálókkal kapcsolatban előzetes óvatosságra intette mindazokat, akiknek írási joguk volt a hirdetőoszlopra. „Erőszakos fenyegetéseket, lőfegyverek felsorolását kérem mellőzni.” – szólított fel mindenkit, nagy-nagy szigorral. Tudta hát, mit szabad, és mit nem szabad leírni. Neutronbomba igen, lőfegyver nem. Mint mondtam, nagy esze volt neki, és sok-sok bátorsága.

Azt hihetnők tehát mindezekután, éjt-nappallá téve foglalkozott a bátor nyúl az ő olvasóival és követőivel. De nem oda Buda! Nem ilyen gyerek volt ő. Nem ilyen gyerek ez a nyuszi. Említettem már, hogy csavaros rugóra járt az agya őneki, hiszen néha ekképpen ordibált az ő követőivel: „Engem se a családod nem érdekel, sem te magad, azt viszont helyesen mérted fel, hogy itt én mondom meg, mi a tilos.” Így kiabált bizony néha magában, miközben egészen vörös lett – még a fitos orra hegye is, úgy ám.


Kicsit hatalommániás is volt ugyan, de az előzőekkel csak arra utalt, hogy a hirdetőoszlop az bizony az övé, és hogy ő a maga ura - más szóval a volté, a vané és a leszé. Meg a legyeké. Ilyenkor elhatárolódott még a gittegylettől is, amely pedig jogi védelmét is ellátta, azon túl persze, hogy a hirdetőoszlopot is ők emelték. Néha összekeveredtek ezek a dolgok a sűrű rengetegben, melyet Homályzónának is neveztek a kisebb testű állatkák sutyorogva. Ám a mi nyulunkat ez nem alterálta, mert hát ő egy ilyen független gondolkodó, jogállamban maradéktalanul hívő, az egyén szabadságát mindenek fölé és elé helyező, helyest a helytelentől tévedhetetlenül megkülönböztetni képes, igen nagyon bátor nyúl volt. Kinn is volt, benn is volt egyszerre, hozott is ajándékot meg nem is, mondta is meg nem is, egyedül is volt meg nem is, független is volt meg nem is, nyúl is volt meg nem is.

Most épp a hirdetőoszlop felé tart, kezében a répájával, hóna alatt egy kis palatáblával, amire – hogy ne maradjunk egész egyedül – fel van vésve a napi szentencia. Hamarosan az erdők és mezők összes lakói is megtudhatják, mit tartogat mára a nyuszi. Egyelőre csak annyi hallik minden bokor mögül, amerre csak jár:

„It’s free speech. It’s free speech.”