tirpak-admin Prosztó M. Beléndek: I have a dream

Álmomban isten voltam. Hatalmas, teljhatalmú Teremtő.

Felülről néztem le a világra és kedvem leltem benne. A felhők békésen vonulásztak, a rajtuk áttörő napfény tüchtig kis árnyékokat vetett a síkságokra, meg a kis geil hegyecskékre, az ökoszisztéma érintetlen volt és minden úgy működött, ahogy annak működnie kell.

Az emberek vadásztak és gyűjtögettek, állatbőröket viseltek és boldog tudatlanságban éltek.
Néha egyet-egyet agyonvágtam egy villámmal, vagy vulkánkitörést rendeltem el egy falu alatt, hogy tisztában legyenek vele, hogy vagyok.

Olyankor sikoltoztak és sercenve elégtek.
Jó érzés volt.

Aztán egyszer feljebb toltam a 'társadalomépítés' csúszkát és a törzsek népekké, országokká, majd birodalmakká erősödtek.

A népek és birodalmak összecsaptak és sokan meghaltak. A templomaimból kacskaringózva szállt fel az áldozatok füstje.
Jó érzés volt.

Aztán feljebb toltam a 'technológiai fejlődés' csúszkát, egy 'drop down' ablakból kiválasztottam a 'szekularizációt', csak hogy lássam, hogy mi történik. Tudtam, hogy végeredményben az egész rendszer az én kezemben van, ha minden kötél szakad, elrendelek egy özönvizet és minden reset.

Továbbra is ölték egymást.
Jó érzés volt.

Egyre kevesebb vallásháború volt, ezt kicsit sajnáltam, azok, amelyek megmaradtak, viszont, egyre aggasztóbbaká váltak.

Volt néhány agresszív világi frakció is, vörösingesek, barnaingesek, azok különösen szórakoztattak. A közhiedelemmel ellentétben egy istennek is van humora.

Összességében jó móka ez.

Volt egy kis ország, amelyik a kedvencem volt, olyan kis mafla, ügyetlen nemzet, minden rosszul sült el, amibe kezdtek, de volt tartásuk, összességében bírtam őket.

Teltek az évek és a kis kis görények lent a porban közben itt-ott rakétasilókat húztak fel.
Tankok is voltak.
Tankvadász helikopterek.
Félholdas , vallási fanatikus zöldséges frakció.
Barnabőrű gyerekgyárosok.
Eldugott vegyifegyverek.
Cowboyból, vagy titkosszolgálatosból lett elnökök.
Elpukkant egy atomerőmű.
Felborult az ökoszisztéma.
Globális felmelegedés.
Túlnépesedés.

Már éppen nyomtam volna egy reset-et, amikor...

Az a bizonyos kis mafla, ügyetlen nép közben háborogni kezdett. Nem történt semmi különös, megint szarban voltak, megint dilettáns vezetőik voltak, megint hergelték egymást, kicsit gyújtogattak, kicsit hangoskodtak, kicsit reformálgattak, kicsit unalmasak voltak.

Közelebb hajoltam, hogy lássam, mi történik, bár a globális történések kavalkádjában igazán egy kevéssé figyelemreméltó szín feltárulására számíthattam. Nem egészen így történt.

Mert akkor felfigyeltem RÁ.

Mesternek hívták a tanítványai. Tagadott engem, tagadta a múltat, tagadta az eddigi értékeket és tudatában volt saját felsőbbrendűségének. A Mozgalmat, ami mögötte indult, Fospumpizmusnak nevezték. A Mester mindenkit utált, de jogosan.

Követői, az Elitek egyre többen voltak. Kérlelhetetlenül kiálltak a reformok mellett, tudván, hogy nincs re-form-al-ter-na-tí-va. Füvet szívtak, a kissé lelakott és szebb időket látott fővárosban éltek, értelmiségiek voltak és az MSZP-re szavaztak.

Bár a jelenet jelentéktelen volt, felbosszantott isteni mivoltomban.

Le akartam sújtani a Mesterre egy villámmal, mint mindenkire, aki alapjaiban feszegette a rendszert. 10.000 év alatt nem sokan voltak ilyenek. Nem tudtam. Képtelen voltam, isteni hatalmam elszállt, elmúlt, semmivé lett. Felhorkantam és özönvizet rendeltem el. A rendszer lefagyott és hiába kattingattam a 'Nuke 'em!!!' feliratú vörös vezérlőelemre, nem történt semmi. És ekkor a Mester alakja csak nőtt, csak nőtt, kiemelkedett a porszemek közül és elhomályosított minden az alakjával. Azzal az isteni alakkal. Ott állt előttem és megvetően nézett. Hangja zengett, mint mindig.

"Nézd meg, ki vagyok"- súgtam neki, s meglékeltem a fejemet, agyamba nézett s nevetett...

"Én vagyok az Alfa és az Omega" - mondta a Mester - "az Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő, a Mindenható"

És porba hullottam előtte és hittem, és akartam, hogy ő jobban tudja.

Bizony, mondom néktek, ezt álmodtam.